Kereszténység

Jézus Krisztus

A kereszténység legalapvetőbb része a Jézusban mint Isten Fiában és Messiásban (Krisztusban) való hit. A "Messiás" cím a héber מָשִׁיחַ (māšiáħ) szóból származik, amely felkentet jelent. A görög Χριστός (Christos) fordításból származik az angol "Christ" szó. A Joshua a héber Yeshua szó angol megfelelője.

A keresztények hisznek abban, hogy Jézust mint Messiást Isten minden ember uralkodójává és megmentőjévé kente fel. A keresztények azt is hiszik, hogy Jézus eljövetele az ószövetségi próféciák beteljesedése volt. A keresztény Messiás-hit nagyban különbözik a korabeli zsidófelfogástól. A fő keresztény hit az, hogy Jézus halála és feltámadása révén a bűnös ember megbékélhet Istennel. Ezen keresztül, úgy vélik, üdvösséget és örök életet kapnak.

A keresztény történelem első évszázadaiban számos teológiai nézeteltérés alakult ki Jézus természetével kapcsolatban. A keresztények azonban általában úgy vélik, hogy Jézus a megtestesült Isten, "igaz Isten és igaz ember". Jézus, miután teljesen emberré lett, elszenvedte a halandó ember fájdalmát és kísértéseit, de nem vétkezett. Mint teljesen Isten, legyőzte a halált, és újra életre kelt. A Biblia szerint "Isten feltámasztotta őt a halálból", felment a mennybe, "az Atya jobbján ül", és újra visszatér, hogy beteljesítse a messiási prófécia többi részét, mint például a halottak feltámadását, az utolsó ítéletet és Isten országának végső megteremtését.

Máté és Lukács evangéliuma szerint Jézus a Szentlélektől fogantatott és Szűz Máriától született. A kanonikus evangéliumokban Jézus gyermekkoráról csak keveset írnak, de a gyermekkori evangéliumok népszerűek voltak az ókorban. Jézus felnőttkorának idejéről, a halála előtti hétről azonban sokat írnak az evangéliumokban. Néhány bibliai írás Jézus szolgálatáról: keresztsége, csodái, prédikálása, tanítása és tettei.

Jézus és Mária, a vlagyimiri Teotokosza ábrázolása (12. század).

Jézus halála és feltámadása

A keresztények szerint Jézus feltámadása a hitük legfontosabb része (lásd 1Korinthus 15) és az emberi történelem legfontosabb eseménye, mert ez megmutatja, hogy Jézusnak hatalma van a halál felett, és hatalma van arra, hogy örök életet adjon az embereknek.

A keresztény hitek közül Jézus halála és feltámadása a keresztény tanítás és teológia két fő eseménye. Az Újszövetség tanúsága szerint Jézust keresztre feszítették, fizikai halált halt, sírba temették, majd harmadnapra feltámadt. A legtöbb keresztény minden évben péntekre teszi a halálát, ami az első napot jelenti. A szombat a második nap, a vasárnap pedig a harmadik nap. Az Újszövetség azt írja, hogy Jézus Jézus mennybemenetele előtt többször is megjelent tizenkét apostolának és tanítványainak, egyszer pedig "több mint ötszáz testvérnek egyszerre". Jézus haláláról és feltámadásáról a keresztények istentiszteleteiken emlékeznek meg, és leggyakrabban a nagyhéten, amelynek nagypéntek és húsvétvasárnap a héten van.

Cirenei Simon segít Jézusnak, 19. századi brazil ábrázolás

Krisztus megváltása

A protestantizmus azt tanítja, hogy az örök üdvösség ajándék, amelyet Isten kegyelméből kap az ember. Ezt néha "érdemtelen kegyelemnek" nevezik. Ez azt jelentené, hogy az üdvösség az, hogy Isten az embereket a Jézus Krisztusba vetett hit által helyes kapcsolatba hozza Istennel. Ez az a hit, hogy az ember megmenekülhet (megmenekülhet) a bűntől és az örökké tartó haláltól. Sok protestáns hisz az "üdvösség bizonyosságában" - abban, hogy Isten bizalmat adhat a hívőnek, hogy valóban Jézus Krisztustól kapta az üdvösséget.

