Szovjetunió (1922–1991) meghatározása és rövid története
Alapok és létrejötte
A Szovjetunió (a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének rövidítése) egypárti marxista-leninista állam volt, amely 1922 és 1991 között, összesen 69 évig létezett. Az Unió jogilag a szocializmust és a kommunista társadalom építését tűzte ki célul; gyakorlatban azonban erősen központosított, állami tulajdonon alapuló gazdaságot és egypárti politikai rendszert működtetett.
A Szovjetunió létrejötte közvetlenül az 1917-es orosz forradalmak és a polgárháború időszakát követte. Az 1917-es hatalomátvételben meghatározó szerepet játszott Vlagyimir Lenin, és az 1917 utáni politikai átrendeződés során a bolsevikok hatalomra kerülésével megszűnt a korábbi ideiglenes kormány, amelynek vezetője Alekszandr Kerenszkijt is volt. Az Unió alapítása után a tagköztársaságok száma fokozatosan növekedett; az 1991-ben felbomlásakor összesen 15 tagköztársaság alkotta a Szovjetuniót, amelyben a legnagyobb területű és népességű tag az Oroszország (az RSFSR) volt, második helyen pedig gyakran említik Kazahsztánt.
Politikai rendszer
A hatalom gyakorlatilag az egypárti rendszerre épült: a döntéseket a párt szervezetei és vezetői hozták. A törvényhozó formális testület a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje volt, de a mindennapi és stratégiai döntéseket a párt hierarchiája, különösen a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára hozta meg. Bár az alkotmány elméletileg lehetőséget biztosított egyes jogok és kilépés kérdésére, a gyakorlat erősen központosított volt, és a tagköztársaságok számára a tényleges állami autonómia korlátozott maradt.
A politikai rendszer a kezdeti szovjetdemokratikus elképzelések (a munkástanácsok, azaz szovjetek) helyett idővel egyre inkább a pártirányításra és a központi apparátusra épült. A sztálini időszak alatt (sztálinizmus) a politikai elnyomás, kényszermunkatáborok (Gulag), kolhozokba kényszerítés és a tisztogatások jelentősen megnövelték az állami kontrollt, miközben a helyi demokratikus intézmények szerepe csökkent.
Gazdaság és társadalom
Gazdasági rendszere tervezett, központi irányítású volt: a termelőeszközök túlnyomó részben állami tulajdonban álltak, és az ipari termelés, beruházások, árak és elosztás központosított tervek alapján működtek. Az 1930-as években az iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálása gyors és látványos átalakulást hozott, de súlyos társadalmi költségekkel és éhínségekkel is járt bizonyos időszakokban.
A Szovjetunió jelentős társadalmi eredményeket is felmutatott: általános iskoláztatás, egészségügyi ellátás kiterjesztése, tömeges iparosítás és női munkaerő intenzív bevonása. Ugyanakkor a központi tervezés és a politikai kontroll megnehezítette az innovációt és a gyors technológiai alkalmazkodást, ami hosszabb távon gazdasági stagnáláshoz vezetett.
Külföldi kapcsolatok, háborúk és világpolitika
A Szovjetunió a második világháborúban mérföldkőként járult hozzá a náci Németország legyőzéséhez, különösen a keleti fronton vívott harcok révén (a Szovjetunióban gyakran "Nagy Honvédő Háborúként" említik). A második világháború utáni időszakban a Szovjetunió politikai befolyást szerzett Kelet-Európa széles régiójában, és a győztes nagyhatalmak egyike lett. A kelet-európai országok (például Lengyelország, Csehszlovákia és Kelet-Németország, stb.) ugyan nem váltak a Szovjetunió tagjaivá, de erős politikai és katonai befolyás alatt álltak, ezért gyakran szatellitállamoknak nevezték őket.
