Polgárjogi mozgalom az

Afrika

Angola

Az angolai függetlenségi háború 1961 és 1975 között zajlott. Angola Portugália ellen harcolt. Portugália arra kényszerítette az angolaiakat, hogy gyapotot termeljenek. Angolában három különböző csoport volt Portugália ellen. A háborúban több millió ember halt meg.

Guinea

1974 előtt a Portugál Birodalom Portugál-Guineát is ellenőrizte. 1963-1974 között, a bissau-guineai függetlenségi háborúban a guineaiak a függetlenségükért harcoltak. 1974-ben győztek, és megalakították a független Bissau-Guinea országot.

Mozambik

A mozambiki függetlenségi háború 1964-től 1975-ig tartott. A háborút a Mozambikot uraló Portugália és a Mozambiki Felszabadítási Front vagy Frelimo (franciául: Frente de Libertação de Moçambique) vívta. A konfliktust a portugálok nyerték meg, gerillakatonák segítségével. Egy portugál államcsíny következtében azonban Mozambik 1975. június 25-én függetlenné vált.

Írország

Észak-Írországban 1964-ben Belfastban megalakult a Campaign for Social Justice (Kampány a társadalmi igazságosságért). Ezután megalakult az Észak-Írországi Polgárjogi Szövetség (NICRA). Ezek a csoportok a következőket akarták elérni:

• Az 1922., 1933. és 1943. évi különleges hatáskörökről szóló törvények hatályon kívül helyezése.
• A B különleges rendőri erők vége
• A helyi választások körzetesítésének megszüntetése
• A diszkrimináció megszüntetése a lakhatás és a kormányzati munkahelyek terén

Ezek a reformkövetelések az unionista többség egyes tagjai részéről visszahatást váltottak ki. Ez okozta a zavargások kezdetét. A problémák több mint 30 évig tartó polgárháborút jelentettek.

A NICRA ugyanazokat a módszereket alkalmazta, mint az amerikai polgárjogi mozgalom: erőszakmentes felvonulások, sztrájkőrségek, ülősztrájkok és tiltakozások. Az első észak-írországi polgárjogi menetet 1968. augusztus 24-én tartották Coalisland és Dungannon között.

Egyesült Államok

Szegregáció

A szegregáció a fehér déliek kísérlete volt a fajok szétválasztására. Azért tették ezt, hogy erősítsék a fehér büszkeséget, és hogy nagyobb hatalmuk legyen az afroamerikaiakkal szemben. A szegregációt gyakran Jim Crow-rendszernek nevezték.

A szegregáció a déli államokban a rekonstrukció 1877-es befejezése után vált általánossá. A rekonstrukció a polgárháborút (1861-1865) követte. A rekonstrukció idején a déli államokban a republikánus kormányokat feketék vezették. A rekonstrukciós kormányok törvényeket hoztak, amelyek gazdasági és politikai lehetőségeket nyitottak meg a feketék számára. 1877-re azonban a Demokrata Párt átvette a déli államok kormányának irányítását. Ezek a déli demokraták vissza akarták fordítani a feketéknek a rekonstrukció során elért fejlődését. Ennek érdekében olyan helyi és állami törvényeket kezdtek elfogadni, amelyek szerint bizonyos helyek "Csak fehéreknek", mások pedig "színesbőrűeknek" voltak fenntartva. A feketéknek külön iskolák, közlekedési eszközök, éttermek, kórházak és parkok álltak rendelkezésükre. Ezek általában nem voltak olyan jók, mint a csak fehéreknek fenntartott helyek. A következő 75 évben minden lehetséges helyen Jim Crow táblákat helyeztek ki, hogy elválasszák a fajokat.

A szegregációs rendszerhez tartozott az is, hogy az afroamerikaiakat nem engedték szavazni (ezt nevezik választójog-elvonásnak). 1890 és 1910 között minden déli államban olyan törvényeket hoztak, amelyek megnehezítették vagy lehetetlenné tették a feketék számára a szavazást. Egyes törvények például azt mondták, hogy az embernek tudnia kellett írni és olvasni ahhoz, hogy szavazhasson. Sok feketének nem volt hozzáférése az oktatáshoz és a tulajdonjoghoz. Mivel a feketék nem szavazhattak, nem tudták megakadályozni, hogy a fehérek a déli élet minden területén szegregálódjanak. Keveset tudtak tenni a nyilvános helyeken, az oktatásban, a gazdasági lehetőségekben vagy a lakhatásban tapasztalható diszkrimináció ellen.

Az északi államokban valamivel jobbak voltak a feketék körülményei. Északon a feketék általában szabadon szavazhattak, de olyan kevés fekete volt, hogy alig hallatták a hangjukat. Északon nem voltak annyira elterjedtek a szegregált létesítmények. A feketék általában nem kaptak bebocsátást a legjobb szállodákba és éttermekbe. Az iskolák Új-Angliában általában integráltak voltak (fekete és fehér tanulók együtt). A középnyugati iskolák azonban általában nem voltak azok.