A katolicizmus azt tanítja, hogy bár a legtöbb esetben valakinek katolikusnak kell megkeresztelkednie ahhoz, hogy üdvözüljön, néha olyan emberek is üdvözülhetnek, akik nem csatlakoztak teljesen a katolikus egyházhoz. A katolikusok általában hisznek a "szeretet által munkálkodó hit" és a szentségek fontosságában az üdvösség elnyerésében. A katolikus egyház azt tanítja, hogy a jó cselekedetek és a jámborság, mint például a parancsoknak való engedelmesség, a szentségek vétele, a templomba járás, a vezeklés, az alamizsnálkodás, az imádságok elmondása és más dolgok fontosak a szentté válásban, de erőteljesen hangsúlyozzák, hogy az üdvösség egyedül Isten kegyelme által történik, és csak annyit tehetünk, hogy befogadjuk azt.

A kereszténység különböző felekezetei és hagyományai hisznek az isteni kegyelem formáiban. A római katolicizmus és a keleti ortodoxia a kegyelemmel együtt a szabad akarat teljes fontosságát tanítja. A református teológia a kegyelem fontosságát azzal tanítja, hogy az ember teljesen képtelen az önmegváltásra, de Isten kegyelme még az akaratlan szívet is legyőzi. Az arminiánizmus szinergista szemléletet vall, míg a lutheránus és a legtöbb más protestáns felekezet egyedül a hit általi kegyelemből való megigazulást tanítja.

Scriptures

A kereszténység a Bibliát használja, amely számos kanonikus könyv gyűjteménye, két részből áll: az Ószövetségből és az Újszövetségből. A keresztények úgy vélik, hogy ezeket olyan emberek írták, akiket a Szentlélek ihletett, ezért a leggyakrabban úgy gondolják, hogy Isten szava. A Bibliát több mint 600 nyelvre fordították le. A fordítók a Szentírás több ezer kézzel írott másolatának felhasználásával tudják ellenőrizni a pontosságot, amelyek az eredeti nyelven, héberül, arámiul és görögül íródtak.

A Hegyi beszéd Carl Heinrich Bloch dán festőművésztől, aki 1890-ben halt meg.

Hitvallások

A hitvallások (a latin credo szóból: "hiszek") közvetlen tanbeli kijelentések vagy vallomások, általában vallási meggyőződésekről. Kezdetben formulák voltak, amelyeket akkor használtak, amikor valakit megkereszteltek. A 4. és 5. századi krisztológiai viták során váltak hitvallássá.

Néhány főbb keresztény hitvallás:

• Az Apostoli Hitvallás (Symbolum Apostolorum)
• A nikaiai hitvallás

Sok keresztény elfogadja a hitvallások használatát, és gyakran használják a fenti hitvallások közül legalább egyet. A protestánsok egy kisebb része, nevezetesen a restauráció hívei, a második nagy ébredés nyomán a 19. századi Egyesült Államokban a 19. században kialakult mozgalom, ellenzik a hitvallások használatát.

Trinitarizmus

A Biblia említi az Atya Istent, a Fiú Istent és a Szentlelket, mégis a keresztények úgy vélik, hogy csak egy Isten van. Ez a Szentháromságnak nevezett elképzelés a 325-ben tartott első nikaiai zsinaton született, és több egyházi gyűlés vagy zsinat során fejlődött tovább. Ma sok keresztény csoport egyetért vele. A keleti ortodox egyházak nem értettek egyet az elképzeléssel, és a zsinat után kettéváltak. A keleti ortodoxok közül a legnagyobb a kopt ortodox egyház. A keleti ortodox egyházak egyetértenek az első nikaiai zsinat eszméivel, de más zsinatokkal nem értenek egyet. A szentháromságtan az a tanítás, hogy Isten három különböző személy, vagy három különböző viszonyban áll egymással az Egy Istenen belül: az Atya, a Fiú (Jézus Krisztus) és a Szentlélek. Az athanázi hitvallás szavaival: "az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten, és mégsem három Isten van, hanem egy Isten".

A szentháromságtan a keresztények azon csoportja, akik hisznek a szentháromságtanban. Ma a legtöbb keresztény felekezet és egyház hisz ebben. Az egyházaknak különböző tanításai vannak a szentháromságtani formuláról. Egyesek szerint a Lélek csak az Atyától származik. Mások azt mondják, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól is származik. Ezt filioque néven ismerik. A nem-trinitarizmus (más néven egységesség) olyan hitrendszerek, amelyek elutasítják a Szentháromságot. A korai kereszténységben számos különböző nem-trinitárius nézet létezett, mint például az örökbefogadás vagy a modalizmus, ami a krisztológiával kapcsolatos vitákhoz vezetett.

