Koncentrációs tábor

Táborok az 1800-as években

Amerikai őslakos "rezervátumok"

Az első modern koncentrációs táborokat az Egyesült Államokban 1838-ban hozták létre. Ez idő tájt az Egyesült Államok egyre nagyobb lett. Az amerikai őslakosok azonban azokon a területeken éltek, amelyeket az Egyesült Államok el akart foglalni.

1830-ban az Egyesült Államok Kongresszusa és Andrew Jackson elnök elfogadta az indiánok eltávolításáról szóló törvényt. Ez a törvény kimondta, hogy minden indián őslakosnak el kellett hagynia az Egyesült Államokat, és a Mississippi folyótól nyugatra fekvő "indián területre" kellett költöznie. Sok cseroki azonban nem akarta elhagyni a földjét. 1838 májusában az Egyesült Államok kormánya úgy döntött, hogy a cserokiakat arra kényszeríti, hogy elhagyják az Egyesült Államokat.

Először is a katonák mintegy 17 000 cseroki és 2000 afroamerikai rabszolgájuk koncentrációs táborokba kényszerítették őket, ahol 1838 nyarán kellett élniük. A táborokban 353 cseroki halt meg vérhasban és más betegségekben. Végül a cserokiak kénytelenek voltak a mai Oklahoma területére utazni. (Abban az időben Oklahoma még nem volt az Egyesült Államok területén.) A kormány más indián törzseket is arra kényszerített, hogy hagyják el földjeiket és költözzenek nyugatra.

Hamarosan az Egyesült Államokból sokan kezdtek nyugatra költözni. Most az Egyesült Államok ismét az amerikai őslakosok földjére költözött. Az 1860-as évektől kezdve sok indián törzs visszavágott. Ezeket a harcokat ma indiánháborúknak nevezik. Az Egyesült Államok kormánya erre úgy reagált, hogy az indián őslakosokat ismét arra kényszerítette, hogy elhagyják földjeiket, és koncentrációs táborokba költözzenek. A kormány ezeket a táborokat "indián rezervátumoknak" nevezte. (Azért hívták őket "rezervátumoknak", mert bizonyos földterületeket félretettek, vagy "lefoglaltak" az indiánok számára.) Az amerikai őslakosok azonban nem hagyhatták el a rezervátumaikat. Néhány rezervátumban sokan, különösen a gyerekek, éhen és betegségben haltak.

Amerikai polgárháborús táborok

Az 1860-as évek amerikai polgárháborújában a fogságba esett katonákat néha táborokba zárták. Ezeket a táborokat hadifogolytáboroknak szánták, jó körülmények között. A háború előrehaladtával azonban mind az Unió, mind a Konföderáció egyre több ellenséges katonát ejtett fogságba. A táborok nagyon zsúfoltak lettek, szörnyű körülmények között. Nem volt elég élelem, és sokan éhen haltak. A higiénia is nagyon gyenge volt, ami megkönnyítette a betegségek terjedését. Sok fogoly halt bele ezekbe a betegségekbe.

A polgárháború leghalálosabb hadifogolytábora az Andersonville-i börtön volt. Andersonville-t a Konföderációs Államok hadserege működtette. Andersonville-ben a foglyok körülbelül negyede halt meg.  

Az Unió hadifogolytáboraiban is nagyon rosszak voltak a körülmények. Négy különböző uniós táborban a táborokban lévő foglyok legalább 15%-a meghalt. A Fort Pulaski nevű táborban az uniós katonák 600 konföderációs hadifoglyot szándékosan éheztettek. Közülük 46-an meghaltak. Az uniós katonák ezt azért tették, hogy bosszút álljanak azért, ahogyan az Andersonville-i börtönben bántak az uniós foglyokkal.

A polgárháború végére mintegy 30 000 uniós és 26 000 konföderációs katona halt meg hadifogolytáborokban.

Spanyolország

Az 1800-as évek végén Kuba a Spanyol Birodalom gyarmata volt. Ez azt jelentette, hogy Spanyolország ellenőrizte Kubát. Amikor a kubaiak 1895 és 1898 között megpróbáltak fellázadni és a függetlenségükért harcolni, Spanyolország koncentrációs táborokat hozott létre, és sok kubai embert küldött oda. Ezt nevezték "Reconcentrado" ("Újraösszevonási") politikának.

