Albert Einstein — Nobel-díjas elméleti fizikus, a relativitás atyja (1879–1955)

Korai élet

Einstein 1879. március 14-én született a württembergi Ulmban, Németországban. Családja zsidó volt, de nem volt nagyon vallásos. Későbbi életében Einstein azonban nagyon érdeklődött a zsidósága iránt. Einstein csak 2 éves korában kezdett el beszélni. Kisebbik nővére, Maja szerint "olyan nehézségei voltak a nyelvvel, hogy a körülötte élők attól féltek, hogy soha nem fog megtanulni". Amikor Einstein körülbelül 4 éves volt, apja egy mágneses iránytűt adott neki. Keményen próbálta megérteni, hogy a tű hogyan képes úgy mozogni, hogy mindig észak felé mutasson. A tű egy zárt tokban volt, így nyilvánvalóan semmi, például a szél nem mozgathatta a tűt, mégis mozgott. Einstein így kezdett el érdeklődni a természettudományok és a matematika tanulmányozása iránt. Az iránytűje ötleteket adott neki a tudomány világának felfedezéséhez.

Amikor idősebb lett, Svájcban járt iskolába. Miután lediplomázott, az ottani szabadalmi hivatalban kapott munkát. Mialatt ott dolgozott, írta azokat a tanulmányokat, amelyek először tették őt nagy tudósként híressé.

Einstein 1903 januárjában házasodott össze a 20 éves szerb Mileva Marićcsal.

1917-ben Einstein súlyos betegségben szenvedett, amelybe majdnem belehalt. Unokatestvére, Elsa Löwenthal ápolta őt. Miután ez megtörtént, Einstein 1919. február 14-én elvált Milevától, és 1919. június 2-án feleségül vette Elzát.

Gyermekek

Einstein első lánya "Lieserl" volt (valódi nevét senki sem tudja). A vajdasági Újvidéken (Újvidék, Ausztria-Magyarország) született 1902 első hónapjaiban. Nagyon rövid életét (vélhetően kevesebb, mint 2 évet) szerb nagyszülők gondozásában töltötte. Úgy tartják, hogy skarlátban halt meg. Egyesek úgy vélik, hogy a Down-szindrómának nevezett rendellenességgel születhetett, bár ez soha nem bizonyított. Senki sem tudott a létezéséről egészen 1986-ig, amikor Einstein unokája felfedezett egy cipősdobozt, amely 54 szerelmes levelet tartalmazott (a legtöbbet Einsteintől), amelyeket Mileva és Einstein 1897 és 1903 szeptembere között váltott egymással.

Einstein két fia Hans Albert Einstein és Eduard Tete Einstein volt. Hans 1904 májusában született a svájci Bernben, Eduard pedig 1910 júliusában a svájci Zürichben. Eduard 55 évesen halt meg agyvérzésben a zürichi pszichiátriai egyetemi kórházban. Szkizofréniája miatt egész életét intézetekben és elmegyógyintézetekben töltötte.

Későbbi élet

Nem sokkal az első világháború kitörése előtt visszaköltözött Németországba, és ott egy iskola vezetője lett. Berlinben élt a náci kormány hatalomra kerüléséig. A nácik gyűlölték azokat az embereket, akik zsidók voltak vagy zsidó családokból származtak. Azzal vádolták Einsteint, hogy hozzájárult a "zsidó fizika" megteremtéséhez, és a német fizikusok megpróbálták bebizonyítani, hogy elméletei tévesek.

1933-ban a nácik halálos fenyegetései és a nácik által ellenőrzött német sajtó gyűlölete miatt Einstein és Elsa az Egyesült Államokba, a New Jersey állambeli Princetonba költözött, és 1940-ben az Egyesült Államok állampolgára lett.

A második világháború idején Einstein és Szilárd Leó levélben fordult az amerikai elnökhöz, Franklin D. Roosevelthez, hogy az Egyesült Államoknak fel kellene találnia egy atombombát, hogy a náci kormány ne tudja őket megelőzni. Ő volt az egyetlen, aki aláírta a levelet. Ő azonban nem volt részese a Manhattan Projectnek, amely az atombombát létrehozó projekt volt.