Egy újabb keresztény mozgalom, amely elutasítja a trinitarizmust, például az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza. Az Utolsó Napok Szentjei a 19. század első felében indultak el az Egyesült Államokban. Vannak más kisebb keresztény csoportok is, amelyek szintén elutasítják a trinitarizmust.

Szoborcsoport az olmützi Szentháromság-oszlopról, Csehország, 18. század

A túlvilág és a végidők

A keresztények hisznek abban, hogy az emberek ítéletet kapnak Istentől, és vagy örök életet, vagy örök kárhozatot kapnak. Ez magában foglalja az "utolsó ítéletet", valamint azt a hitet, hogy a halál után a lélek sajátos ítéletet kap.

Ebben a hitben a keresztények között is vannak különbségek. Például a római katolicizmusban azok, akik a kegyelem állapotában halnak meg, a tisztítótűzbe kerülnek, ahol megtisztulnak, mielőtt a mennybe juthatnak.

A keresztények hisznek abban, hogy Krisztus második eljövetelekor, az idők végén minden halott feltámad a halálból az utolsó ítéletre, amikor Jézus megalapítja Isten országát. Létezik az egyetemes megbékélés hite is. Ez az a hit, hogy egy napon minden ember üdvözülni fog, és hogy a pokol nem örökkévaló. Azokat a keresztényeket, akik ebben a nézetben hisznek, univerzalistáknak nevezik.

A keresztények különböző módon beszélnek Jézus eljövetelének céljáról:

• hogy megtanuljuk a legjobb életmódot, és kövessük a példáját.
• hogy megfizesse a bűn árát az életünkben azáltal, hogy tökéletes, bűn nélküli áldozat volt. (János 3:16)
• hogy elmondja az embereknek, hogy a hibáik és bűneik megbocsátást nyernek és megmenekülnek, ha hisznek és hisznek az Úr Jézusban, és megvallják, hogy vétkeztek (1 János 1:9) (János 3:16) (Efézus 1:7) (Róma 10:9).
• hogy megtanítsa az embereket arra, hogy megbocsássanak egymásnak, és kegyelemből megbánják saját bűneiket. (Máté 6:14)
• "hogy megsemmisítsük az ördög művét" (1János 3, 8).
• hogy segítsen az embereknek Isten Lelkének ajándéka által részesülni az ő életében.

Worship

A legtöbb keresztény úgy gondolja, hogy az istentisztelet a kereszténység történelme során végig nagyon fontos része volt. Sok keresztény teológus az emberiséget homo adoransnak nevezte, ami annyit jelent, hogy "imádó", és így Isten imádása a középpontjában áll annak, hogy mit jelent embernek lenni. Ez azt jelentené, hogy mivel Isten teremtette az egész emberiséget, a keresztényeknek imádniuk és dicsérniük kell Istent.

A legtöbb keresztény istentiszteleten a Szentírás felolvasása, egy vezető beszélgetése a Szentírásról, éneklés, közös imádság, és egy kis idő az egyházi munkára. A keresztények találkozhatnak különleges épületekben, amelyeket templomoknak is neveznek, vagy a szabadban, vagy iskolákban, vagy bárhol, ahol a keresztények úgy érzik, hogy szükség van rájuk.

A katolikus egyházak fő istentisztelete a mise, sok ortodox egyház fő istentiszteletét pedig isteni liturgiának nevezik. Mindkét egyházban az istentisztelet többi részével együtt az Eucharisztia vagy úrvacsora áll a középpontban. Itt egy pap imával kéri Istent, hogy változtassa át a kenyér és a bor egy kis részét olyanná, ami a katolikusok és az ortodoxok szerint Jézus valódi teste és vére, de anélkül, hogy a kenyér és a bor baleseteit (megjelenését, ízét, színét stb.) megváltoztatná. Ezután az emberek mindannyian kaphatnak egy-egy adagot. Sok protestáns gyülekezet tart a miséhez hasonló istentiszteleteket, egyesek minden héten, mások évente néhányszor. Egyes protestánsok úgy vélik, hogy Jézus valóban jelen van az úrvacsorai istentiszteleten, mások szerint pedig a kenyér és a bor csak szimbólumok, amelyek segítenek emlékezni arra, amit Jézus tett.