A háború utáni évtizedekben a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti rivális szuperhatalmi viszony, azaz a hidegháború jellemezte a nemzetközi helyzetet. A Szovjetunió jelentős katonai és tudományos eredményeket ért el: elsőként indította Föld-körüli pályára az ember által először megépített műholdat, és az első embert is az űrbe juttatta. Ugyanakkor a verseny része volt a fegyverkezési verseny (különösen nukleáris arzenálok), ami hatalmas erőforrásokat kötött le.
A felbomlás folyamata és okai
A Szovjetunió felbomlását több egymást erősítő tényező okozta: hosszú távú gazdasági problémák és stagnálás, technológiai elmaradás, a központosítás okozta rugalmatlanság, valamint a nemzetiségi feszültségek és a tagköztársaságok növekvő függetlenségi törekvései. A 1980-as évek végén Mihail Gorbacsov vezetése alatt bevezetett reformok — a pergősszá (peresztrojka) és az átláthatóság (glasznoszty) — részben a rendszer megújítását célzó törekvések voltak, de ezek felgyorsították a politikai pluralizálódást és a tagköztársaságok önállósodási folyamatait.
1991-ben a reformok, a gazdasági válság, és a nemzeti mozgalmak eredményeként az Unió szétszakadt. A felbomlást több jogi és politikai aktus rögzítette: a Belovezha-megállapodás (1991. december 8.) több uniós köztársaság vezetője által aláírt dokumentum, majd az Alma-Ata egyezmény (1991. december 21.) keretében több köztársaság létrehozta a Független Államok Közösségét (CIS). 1991. december 25-én Mihail Gorbacsov lemondott, és 1991. december 26-án a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje hivatalosan kimondta az Unió megszűnését.
Fontos megjegyezni, hogy a felbomlás dokumentálása több egyezményt és parlamenti döntést foglal magába, és nem egyetlen, minden részvevő által azonos módon kezelt egyszerű dokumentumból áll. Ennek folytán egyes archívumokban bizonyos eredeti példányokra vagy hitelesített dokumentumokra vonatkozó részletek vitatottak lehetnek, de a politikai és jogi lépések sorozata egyértelműen megpecsételte az Unió végét.
Örökség és hatás
A Szovjetunió öröksége összetett: egyrészt jelentős társadalmi és tudományos eredményei vannak (pl. tömeges műveltség, egészségügyi ellátás kiterjesztése, űrkutatási sikerek), másrészt a politikai elnyomás, a gazdasági centralizáció és a nemzetiségi elnyomás negatív következményei is meghatározóak. A felbomlás után az utódállamok — különösen az Oroszországi Föderáció — hosszú átmeneti időszakon mentek keresztül politikai és gazdasági átalakulással, amelynek hatásai a mai napig érezhetők Kelet-Európában és Közép-Ázsiában.
A Szovjetunió története ma is fontos téma a történészek, politológusok és a közvélemény számára: tanulságokkal szolgál a centralizált hatalom, az ideológiai alapú államszervezés és a gyors társadalmi-gazdasági átalakulások következményeiről.
Ünnepek
| Dátum | Angol név | Helyi név | Megjegyzések |
| január 1. | Új év | Новый Год |
|
| március 8. | Международный Женский День |
| |
| Május 1-május 2 | A munkások nemzetközi szolidaritásának napja | Первое Мая - День Международной Солидарности Трудящихся |
|
| május 9. | A győzelem napja | День Победы | A náci Németország veresége a II. világháborúban 1945-ben |
| október 7. | Az alkotmány napja | День Конституции | 1978 óta |
| november 7. | Nagy Októberi Szocialista Forradalom | Седьмое Ноября | 1917-es októberi forradalom; jelenleg День Согласия и Примирения néven fut. |
A Szovjetunió köztársaságai
A Szovjetunió 15 köztársaságból állt. Ezek vagy szovjet szocialista köztársaságok, vagy szovjet szocialista szövetségi köztársaságok voltak. Minden köztársaság független volt, és a saját kulturális ügyeit maga intézte. Mindegyiknek joga volt kilépni az unióból, amit 1991-ben meg is tettek.