Einsteinnek, aki zsidó volt, de nem volt izraeli állampolgár, 1952-ben felajánlották az elnöki tisztséget, de visszautasította azt, mondván: "Mélyen meghatott Izrael Államunk ajánlata, és egyszerre szomorú és szégyellem, hogy nem fogadhatom el. " Ehud Olmert állítólag fontolgatta, hogy felajánlja az elnökséget egy másik nem izraeli állampolgárnak, Elie Wieselnek, de állítólag "nagyon nem érdekli".

Fizikát tanított a New Jersey állambeli Princetonban működő Institute for Advanced Study-ban, amíg 1955. április 18-án aorta-aneurizma következtében meg nem halt. Halála előtt órákkal még mindig a kvantumfizikáról írt. Fizikai Nobel-díjat kapott.

A speciális relativitáselméletet Einstein 1905-ben publikálta az On the Electrodynamics of Moving Bodies (A mozgó testek elektrodinamikájáról) című tanulmányában. Eszerint mind a távolságmérés, mind az időmérés megváltozik a fénysebesség közelében. Ez azt jelenti, hogy a fénysebességhez (közel 300 000 kilométer/másodperc) közeledve a hosszúságok rövidebbnek tűnnek, az órák pedig lassabban ketyegnek. Einstein szerint a speciális relativitáselmélet két gondolaton alapul. Az első az, hogy a fizika törvényei minden olyan megfigyelő számára azonosak, akik nem mozognak egymáshoz képest.

Az azonos irányban, azonos sebességgel haladó dolgokról azt mondjuk, hogy egy "inerciakeretben" vannak.

Az emberek ugyanabban a "keretben" mérik, hogy mennyi idő alatt történik valami. Az óráik ugyanazt az időt mutatják. De egy másik "keretben" az óráik más sebességgel járnak. Ennek oka a következő. Nem számít, hogy egy megfigyelő hogyan mozog, ha megméri az adott csillagból érkező fény sebességét, az mindig ugyanaz a szám lesz.

Képzeljük el, hogy egy űrhajós egyedül van egy másik világegyetemben. Csak egy űrhajós és egy űrhajó van benne. Mozog? Áll vagy mozdulatlanul áll? Ezek a kérdések nem jelentenek semmit. Miért nem? Mert amikor azt mondjuk, hogy mozgunk, akkor arra gondolunk, hogy különböző időpontokban meg tudjuk mérni a távolságunkat valami mástól. Ha a számok egyre nagyobbak, akkor távolodunk. Ha a számok egyre kisebbek, akkor közelebb megyünk. Ahhoz, hogy mozgás legyen, legalább két dologgal kell rendelkeznünk. Egy repülőgép haladhat több száz kilométer per órával, de az utasok azt mondják: "Én csak ülök itt".

Tegyük fel, hogy néhány ember egy űrhajón van, és pontos órát akarnak készíteni. Az egyik végére tesznek egy tükröt, a másik végére pedig egy egyszerű gépet. Ez egy rövid fénysugarat lő a tükör felé, majd várakozik. A fény eltalálja a tükröt, és visszaverődik. Amikor a gépen lévő fényérzékelőt éri, a gép azt mondja: "Szám = 1", ezzel egyidejűleg újabb rövid fénysugarat lő a tükör felé, és amikor ez a fény visszajön, a gép azt mondja: "Szám = 2". Úgy döntenek, hogy egy bizonyos számú visszapattanást egy másodpercnek határoznak meg, és ráveszik a gépet, hogy minden alkalommal, amikor ezt a számú visszapattanást észleli, változtassa meg a másodpercszámlálót. Minden alkalommal, amikor a másodpercszámlálót megváltoztatja, egy fényt is felvillant a gép alatt lévő ablakon keresztül. Így valaki kívülről láthatja a másodpercenként felvillanó fényt.

Minden általános iskolás gyermek megtanulja a d=rt képletet (a távolság egyenlő a sebesség és az idő szorzatával). Ismerjük a fény sebességét, és könnyen meg tudjuk mérni a gép és a tükör közötti távolságot, és ennek többszörösével megkapjuk a fény által megtett távolságot. Tehát megvan a d és az r is, és könnyen ki tudjuk számítani a t-t. Az űrhajón lévő emberek összehasonlítják az új "fényórájukat" a különböző karórákkal és más órákkal, és elégedettek, hogy az új fényórájukkal jól tudják mérni az időt.

Ez az űrhajó történetesen nagyon gyorsan halad. Látnak egy villanást az űrhajó óráján, majd egy újabb villanást. Csakhogy a villanások nem egy másodperc különbséggel következnek. Lassabban jönnek. A fény mindig ugyanolyan sebességgel halad, d = rt. Ezért van az, hogy az űrhajón lévő óra nem másodpercenként egyszer villan fel a külső megfigyelő számára.