Montgomery buszbojkott

1955. december 1-jén Rosa Parksot, az alabamai Montgomeryben, az Országos Szövetség a Színes Emberek Előmozdulásáért (NAACP) tagját felszólították, hogy adja át a helyét egy városi buszon egy fehér embernek. Amikor Parks nem volt hajlandó megmozdulni, letartóztatták. Az Edgar D. Nixon vezette helyi NAACP felismerte, hogy Parks letartóztatása a helyi feketéket a szegregált buszok elleni tiltakozásra buzdíthatja. Montgomery fekete közössége már régóta dühös volt a városi buszokon tapasztalt rossz bánásmód miatt, ahol a fehér sofőrök gyakran durvák és sértőek voltak. A közösség már korábban is fontolgatta a buszok bojkottját. A montgomery-i buszbojkott sikeres volt, és a Montgomeryben élő 50 000 fekete támogatta. Több mint egy évig tartott. Ez az esemény megmutatta az amerikai közvéleménynek, hogy a déli feketék nem hagyják abba a tiltakozást a szegregáció megszüntetéséig. Egy szövetségi bíróság 1956 novemberében elrendelte a montgomery-i buszok szegregációmentesítését. A bojkott azzal ért véget, hogy a feketék elnyerték a jogot, hogy oda üljenek, ahová akarnak.

Egy fiatal baptista lelkész, Martin Luther King, Jr. volt a Montgomery Improvement Association elnöke, a bojkottot irányító szervezeté. A tiltakozás Kinget országos hírűvé tette. King lett a Déli Keresztény Vezetői Konferencia (SCLC) elnöke, amikor 1957-ben megalakult. Az SCLC a NAACP jogi stratégiáját az erőszakmentesség alkalmazásának ösztönzésével akarta megünnepelni. Ezek közé a tevékenységek közé tartoztak a felvonulások, tüntetések és bojkottok. A feketék közvetlen akcióira adott erőszakos fehér válasz végül arra kényszerítette a szövetségi kormányt, hogy szembenézzen a déli igazságtalanság és rasszizmus problémáival.

A feketék körében mutatkozó nagyszámú követője mellett King a liberális északiak körében is nagy vonzerővel bírt, ami segített neki befolyásolni az országos közvéleményt. Az erőszakmentesség melletti kiállása a békeaktivisták körében is támogatókat szerzett. Szövetségeket kötött az amerikai zsidó közösségben. Támogatókat szerzett az északi városok gazdag, befolyásos protestáns gyülekezeteinek lelkészeiből is. King gyakran prédikált ezekben a gyülekezetekben, ahol pénzt gyűjtött az SCLC számára.

Chicano mozgalom

A chicano mozgalom a mexikói amerikaiak politikai, társadalmi és kulturális mozgalma. A chicano mozgalom a médiában és az amerikaiak által a mexikóiakról alkotott negatív etnikai sztereotípiákkal foglalkozik. Az olyan emberek, mint Tiburcio Vasquez és Joaquin Murietta a mexikói amerikaiak népi hőseivé váltak. Nem voltak hajlandóak engedelmeskedni a fehér amerikaiaknak.

Amerikai indián mozgalom

Az Amerikai Indián Mozgalom (AIM) egy amerikai indián aktivista szervezet az Egyesült Államokban. A szervezetet 1968-ban alapították a minnesotai Minneapolisban. A szervezet azért alakult, hogy megállítsa a minneapolisi indián városi közösséget érintő kérdéseket. Meg akarták állítani a szegénységet, a lakhatást, a szerződéses kérdéseket és a rendőrségi zaklatást.

Nemek közötti egyenlőség

Az első feminista egyenlőségi kérdés a választójog volt. Ez vezetett a nők szavazati jogának megszerzéséhez. A második feminista kérdés a gazdasági egyenlőséget érintette (például azt, hogy ugyanannyi fizetést kapjanak, mint a férfiak, ha pontosan ugyanazt a munkát végzik).

A leszbikusok is a nők jogainak részét képezik. A leszbikus feminista csoportok, mint például a Lavender Menace, leszbikus aktivista csoport.

LMBT jogok és a melegek felszabadítása

A hawaii legfelsőbb bíróság eseményei arra ösztönözték az Egyesült Államok kongresszusát, hogy 1996-ban megalkossa a házasság védelméről szóló törvényt. Ez a törvény megtiltja a szövetségi kormánynak, hogy elfogadja az azonos neműek kapcsolatainak házasságkötését. Jelenleg 30 államban fogadtak el olyan állami alkotmánymódosításokat, amelyek tiltják az azonos neműek házasságát. Connecticut, Massachusetts, Új-Mexikó, New Jersey, New York, Rhode Island és Vermont azonban legálissá tette a melegek házasságát.