A szövetségi köztársaságok annyiban különböztek, hogy nagyobb autonómiával rendelkeztek, és maguk is államokból álltak. Ezeket gyakran nevezték Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságoknak. Ezekből több is létezett. A legtöbbjük még mindig létezik; bár ma már köztársaságok, az önálló államon belül. A Tatár ASSR-ből például Tatár Köztársaság lett (Kazán környékén található).
Szovjet köztársaságok
- Örmény SZSZK (Szovjet Szocialista Köztársaság)
- Azerbajdzsáni SZSZK
- Fehérorosz SZSZK
- Észt SZSZK
- Grúz SSR
- Kazah SZSZK
- Kirgiz SSR
- Lett SSR
- Litván SZSZK
- Moldáv SZSZK
- Orosz SZSZK (Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság)
- Tádzsik SZSZK
- Türkmenisztáni SZSZK
- Ukrán SZSZK
- Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság
Független országok
- Örményország
- Azerbajdzsán
- Fehéroroszország
- Észtország
- Georgia
- Kazahsztán
- Kirgizisztán
- Lettország
- Litvánia
- Moldova
- Oroszország
- Tádzsikisztán
- Türkmenisztán
- Ukrajna
- Üzbegisztán
A Szovjetunió, mielőtt összeomlott
Földrajz, éghajlat és környezet
A Szovjetunió 1991-ben a legnagyobb kiterjedésű, 22 400 000 négyzetkilométeres területével a világ legnagyobb országa volt. A világ területének egyhatodát borította, mérete Észak-Amerikáéhoz hasonlítható volt. A nyugati rész (Európában) az ország területének negyedét tette ki, és ez volt az ország kulturális és gazdasági központja. A keleti rész (Ázsiában) keletre a Csendes-óceánig, délre pedig Afganisztánig terjedt, és sokkal kevésbé volt lakott, mint a nyugati rész. Átmérője több mint 10 000 kilométer volt (11 időzóna), észak-déli irányban pedig majdnem 7 200 kilométer. Öt éghajlati (eltérő időjárási, hőmérsékleti, páratartalmi és légköri nyomás) zónája a tundra, a tajga, a sztyeppék, a sivatag és a hegyvidék volt.
A Szovjetunió rendelkezett a világ leghosszabb határával, amely 1991-ben több mint 60 000 kilométert tett ki. A szovjet határ kétharmada a Jeges-tenger partvidéke volt. A Bering-szoroson túl az Egyesült Államok volt. A Szovjetunió a második világháború végén Afganisztánnal, Kínával, Csehszlovákiával, Finnországgal, Magyarországgal, Iránnal, Mongóliával, Észak-Koreával, Norvégiával, Lengyelországgal, Romániával és Törökországgal határos volt.
A Szovjetunió leghosszabb folyója az Irtysh volt. A Szovjetunió legmagasabb hegye a Tádzsikisztánban található Kommunizmus-csúcs (ma Iszmail Samani-csúcs) volt, amelynek magassága 7 495 méter. A világ legnagyobb tava, a Kaszpi-tenger nagyrészt a Szovjetunióban volt. A világ legmélyebb tava, a Bajkál-tó a Szovjetunióban volt.
Történelem
Az utolsó orosz cár (császár), II. Miklós 1917 márciusáig uralkodott Oroszországban, amikor az Orosz Birodalom átvette a hatalmat, és egy rövid életű "ideiglenes kormány" lépett a helyébe, amelyet Alekszandr Kerenszkij vezetett, majd novemberben a bolsevikok megdöntötték.
1917 és 1922 között a Szovjetuniót megelőző ország az Orosz Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (RSFSR) volt, amely saját ország volt, ahogyan a többi akkori szovjet köztársaság is. A Szovjetunió hivatalosan 1922 decemberében jött létre a kommunista bolsevik pártok által irányított orosz (más néven bolsevista Oroszország), ukrán, belorusz és kaukázusi szovjet köztársaságok egyesülésével.
