Faji szegregáció

Angolszász Anglia

A korai angolszász Angliában is létezhetett szegregáció. Amikor az angolszászok a 4. században megérkeztek Angliába, egyes történészek szerint "apartheid-szerű társadalmat" hozhattak létre. Az angol őslakosokat rabszolgaként kezelhették, és szabályaik voltak a velük való házasságkötés ellen. Egyes történészek szerint az angolszászok sokkal gazdagabbak voltak, és magasabb társadalmi státusszal rendelkeztek, mint a kelta britek.

Ausztrália

Az 1800-as évek elejétől az 1980-as évek végéig az ausztrál kormány sok aborigin gyermeket vett el a családjától. Családjaik nem egyeztek bele, hogy elengedjék gyermekeiket. A kormány azonban úgy döntött, hogy az aborigin gyermekeket arra kényszeríti, hogy "asszimilálódjanak" az ausztrál társadalomba. A gyerekeket fehér otthonokban vagy missziókban helyezték el. Ott arra kényszerítették őket, hogy tanulják meg a kereszténységet, hagyják hátra aborigin kultúrájukat, váljanak a fehér társadalom részévé, és házasodjanak fehér emberekkel. A program célja az volt, hogy "kitenyésszék" az aborigin vonásokat, hogy azok többé ne létezzenek Ausztráliában. Később, 1951-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete az ilyen típusú programot népirtásként definiálta.

Körülbelül 1900-tól az 1970-es évekig Ausztrália a "Fehér Ausztrália politika" néven ismert politikát követte. Ez a politika a bevándorlási tesztek megnehezítésével tartotta vissza a nem fehér embereket attól, hogy Ausztráliába bevándoroljanak.

A huszadik század elején-közepén sok aborigint arra kényszerítettek, hogy missziókban éljen. Ennek a politikának az volt a célja, hogy az őslakosokat elűzzék a földjeikről, mert a fehér telepesek használni akarták őket.

Az 1960-as években Ausztrália hivatalos politikáját "integrációra" változtatta. Ez azt jelentette, hogy az aborigineknek képesnek kellett lenniük arra, hogy az ausztrál társadalomban vagy missziókban éljenek. Sok aborigin azonban nem volt hajlandó követni ezeket az utasításokat, és továbbra is a városoktól távol éltek. Ezeken a területeken elkülönültek az ausztrál társadalom többi részétől, és szegényebbek is voltak. Abban az időben egyesek "apartheidnek" nevezték a helyzetet, sőt azt is felvetették, hogy az ausztrál kormány politikája a dél-afrikai apartheidprogramot ihlette.

Angol telepesek Írországban

1366-ban az angol király harmincöt törvényt fogadott el, amelyeket Kilkenny statútumainak neveztek el. Céljuk az volt, hogy megakadályozzák az Írországban élő angol telepesek keveredését az írekkel, illetve azt, hogy túlságosan is hasonlítsanak az írekhez. A törvények tiltották, hogy az angolok ír őslakosokkal házasodjanak, ír gyermekeket szüljenek, ír gyermekeket fogadjanak örökbe, ír neveket vagy ruhákat használjanak, vagy bármi mást beszéljenek, mint angolul.

Francia Algéria

1830-ban Franciaország átvette Algéria irányítását az Oszmán Birodalomtól. Több mint száz évig Algéria francia gyarmat volt. A francia uralkodók apartheid-szerű rendszert tartottak fenn Algériában. Az arab és berber algériaiak például csak akkor kérhették a francia állampolgárságot (ami szavazati jogot és egyéb jogokat biztosított volna számukra), ha felhagynak muzulmán vallásukkal és kultúrájukkal.

Az algériai muszlimok nem voltak hajlandóak beletörődni ebbe az "apartheid rendszerbe", és ez a rendszer volt az 1954-es algériai háború egyik fő oka.

Németország

A tizenötödik századi Északkelet-Németországban a "wendik" (szláv) emberek nem léphettek be egyes céhekbe. Wilhelm Raabe szerint "a tizennyolcadik századig egyetlen német céh sem fogadott be wendet".