A katolikus egyház kifejlesztett egy rövid szertartást, az Eucharisztikus áldást, amely az Eucharisztiában jelen lévő Jézust imádja. Emellett felkereshetnek egy egyházi épületet is, hogy az Eucharisztia jelenlétében imádkozzanak, az Eucharisztikus szentségimádást.

Az ortodox és a katolikus egyházak spiritualitása fontosnak tartja az emberi érzékszervek használatát, például a látást és a szép dolgok használatát. A katolikus lelkiség gyakran magában foglalja a szobrok és más művészi ábrázolások, gyertyák, füstölők és más fizikai tárgyak használatát emlékeztető vagy segédeszközként az imához. Az ortodox egyházak szintén használnak gyertyákat, füstölőt, harangokat és ikonokat, de szobrokat nem. Az ortodox és a katolikus istentiszteletben is használnak mozdulatokat, például a kereszt jelét, amelyet úgy végeznek, hogy minden személy először a homlokát, majd a mellkasát, az egyik vállát, majd a másik vállát érinti meg. A katolikus és ortodox istentiszteletekben is van meghajlás, térdelés és leborulás.

Szentségek

A katolikus hitben és gyakorlatban a szentség olyan vallási szimbólum vagy gyakran olyan szertartás, amely isteni kegyelmet, áldást vagy szentséget mutat az azt befogadó keresztény számára. A szentségekre példa a keresztség és a szentmise." A szó a latin sacramentum szóból származik, amelyet a görög misztérium szó fordítására használtak.

A két leggyakrabban használt szentség a keresztség és az Eucharisztia (úrvacsora). A legtöbb katolikus hét szentséget használ: A keresztséget, a jelölt rituális alámerítését, amellyel az egyházba fogadják; a konfirmációt, a szövetség megpecsételését; az Eucharisztiát, a szertartást, ahol a megszentelt kenyeret (kovásztalan, pirított kenyérkorongok) és a Jézus testét és vérét jelképező bort fogyasztják; a szentáldozást, a bűnbánó megbékélését (gyónást), a betegek kenetét és a házasságot. Egyes keresztény felekezetek ezeket inkább szertartásoknak nevezik. Ezek az Újszövetségben található, Krisztustól minden hívőnek szóló rendelések.

Liturgikus naptár

A római katolikusok, az anglikánok, a keleti keresztények és a hagyományos protestáns csoportok istentiszteleteik középpontjában a liturgikus naptár áll. E naptár részét képezik a "szent napok", például az ünnepélyek, amelyek Jézus vagy a szentek életének egy-egy eseménye előtt tisztelegnek, a böjti időszakok, például a nagyböjt, és más események, például a memoriák. Azok a keresztény csoportok, amelyek nem követnek liturgikus hagyományt, gyakran megtartanak néhány ünnepet, mint például a karácsony, a húsvét és a pünkösd. Néhány egyház nem használ liturgikus naptárat.

Szimbólumok

Ez néhány olyan szimbólum, amelyet egyes felekezetek vagy egyházak használhatnak:

• Alfa és Omega - Az Alfa és Omega görög betűk a görög ábécé első és utolsó betűi. Az alfa és az ómega Istenre utal, aki a Jelenések könyvében "Alfának és Omegának" (a görög ábécé első és utolsó betűje) nevezi magát.
• Chi - A görög Chi betű a "Krisztus" (görögül: Χριστός "Christos") első betűje.
• Chi Rho - A görög Chi és Rho betűk a "Krisztus" első két betűje görögül: Krisztus. Általában a Rho (ρ) hosszú szára felfelé és lefelé fut a Chi (χ) keresztjén keresztül.
• Keresztény kereszt - A kereszt a kereszténység legelterjedtebb szimbóluma. A keresztények hisznek abban, hogy megváltójukat, Jézus Krisztust a rómaiak feszítették keresztre. A kereszt azért fontos, mert Jézus áldozatként halt meg a hívők bűneiért. Isten emberiség iránti szeretetét jelképezi.
• Kereszt - A feszület egy kereszt, amelyen még mindig Jézus teste lóg. A katolikusok és a keleti ortodoxok körében népszerűbb szimbólum. Ugyanaz a jelentése, mint a keresztnek.
• Galamb - A galamb egy madár és a Szentlélek szimbóluma. Amikor Jézust megkeresztelték, a Szentlélek galamb formájában jött el hozzá, és megpihent rajta.