Forradalom és az alapítvány
Az Orosz Birodalomban a szélsőséges kormányváltó tevékenység az 1825-ös dekabrista felkeléssel kezdődött, és bár 1861-ben megszüntették a jobbágyságot, annak megszüntetése a parasztok (szegény mezőgazdasági munkások) számára kedvezőtlen feltételekkel valósult meg, és a váltók (forradalmárok) bátorítására szolgált. Az 1905-ös orosz forradalom után 1906-ban létrehozták a parlamentet (törvényhozó gyűlést) - az Állami Dumát -, de a cár tiltakozott az abszolút monarchiáról az alkotmányos monarchiára való áttérésre törekvő emberek ellen. A lázadás folytatódott, és az első világháború alatt súlyosbodott a kudarc és az élelmiszerhiány miatt a népes városokban.
Az orosz gazdaság és morál háborús hanyatlására reagáló szentpétervári lázadás okozta a "februári forradalmat" és a kormányeltávolítását1917 márciusában. A cári önkényuralmat az orosz "Ideiglenes kormány" váltotta fel, amelynek vezetői az orosz Alkotmányozó Gyűlés megválasztását és a háború folytatását tervezték az antant oldalán az első világháborúban.
Ezzel egyidejűleg országszerte munkástanácsok, úgynevezett szovjetek alakultak. A bolsevikok Vlagyimir Lenin vezetésével a szocialista forradalmat szorgalmazták a szovjetekben és az utcákon. 1917 novemberében, az "októberi forradalom" során átvették a hatalmat az Ideiglenes Kormánytól. Decemberben a bolsevikok fegyverszünetet (békét) kötöttek a központi hatalmakkal. Márciusban, további harcok után a szovjetek végleg kiléptek a háborúból, és aláírták a breszt-litovszki békeszerződést.
A hosszú és véres orosz polgárháborúban az új szovjet hatalom győzött. A polgárháború a vörösök és a fehérek között 1917-ben kezdődött és 1923-ban ért véget. Magában foglalta a szibériaibeavatkozást és más külföldi beavatkozásokat, II. Miklós és családja meggyilkolását, valamint az 1921-es éhínséget, amelynek mintegy 5 millióan estek áldozatul. 1921 márciusában, egy Lengyelországgal kapcsolatos konfliktus során aláírták a rigai békét, amely a vitatott fehéroroszországi és ukrajnai területeket felosztotta a Lengyel Köztársaság és Szovjet-Oroszország között. A Szovjetuniónak hasonló konfliktusokat kellett megoldania az újonnan létrehozott Finn Köztársasággal, az Észt Köztársasággal, a Lett Köztársasággal és a Litván Köztársasággal, amelyek a polgárháború alatt mind elkerültek a birodalomtól.
A szovjet köztársaságok egyesítése
1922. december 28-án az Orosz SZSZK, a Transzkaukázusi SZSZK, az Ukrán SZSZK és a Belorusz SZSZK népe jóváhagyta a Szovjetunió létrehozásáról szóló szerződést és a Szovjetunió létrehozásáról szóló nyilatkozatot, létrehozva ezzel a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét. Ezt a két dokumentumot a Szovjetunió Szovjetunió Szovjetek I. Kongresszusa tette valóra, és a küldöttségvezetők írták alá.
1924. február 1-jén a Szovjetuniót a Brit Birodalom országként fogadta el. Szintén 1924-ben elfogadták a szovjet alkotmányt (törvénycsomagot), amely valóra váltotta az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, az Ukrán SZSZK, a Belorusz SZSZK és a Transzkaukázusi SZSZK 1922 decemberi egyesülését a "Szovjet Szocialista Köztársaságok Uniója" (Szovjetunió) néven.
