Líbia – Észak-Afrika országa: földrajz, határok és alapvető tények

Líbia határai Egyiptommal, Szudánnal, Csáddal, Algériával, Nigerrel és Tunéziával érintkeznek. Északon a Földközi-tenger húzódik. Líbia fővárosa Tripoli, amely egy tengerparti kikötő. Tripoliban körülbelül egymillió ember él. Líbia területe mintegy 1 760 000 km ²(679 540 km2).

Líbia legmagasabb pontja a Bikku Bitti 2267 m tengerszint feletti magasságban, a legalacsonyabb pont pedig a Sabkhat Ghuzayyil -47 m tengerszint alatti magasságban. Az ország nagy része sík, nagy síkságokkal. A szárazság miatt a földterületnek mindössze 1,03%-a alkalmas mezőgazdasági művelésre.

A Tripoli körüli területet Tripolitániának nevezik, és ez volt a legfejlettebb az oszmán megszállás alatt.

Cyrenaica az északkeleti partvidék egyik területe. Tripolitániától a Szirtesi-öböl választja el. Nevét a görögökről kapta, akik Kr. e. 630-ban építették Cirene városát. Tobruk és Bengázi városok tartoznak hozzá.

A Fezzan egy sivatagos terület Líbia délnyugati részén, amelyet az olaszok 1912-ben Tripoli részévé tettek. A háború után ezt a területet Franciaország kormányozta, amely a birodalmához akarta csatolni.

Líbia lakossága 2011-ben körülbelül 6 597 960 fő volt. Ez nem nagy szám egy ilyen nagy területű ország esetében, így Líbia népsűrűsége alacsony. Ennek oka, hogy Líbia nagy része a Szahara sivatagban fekszik. Líbiában a legtöbb ember a tengerparti városokban él. A líbiai embereket líbiaiaknak nevezik.

A líbiaiak többnyire arabok, bár sokan berberek, egy olyan csoport, amelybe az észak-afrikai nomád tuaregek is beletartoznak. A líbiaiak mintegy 95%-a arab-berber származású. Majdnem minden líbiai szunnita muzulmán.

Líbia 2007 óta 22 körzetre van felosztva.

• Tripoli
• Bengázi
• Al Bayda
• Misratah
• Tobruk

Líbiában 1958-ban fedezték fel a kőolajat, amely az ország exportbevételének mintegy 95%-át teszi ki. Az olaj a líbiai GDP mintegy 25%-át teszi ki. Egyéb exportcikkek közé tartozik a földgáz, a só, a mészkő és a gipsz. Mivel az ország nagy része sivatag, Líbia élelmiszerének mintegy 75%-át importálnia kell. Termeszt azonban búzát, árpát, olajbogyót, datolyát, citrusféléket, földimogyorót, szójababot és számos zöldséget. 1984-ben egy 3862 km hosszú csővezetéket kezdtek el építeni, hogy a Szaharából földalatti vizet juttassanak a part menti területekre öntözésre. A csővezeték, amelynek befejezése 25 évet vesz igénybe, becslések szerint mintegy 25 milliárd dollárba kerül. A Nagy Ember alkotta folyónak nevezik, és ez a világ legnagyobb vízfejlesztési terve.

Líbia pénze a líbiai dinár. A régi pénz, a líbiai font helyére 1971-ben került. Egy dinárban 1000 dirham van. Dinár a pénz neve számos iszlám országban. A név egy régi római pénzérméről, a dénárról származik.

Líbia három régióból áll: Tripolitániából, Cireneikából és Fezzanból. Tripolitánia az északnyugati partvidéken fekvő terület, amelyet egykor Tripoli Királyságnak neveztek. Az Oszmán Birodalom törökei uralták. Az USA 1805-ben háborút indított a Tripoli Királyság ellen a Földközi-tengeren tapasztalható kalózkodási problémák miatt. Az USA megtagadta, hogy megnövelt "védelmi" pénzt fizessen a török uralkodóknak.

Tripolitániát és Cireneicát az 1911-1912-es olasz-török háború során az olaszok foglalták el. A háború oka az volt, hogy Olaszország számára gyarmatot hozzanak létre. Azt mondták, hogy ez a terület egykor a Római Birodalom része volt, és Olaszországhoz tartozott. Az olaszok voltak az első ország, amely repülőgépeket használt bombák ledobására, amikor 1911-ben megtámadták Tripolit.

