Japán amerikaiak internálása az USA-ban a második világháború alatt (1942–1945)

1942 februárjában Franklin D. Roosevelt elnök aláírta a 9066. számú végrehajtási rendeletet. Ez a rendelet kimondta, hogy az ország bizonyos részein élő embereket bármilyen okból ki lehet vinni az adott területekről. Bár a rendelet nem használta pontosan a "japán amerikaiak" szavakat, az emberek tudták, hogy ezek azok az emberek, akiket el fognak vinni ezekről a területekről. A területek közé tartozott egész Kalifornia, valamint Oregon, Washington és Arizona nyugati része. (Lásd az ezen az oldalon található térképen a "kizárási zóna" megjelölésű területet.) Ez volt az a terület, ahol akkoriban a legtöbb japán amerikai élt.

Annak érdekében, hogy az amerikai japánok ne hagyják el ezeket a területeket, a kormány sokuknak nem engedte, hogy pénzt vegyenek fel a bankszámlájukról. Ez megnehezítette a költözésüket.

Az amerikai japánoknak mindössze 48 órát adtak arra, hogy más államokban lévő internálótáborokba távozzanak. Csak egy táskát vihettek magukkal, és nem vihettek magukkal rádiót vagy fényképezőgépet.

Az Egyesült Államok összesen több mint 110 000 japán amerikait kényszerített internálótáborokba.

Az Egyesült Államok kontinentális részén élő japán-amerikaiak mintegy 80%-ának el kellett hagynia otthonát, és internálótáborokban kellett élnie. Ötből több mint három közülük az Egyesült Államokban született, és az Egyesült Államok állampolgára volt. A táborokba küldöttek mintegy fele gyermek volt.

Az internált japán amerikaiak többsége az Egyesült Államok kontinentális részén élt. Hawaii államban körülbelül 160 000 japán amerikai élt, de közülük csak valamivel több mint 1000-et internáltak. Mivel ilyen sok japán-amerikai élt egy ilyen kis államban, internálásuk szinte lehetetlen lett volna.

Három kormányzati ügynökség működtette a táborokat. A japán amerikaiak kilencven százaléka a War Relocation Authority (WRA) által működtetett táborokban volt. A WRA táboraiban csak japán amerikaiak éltek.

A japán amerikaiak tíz százaléka vegyes fajú táborokban volt. Ezeket vagy a Bevándorlási és Honosítási Szolgálat (INS) vagy az Egyesült Államok hadserege működtette. Sok különböző embert internáltak az INS és a hadsereg táboraiba. Ezek az emberek közé tartoztak:

• Német és olasz bevándorlók
• Német amerikaiak és olasz amerikaiak
• Néhány menekült
• Németországból és Olaszországból származó kereskedelmi tengerészek, akiknek hajóit az Egyesült Államok haditengerészete elfoglalta, valamint az ezeken a hajókon tartózkodó utasok.

A WRA-táborokat szögesdrót vette körül. Katonák is őrizték őket, akik őrtornyokban várakoztak fegyverrel a kezükben. Néhány embert lelőttek. James Wakasát például, aki kilépett a szögesdrótkerítésen, lelőtték. A lövést leadó őr azt mondta, hogy Wakasa szökni próbált, de a táborban lévő japán amerikaiak nem hittek az őrnek. A táborok többsége sok mérföldre volt a parttól, és gyakran vidéki területeken helyezkedtek el. Sok tábor a sivatagban volt, ami sok japán amerikai számára, akik nem voltak hozzászokva az ilyen típusú klímához, kellemetlen volt. Ez azt is jelentette, hogy még ha valaki meg is szökött, nem volt hová mennie.

A táborokban az embereknek sorban kellett állniuk, ha enni vagy mosdóba akartak menni.

Az egyik híres tábor a kaliforniai Manzanar volt. Los Angelesből és San Franciscóból sok japánt küldtek oda. Más táborok közé tartozott az arizonai Poston és az idahói Minidoka. Volt néhány tábor az Egyesült Államok nyugati részén kívül is, például az Arkansasban lévő Jerome. A japán amerikaiakat gyakran kis helyeken, például versenypályákon zsúfolták össze, mielőtt a táborokba küldték őket.

A táborok igyekeztek orvosi ellátást biztosítani. A tábori kórházakban dolgozó emberek közül sokan japán-amerikai orvosok és ápolók voltak, akik az internálótáborokban éltek. Nem volt azonban elég orvos és ápoló, és nem volt elég orvosi felszerelés sem. A táborokban uralkodó körülmények is hozzájárultak egyes betegségek kialakulásához. Például:

• Mivel a táborokban nagy volt a zsúfoltság, a fertőző betegségek könnyen terjedtek. Ezek a betegségek közé tartozott a tífusz, a himlő, a szamárköhögés, az influenza, a diftéria és a tuberkulózis. A táborokban oltásokat tudtak beadni, hogy megelőzzék e betegségek némelyikét, például a tífuszt és a himlőt, de másokat nem.
• A rossz higiéniai körülmények sok táborban ételmérgezéseket okoztak.
• A sivatagi táborokban annyi por volt, hogy az asztmás és légzési problémákkal küzdő emberek állapota rosszabbodott.
• Az arkansasi táborokban az emberek maláriát kaptak a szúnyogoktól.

Az internálótáborokban összesen 1862 ember halt meg egészségügyi problémák miatt. Ezek közül minden 10. emberből körülbelül egy tuberkulózisban halt meg.

1943-ra a kormány engedélyezte, hogy néhány japán amerikai elhagyja a táborokat, hogy dolgozni vagy iskolába járjon. A kormány azonban nem engedte, hogy visszatérjenek a nyugati partra. Néhány japán amerikai még azt is megengedték, hogy katonaként szolgáljon az amerikai hadseregben, és sokan közülük becsülettel szolgáltak Európában.

1944-ben az Egyesült Államok kormánya közölte, hogy felhagy a japán amerikaiak internálótáborokba való elhelyezésével. A táborokban elhelyezett emberek 25 dollárt és egy buszjegyet kaptak haza. Azonban több mint 40 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kormány bocsánatot kérjen a japán amerikaiaktól a történtekért. 1988-ban a kormány bocsánatot kért, és 20 000 dollárt fizetett azoknak, akiket internálótáborokba küldtek. Kanada 21 000 dollárt fizetett.