Az ország gazdaságának, iparának és politikájának nagy változásai a szovjet hatalom első napjaiban, 1917-ben kezdődtek. Ezek nagy része a bolsevik kezdeti dekrétumok, a szovjet kormány Vlagyimir Lenin által aláírt dokumentumai szerint zajlott. Az egyik legfontosabb és legjelentősebb áttörés a GOELRO-terv volt, amely az ország teljes villamosítására alapozva tervezte a szovjet gazdaság nagyszabású átalakítását. A tervet 1920-ban dolgozták ki, és 10-15 éves időszakra vonatkozott. Magában foglalta 30 regionális erőműből álló hálózat, köztük tíz nagy vízerőmű, valamint számos, villamos energiával működő nagyipari szervezet létrehozását. A terv a későbbi ötéves tervek prototípusa lett, és 1931-re lényegében teljesült. A vég
Sztálin uralma
A Szovjetuniót a kezdeti évektől fogva egypárti államként a Kommunista Párt (bolsevikok) irányította. A polgárháború alatti háborús kommunizmus gazdaságpolitikája után a szovjet kormány az 1920-as években megengedte, hogy az államosított ipar mellett némi magánvállalkozás is létezzen, és a teljes élelmiszerrekvirálást vidéken élelmiszeradó váltotta fel (lásd Új gazdaságpolitika).
A szovjet vezetők azzal érveltek, hogy az egypártrendszerre azért van szükség, mert ez biztosítja, hogy a "kapitalista kizsákmányolás" ne térjen vissza a Szovjetunióba, és hogy a demokratikus centralizmus elvei képviseljék a nép akaratát. A gazdaság jövőjéről szóló vita biztosította a hátteret ahhoz, hogy a szovjet vezetők a Lenin 1924-ben bekövetkezett halála utáni években még több hatalmat ragadjanak magukhoz. Lenint kezdetben az ukrán Grigorij Zinovjevből, a moszkvai Lev Kamenyevből és a grúz Joszif Sztálinból álló "trojka" váltotta volna fel.
Sztálin vezette az országot a második világháborún keresztül a hidegháborúba. A Gulag-táborok jelentősen kibővültek, és több millió foglyot tartottak fogva. Halála után Georgij Malenkov folytatta politikáját. Nyikita Hruscsov visszafordította Sztálin néhány politikáját, de Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin változatlanul fenntartotta a dolgokat.
Az 1936-os felülvizsgált alkotmány után a Szovjetunió már nem köztársaságok szövetségeként, hanem egyetlen szuperországként működött.
Hruscsov-korszak
Sztálin 1953. március 5-én halt meg. A következő hatalmi harcot végül Nyikita Hruscsov nyerte meg az 1950-es évek közepére. 1956-ban elítélte Sztálin elnyomását, és enyhítette a párt és a társadalom ellenőrzését. Ezt nevezték sztálinmentesítésnek.
Moszkva Kelet-Európát nagyon fontos pufferzónának tekintette nyugati határainak előretolt védelme szempontjából. Ezért a Szovjetunió igyekezett megerősíteni a térség feletti ellenőrzését. Ezt úgy érte el, hogy a kelet-európai országokat a vezetésétől függő és annak engedelmeskedő szatellitállamokká alakította át. A szovjet katonai erőt 1956-ban Magyarországon és Lengyelországban a sztálinistaellenes felkelések leverésére használták.
Az 1950-es évek végén a Kínával a Szovjetunió politikája miatt kialakult konfrontáció vezetett a kínai-szovjet szakításhoz. Ez az egész globális marxista-leninista mozgalomban törést eredményezett. Albánia, Kambodzsa és Szomália kormányai a Szovjetunió helyett Kína szövetségét választották.
Ebben az időszakban, az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején a Szovjetunió tovább haladt az űrversenyben. Az Egyesült Államokkal vetekedett. A Szovjetunió 1957-ben fellőtte az első mesterséges műholdat, a Szputnyik-1-et; 1957-ben egy Laika nevű élő kutyát; 1961-ben az első embert, Jurij Gagarint; 1963-ban az első nőt az űrben, Valentina Tereshkovát; 1965-ben Alekszej Leonovot, az első embert, aki sétált az űrben; 1966-ban a Luna 9 űrhajóval az első puha leszállást a Holdra; és az első holdjárókat, a Lunokhod 1 és a Lunokhod 2-t. Az első holdjárókat, a Lunokhod 1-et és a Lunokhod 2-t.