Sok ezer olasz telepes költözött Líbiába, hogy vállalkozásokat és gazdaságokat hozzon létre, amelyek Olaszország és birodalma számára élelmiszerrel és terményekkel fognak szolgálni A líbiaiak földjeik egy részét erőszakkal elvették tőlük Cireneikában, és mintegy 70 000 ember halt meg a harcok során, éhezett, vagy megtizedelte őket az 1918-as szörnyű járvány (az úgynevezett "spanyolnátha"). Sok ezren Egyiptomba menekültek, de hamarosan visszaköltöztek, amikor az új olasz kormányzó, Italo Balbo barátságos magatartást kezdett tanúsítani az arabokkal szemben.

Az olasz Líbia az 1930-as évek végén hatalmas fejlődésnek örvendett, új vasutak, kikötők, kórházak, repülőterek, utak létesítésével. Ezekben az években a mezőgazdasági gazdaság fellendült, köszönhetően az olasz és arab gazdák számára létrehozott több tucat új falunak. Tripoli mellett még nemzetközi autóverseny is volt (Grand Prix of Tripoli ).

A második világháború észak-afrikai hadjáratának nagy részét Líbiában vívták, beleértve a tobruki csatát is. A britek 1942-ben elfoglalták Tripolitániát, és 1951-ig uralták.

Líbiai Egyesült Királyság

A második világháború után Líbia egyes régióit brit és francia katonai kormányzók irányították. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1951-ben Líbiát független országgá, a Líbiai Egyesült Királysággá tette. Ez egy alkotmányos monarchia lett volna, amelyet I. Idrisz király és utódai irányítottak. Idrisz (Muhammad Idrisz bin Muhammad al-Mahdi as-Senussi) (1890. március 13. - 1983. május 25.) korábban Cireneika emírje volt, de 1922-ben egyiptomi száműzetésbe vonult. A háború végén Nagy-Britannia támogatásával emírként tért vissza. Felkérték, hogy legyen Tripolitánia emírje is. Sikerült egyesítenie a három régiót, és 1951. december 24-én a Líbiai Egyesült Királyság királya lett.

A Líbiával szembenéző problémák óriásiak voltak. Az ország szegény volt, és kevés volt az exportálható áru. Csak 250 000 ember tudott olvasni. Mindössze 16 líbiai egyetemet végzett, nem volt líbiai orvos, mérnök, gyógyszerész vagy földmérő. Az ENSZ becslése szerint az emberek 10%-a vak volt szembetegség, különösen trachoma miatt. Idrisz vallási vezető volt, nem sokat foglalkozott a kormányzati ügyekkel. Kormányát korruptnak tartották, és nem tett semmit az arab nacionalizmus erősödő térnyerése ellen, amely 1952-ben Nasszer hatalomra juttatta Egyiptomban. Miután felfedezték az olajat, Líbia a világ egyik legnagyobb olajtermelő országává vált. Sok líbiai úgy érezte, hogy Cireneika többet kap az olajból származó pénzből, mint az ország többi része. Az olajból származó pénz nagy része is tengerentúli vállalatokhoz került.

Líbiai Arab Köztársaság

1969. szeptember 1-jén kora reggel katonai tisztek egy csoportja államcsíny keretében átvette a hatalmat. Muammar al-Gaddafi ezredest nevezték ki a hadsereg vezérkari főnökévé. 1970-1972 között ő volt a miniszterelnök. Megkezdte a "Harmadik egyetemes elmélet" elnevezésű politikai rendszert. Ez a szocializmus és az iszlám keveréke, amely a törzsi kormányzáson alapul. Ezt maguk a líbiai emberek akarták bevezetni a "közvetlen demokrácia" egyedülálló formájában. Al-Kadhafi ezt "dzsamahirija" néven emlegette.

Első intézkedései közé tartozott, hogy visszavette az olaj feletti ellenőrzést, és a megmaradt olasz telepeseket visszaküldte Olaszországba. Bezáratta az amerikai USAF bázisát is.

Nagy Szocialista Líbiai Arab Népi Dzsamahiríja

1977-ben Líbia "Al-Jamahiriya al-`Arabiyah al-Libiyah ash-Sha`biyah al-Ishtirakiyah al-Uzma" lett. Magyarul a név azt jelenti: "Nagy Szocialista Népi Líbiai Arab Líbiai Dzsamahiríja".

