Az El Nem Kötelezettek Mozgalma (NAM) egy olyan nemzetköziszervezet (országok csoportja), amely hivatalosan nem kíván egyetlen nagyhatalmi blokkhoz (országok csoportjához) sem csatlakozni, illetve nem akar vele szemben fellépni. A mozgalomnak 2018-ban 125 tagja és 25 megfigyelő országa volt.

A csoport 1961-ben indult Belgrádban. A csoportot Jugoszlávia elnöke, Josip Broz Tito, India első miniszterelnöke, Jawaharlal Nehru, Egyiptom második elnöke, Gamal Abdel Nasszer, Ghána első elnöke, KwameNkrumah és Indonézia első elnöke, Sukarno hozta létre. Mind az öt vezető úgy vélte, hogy a fejlődő országoknak nem szabad sem a nyugati, sem a keleti blokkot segíteniük a hidegháborúban. Azt is hitték, hogy a fejlődő országoknak nem szabad kapitalistának vagy kommunistának lenniük, hanem más utat kell keresniük, hogy segítsék a népüket.

Az 1979-es Havannai Nyilatkozat szerint a szervezet célja, hogy segítse az országokat "az el nem kötelezett országok nemzeti függetlenségének, szuverenitásának, területi integritásának és biztonságának megőrzésében" az "imperializmus, a gyarmatosítás, az újkolonializmus, a rasszizmus és a külföldi agresszió, megszállás, uralom, beavatkozás vagy hegemónia minden formája, valamint a nagyhatalmi és blokkpolitika elleni küzdelemben". Ez azt jelenti, hogy úgy akarták kormányozni országaikat, hogy sem a kapitalista nagyhatalmak, sem a szocialista nagyállamok nem mondták meg nekik, hogyan.

Az el nem kötelezettek mozgalmának országai az ENSZ tagjainak közel kétharmadát és a világ népességének 55%-át teszik ki.

Eredet és alapítók

A NAM gyökerei visszavezethetők az 1955-ös bandungi konferenciára, ahol ázsiai és afrikai országok vezetõi találkoztak a gyarmati uralom megszűnése utáni együttműködésről. A mozgalom formális megalapítása a 1961-es belgrádi csúcstalálkozóhoz kötődik, amelyen a csoport öt legismertebb alakítója – Josip Broz Tito, Jawaharlal Nehru, Gamal Abdel Nasszer, Kwame Nkrumah és Sukarno – határozottan ellenezték, hogy fejlődő országok automatikusan belesodródjanak a hidegháború kétpólusú szembenállásába.

Alapelvek

  • Politikai függetlenség – a tagállamok hangsúlyozzák szuverenitásukat és belügyeik tiszteletben tartását.
  • Semlegesség a nagyhatalmak politikájában – nem csatlakoznak katonai-politikai szövetségekhez sem a nyugati, sem a keleti blokk oldalán.
  • Antiimperializmus és antikolonializmus – aktív részvétel a gyarmati rendszer megszűnésének támogatásában és az önrendelkezés előmozdításában.
  • Gazdasági függetlenség és fejlesztés – a tagság a gazdasági fejlődés, az egyenlőbb világrend és a nemzetközi együttműködés előmozdítását tartja fontosnak.

Szervezet és működés

A NAM nem egy hierarchikus, erős központtal rendelkező szervezet. Döntéshozatali fórumait elsősorban:

  • a csúcstalálkozók (amikor az állam- és kormányfők találkoznak),
  • a külügyminiszteri találkozók,
  • illetve szakminiszteri és szakértői ülések alkotják.

A soros elnökség (chairmanship) általában a csúcstalálkozó házigazdája kezébe kerül a két csúcs közötti időszakra, és a mozgalom üléseinek összehívását, valamint a NAM képviseletét szervezi. A mozgalomnak nincsen állandó, mindenhat� jegyzőkönyvezett végrehajtó központja – ez a rugalmasság is jellemzi működését.

Szerep a hidegháború idején és később

A NAM a hidegháború alatt fontos politikai és diplomáciai platformot biztosított a fejlődő országok számára, hogy közös álláspontokat dolgozzanak ki a függetlenségről, fegyverzetcsökkentésről, gazdasági fejlesztésről és a gyarmati rendszerek eltörléséről. A mozgalom hangja gyakran jelent meg az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon, mint a "harmadik világ" érdekeinek képviselője.

A bipoláris rendszer megszűnése után a NAM egysége részben meggyengült: sok tagország külkapcsolatai pragmatikusabbá váltak, és egyesek részben vagy teljesen közeledtek korábbi nagyhatalmakhoz. Ugyanakkor a mozgalom továbbra is működik, és napjainkban olyan kérdésekben igyekszik együtt fellépni, mint a fenntartható fejlődés, klímaváltozás, globális egyenlőtlenségek és a nemzetközi intézmények reformja.

Fontos dokumentumok és csúcstalálkozók

  • A belgrádi alapító csúcstalálkozó (1961) – a mozgalom formális megalapítása.
  • A Havannai Nyilatkozat (1979) – amely széles körű célkitűzéseket és elveket fogalmazott meg a mozgalom számára.
  • Rendszeres csúcstalálkozók és külügyminiszteri ülések, amelyek időről időre frissítik a közös álláspontokat és stratégiákat.

Tagok, megfigyelők és statisztika

Ahogy az elején említettük, a mozgalomnak 2018-ban 125 tagja és 25 megfigyelő országa volt. Tagjai között számos afrikai, ázsiai, latin-amerikai és karibi állam található, így a NAM a globális közéletben jelentős számú államot fog össze: a tagság az ENSZ tagjainak közel kétharmadát és a világ népességének nagy részét képviseli.

Érdemek, kritikák és kihívások

  • Érdemek: a NAM hozzájárult a dekolonizáció támogatásához, a fejlődő országok érdekeinek nemzetközi szintű képviseletéhez, és fórumot teremtett a dél–dél együttműködés (South–South cooperation) előmozdítására.
  • Kritikák: a mozgalmat sokszor támadták egységének hiánya, belső ellentétek, valamint az, hogy egyes tagok politikai rendszerei nem tükrözték a mozgalom deklarált elveit (például emberi jogok és demokrácia kérdéseiben).
  • Kihívások: a globális hatalmi viszonyok változása, a gazdasági globalizáció és a régióközi kapcsolatok átalakulása mind új kihívásokat jelentenek a NAM számára. A mozgalom jövője azon múlik, mennyire képes megújulni és érdemi választ adni a 21. század problémáira (klíma, adózás, technológia, globális egyenlőtlenségek).

Mai jelentőség

Bár a hidegháború vége óta a NAM befolyása csökkent a világpolitikában, továbbra is fontos szereplő a globális déli országok érdekérvényesítésében. A mozgalom platformot ad a fejlődő államoknak közös követelések megfogalmazására nemzetközi intézmények felé, és hozzájárul a többoldalú együttműködés fenntartásához olyan kérdésekben, mint a fenntartható fejlődés, éghajlatpolitika és a globális igazságosság.

Összefoglalva: az El Nem Kötelezettek Mozgalma olyan történelmi jelentőségű és ma is élő nemzetközi fórum, amely a szuverenitás, politikai függetlenség és a fejlődő országok közös érdekeinek védelmét helyezi előtérbe. Működése ugyan változó intenzitású, de az általa képviselt alapelvek továbbra is meghatározóak a globális déli politika formálásában.