Leonyid Brezsnyev
Leonyid Brezsnyev 1964-től 1982-ben bekövetkezett haláláig vezette a Szovjetuniót. Azután került hatalomra, hogy meggyőzte a kormányt, hogy buktassák meg az akkori vezetőt, Nyikita Hruscsovot. Brezsnyev uralkodását gyakran hozzák összefüggésbe a szovjet gazdaság hanyatlásával és az események láncolatának elindításával, amely végül az unió összeomlásához vezetett. Számos kitüntetést kapott saját magától. Három alkalommal is megkapta a Szovjetunió Hőse (a legmagasabb kitüntetés) címet. Brezsnyevet Jurij Andropov követte, aki néhány évvel később meghalt. Andropovot a törékeny és öregedő Konsztantyin Csernenko követte. Csernenko alig egy évvel hivatalba lépése után meghalt.
1980-ban a Szovjetunió adott otthont a nyári olimpiai játékoknak, amelyeket Brezsnyev nyitott meg és zárt le. A játékokat a nyugati nemzetek, különösen az Egyesült Államok erősen bojkottálták. A záróünnepségen az Egyesült Államok zászlaja helyett Los Angeles városának zászlaját húzták fel (a következő házigazda város/nemzet jelképeként), és a bojkottra válaszul az Egyesült Államok himnusza helyett az olimpiai himnuszt játszották.
Sztálin után Brezsnyev volt a második leghosszabb ideig hivatalban lévő szovjet vezető. Az alábbiakban a vezetők (a Kommunista Párt főtitkárai) listája következik a megbízatásuk és a vezetés hossza szerinti sorrendben:
- Vlagyimir Lenin 1922-1924 (2 év)
- Joszif Sztálin 1924-1953 (29 év)
- Nyikita Hruscsov 1953-1964 (11 év)
- Leonyid Brezsnyev 1964-1982 (18 év)
- Jurij Andropov 1982-1984 (2 év)
- Konstantin Chernenko 1984-1985 (1 év)
- Mihail Gorbacsov 1985-1991 (6 év)
Hruscsov és Gorbacsov az egyetlen szovjet vezető, aki nem halt meg hivatalában. Lenin, Sztálin és Hruscsov az egyetlen olyan vezetők, akik nem voltak (de jure) államfők vezetésük alatt.
Gorbacsov uralma
Mihail Gorbacsov volt a Szovjetunió utolsó vezetője. Ő volt az egyetlen olyan szovjet vezető, aki az októberi forradalom után született, tehát a Szovjetunió terméke volt, hiszen benne nőtt fel. Ő és Ronald Reagan amerikai elnök aláírtak egy szerződést, hogy megszabaduljanak néhány nukleáris fegyvertől. Gorbacsov társadalmi és gazdasági reformokat indított el, amelyek lehetővé tették az emberek számára a szólásszabadságot, ami lehetővé tette számukra, hogy kritizálják a kormányt és annak politikáját. Az uralkodó kommunista párt elvesztette befolyását a média és az emberek felett. Az újságok elkezdték kinyomtatni a Szovjetunió által eltitkolt és letagadott számos kudarcot. A Szovjetunió gazdasága lemaradásban volt, és a kormány rengeteg pénzt költött arra, hogy versenyre keljen a nyugattal.