• Ichthys - Görögül az ichthys /iktheews/ szó jelentése 'hal', és egy rövidítést alkot: "Ίησοῦς Χριστός, Θεοῦ Υἱός, Σωτήρ", ami görögül "Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó".
• Bárány - A bárány maga Jézus szimbóluma lehet, akit az emberekért hozott áldozatként ábrázolnak.
• Pásztor - A pásztor maga Jézus szimbóluma is, és már a legkorábbi keresztény művészetben is szerepel. A Bibliában Jézus jó pásztornak nevezi magát, aki gondoskodik a juhairól.
• INRI - Az INRI egy latin betűszó: "Iēsus Nazarēnus, Rēx Iūdaeōrum", azaz "Jézus, a názáreti, a zsidók királya". Ezt az üzenetet tűzték a keresztre, mint a bűnt, amiért megbüntették. A keresztények ma annak jelképeként használják, hogy Jézus a Messiás, vagyis minden királyok királya.
• Egymásba fonódó gyűrűk - A három egymásba fonódó gyűrű a Szentháromság szimbóluma. Mindegyik gyűrű egy teljes kör, amely a Szentháromság minden egyes teljes személyét jelképezi. De mindegyik gyűrű össze van zárva a másik két gyűrűvel, ami azt mutatja, hogy az egyes isteni személyek nem választhatók el a Szentháromságtól.

Az "ichthys", azaz "Jézus halát" néhány korai keresztény használta, és még ma is használják.


A keresztény kereszt a kereszténység szimbóluma


Az Eucharisztia


Emlékmű a vallásgyakorláshoz való jog tiszteletére, Washington, D.C.

Előzmények

A kereszténység nagy múltra tekint vissza Jézus és apostolai korától napjainkig. A kereszténység a Kr. u. 1. században zsidó szektaként indult, de gyorsan elterjedt az egész görög-római világban. Bár a Római Birodalomban eredetileg üldözték, később államvallássá vált. A középkorban elterjedt Észak-Európában és Oroszországban. A felfedezések korában a kereszténység az egész világon elterjedt, és ma a világ legnagyobb vallása.

A vallásnak voltak szakadásai és teológiai vitái, amelyek eredményeként tíz fő ága vagy csoportosulása alakult ki: A katolicizmus, a keleti ortodoxia, a keleti egyház (nesztoriánizmus), a keleti ortodoxia (miafizitizmus), a lutheranizmus, a református egyházak (kálvinizmus), az anglikanizmus, az anabaptizmus, az evangélikusság - ez utóbbi ötöt gyakran csoportosítják és címkézik protestánsnak - és a nem-trinitárius vallás.

A kereszténység típusai

A magukat kereszténynek nevező emberek különböző módon mutathatják ki vagy élhetik meg hitüket. Különböző dolgokban is hihetnek. A történelem során a kereszténység tíz fő csoportja vagy "felekezete" a következő volt: a (keleti) ortodox, a keleti egyház (nesztoriánus), a keleti ortodox (miafizita), a katolikus, az anglikán, a lutheránus, a református, az anabaptista, az evangélikus és a nem-trinita egyházak. Ez utóbbi hatot gyakran csoportosítják protestánsnak, de a nem-trinitáriusokat is gyakrabban külön-külön csoportosítják. Nem minden keresztény használja ezeket a címeket. Egyesek úgy vélik, hogy a kereszténység nagyobb, és magában foglal másokat is. Egyesek úgy vélik, hogy a kereszténység kisebb, és nem foglalja magában mindezeket az egyházakat.

Véleménykülönbségek

E csoportok némelyike nem tudott egyetérteni a keresztény tanítás (az úgynevezett "tanítás") vagy gyakorlat bizonyos pontjaiban. Az első szakadás az 5. században, az efezusi egyháztanács után történt. A zsinat egyetértett abban, hogy a nesztoriánizmus helytelen volt. A keleti asszír egyház nem értett egyet, és elszakadt a többiektől. A vita Jézus természetéről szólt. Istennek és embernek kell-e őt tekinteni, egy közös természetben, vagy két külön természetben? A legtöbb püspök a pápát (Róma püspökét) követve megtagadta, hogy közösségben maradjon bármelyik püspökkel, aki nem mondja azt, hogy "két külön természet". Ezt a khalkédoni zsinaton is megvitatták, mintegy 20 évvel később. Azok a keresztények, akik nem értettek egyet a zsinat kiátkozásról szóló döntésével, a nem-khalkédoni ortodoxok lettek. A legnagyobb nem-khalkédoni egyházak az egyiptomi kopt ortodox, az etióp ortodox, az örmény és néhány libanoni ortodox egyház. Általában ezeket az egyházakat keleti ortodox egyházaknak nevezik. A II. János Pál római katolikus pápa és a kopt ortodox pápa, Shenouda III. között nemrégiben lezajlott megbeszélések arra a következtetésre jutottak, hogy végül is sok mindenben ugyanazt hiszik, még akkor is, ha a kopt egyház nem ismeri el a római pápát vezetőjének.