1993 előtt a leszbikusok és melegek nem szolgálhattak az Egyesült Államok hadseregében. A "Ne kérdezz, ne mondd el" (DADT) politika értelmében csak akkor szolgálhattak a hadseregben, ha senkinek nem mondták el szexuális irányultságukat. A 2010-es "Ne kérdezz, ne mondd el" törvény hatályon kívül helyezése lehetővé tette, hogy a homoszexuális férfiak és nők nyíltan szolgálhassanak a fegyveres erőkben. 2011. szeptember 20. óta a melegek, leszbikusok és biszexuálisok nyíltan szolgálhatnak. A transzszexuális szolgálati tagok azonban továbbra sem szolgálhatnak nyíltan, mivel a Védelmi Minisztérium egészségügyi politikája szerint a nemi identitászavar orvosilag kizáró oknak minősül.

Az Egyesült Államokban a melegek jogait ellenzők politikai és vallási konzervatívok voltak. Ezek az emberek az Ó- és Újszövetség számos bibliai szakaszára hivatkoznak érvként. A melegek jogait leginkább a déli és más, nagy vidéki lakosságú államokban ellenzik. Számos szervezet ellenezte a melegjogi mozgalmat. Ezek közé tartozik az American Family Association, a Christian Coalition, a Family Research Council, a Focus on the Family, a Save Our Children, a NARTH, az országos Republikánus Párt, a Római Katolikus Egyház, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (LDS Church), a Southern Baptist Convention, az Alliance for Marriage, az Alliance Defense Fund, a Liberty Counsel és a National Organization for Marriage. A Southern Poverty Law Center számos ilyen csoportot nevezett meg melegellenes gyűlöletcsoportként.

Egy férfi iszik egy "színesbőrű" (afroamerikai) ivókútból; mellette a fehérek kútja (1939)


Rosa Parksot letartóztatták, mert nem volt hajlandó átadni a helyét egy fehér embernek.


A 2012-es San Francisco-i Pride Fesztivál, ahol több ezer ember vonul fel az LMBT egyenlőség támogatására és büszkeségének kifejezésére.

Németország

A németországi polgárjogi mozgalom baloldali visszahatás volt az ország náci párt utáni korszakára. A mozgalom főként kiábrándult diákok körében zajlott, és nagyrészt tiltakozó mozgalom volt a világ más részei előtt az 1960-as évek végén.

Franciaország

1968 májusában Franciaországban általános sztrájk tört ki. Ez forradalmi problémává vált. A Francia Kommunista Párt lebeszélte róla. Végül a kormány elfojtotta, amely a kommunistákat a köztársaság elleni összeesküvéssel vádolta. Egyes filozófusok és történészek szerint a lázadás a 20. század legfontosabb forradalmi eseménye volt, mert nem egy magányos demográfiai csoport, például munkások vagy faji egyének vettek benne részt, hanem egy tisztán népfelkelés volt, amely felülírta az etnikai, kulturális, kor- és osztályhatárokat.

Könyvek

• Manfred Berg és Martin H. Geyer; A jogok két kultúrája: The Quest for Inclusion and Participation in Modern America and Germany Cambridge University Press, 2002
• Jack Donnelly és Rhoda E. Howard; International Handbook of Human Rights Greenwood Press, 1987.
• David P. Forsythe; Emberi jogok az új Európában: University of Nebraska Press, 1994.
• Joe Foweraker és Todd Landman; Állampolgári jogok és társadalmi mozgalmak: A Comparative and Statistical Analysis Oxford University Press, 1997
• Mervyn Frost; Az emberi jogok megalkotása: Routledge, 2002.
• Marc Galanter; Versengő egyenlőségek: Law and the Backward Classes in India University of California Press, 1984
• Raymond D. Gastil és Leonard R. Sussman, szerkesztők; Freedom in the World: Politikai jogok és polgári szabadságjogok, 1986-1987 Greenwood Press, 1987.
• David Harris és Sarah Joseph; The International Covenant on Civil and Political Rights and United Kingdom Law Clarendon Press, 1995.
• Steven Kasher; A polgárjogi mozgalom: (1954-1968) Abbeville Publishing Group (Abbeville Press, Inc.), 2000
• Francesca Klug, Keir Starmer, Stuart Weir; A szabadság három pillére: Politikai jogok és szabadságjogok az Egyesült Királyságban Routledge, 1996.
• Fernando Santos-Granero és Frederica Barclay; Megszelídített határok: Economy, Society, and Civil Rights in Upper Amazonia Westview Press, 2000
• Paul N. Smith; Feminizmus és a harmadik köztársaság: Clarendon Press, 1996.
• Jorge M. Valadez; Deliberatív demokrácia: Westview Press, 2000.