Feloldás
Az 1980-as évekre a szovjet gazdaság szenvedett, de stabil volt. Gorbacsov új elképzelései kicsúsztak a kezéből, és a kommunista párt elvesztette az irányítást. Borisz Jelcint (demokratikus úton) megválasztották az Orosz SZSZK elnökévé, annak ellenére, hogy Gorbacsov nem akarta, hogy hatalomra kerüljön. Litvánia bejelentette függetlenségét az Uniótól, és a szovjet kormány követelte, hogy adja fel függetlenségét, különben a Vörös Hadsereget küldi a rend fenntartására. Gorbacsov találta ki azt az ötletet, hogy a Szovjetuniót úgy tartsák egyben, hogy az egyes köztársaságok függetlenebbek legyenek, de ugyanazon vezető alatt. A Szovjet Szuverén Köztársaságok Szövetségének akarta nevezni, hogy az orosz kezdőbetűket továbbra is CCCP-nek (angolul USSR) hívják.
A kommunista vezetők egy csoportja, elégedetlenül Gorbacsov ötletével, megpróbálta elfoglalni Moszkvát, és megakadályozni a Szovjetunió összeomlását. Ez csak még inkább függetlenségre késztette az embereket. Bár túlélte a hatalomátvételi kísérletet, Moszkván kívül minden hatalmát elvesztette. Oroszország 1991 decemberében kikiáltotta függetlenségét. Még ebben a hónapban Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna vezetői aláírták a Szovjetunió feloszlatásáról szóló, Belavezsa-megállapodásnak nevezett szerződést, ami rendkívül feldühítette Gorbacsovot. Nem volt más választása, mint elfogadni a szerződést, és 1991 karácsonyán lemondott. A Szovjetunió parlamentje (Legfelsőbb Tanács) törvénybe iktatta a Belavezsjai Megállapodást, ami hivatalosan is a Szovjetunió felbomlását jelentette. Másnap a Kremlről utoljára engedték le a szovjet zászlót.
Mihail Gorbacsov szovjet vezető 1985-ben.
Jurij Gagarin szovjet kozmonauta az első ember, aki az űrbe utazott.
A moszkvai Megváltó Krisztus székesegyház lebontása 1931-ben. A Szovjetunióban elnyomták a szervezett vallást.
A Szovjetunió és szövetségesei legnagyobb területi kiterjedését bemutató térkép 1960-ban, az 1959-es kubai forradalom után, de még az 1961-es hivatalos kínai-szovjet szakítás előtt.
Vlagyimir Lenin és Leó Trockij az ellenforradalmi propagandában
Kapcsolódó oldalak
Kérdések és válaszok
K: Mi volt a Szovjetunió?
V: A Szovjetunió (a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége vagy Szovjetunió rövidítése) egy egypárti marxista-leninista állam volt. 1922-től 1991-ig létezett, és az első ország volt, amely szocialistának nyilvánította magát, és a kommunista társadalom felé építkezett.
K: Hány ország tartozott a Szovjetunióhoz?
V: A Szovjetunió 15 országból állt, köztük 14 szovjet szocialista köztársaságból és egy Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaságból (Orosz Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság).
K: Mi volt a Szovjetunió fővárosa?
V: A Szovjetunió fővárosa Moszkva volt.
K: Mi történt a második világháború után?
V: A II. világháború után a Szovjetunió nagymértékben kiterjesztette politikai ellenőrzését, és átvette Kelet-Európa nagy részét, bár ezek az országok hivatalosan nem tartoztak hozzá. Ezeket az országokat szatellitállamoknak nevezték.
K: Ki hozta a törvényeket az unióban?
V: A legfelsőbb szintű bizottságot, amely a törvényeket hozta az unióban, a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjeteknek hívták. A gyakorlatban azonban a legtöbb döntést a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára hozta, aki a Szovjetunió vezetőjeként tevékenykedett.
K: Mit alapoztak meg Karl Marx eszméi ebben az unióban?
V: Karl Marx eszméi képezték ebben az unióban a köztulajdon alapját - minden az államé volt, nem pedig az egyének magántulajdoni joga.
K: Hogyan kerültek hatalomra a "szovjetek"?
V: A "szovjetek", vagyis a munkástanácsok a munkásosztály által jöttek létre, hogy demokratikusan vezessék a szocialista államot, de a sztálinizmus felemelkedésével hamarosan elvesztették hatalmukat.