A kubai függetlenségért harcoló emberek gerillaharcosok voltak. Nem viseltek katonai egyenruhát, és el tudtak bújni a civilek csoportjaiban. Táborozni és vadászni is tudtak, anélkül, hogy a túléléshez szükségük lett volna bárki segítségére. Azért, hogy a gerillaharcosok ne tehessék meg ezeket a dolgokat, a spanyol kormány úgy döntött, hogy a kubaiakat koncentrációs táborokba zárja. Az elképzelés az volt, hogy a táborokban a kubai embereket a spanyol hadsereg "védelmezi", amíg a Spanyol Birodalom meg nem nyeri a háborút. Ez az elképzelés azonban nem vált be. A táborokban a kubaiak legalább 30%-a éhezés, betegségek, rossz higiéniai körülmények és a gyógyszerek hiánya miatt halt meg. A koncentrációs táborok sem segítették a spanyolokat a háború megnyerésében.

A Cherokee-ok bebörtönzésére használt erőd a Könnyek Ösvénye előtt.


Egy Andersonville-t túlélő uniós katona

Táborok az 1900-as évek elején

A Brit Birodalom

1900 és 1902 között a Brit Birodalom Lord Kitchener vezetésével koncentrációs táborokat használt. Abban az időben a búr nép ellen harcoltak a második búr háborúban Dél-Afrikában. A britek eleinte nem tudták legyőzni a búrokat. Erre úgy reagáltak, hogy a búr harcosok családtagjait koncentrációs táborokba zárták. Ezt azért tették, hogy ezek a családtagok ne adhassanak élelmet vagy segítséget a búr harcosoknak. A brit katonák felgyújtották a búr házakat és farmokat is, és elpusztították az összes termést, amit találtak. Ezt azért tették, hogy a búr harcosok sehol se találjanak élelmet vagy menedéket.

Oroszország és a Szovjetunió

Oroszország fogolytáborokat használt, különösen az Északi-sarkvidéken vagy Szibériában, távol a nagyvárosoktól. Az első oroszországi fogolytábor 1918-ban épült. Miután azonban 1922-ben megalakult a Szovjetunió, a szovjet kormány sokkal több embert kezdett kényszermunkatáborokba küldeni. 1936-ra 5 000 000 rab volt ezekben a táborokban.

Ezeket a táborokat oroszul zónának nevezik. Általában "gulágnak" is nevezik őket. A GULAG az orosz "Main Camp Administration" (ru: Главное управление лагерей и мест заключения; Glavnoe upravlenye lagerey i mest zaklyucheniya) szavak rövidítése. Ez volt az a kormányhivatal, amely a fogolytáborokért felelt, amíg Joszif Sztálin vezette a Szovjetuniót. Az oroszul nem beszélő emberek azonban gyakran használják a "gulag" szót, ha bármilyen kényszermunkatáborról beszélnek Oroszországban vagy a Szovjetunióban.

A gulágra küldöttek közé tartoztak:

• A szovjet kormány megdöntésére tett kísérletet tevő személyek.
• Antikommunisták
• Bizonyos vallásokat nyilvánosan gyakorló emberek
• Olyan etnikai csoportokhoz tartozó emberek, akikről a kormány úgy gondolta, hogy nem lojálisak a Szovjetunióhoz (ritkán használták, főleg a 2. világháború alatt).
• A kommunista párt és a Vörös Hadsereg tagjai, akik állítólag megkísérelték megdönteni a szovjet kormányt
• Olyan emberek, akiket a kormány árulónak tartott (például Anna Larina).
• Bűnözők
• Olyan emberek, akiket a kormány ellenségnek vagy fenyegetésnek tekintett
• Olyan emberek, akiket tévesen vádoltak meg bűncselekményekkel.

Táborok a II. világháború alatt

Náci Németország

A második világháború alatt a náci Németország számos koncentrációs tábort, rabszolgamunkatábort és megsemmisítő tábort (haláltáborokat) hozott létre. A náci Németország vezetője, Adolf Hitler úgy gondolta, hogy bizonyos embercsoportok alsóbbrendűek (nem olyan jók, mint mások). Sőt, úgy gondolta, hogy vannak olyan embercsoportok, akik nem érdemlik meg az életet - "életre méltatlannak" nevezte őket. Ez a három csoport a zsidók, a romák és a fogyatékkal élők voltak. Hitler azt akarta, hogy nácsai minden zsidót, romát és fogyatékkal élő embert megöljenek Európában.