1935-ben, miután a náci párt átvette a német kormány irányítását, elfogadták a nürnbergi törvényeket. Az Adolf Hitler vezette nácik úgy vélték, hogy az "árja" faj jobb, mint bármely más faj. A nürnbergi törvények tiltották az "árja" és a "nem árja" emberek házasságát és szexuális kapcsolatát. A törvények eleinte leginkább arra szolgáltak, hogy az "árják" ne keveredjenek a zsidó emberekkel (akiket a nácik als alsóbbrendű fajnak tekintettek). Később azonban a nácik a törvényeket kiegészítették a "cigányokkal, négerekkel és fattyú [gyermekeikkel]". A törvényeket megszegő árjákat koncentrációs táborokba küldhették, a nem árjákat pedig kivégezhették. A német vér "tisztán tartása" érdekében a második világháború kitörése után a nácik törvényen kívül helyezték, hogy nem németek ne házasodhassanak, illetve ne létesíthessenek szexuális kapcsolatot német személyekkel.

1939-ben a nácik megszállták és elfoglalták Lengyelországot. A lengyel népet különböző etnikai csoportokra osztották. Aszerint, hogy mennyire voltak "germánok", az egyes csoportok különböző jogokkal rendelkeztek. Például a különböző csoportok különböző mennyiségű élelmiszert kaptak, és csak bizonyos helyeken élhettek, és csak bizonyos tömegközlekedési eszközöket használhattak.

Az 1930-as és 1940-es években a nácik a zsidóknak sárga szalagot vagy Dávid-csillagot kellett viselniük, amelyen a "Jude" ("zsidó") szó szerepelt. A faji törvények diszkriminálták a zsidókat és a romákat (cigányokat). Például zsidó orvosok nem kezelhettek árja betegeket; zsidó professzorok nem taníthattak árja diákokat. A zsidók nem használhattak semmilyen tömegközlekedési eszközt a kompon kívül; nem ülhettek kerékpárra; és nem utazhattak autóban. Csak délután 3 és 5 óra között vásárolhattak, és csak zsidók tulajdonában lévő üzletekben. Nem mehettek színházba, uszodába, vagy más szórakozóhelyre.

A holokauszt idején a nácik megpróbálták megölni az összes európai zsidót és romát. Szláv emberek millióit is megölték (beleértve az ukrán, szovjet és lengyel embereket), mert a szlávokat alsóbbrendű fajnak tekintették. Először a nácik arra kényszerítették a zsidókat és a romákat, hogy gettókban éljenek, mindenki mástól elkülönítve. Aztán zsidók, romák és szlávok millióit küldték koncentrációs táborokba és haláltáborokba.

1939 és 1945 között legalább 1,5 millió lengyelt deportáltak a náci Németországba kényszermunkára. A náci Németország nyugat-európai kényszermunkásokat is alkalmazott. A lengyelekkel és más kelet-európaiakkal azonban, akiket a nácik fajilag alacsonyabb rendűnek tekintettek, sokkal rosszabbul bántak. Arra kényszerítették őket, hogy ruhájukon egy "P" betűvel ellátott ruhacímkét viseljenek, amely jelezte, hogy lengyelek. Kijárási tilalmat kellett betartaniuk, és nem használhatták a tömegközlekedési eszközöket. Általában hosszabb ideig kellett dolgozniuk, alacsonyabb fizetésért, mint a nyugat-európaiaknak. Sok városban szögesdrót mögött, elkülönített barakkokban kellett élniük. Munkán kívül nem beszélhettek németekkel. Ha szexuális kapcsolatot létesítettek németekkel, kivégezték őket.

A nácik falat építettek, hogy a zsidók ne tudjanak elmenekülni a varsói gettóból.


Nur für Deutsche ("Csak németeknek") egy vonaton a nácik által megszállt Lengyelországban.

Császári Kína

Tang-dinasztia

A Tang-dinasztia idején a han kínaiak számos olyan törvényt hoztak, amelyek elkülönítették a nem kínai embereket a kínaiaktól. A Tang-dinasztia 779-ben hozott egy szabályt, amely arra kényszerítette az ujgurokat, hogy hagyományos etnikai ruházatukat viseljék, ne pedig kínai ruhát. Azt is megtiltotta nekik, hogy "úgy tegyenek", mintha kínaiak lennének, és hogy kínai nőket vegyenek feleségül. A han kínaiak nem kedvelték az ujgurokat, mert kamatra adtak kölcsön pénzt.