A speciális relativitáselmélet az energiát is összefüggésbe hozza a tömeggel, Albert Einstein E=mc2 képletében.

Az E=mc2, más néven a tömeg-energia ekvivalencia az egyik leghíresebb dolog, amiről Einstein híres. Ez egy híres egyenlet a fizikában és a matematikában, amely megmutatja, mi történik, ha a tömeg energiává, illetve az energia tömeggé változik. Az "E" az egyenletben az energiát jelenti. Az energia egy olyan szám, amelyet a tárgyaknak adunk attól függően, hogy mennyire képesek megváltoztatni más dolgokat. Például egy tojás fölé lógó tégla elég energiát adhat a tojásnak ahhoz, hogy összetörje azt. Egy tojás fölött lógó tollnak nincs elég energiája ahhoz, hogy kárt tegyen a tojásban.

Az energiának három alapvető formája van: a potenciális energia, a mozgási energia és a nyugalmi energia. A fenti példákban és az inga példájában az energia két formáját láthatjuk.

Az ágyúgolyó egy vasgyűrűről lóg egy kötélen. Egy ló húzza az ágyúgolyót a jobb oldalra. Amikor az ágyúgolyót elengedjük, az előre-hátra mozog az ábrán látható módon. Mindig ezt tenné, kivéve, hogy a kötél mozgása a gyűrűben és a más helyeken való súrlódás súrlódást okoz, és a súrlódás mindig elvesz egy kis energiát. Ha a súrlódás miatti veszteségeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor a ló által szolgáltatott energiát potenciális energiaként kapja meg az ágyúgolyó. (Azért van energiája, mert magasan van, és le tud esni.) Ahogy az ágyúgolyó lefelé lendül, egyre nagyobb sebességre tesz szert, tehát minél közelebb kerül az aljához, annál gyorsabban halad, és annál erősebben találna el téged, ha előtte állnál. Ezután lelassul, mivel a mozgási energiája visszaváltozik potenciális energiává. A "mozgási energia" csak azt az energiát jelenti, amellyel valami azért rendelkezik, mert mozog. A "potenciális energia" csak azt az energiát jelenti, amellyel valami azért rendelkezik, mert valamilyen magasabb pozícióban van, mint valami más.

Amikor az energia egyik formából a másikba kerül, az energia mennyisége mindig ugyanaz marad. Nem lehet létrehozni vagy megsemmisíteni. Ezt a szabályt az "energia megmaradási törvényének" nevezik. Például amikor eldobsz egy labdát, az energia a kezedből a labdára száll át, amikor elengeded azt. De az energia, ami a kezedben volt, és az energia, ami most a labdában van, ugyanaz a szám. Az emberek sokáig azt hitték, hogy csak az energia megőrzéséről kell beszélni.

Amikor az energia tömeggé alakul át, az energia mennyisége nem marad ugyanaz. Amikor a tömeg energiává alakul át, az energia mennyisége sem marad ugyanaz. Az anyag és az energia mennyisége azonban nem változik. Az energia tömeggé, a tömeg pedig energiává alakul, amit Einstein egyenlete, az E = mc2 határoz meg.

Az "m" Einstein egyenletében a tömeget jelenti. A tömeg az anyag mennyisége egy testben. Ha tudnánk a protonok és neutronok számát egy anyagdarabban, például egy téglában, akkor a teljes tömeget az összes proton és az összes neutron tömegének összegeként tudnánk kiszámítani. (Az elektronok olyan kicsik, hogy szinte elhanyagolhatóak.) A tömegek vonzzák egymást, és egy nagyon nagy tömeg, mint például a Földé, nagyon erősen vonzza a közeli dolgokat. A Jupiteren sokkal nagyobb lenne a súlyod, mint a Földön, mert a Jupiter olyan hatalmas. A Holdon sokkal kevesebbet nyomnál, mert a Hold tömege csak egyhatoda a Földének. A súly a tégla (vagy az ember) tömegével és annak a tömegével függ össze, ami egy rugós mérlegen lehúzza - ami lehet kisebb, mint a Naprendszer legkisebb holdja, vagy nagyobb, mint a Nap.

