„Külön, de egyenlő” doktrína: Plessy v. Ferguson és a Brown-ítélet

Az amerikai polgárháborút követően a republikánusok által irányított kongresszus három módosítást fogadott el az alkotmányhoz, az úgynevezett újjáépítési módosításokat. Az első az Egyesült Államok alkotmányának tizenharmadik módosítása volt, amely eltörölte a rabszolgaságot az Egyesült Államokban. A második az Egyesült Államok alkotmányának tizennegyedik módosítása volt, amely a törvények egyenlő védelmét biztosította minden állampolgár számára. A harmadik az Egyesült Államok alkotmányának tizenötödik módosítása volt, amely szavazati jogot adott az afroamerikai férfiaknak.

Az újjáépítési módosítások elfogadása után a déli feketék helyzete egyre rosszabb lett. Sok fehér nem fogadta el az új változásokat. A déli gazdaság stagnált, és az adók magasak voltak. Nagy volt a korrupció, amit az északi szőnyegtáskák és az újjáépítés déli támogatói, az úgynevezett scalawagok csak tovább rontottak. A félelemből és a gyűlöletből olyan fehér felsőbbrendűségi csoportok születtek, mint a Ku Klux Klan. Erőszakkal, többek között lincseléssel, nemi erőszakkal, gyilkossággal és terrorizmussal igyekeztek az afroamerikaiakat ellenőrzésük alatt tartani és megakadályozni, hogy éljenek új jogaikkal.

A kongresszus 1875-ben elfogadta a polgári jogokról szóló törvényt. Ez garantálta az afroamerikaiaknak az egyenlő bánásmódot a közszállásokon, a tömegközlekedésben és az esküdtszéki munkából való kizárás megakadályozását. A törvényt az Egyesült Államok 43. kongresszusa fogadta el, és Ulysses S. Grant elnök 1875. március 1-jén írta alá. Néhány évvel később a Legfelsőbb Bíróság a Civil Rights Cases (1883) című ügyben úgy döntött, hogy a törvény egyes szakaszai alkotmányellenesek. A Bíróság érvelése szerint a tizennegyedik módosítás az államok, nem pedig az egyének által alkalmazott diszkriminációt tiltotta. Ennek következtében a Kongresszus nem védekezhetett az egyéni diszkriminációs esetek ellen.

Florida volt az első, amely törvényt fogadott el, amely előírta, hogy a vasutaknak "egyenlő, de elkülönített szállást kell biztosítaniuk a fehér és színesbőrűek számára". Hamarosan Texas, Mississippi és más államok is hasonló vagy hasonló törvényeket hoztak. Amikor 1890-ben Louisiana hasonló törvényt fogadott el, a feketék ellenállni kezdtek. 1892-ben megállapodtak abban, hogy Homer Plessy megtámadja a törvényeket, hogy próbaper lehessen belőlük. Plessy fehérnek "adta ki magát", és miközben egy kelet-louisianai vonaton utazott a "fehér részlegen", bejelentette, hogy fekete, és nem volt hajlandó átülni a "színesbőrűek" részlegébe. Plessyt letartóztatták, és 1896-ban ügye a Legfelsőbb Bíróság elé került. Az ügy címe Plessy kontra Ferguson volt, Fergusson annak a bírónak a neve, aki először döntött ellene a New Orleans-i büntetőbíróságon.

1896-ban a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta az ügyet. Plessy ügyvédei azzal érveltek, hogy a louisianai Különjárati törvény sérti a tizenharmadik és tizennegyedik kiegészítést. A bíróság 7-1 arányban Plessy ellenében döntött, és a törvényt alkotmányosnak ítélte. A többségi véleményt író Henry Brown bíró így fogalmazott:

"Egy olyan jogszabály, amely pusztán jogi különbséget tesz a fehér és a színesbőrű faj között, nem alkalmas arra, hogy a két faj jogi egyenlőségét megszüntesse. ... A tizennegyedik módosítás célja kétségtelenül az volt, hogy a két faj törvény előtti abszolút egyenlőségét érvényesítse, de a dolgok természeténél fogva nem lehetett célja a bőrszín alapján történő megkülönböztetés eltörlése, vagy a társadalmi, nem pedig a politikai egyenlőség, vagy a két faj keveredésének kikényszerítése olyan feltételek mellett, amelyek egyik faj számára sem kielégítőek.".

Az egyedüli ellenvéleményt megfogalmazó John Harlan bíró szörnyű következményeket látott a bíróság által megfogalmazott bírói véleményben. Azt írta:

"Alkotmányunk színvak, és nem ismer és nem tűr osztályokat a polgárok között. A polgári jogok tekintetében minden polgár egyenlő a törvény előtt. ... A mostani döntés, jól feltehetően, nemcsak a színesbőrű polgárok elismert jogai ellen irányuló, többé-kevésbé brutális és irritáló támadásokat fog ösztönözni, hanem azt a hitet is erősíteni fogja, hogy állami törvényekkel meg lehet hiúsítani azokat a jótékony célokat, amelyeket az Egyesült Államok népe szem előtt tartott, amikor elfogadta az Alkotmány közelmúltbeli módosításait.".

A probléma Plessyvel az volt, hogy a különválás szinte soha nem volt egyenlő. A feketék számára kialakított állami iskolák és egyéb létesítmények mindig alacsonyabb rendűek voltak.

1890-től kezdve a déli demokraták olyan állami törvényeket kezdtek elfogadni, amelyek elvették az afroamerikaiak által megszerzett jogokat. Ezek a rasszista törvények Jim Crow-törvények néven váltak ismertté. Plessy miatt a Jim Crow-törvények 58 éven át nem támadta meg a szövetségi kormány. Ezek közé tartoztak azok a törvények, amelyek lehetetlenné tették a feketék számára a szavazást. Mivel nem szavazhattak, a feketék nem lehettek esküdtek sem. Más törvények faji szegregációt írtak elő, így a feketék nem járhattak ugyanabba az iskolába, étterembe vagy kórházba, mint a fehérek. Nem használhatták ugyanazokat a mosdókat, és nem ihattak ugyanazokból az ivókutakból. A buszokon és vonatokon sem ülhettek fehérek előtt. Sok déli keresztény lelkész azt tanította, hogy a fehérek a kiválasztott nép, a feketéket pedig Isten megátkozta. A lincselések célja az volt, hogy félelmet keltsenek a feketékben, és a helyükön tartsák őket. 1882 és 1968 között 3440 fekete férfit és nőt lincseltek meg. Másokat máglyán égettek el, kasztráltak, megvertek vagy meggyilkoltak. A Jim Crow-korszak azután kezdett véget érni, hogy a Legfelsőbb Bíróság egyhangú Brown v. Board of Education döntése felülbírálta a Plessy-ügyet.