836-ban, amikor Lu Chun-t kinevezték Kanton kormányzójává, undorodva tapasztalta, hogy a kínaiak külföldiekkel élnek együtt és házasodnak velük. Lu törvénybe iktatta az elkülönítést. Törvényen kívül helyezte, hogy a nem kínaiak ne házasodjanak kínaiakkal, vagy ne birtokoljanak tulajdont. A törvény kifejezetten megtiltotta, hogy a kínaiak "sötét népekkel" vagy "színesbőrűekkel" létesítsenek kapcsolatot. Ez olyan külföldieket jelentett, mint "irániak, szogdiaiak, arabok, indiaiak, malájok, szumátraiak" és mások.

Olaszország

1938-ban Olaszországot a Benito Mussolini vezette fasiszta rezsim irányította. A rezsim a náci Németországgal szövetkezett. A nácik nyomására a rezsim több törvényt is elfogadott, amelyek szerint az Olasz Birodalomban mostantól szegregációt kell alkalmazni. Ezeket a törvényeket "provvedimenti per la difesa della razza" (a faj védelmét szolgáló normák) néven emlegették.

A törvények különösen a zsidókat célozták. Például a zsidók nem tehették meg:

• Tanít vagy tanul iskolákban vagy egyetemeken
• Saját iparágak, amelyek fontosak voltak az ország számára
• Újságírói munka
• Lépjen be a hadseregbe
• Nem zsidókkal házasodni

E törvények miatt Olaszország elvesztette legjobb tudósai közül néhányat. Néhányukat kirúgták. Rita Levi-Montalcininek például, aki később elnyerte az élettani vagy orvosi Nobel-díjat, azt mondták, hogy nem dolgozhat tovább az egyetemén. Mások a törvények miatt hagyták el Olaszországot. Enrico Fermi például, aki az első atomreaktoron dolgozott és fizikai Nobel-díjat kapott, elhagyta az országot. (A felesége zsidó volt.) Sok más ismert tudós, fizikus, matematikus és más tudós vesztette el az állását vagy hagyta el Olaszországot a faji törvények miatt.

Albert Einstein lemondott az Accademia dei Lincei, egy olasz tudományos akadémia tiszteletbeli tagságáról, hogy tiltakozzon a faji törvények ellen.

1943 után, amikor Észak-Olaszországot megszállták a nácik, az olasz zsidókat náci koncentrációs táborokba és haláltáborokba vitték.

Zsidó szegregáció

Európában a zsidók évszázadokon át gyakran voltak kénytelenek elkülönített gettókban és shtetlekben (kisvárosokban, ahol többnyire zsidók éltek) élni. 1204-ben a pápa elrendelte, hogy a zsidók különítsék el magukat a keresztényektől, és olyan ruházatot viseljenek, amely zsidóként jelölte őket. A zsidók kényszerű elkülönítése a 14. és 15. században egész Európában elterjedt.

Az Orosz Birodalomban az 1790-es évektől kezdődően a zsidók csak a Települési Palotában élhettek. Ez volt az Orosz Birodalom nyugati határa, körülbelül ott, ahol ma Lengyelország, Litvánia, Fehéroroszország, Moldova és Ukrajna van. A 20. század elejére a legtöbb európai zsidó a Települési Palotában élt.

Marokkóban a 15. századtól kezdődően a zsidó embereket mellákban különítették el. A városokban a mellah a zsidók számára elkülönített terület volt, amelyet fallal és megerősített kapuval vettek körül. A vidéki mellahok olyan különálló falvak voltak, ahol csak zsidók éltek.