A tömeg, nem a súly, energiává alakítható. Ezt a gondolatot úgy is kifejezhetjük, hogy az anyag energiává alakítható. A tömegegységeket arra használják, hogy mérjék az anyag mennyiségét valamiben. A tömeg vagy az anyag mennyisége határozza meg, hogy az adott dolog mennyi energiává alakítható át.

Az energia tömeggé is átalakítható. Ha egy babakocsit lassú sétával tolnánk, és úgy találnánk, hogy könnyű tolni, de ha gyors sétával tolnánk, és úgy találnánk, hogy nehezebben mozog, akkor elgondolkodnánk, hogy mi a baj a babakocsival. Aztán ha megpróbálnál futni, és azt találnád, hogy a babakocsit bármilyen gyorsabb sebességgel mozgatni olyan, mintha egy téglafalnak nyomnád, akkor nagyon meglepődnél. Az igazság az, hogy amikor valamit mozgatunk, akkor a tömege megnő. Az emberek általában nem veszik észre ezt a tömegnövekedést, mert az emberek szokásos mozgási sebességénél a tömegnövekedés szinte semmi.

Ahogy a sebességek közelednek a fénysebességhez, a tömegváltozásokat lehetetlenné válik nem észrevenni. A mindennapi életben mindannyiunk alapvető tapasztalata az, hogy minél erősebben tolunk valamit, például egy autót, annál gyorsabban tudunk vele haladni. De amikor valami, amit tologatunk, már a fénysebesség valamelyik nagy részével halad, azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan növekszik a tömege, így egyre nehezebb és nehezebb lesz gyorsabbá tenni. Lehetetlen bármilyen tömeget a fénysebességgel gyorsítani, mert ehhez végtelen energiára lenne szükség.

Néha egy tömeg energiává változik. A radioaktivitásnak nevezett elemek közül a rádium és az urán a leggyakoribb példái az ilyen változásoknak. Egy uránatom elveszíthet egy alfa-részecskét (a hélium atommagját), és egy új, könnyebb atommaggal rendelkező elemmé alakulhat. Ekkor ez az atom két elektront bocsát ki, de még nem lesz stabil. Egy sor alfa-részecskét és elektront bocsát ki, amíg végül Pb elemmé, vagy ólomnak nevezett elemmé nem válik. Azzal, hogy kidobta ezeket a tömeggel rendelkező részecskéket, a saját tömegét kisebbé tette. Emellett energiát is termelt.

A legtöbb radioaktivitás esetében nem a teljes tömeg alakul át energiává. Az atombombában az urán kriptonra és báriumra alakul át. A keletkező kripton és bárium tömege és az eredeti urán tömege között csekély különbség van, de a változással felszabaduló energia hatalmas. Ezt a gondolatot úgy is kifejezhetjük, hogy Einstein egyenletét így írjuk fel:

E = (_muránium - mkripton _{és bárium}) c2

A c2 az egyenletben a fénysebesség négyzetét jelenti. Valamit négyzetre szorozni azt jelenti, hogy megszorozzuk önmagával, tehát ha a fénysebességet négyzetre állítanánk, akkor az 299 792 458 méter/másodperc, szorozva 299 792 458 méter/másodperccel, ami körülbelül
(3-108)² = (9-1016 méter2)/másodperc2=90
000 000 000 000 000 000 méter2/másodperc2Az
egy kilogramm által termelt energia tehát:
E = 1 kg - 90.000.000.000.000.000.000.000 méter2/másodperc2E
= 90.000.000.000.000.000.000.000 kg méter2/másodperc2vagyE
= 90.000.000.000.000.000.000.000 joule vagy
E = 90 000 000 terajoule

A Hirosima felett felrobbant atombomba mintegy 60 terajoule-t bocsátott ki. Tehát az atombomba radioaktív tömegének körülbelül kétharmada elveszett (energiává változott), amikor az urán kriptonra és báriumra változott.

A Bose-Einstein-kondenzátum ötlete S. N. Bose és Einstein professzor együttműködéséből született. Einstein maga nem találta fel, hanem továbbfejlesztette az ötletet, és segített népszerűvé válni.

A nullponti energia fogalmát Albert Einstein és Otto Stern 1913-ban Németországban dolgozta ki.