Hitler más, neki nem tetszőcsoportoktól is meg akart szabadulni, beleértve azokat, akikről úgy gondolta, hogy kihívást jelenthetnek a náci kormány ellen, vagy harcolhatnak ellene. Ezek közé az emberek közé tartoztak a szocialisták, a kommunisták, bizonyos vallású emberek és az ellenállási mozgalmak tagjai (olyan csoportok, amelyek minden lehetséges módon megpróbáltak harcolni a nácik ellen).

A nácik sokakat közülük koncentrációs táborokba küldtek, hogy rabszolgamunkát végezzenek. Néhány év múlva néhány tábort csak azért hoztak létre, hogy embereket öljenek. Ezeket ma "megsemmisítő táboroknak" vagy "haláltáboroknak" nevezik. Ezekben a táborokban az embereket gázkamrákban ölték meg, lelőtték, halálra dolgoztatták és halálba menetelték őket. Sokan haltak meg betegségekben és éhen is a táborokban.

A holokausztban meghalt zsidó emberek több mint fele a náci koncentrációs táborokban halt meg. Csak az auschwitzi táborokban legalább 1,1 millió ember halt meg (körülbelül 1 000 000 zsidó és körülbelül 75 000 nem zsidó, például lengyel). A második világháború vége felé a nácik naponta akár 20 000 embert is megöltek a táborok gázkamráiban.

Horvátország Független Állam

A náci Németország támogatásával az új Független Horvát Állam (ISZ) Ustaše-kormánya koncentrációs táborokat és megsemmisítő táborokat hozott létre. A táborok elsősorban a szerbek számára voltak fenntartva. Az ISC gyűlölte a szerbeket, és úgy gondolt rájuk, mint az ISC legnagyobb ellenségére. Az Ustaše azonban a náciknak is segített a "végső megoldás" végrehajtásában azzal, hogy sok zsidót öltek meg ezekben a táborokban. Az Usztasa táborokba kényszerítette a romákat, horvátokat, az ISZ ellen harcoló jugoszlávokat, valamint azokat, akik megszegték az ISZ által hozott szabályokat és törvényeket.

Japán-amerikai internálótáborok

A második világháború alatt az Egyesült Államok több mint 110 000 japán-amerikai lakost kényszerített internálótáborokba.

1941. december 7-én Japán megtámadta a hawaii Pearl Harbort. 1942 februárjában az Egyesült Államok kormánya elrendelte, hogy a nyugati partvidéken senki sem élhet japán felmenőkkel. A Franklin Delano Roosevelt elnök vezette kormány úgy gondolta, hogy az amerikai japánok Japánnak kémkedhetnek, vagy megpróbálhatnak ártani az Egyesült Államoknak.

Az Egyesült Államok kontinentális részén élő japán-amerikaiak mintegy 80%-ának el kellett hagynia otthonát, és internálótáborokban kellett élnie. Ötből több mint három közülük az Egyesült Államokban született, és az Egyesült Államok állampolgára volt. A táborokba küldöttek mintegy fele gyermek volt.

Miután Kanada hadat üzent Japánnak, a japán felmenőkkel rendelkező embereket is internálótáborokba kényszerítette.

Az 1980-as években az Egyesült Államok kormánya elismerte, hogy a japán-amerikaiak nem jelentettek veszélyt az országra a második világháború alatt. 1988-ban Ronald Reagan elnök aláírta azt a törvényt, amely bocsánatot kért az internálótáborokért. A törvény kimondta, hogy "nem volt ... oka az internálásnak ... [és] az internálást a faji előítéletek, a háborús hisztéria és a [kormányzati] vezetés kudarca okozta[.]".

Olaszország

A második világháború alatt Olaszország fasiszta kormánya (Benito Mussolini vezetésével) a náci Németország szövetségese volt. Olaszország elfoglalta Jugoszláviát, Görögországot és Franciaország délkeleti részét. A nácik azt mondták Olaszországnak, hogy az ezekről a területekről származó zsidókat koncentrációs táborokba helyezzék, majd a nácik haláltáboraiba küldjék őket. Olaszország azonban ezt elutasította. Az olasz hadsereg és rendőrség nem akart segíteni a zsidók megölésében vagy deportálásában.

1943-ban azonban, miután Mussolini elvesztette a hatalmat, a náci Németország elfoglalta Észak- és Közép-Olaszországot. Mussolinit is visszahelyezték a hatalomba. A nácik koncentrációs táborokat hoztak létre, ahol olasz zsidókat és más foglyokat tartottak, amíg a haláltáborokba nem küldték őket. Az egyik ilyen koncentrációs táborban, a La Risiera di San Sabba nevűben a nácik mintegy 5000 embert kínoztak és gyilkoltak meg. Sokan közülük "politikai foglyok" voltak - olyan emberek, akik nem értettek egyet a kormánnyal.