A 19. század közepén J. J. Benjamin történész írt a perzsa zsidók életéről:

“

...a város egy elkülönített részén [kell] élniük...; mert tisztátalan teremtményeknek tekintik őket... [Ezért] a legnagyobb szigorral bánnak velük, és ha belépnek egy muszlimok által lakott utcába, a fiúk és a csőcselék kövekkel és mocsokkal [ütlegelik] őket.... Ugyanebből az okból kifelé sem mehetnek ki, ha esik az eső, mert azt mondják, hogy az eső lemosná róluk a szennyeződést, ami [bemocskolná] a muszlimok lábát.... Ha egy zsidót ilyennek ismernek fel az utcán, a legnagyobb sértések érik. A járókelők leköpik az arcát, és néha kegyetlenül megverik.... Ha egy zsidó belép egy üzletbe bármiért, tilos megvizsgálnia az árut... Ha keze óvatlanul hozzáér az áruhoz, el kell vennie azt bármilyen áron, amit az eladó kér érte... Néha a perzsák behatolnak a zsidók [otthonába], és birtokba veszik, ami tetszik nekik. Ha a tulajdonos a legkisebb ellenállást is tanúsítja tulajdonának védelmében, [azt kockáztatja, hogy] az életével fizet érte... Ha... egy zsidó a Katel (Muharram) három napja alatt az utcán mutatkozik..., biztos, hogy megölik.

”

A zsidó mellah maradványai Essaouirában

Latin-Amerika

Amikor a spanyolok Amerikába érkeztek, és a latin-amerikai országokat gyarmatokká tették, faji alapú kasztrendszert hoztak létre. Tizenöt különböző kategóriát állítottak fel az embereknek a fajkeveredésük alapján, köztük olyan kategóriákat, mint a "mulatt" és a "mesztic". A "fehérebb" vagy "spanyolosabb" emberek magasabb társadalmi státuszban voltak, mint a "sötétebb" vagy indiánabb emberek. A "sötétebb" embereket alsóbbrendűként kezelték, és hátrányos megkülönböztetésnek voltak kitéve - például magasabb adót kellett fizetniük, mint a "fehérebb" embereknek.

Általában, amikor elnyerték függetlenségüket Spanyolországtól, a legtöbb latin-amerikai ország törvényeket hozott a kasztrendszerek ellen. A faji alapú előítéletek azonban továbbra is fennmaradtak.

Dél-Afrika

Háttér

A faji szegregáció Dél-Afrikában akkor kezdődött, amikor az ország holland gyarmat volt. A hollandok 1652-ben szálltak partra Fokvárosban, és fokozatosan egyre nagyobb területet foglaltak el az országból. A szegregáció akkor folytatódott, amikor a Brit Birodalom 1795-ben átvette a Jóreménység-fokot.

Dél-Afrikában 1833-ig létezett rabszolgaság. Két évvel később azonban a kormány olyan törvényt fogadott el, amely a rabszolgákat szerződéses szolgákká változtatta. Ez a rendszer nem sokban különbözött a rabszolgaságtól. Az 1800-as évek hátralévő részében a dél-afrikai gyarmatok olyan törvényeket hoztak, amelyek korlátozták e munkások jogait és szabadságát.

1894-ben és 1905-ben a kormány olyan törvényeket fogadott el, amelyek szerint az "indiánoknak" és a "feketéknek" nincs szavazati joguk. Más törvények is diszkriminálták a nem fehéreket, de nem voltak olyan rosszak, mint az apartheid törvények, amelyek a következő 50 évben jöttek.

Az apartheid kezdetei

Az apartheid Dél-Afrikában 1948-ban kezdődött. Ekkor a Nemzeti Párt szerezte meg a dél-afrikai kormány irányítását. Ezt a politikai pártot az afrikaner emberek alkották. Az afrikanerek az 1600-as és 1700-as években Dél-Afrikába érkezett holland telepesek leszármazottai. A Nemzeti Párt az afrikaner nacionalizmusban hitt.