A klasszikus fizikában a lendületet az egyenlet magyarázza:

p = mv

ahol

p a lendületet jelenti

m a tömeget jelenti

v a sebességet (sebességet) jelenti

Amikor Einstein általánosította a klasszikus fizikát, hogy a mozgó anyag sebességéből adódó tömegnövekedést is figyelembe vegye, olyan egyenlethez jutott, amely szerint az energia két összetevőből áll. Az egyik komponens a "nyugalmi tömeget", a másik komponens pedig az impulzust foglalja magában, de az impulzus nem a klasszikus módon van definiálva. Az egyenletben jellemzően mindkét komponens értéke nagyobb, mint nulla:

E2 = (m0c2)² + (pc)²

ahol

E a részecske energiáját jelenti

m0 a részecske tömegét jelenti, amikor az nem mozog.

p a részecske mozgási impulzusát jelöli.

c a fénysebességet jelenti.

Ennek az egyenletnek két speciális esete van.

A fotonnak nincs nyugalmi tömege, de van lendülete. (A tükörről visszaverődő fény mérhető erővel löki a tükröt.) A foton esetében, mivel m0 = 0, akkor:

E2 = 0 + (pc)²

E = pc

p = E/c

A foton energiája kiszámítható a ν frekvenciájából vagy a λ hullámhosszából. Ezek a Planck-összefüggés alapján állnak kapcsolatban egymással: E = hν = hc/λ, ahol h a Planck-állandó (6,626×10-34 joule-szekundum). A frekvencia vagy a hullámhossz ismeretében kiszámíthatjuk a foton impulzusát.

Mozdulatlan tömegű részecskék esetén, mivel p = 0, akkor:

E02 = (m0c2)² + 0

ami csak

E0 = m0c2

Ezért az Einstein egyenletében használt "m0" mennyiséget néha "nyugalmi tömegnek" nevezik. (A "0" arra emlékeztet minket, hogy az energiáról és a tömegről beszélünk, amikor a sebesség 0.) Ez a híres "tömeg-energia összefüggés" képlet (általában a "0" nélkül írva) azt sugallja, hogy a tömeg nagy mennyiségű energiával rendelkezik, így talán át tudnánk alakítani a tömeg egy részét az energia egy hasznosabb formájává. Az atomenergia-ipar ezen az elképzelésen alapul.

Einstein azt mondta, hogy nem jó ötlet a lendületet a sebességhez kapcsoló klasszikus képletet (p = mv) használni, hanem ha valaki ezt akarja tenni, akkor egy olyan részecske m tömegét kell használnia, amely a sebességgel változik:

mv2 = m02 / (1 - v2/c2)

Ebben az esetben azt mondhatjuk, hogy az E = mc2 a mozgó részecskékre is igaz.

Az általános relativitáselmélet 1915-ben jelent meg, tíz évvel a speciális relativitáselmélet megalkotása után. Einstein általános relativitáselmélete a téridő fogalmát használja. A téridő az a tény, hogy négydimenziós világegyetemünk van, három térbeli (térbeli) és egy időbeli (időbeli) dimenzióval. Minden fizikai esemény e három térdimenzió valamelyik helyén és az idő valamelyik pillanatában történik. Az általános relativitáselmélet szerint bármely tömeg hatására a téridő görbül, és bármely más tömeg követi ezeket a görbéket. A nagyobb tömeg nagyobb görbülést okoz. Ez a gravitáció (gravitáció) magyarázatának új módja volt.

Az általános relativitáselmélet megmagyarázza a gravitációs lencsézést, vagyis a fény elhajlását, amikor egy tömeges objektum közelébe ér. Ez a magyarázat egy napfogyatkozás során bebizonyosodott, amikor a napfogyatkozás sötétsége miatt mérhető volt, hogy a Nap elhajlítja a távoli csillagok fényét.

Az általános relativitáselmélet a kozmológia (a nagy távolságokra és hosszú időre kiterjedő univerzumunk szerkezetének elmélete) alapjait is megteremtette. Einstein úgy gondolta, hogy a világegyetem térben és időben is görbülhet egy kicsit, így a világegyetem mindig is létezett és mindig is létezni fog, és ha egy tárgy úgy mozog a világegyetemben, hogy nem ütközik semmibe, akkor nagyon hosszú idő után a másik irányból tér vissza a kiindulási helyére. Még az egyenleteit is megváltoztatta, hogy tartalmazzon egy "kozmológiai állandót", hogy lehetővé tegye a változatlan világegyetem matematikai modelljét. Az általános relativitáselmélet azt is lehetővé teszi, hogy a világegyetem örökké terjedjen (nagyobb és kevésbé sűrű legyen), és a legtöbb tudós úgy gondolja, hogy a csillagászat bebizonyította, hogy ez így is történik. Amikor Einstein rájött, hogy a kozmológiai állandó nélkül is lehetségesek jó modellek a világegyetemről, a kozmológiai állandó használatát "legnagyobb baklövésének" nevezte, és ezt az állandót gyakran kihagyják az elméletből. Ma azonban sok tudós úgy véli, hogy a kozmológiai állandóra szükség van ahhoz, hogy beleférjen mindaz, amit ma már tudunk a világegyetemről.