A harmadik szakadás a 11. században történt. Ezt nevezik nagy skizmának. Ennek fő oka az volt, hogy a hitvallást helytelenül fordították le görögből latinra. A nézeteltéréseket súlyosbította, hogy a két kultúra gyakran nem értette egymást. Emellett sok nyugat-európai keresztes lovag is rosszul viselkedett. A nyugat-európai keresztényeket a római püspök, más néven pápa vezette. Őket nevezik katolikus egyháznak. A legtöbb keresztény Kelet-Európában, Oroszországban, a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában, valamint Északkelet-Afrikában az ortodox, nesztoriánus és miafizita kereszténységhez tartozik, amelyet más városok vagy területek püspökei vezetnek.

A 15. században a könyvnyomtatás feltalálása megkönnyítette, hogy egyre több ember olvashassa és tanulmányozhassa a Bibliát. Ez az évek során számos gondolkodót arra késztetett, hogy visszatérjen a bibliai eszmékhez, és elszakadjon a katolikus egyháztól. Ők indították el a protestáns reformációt. A legfontosabb protestáns vezetők Jan Hus, Luther Márton és Kálvin János voltak. Később e csoportok némelyike nem értett egyet egymással, így ezek a felekezetek ismét kisebb csoportokra szakadtak szét. A legnagyobb protestáns felekezetek ma az evangélikus, lutheránus és református kereszténységen belül találhatók. Angliában a pápa elleni hasonló, először politikai, majd vallási tiltakozás vezetett az anglikán egyházhoz, amelynek püspökei vannak, és amely hivatalosan református katolikusnak nevezi magát, de gyakran protestánsnak nevezik. Az anglikán egyházközösséghez több olyan egyház is tartozik, amelyet "episzkopálisnak" vagy "episzkopálisnak" neveznek, mivel püspökökkel rendelkeznek. Egyes anglikán egyházak istentiszteleti stílusa közelebb áll a protestáns istentiszteletekhez, mások inkább a katolikusokhoz hasonlóan imádkoznak, de egyikük sem fogadja el a pápát, vagy nem fogadják el. Az anabaptisták is a lutheránus és református protestánsokkal való nézeteltérésekből keletkeztek a gyakran radikális reformációnak nevezett időszakban. Az evangélikus egyházak reakcióként keletkeztek az általuk megítélésük szerint a protestantizmus főáramán belüli reformszükségletekre. Ez az anglikán egyházzal szembeni nonkonformista mozgalmak felemelkedésében Nagy-Britanniában és az ébredési mozgalmak során, kiemelkedő módon a több nagy ébredés során Nagy-Britanniában és Észak-Amerikában. Az evangélikus reform-, megújulási és ébredési mozgalmak eredményeként létrejött vagy fellendült felekezetek közé tartoznak többek között a kvékerek, a baptisták, a morvák, a metodisták, a restaurációs (Stone-Campbell) mozgalom, az adventisták, a szentségmozgalom, a pünkösdisták, a fundamentalista mozgalom, a karizmatikus mozgalom, a messianisztikus judaizmus, köztük számos független és felekezeten kívüli egyház. Általánosságban elmondható, hogy egyes protestáns felekezetek, különösen az anabaptizmuson és az evangelikalizmuson belül, abban különböznek a katolikus, ortodox, nesztoriánus és miafizita egyházaktól, hogy lemondtak néhány hagyományos szentségről, nincs felszentelt papságuk, és nem szeretik annyira Máriát, Jézus anyját, mint a katolikus és keleti egyházak.