Norvégia

A náci német megszálló kormány fogolytáborainak száma "körülbelül 500" vagy 709 volt, beleértve néhány haláltábort is.

Szovjetunió

Amikor Joszif Sztálin és a Szovjetunió a második világháború elején megszállta Lengyelországot, a Vörös Hadsereg legalább 1,5 millió lengyelt deportált fegyverrel. Őket marhavagonokba (vasúti kocsikba) kényszerítették, amelyek Szibériába vitték őket. Egész családokat deportáltak koncentrációs táborokba, beleértve a gyerekeket és az időseket is.

A háború alatt a Szovjetunió is használt gulágokat a náci Németország és szövetségesei hadifoglyainak fogva tartására.

Éhező szovjet hadifoglyok a mauthauseni koncentrációs táborban


Manzanar internálótábor 1942-ben

Táborok az 1900-as évek végén

Latin-Amerika

Az 1970-es és 1980-as években Latin-Amerikában számos katonai diktatúra állított fel koncentrációs táborokat, hogy bebörtönözze, megkínozza és megölje politikai ellenfeleit (azokat, akik nem értettek velük egyet). Például:

• Argentína több mint 300 koncentrációs tábort hozott létre a piszkos háború alatt. Jorge Rafael Videla volt Argentína diktátora ennek az időszaknak a nagy részében.
• Az Augusto Pinochet vezette Chile 17 koncentrációs tábort hozott létre. Ezeket a táborokat foglyok kínzására használták. A kínzások után sok fogoly "eltűnt". Ez azt jelentette, hogy a hadsereg megölte őket, és a holttestüket soha nem találták meg. Amíg Pinochet hatalmon volt, 28 000 embert kínoztak meg, 2279 embert végeztek ki, és 1248 ember "tűnt el".
• A Fidel Castro vezette Kuba 1965 és 1968 között koncentrációs táborokat használt. Ezek kényszermunkatáborok voltak azok számára, akik Castro szerint rosszat tettek Kubának. Castro kormánya úgy gondolta, hogy ezeket az embereket "átnevelheti" (megváltoztathatja a gondolkodásukat és a viselkedésüket), ha munkára kényszeríti őket. A táborokba többek között homoszexuálisokat, otthon és munka nélkül maradt embereket, Jehova tanúit, más vallási misszionáriusokat és olyan embereket küldtek, akik nem értettek egyet a kommunista kormánnyal.

Szovjetunió

A Szovjetunió a második világháború után is használt kényszermunkatáborokat. A háború után a gulágokra küldött emberek között voltak olyan szovjet katonák és civilek, akiket a nácik fogságba ejtettek, vagy akiket rabszolgamunkásként használtak a náci Németországban. 1973-ban Alekszandr Szolzsenyicin orosz író megírta A Gulag szigetcsoport című művét a szovjet munkatáborban szerzett tapasztalatairól.

Jugoszláv háborúk

Az 1990-es években a jugoszláv háborúk idején több koncentrációs tábor is működött.

Táborok a 2000-es években

Egyesült Államok

2002 januárja óta az Egyesült Államok működteti a guantánamói börtöntábort. Egyesek Guantánamót koncentrációs tábornak vagy gulágnak nevezik. Ezek közé az emberek közé tartozott Fidel Castro, az Amnesty International vezetője és más aktivista csoportok, mint például a CounterPunch.

Ausztrália

Csendes-óceáni megoldásnak nevezik az ausztrál kormány politikáját, amely szerint a menedékkérőket a Csendes-óceánon található szigetországok fogva tartási központjaiba szállítják, ahelyett, hogy az ausztrál szárazföldre engednék őket.

Gáza

A gyakran "a világ legnagyobb blokádjának" nevezett Gázát északon, keleten és nyugaton Izrael, délen pedig Egyiptom blokád alatt tartja. A Hamász egy gázai eredetű terrorszervezet. Ők Gáza vezető diktátorai. Amellett, hogy megakadályozzák a palesztinok kijutását a táborból. Izrael és Egyiptom 2007 óta megsemmisítő blokádot vezetett be, megakadályozva a fegyverek becsempészését, miközben olyan alapvető árukat szállítanak, mint a fűszerek, gyertyák, halászati felszerelések, csibék, sőt még cementet is. Az izraeli hadsereg aktívan tevékenykedik a térségben, hogy biztosítsa Izrael biztonságát.

Fotógaléria