A kozmológia egyik népszerű elmélete az úgynevezett ősrobbanás. Az ősrobbanás elmélet szerint a világegyetem 15 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, egy úgynevezett "gravitációs szingularitásban". Ez a szingularitás kicsi, sűrű és nagyon forró volt. Az elmélet szerint minden anyag, amit ma ismerünk, ebből a pontból jött létre.

Einstein maga nem gondolt a "fekete lyuk" fogalmára, de a későbbi tudósok ezt a nevet használták az univerzumban található olyan objektumra, amely annyira meggörbíti a téridőt, hogy még a fény sem tud kiszabadulni belőle. Úgy gondolják, hogy ezek az ultrasűrű objektumok akkor keletkeznek, amikor a Napunknál legalább háromszor nagyobb méretű óriáscsillagok elpusztulnak. Ezt az eseményt követheti az úgynevezett szupernóva. A fekete lyukak kialakulása a gravitációs hullámok egyik fő forrása lehet, ezért a gravitációs hullámok bizonyítékának keresése fontos tudományos törekvéssé vált.

Sok tudós csak a munkájával foglalkozik, de Einstein gyakran beszélt és írt a politikáról és a világbékéről is. Kedvelte a szocializmus eszméit és azt, hogy az egész világnak csak egy kormánya legyen. A cionizmusért is dolgozott, vagyis azért a törekvésért, hogy megpróbálja létrehozni az új országot, Izraelt.

Einstein családja zsidó volt, de Einstein soha nem gyakorolta komolyan ezt a vallást. Kedvelte Baruch Spinoza zsidó filozófus eszméit, és a buddhizmust is jó vallásnak tartotta. ^[]

Bár Einstein számos olyan ötletet gondolt ki, amelyek segítettek a tudósoknak a világ jobb megértésében, nem értett egyet néhány olyan tudományos elmélettel, amelyet más tudósok kedveltek. A kvantummechanika elmélete olyan dolgokat tárgyal, amelyek csak bizonyos valószínűséggel történhetnek meg, és amelyeket nem lehet jobb pontossággal megjósolni, bármennyi információval rendelkezzünk is. Ez az elméleti törekvés különbözik a statisztikai mechanikától, amelyben Einstein fontos munkát végzett. Einsteinnek nem tetszett a kvantumelméletnek az a része, amely tagadta, hogy valami több lenne, mint a valószínűsége annak, hogy valamiről kiderüljön, hogy igaz, amikor ténylegesen megmérjük; úgy gondolta, hogy bármit meg lehet jósolni, ha megfelelő elmélettel és elegendő információval rendelkezünk. Egyszer azt mondta: "Nem hiszem, hogy Isten kockajátékot játszik az Univerzummal".

Mivel Einstein oly sokat segített a tudománynak, nevét ma már többféle dologra is használják. A fotokémiában használt egységet róla nevezték el. Ez egyenlő az Avogadro-szám és egy fényfoton energiájának szorzatával. Az Einsteinium kémiai elemet is a tudósról nevezték el. A szlengben néha "Einsteinnek" nevezünk egy nagyon okos embert.

A legtöbb tudós úgy gondolja, hogy Einstein speciális és általános relativitáselmélete nagyon jól működik, és saját munkájukban használják ezeket az ötleteket és képleteket. Einstein nem értett egyet azzal, hogy a kvantummechanika jelenségei pusztán a véletlen műveiből adódhatnak. Úgy vélte, hogy minden természeti jelenségnek van olyan magyarázata, amelyben nem szerepel a puszta véletlen. Későbbi életének nagy részét azzal töltötte, hogy megpróbált egy "egységes mezőelméletet" találni, amely magában foglalja az általános relativitáselméletét, Maxwell elektromágnesesség-elméletét és talán egy jobb kvantumelméletet. A legtöbb tudós szerint ez a próbálkozása nem járt sikerrel.