Apartheid törvények

A Nemzeti Párt apartheid törvényeket fogadott el, hogy a faji szegregáció törvény legyen Dél-Afrikában. A legfontosabb törvények közé tartozott többek között:

• A népesség-nyilvántartási törvény (1950), amely a dél-afrikaiakat négy faji kategóriába sorolta: "fekete", "fehér", "színesbőrű" (vegyes fajú) és "indiai" (az egykori Brit Indiából származó dél-ázsiaiak).
• Az embereknek regisztrálniuk kellett a kormánynál, és személyi igazolványt kellett kapniuk, amelyen szerepelt, hogy melyik faji csoportba tartoznak.
• A Group Areas Act (1950), amely Dél-Afrika egy-egy részét jelölte ki az egyes faji csoportok számára. Az embereket arra kényszerítették, hogy a nekik kijelölt országrészben éljenek.
• Az ország egy másik részébe való belépés engedély nélkül illegális volt. A feketék nem mehettek be a városokba, hacsak nem volt engedélyük egy fehér munkaadótól.
• A különálló létesítmények fenntartásáról szóló törvény (1953), amely a különböző fajok számára különálló nyilvános helyeket, például kórházakat, egyetemeket és parkokat hozott létre.
• A bantu oktatási törvény (1953), amely szegregálta az oktatást.

Az apartheid törvények értelmében 1960 és 1983 között 3,5 millió nem fehér dél-afrikai kényszerült elhagyni otthonát, és szegregált városrészekbe költözni. Ez a modern történelem egyik legnagyobb tömeges kitelepítése.

Más törvények tiltották, hogy valaki más fajhoz tartozóval házasodjon vagy szexuális kapcsolatot létesítsen. Aztán 1969-ben a kormány elvette a "színesbőrűek" szavazati jogát. Mivel az "indiánok" és a "feketék" évtizedekig nem szavazhattak, ez azt jelentette, hogy Dél-Afrikában csak a fehérek szavazhattak.

1970-ben megtiltották, hogy a nem fehéreknek képviselői legyenek a kormányban. Ugyanebben az évben elvették a feketék dél-afrikai állampolgárságát.

Tiltakozások

Az apartheid elleni tiltakozások közvetlenül az apartheid után kezdődtek. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) ifjúsági szárnya már 1949-ben számos különböző stratégiával javasolta a faji szegregáció elleni küzdelmet. A következő 45 évben több száz apartheidellenes akcióra került sor. Ezek között voltak a Fekete Tudat Mozgalom tiltakozásai, diáktüntetések, munkássztrájkok és egyházi csoportok aktivizmusa. 1991-ben elfogadták a faji alapú földintézkedések eltörléséről szóló törvényt, amely hatályon kívül helyezte a faji szegregációról szóló törvényeket, köztük a Group Areas Act-et. 1990-ben Frederik Willem de Klerk elnök megpróbált véget vetni az apartheidnek. A nem fehérek 1993-ban kaptak szavazati jogot. Dél-Afrikában 1994-ben tartották az első több fajú választásokat (ahol nem fehérek is indulhattak jelöltként). Nelson Mandela és az Afrikai Nemzeti Kongresszus győzött. Mandela és de Klerk 1993-ban Nobel-békedíjat kapott az apartheid felszámolásáért végzett közös munkájukért.

Tábla egy strandon: "Feketék és kutyák nem engedélyezettek".


Példa a népesség-nyilvántartási törvény által megkövetelt faji azonosításra

Egyesült Államok

Az Egyesült Államokban a faji szegregációnak hosszú története van, amely akkor kezdődött, amikor az első európai telepesek Észak-Amerikába érkeztek. Először a rabszolgaság, majd a rasszista törvények, végül pedig a rasszista hozzáállás révén az afroamerikaiak az Egyesült Államokban évszázadokon keresztül szegregációval szembesültek. Más fajú embereket is elkülönítettek. A második világháború idején például az Egyesült Államok elnöke, Franklin D. Roosevelt elrendelte, hogy szinte a teljes japán-amerikai lakosságot internálótáborokban különítsék el.

Az Egyesült Államokban minden fajhoz tartozó emberek harcoltak a szegregáció és a megkülönböztetés ellen. Az olyan mozgalmaknak köszönhetően, mint az afroamerikai polgárjogi mozgalom, a szegregáció ma már törvényellenes az Egyesült Államokban. A kisebbségi csoportokkal szembeni előítéletek azonban még mindig léteznek. Ez az emberek előítéletei és viselkedése által okozott új típusú szegregációhoz vezetett.