• A csoportoknak különböző elképzeléseik vannak Isten természetéről.
• A csoportoknak különböző elképzeléseik vannak a Szentlélek természetéről és munkájáról a hívő életében.
• A pápa az összes katolikus vezetője. Más egyházaknak is vannak a pápához hasonló vezetői. Például a keleti ortodox egyházban ezeket pátriárkáknak hívják. Megint más csoportok hagyják, hogy az egyes egyházak döntsenek a dolgokról.
• Egyes keresztények azt mondják, hogy nők nem lehetnek papok vagy lelkészek.
• Egyes keresztények szerint a házas emberek nem lehetnek papok.
• Egyes keresztények azt mondják, hogy a papok megbocsátják a bűnöket azáltal, hogy Isten bocsánatát adják ki, mások szerint erre csak Isten képes.
• A modern korban az ateizmus térnyerése és a hagyományos keresztény teremtéstörténet tudományos megkérdőjelezése miatt egyesek a "fiatal föld kreacionizmusban", vagyis a Biblia első fejezeteinek szó szerinti értelmezésében hisznek, mások pedig azt állítják, hogy a Biblia ezen részei nem szó szerint igazak, hanem inkább költészetnek tekinthetők.
• A legtöbb keresztény vasárnap imádkozik, de néhányan úgy vélik, hogy a szombat az igazi "szombat", és meg kell tartani.
• Egyes keresztények úgy vélik, hogy a keresztségnek azt kell jelentenie, hogy teljesen a víz alá kell merülni, mások a fejre is tesznek egy kis vizet.
• Egyes keresztény csoportok csecsemőket keresztelnek, míg a baptisták csak olyan személyeket keresztelnek meg, akik maguk döntöttek úgy, hogy Jézust követik.

Képek különböző területek híres keresztényei számára

Demográfiai adatok

A keresztények becsült száma valahol 2,2 milliárdra tehető, és körülbelül 34 000 különböző felekezetre oszlik, így a kereszténység a világ legnagyobb vallása. A keresztények aránya a világ népességén belül az elmúlt száz évben 33% körül volt. Ennek köszönhetően a kereszténység az egész világon elterjedt, főként Európában és Észak-Amerikában. Még mindig ez a fő vallás Európában, Amerikában, a Fülöp-szigeteken és Dél-Afrikában. Néhány területen azonban egyre kisebb, ezek közül néhány: Óceánia (Ausztrália és Új-Zéland), Észak-Európa (Nagy-Britanniával, Skandináviával és más helyekkel), Franciaország, Németország, Kanada Ontario, British Columbia és Quebec tartományai, az Egyesült Államok nyugati és északi részei, valamint Ázsia egyes részei (különösen a Közel-Kelet, Dél-Korea, Tajvan és Makaó).

A fejlett világ legtöbb országában az elmúlt évtizedekben csökkent a magukat kereszténynek valló templomba járók száma. Egyesek szerint ez csak azért van így, mert sokan már nem veszik igénybe a rendszeres tagságot például a templomokban, míg mások szerint azért, mert az emberek talán úgy gondolják, hogy a vallás már nem fontos.

Ökumenizmus

A legtöbb egyház hosszú időn keresztül megmutatta, hogy toleráns akar lenni más hitrendszerekkel szemben, és a 20. században a keresztény ökumenizmus (a különböző hátterű keresztények egyesítése) kétféleképpen fejlődött. Az egyik út a csoportok közötti szorosabb együttműködés volt, mint például a protestánsok 1910-es edinburghi missziós konferenciája, az Egyházak Világtanácsának 1948-ban protestáns és ortodox egyházak által indított Igazságosság, Béke és Teremtés Bizottsága, valamint hasonló nemzeti tanácsok, például a római katolikusokkal közösen az ausztráliai Egyházak Nemzeti Tanácsa.

A másik út az volt, hogy egyesületeket hoztak létre a különböző egyházak számára, hogy egyesüljenek. A kongregacionalista, metodista és presbiteriánus egyházak 1925-ben egyesültek a Kanadai Egyesült Egyház, 1977-ben pedig az Ausztráliában működő Uniting Church megalakulásához. A Dél-indiai Egyház 1947-ben alakult meg az anglikán, metodista, kongregacionalista, presbiteriánus és református egyházak egyesülésével. És más hasonló alakulatokat is létrehoztak különböző keresztény csoportok az évek során.

Kapcsolódó oldalak

• Christian
• Katolicizmus
• Vallásszabadság
• Judaizmus
• Iszlám