Líbia állítólag nyugatellenes csoportokat támogatott. Kadhafi nyíltan támogatta az olyan függetlenségi mozgalmakat, mint Nelson Mandela Afrikai Nemzeti Kongresszusa, a Palesztin Felszabadítási Szervezet, az Ír Köztársasági Hadsereg, a Polisario Front (Nyugat-Szahara) és mások. Emiatt Líbia külkapcsolatai több nyugati országgal is negatívan alakultak, és ez lett az oka annak, hogy az USA 1986-ban Líbiát bombázta. Kadhafi túlélte a bombázást, az USA akcióját számos ország és az ENSZ közgyűlése is elítélte.

Líbia fegyvereket és pénzt szállított az Ír Köztársasági Hadseregnek is a brit kormánnyal folytatott észak-írországi harcai során. Kadhafi jó kapcsolatot alakított ki a FARC nevű forradalmi kolumbiai marxista-leninista gerillacsoporttal. A tevékenységek között szerepelt a líbiai hozzájárulás a Falkland-szigeteki háborúhoz is, ahol Kadhafi 20 rakétaindítót, 60 SA-7 rakétát, gépfegyvereket, aknavetőket és aknákat biztosított az argentin kormánynak. Líbia állítólag szerepet játszott a Pan Am 103-as járat 1988-as, Lockerbie (Skócia) feletti bombázásában és a francia UTA 772-es járat 1989-es felrobbantásában, annak ellenére, hogy a vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy Líbia bármilyen szerepet játszott volna.

Az ENSZ 1992-ben gazdasági szankciókat vezetett be Líbia ellen. Ezek a szankciók megakadályozták, hogy más országok fegyvereket adjanak el, pénzt fektessenek be, vagy akár azt is, hogy saját embereik Líbiába látogassanak. Hat nap elteltével, amikor az USA elfogta az iraki Szaddám Huszeint, Kadhafi lemondott a líbiai tömegpusztító fegyverprogramokról, és üdvözölte a nemzetközi ellenőrzéseket, hogy ellenőrizzék, betartja-e vállalását. Kadhafi azt mondta, reméli, hogy más nemzetek is követik példáját. Az ENSZ még abban az évben feloldotta a szankciókat. Kadhafi megoldotta a Lockerbie repülőgép-szerencsétlenség ügyét azzal, hogy 2,7 milliárd dollárt fizetett az áldozatok családjainak. Shukri Ghanem líbiai miniszterelnök az interjúkban elmondta, hogy Kadhafi "megfizette az árat a Nyugattal való békéért", és azt sugallta, hogy Líbiának nem volt szerepe az ügyben. Az ENSZ megfigyelői tudomásul vennék ezt a kijelentést, és kétségbe vonnák az egész ügyet.

Kadhafi arra is törekedett, hogy normális kapcsolatokat alakítson ki más országokkal. Nyugat-európai vezetők és számos munkaszintű és kereskedelmi küldöttség látogathatott az országba. Tizenöt év után először utazott Nyugat-Európába, amikor 2004 áprilisában Brüsszelbe utazott. Ismét helyreállította a Szovjetunió összeomlása óta tétlen maradt kapcsolatokat Oroszországgal.

2010-ben Líbia humán fejlettségi indexe a legmagasabb volt Afrikában, az ország az 53. helyen állt az életszínvonalat tekintve. Líbia továbbra is adósságmentes ország maradt. 2011-ben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa dicsérte a líbiai emberi jogokat. A polgárháború után azonban az emberi jogok egyre rosszabbnak tűnnek. A Barnabas Fund szerint 2013 márciusában legalább 48 keresztényt kínoztak meg Líbián belül, egy keresztény meghalt őrizetben.

Választójog

Minden 18 évnél idősebb líbiai szavazhat. Ez azt jelenti, hogy Líbiában a szavazás (más néven "választójog") általános.

2011 februárjában polgárháború tört ki Líbiában, amikor a lázadók Muammar al-Kadhafi ezredes és kormánya ellen harcoltak. A NATO beavatkozott a háborúba a lázadók javára. Néhány lázadó azonban kapcsolatban állt az al-Kaidával. A NATO októberben befejezte a missziót, miután al-Kadhafi ezredest a hírek szerint megölték. A polgárháborút követően al-Kadhafihoz hűségesek alacsony szintű lázadása folytatódott. Fegyveres milíciák töltötték be a forradalom által hagyott űrt. Tripoliban és Tobrukban két különböző nemzeti kormányt szerveztek, és sok harcos egyiket sem követte.