Filioque-klauzula: a Nikaiai Hitvallás vitatott kiegészítése

Filioque-klauzula: részletes összefoglaló a Nikaiai Hitvallás vitájáról, történetéről, teológiai érvekről és a keleti ortodox–katolikus szembenállásról.

A Filioque-klauzula a Nikaiai Hitvallás (pontosabban a Nikaiai–Konstantinápolyi Hitvallás) olyan későbbi kiegészítése, amely jelentős teológiai és egyházjogi vitát váltott ki. A szó maga, a filioque, latinul van, jelentése: „és a Fiútól” (latinul: „et filio”). A vitát elsősorban a római katolikus egyház és a keleti ortodox egyház között folytatják; a keleti ortodoxok általában elutasítják a hitvallás ilyen egyoldalú módosítását, míg a katolikus egyház, valamint a legtöbb protestáns és az anglikán egyház elfogadja a kiegészítést vagy annak teológiai tartalmát.

Tartalom és nyelvi megfogalmazás

A hitvallás eredeti, keleti görög szövegében a Szentlélekről az szerepel, hogy „a Patrtól (aatyától) ered” (görögül: ἐκπορευόμενον ἐκ τοῦ Πατρὸς). A latin változatból a keleti egyházakhoz képest később beillesztett rész így néz ki a nyugati liturgiában:

qui ex Patre Filioque procedit

Ennek általános angol fordítása: „the Holy Spirit... who proceeds from the Father and the Son” — magyarul: „a Szentlélek, aki a Atyától és a Fiútól ered”.

Történeti áttekintés

• A Nikaiai Hitvallás gyökerei a 4. századi egyházi vitákig nyúlnak vissza; a későbbi, Konstantinápolyban (381) megfogalmazott, ma is használt forma eredetileg a Szentlélek „Atyától” való eredését fogalmazta meg, anélkül, hogy megemlítette volna a Fiút.
• A Filioque kifejezés a nyugati egyházban fokozatosan jelent meg: a történelem során különböző nyugati egyházak és zsinatok (például egyes ibériai regionális gyűlések) már a 6–7. századtól fogva alkalmazták a kiegészítést. Hivatalos, általános és egységes beiktatása a római liturgiába évszázadok alatt történt meg, és a középkorra vált széles körben elfogadottá Nyugat-Európában.
• A változtatás és az egyházjogi kérdések (annak joga, hogy egy egyház egyetemes hitiratot önkényesen módosítson) az 1054-es kelet–nyugat egyházszakadás egyik fontos tényezője lett, bár a szakadás sok összetevőjű és összetett folyamat volt.
• Későbbi egyházi kísérletek az egység helyreállítására (például középkori zsinatok és a 15. századi firenzei egyezség) részben szóba hozták a Filioque kérdését is, de a tényleges, tartós egyházi egyesülés nem jött létre.

Teológiai különbségek

A vita két fő összetevőre bontható:

• egyházjogi/kanonikai kérdés: a keleti egyházak tiltakoznak amiatt, hogy egy közös, egyetemes hitvallást a nyugati egyház egyoldalúan módosított; szerintük az ilyen változtatást közös, ökumenikus tanács nélkül nem szabad végrehajtani;
• teológiai-koncepcionális különbség: a keleti teológia hangsúlyozza a „Atya” mint a Szentháromság forrásának (a monarchia) kifejezését, és megkülönbözteti a görög szóhasználat szerinti ekporeusis (ἐκπορεύεσθαι — „eredni” egy különleges, kizárólagos eljárás) fogalmát a latin processio („kiáradás, folyamat”) fogalmától. A nyugati teológia (különösen Szent Ágoston hatására) a Szentlélek „atyától és a fiútól” való kifejezésével a két isteni személy közötti egységet és a Szentlélek istengyermeki kapcsolatát hangsúlyozza.

Keleti katolikus egyházak és más különálló gyakorlatok

Sok keleti katolikus egyház (azaz azok az egyházak, amelyek liturgiájukban keleti hagyományt őriznek, de a Rómával teljes közösségben állnak) a liturgiájukban gyakran megtartják a hitvallás eredeti, filioque nélküli megfogalmazását — ugyanakkor formálisan elismerik a római egyház tanítását a Szentlélek személyére vonatkozóan. Más szóval: liturgikus szokásuk a keleti hagyományt tükrözi, de a római kúria irányába megvan az egyházi egység. Ez a kettősség szemlélteti a kérdés kettős jellegét: liturgikus-hagyománybeli és doktrinális egyidejűségét.

Mai álláspontok és ökumenikus párbeszéd

A 20. és 21. század ökumenikus párbeszédei során a szakértők sokszor azt állapították meg, hogy a régi vita részben fogalmi és nyelvi félreértésekből fakadt, valamint abból, hogy mindkét tradíció különböző hangsúlyokat alkalmazott a Szentháromság titkának kifejtésére. Több ökumenikus dokumentum és teológiai beszélgetés igyekezett közelebb hozni a két hagyomány gondolkodását, és kimutatta, hogy bizonyos megfogalmazások kölcsönösen kiegészíthetik egymást.

Ugyanakkor a Filioque nem csak elméleti kérdés: az egyházjogi elvek (például az egyetemes hitvallás „megváltoztathatatlansága” és az ökumené intézményes szerepe) ma is fontos szerepet játszanak az egyházak közötti kapcsolatokban. Ezért a teljes egyházi egységhez nemcsak teológiai, hanem intézményi és liturgikus bizalom helyreállítása is szükséges.

Összefoglalás

A Filioque-klauzula tehát egyszerre rövid kifejezés és hosszú történeti–teológiai vita tárgya: a szó jelentése egyszerű („és a Fiútól”), de beillesztése a Nikaiai Hitvallásba kérdéseket vet fel a Szentháromság belső kapcsolatairól, az egyetemes hitiratok megváltoztathatóságáról és az egyházak közötti kommunikációról. A modern ökumenizmus egyik célja éppen az, hogy a történelmi sérelmek és fogalmi különbségek türelmes párbeszéddel rendeződjenek, és hogy az Istennel kapcsolatos közös hit valamennyi tradíció értékeit figyelembe vegye.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a filioque klauzula?

K: Mit jelent a "Filioque" kifejezés a Nikaiai hitvallással összefüggésben?

K: Melyik a két fő fél, aki részt vesz a Filioque záradékkal kapcsolatos vitában?

K: A keleti ortodox egyház elfogadja vagy elutasítja a Filioque klauzulát?

K: Mely más keresztény egyházak fogadják el a Filioque klauzulát?

K: Mi a Nikaiai Hitvallás latin szövege a Filioque záradékkal együtt?

K: Minden keleti katolikus egyházban ugyanaz a változata a Nikaiai Hitvallásnak, mint a keleti ortodox egyházakban?

Keresés betűvel