Madarak

Madárszínek

A madarak rengeteg színben pompáznak. Ezek a színek kétféleképpen lehetnek hasznosak a madarak számára. Az álcázó színek segítenek elrejteni a madarat, az élénk színek pedig azonosítják a madarat a többi azonos fajú madár számára. Gyakran előfordul, hogy a hím élénk színű, míg a nőstény álcázott.

Madár álcázás

Sok madár barna, zöld vagy szürke. Ezek a színek megnehezítik a madár észlelését; álcázzák a madarat. A barna a leggyakoribb szín. A barna színű madarak közé tartoznak a következők: verebek, emuk, rigók, pacsirták, sasok és sólymok, valamint számos faj nőstény madarai, például: csicsergők, kacsák, feketerigók és pávák. Ha egy barna madár hosszú fűben, fatörzsek vagy sziklák között tartózkodik, akkor álcázza magát. A hosszú fűben élő madarak tollazata gyakran barna, feketével csíkozott, ami árnyéknak tűnik. A keselyű szinte láthatatlan a hosszú nádasban. Más madarak, köztük a sztarecek és a minahák, egészen sötét színűek, de apró foltokkal tarkítottak, amelyek úgy néznek ki, mint az esőcseppek a leveleken.

A forró országokból származó madarak közül sok madár zöld vagy zöld tollazatú, különösen a papagájok. A zöld fákon élő madaraknak gyakran zöld a hátuk, még akkor is, ha a mellük világos színű. Hátulról nézve a madarak álcázottak. Ez nagyon hasznos, amikor fészken ülnek. A madár élénk színű mellét ugyanis elrejti. A budgerigárokat különböző színekben tenyésztik, például kék, fehér és lila színben, de a vadonban szinte mind zöld és sárga színűek. Bár nagyon jól repülnek, általában sok időt töltenek a földön, és fűmagokat esznek. Sárga és fekete csíkos hátuk segít elrejteni őket a hosszú, száraz fű által képzett árnyékban, míg zöld mellük színe a gumifák leveleihez hasonló.

A szürke madarak közé tartozik a legtöbb galamb és galamb, daru, gólya és kócsag. A szürke madarak gyakran sziklákon élő madarak, mint a galambok, vagy olyan madarak, amelyek letört ágnak látszó, elhalt fatörzseken ülnek. A vízi madarak, például a kócsagok gyakran halványszürke színűek, ami megnehezíti a halak számára, hogy észrevegyék, hogy a madár áll, és lefelé néz, hogy elkapjon valamit. A vízimadarak, függetlenül attól, hogy milyen színű a tetejük, alul gyakran fehérek, így amikor egy hal felnéz, a madár az égbolt részének tűnik.

A fekete madarak közé tartoznak a varjak, a hollók és a hím feketerigók. Néhány sötét színű madár elég sok időt tölt a földön, a bokrok alatti árnyékban ugrálva. Ezek közé a madarak közé tartozik a hím feketerigó és a szaténmadár, amely nem fekete, hanem nagyon sötétkék. A varjak és a hollók télen gyakran ülnek magasan a csupasz fákon, ahol fekete alakjuk az égbolton a sötét csupasz ágakhoz hasonlít.

Feltűnő színek

Sok madár nem álcázza magát, hanem élénk színekkel tűnik ki. Ezek általában hím madarak, amelyek nőstényei tompák és álcázottak. A színek funkciója kettős. Egyrészt a színek segítenek nekik a párkeresésben, másrészt a színekkel azonosítják őket az azonos fajhoz tartozó többi hím számára. Sok madár territoriális, különösen a fészkelési időszakban. Területi hangokat adnak ki, és könnyen észrevehetők. Ezáltal a többi hím tudatja velük, hogy meg fogják védeni a területüket. A vetélytársaknak pedig azt üzeni, hogy "nézzenek máshová".

Néhány madár híres a színéről, és erről kapta a nevét, mint például a kék madár, az azúrkék jégmadár, az aranyfácán, a skarlát arasz, a lila szárnyas és a vörösbegy.

Sok más madár nagyon élénk színű, számtalan kombinációban. A legszínesebb madarak közül néhány igen gyakori, mint például a fácánok, a pávák, a háziszárnyasok és a papagájok. A színes kismadarak közé tartoznak a kékcinegék, az aranypintyek, a kolibrik, a tündérmadarak és a méhlegelők (amelyeket szivárványmadaraknak is neveznek). Egyes madaraknak, például a Pápua Új-Guineában élő paradicsommadárnak olyan szép a tollazata, hogy vadásznak rájuk.

A pávapáva a legjobb példa arra, hogy a színpompás megjelenítéssel csalogatják a párjukat. A hím háziszárnyasoknak és a dzsungelmadaraknak is hosszú, fényes tollazatuk van a farka felett, valamint hosszú nyaktollaik, amelyek a szárnyaktól és a testtől eltérő színűek lehetnek. Csak nagyon kevés olyan madárfaj van (például az eklektuszpapagáj), ahol a nőstény színesebb, mint a hím.

A ''foltos madarak'' fekete-fehérek. A fekete-fehér madarak közé tartoznak a szarkák, a pettyes ludak, a pelikánok és az ausztrál szarkák (amelyek valójában nem is szarkák). A foltos madarak csőre és lába gyakran élénk színű, sárga vagy piros. Az ezüstfácán, amelynek hosszú fehér farkát finom fekete sávok csíkozzák, élénk színű arccal rendelkezik.

Mandarin kacsapár. Jó példa egy általános szabályra: a hím madarak a mutatósak, a nőstények a nyájasak.


Szürke fürj


Ez a Scops bagoly szinte láthatatlan a fák között.

Madárszínek

A madarak rengeteg színben pompáznak. Ezek a színek kétféleképpen lehetnek hasznosak a madarak számára. Az álcázó színek segítenek elrejteni a madarat, az élénk színek pedig azonosítják a madarat a többi azonos fajú madár számára. Gyakran előfordul, hogy a hím élénk színű, míg a nőstény álcázott.

Madár álcázás

Sok madár barna, zöld vagy szürke. Ezek a színek megnehezítik a madár észlelését; álcázzák a madarat. A barna a leggyakoribb szín. A barna színű madarak közé tartoznak a következők: verebek, emuk, rigók, pacsirták, sasok és sólymok, valamint számos faj nőstény madarai, például: csicsergők, kacsák, feketerigók és pávák. Ha egy barna madár hosszú fűben, fatörzsek vagy sziklák között tartózkodik, akkor álcázza magát. A hosszú fűben élő madarak tollazata gyakran barna, feketével csíkozott, ami árnyéknak tűnik. A keselyű szinte láthatatlan a hosszú nádasban. Más madarak, köztük a sztarecek és a minahák, egészen sötét színűek, de apró foltokkal tarkítottak, amelyek úgy néznek ki, mint az esőcseppek a leveleken. A madarak a fészküket is álcázhatják.

A forró országokból származó madarak közül sok madár zöld vagy zöld tollazatú, különösen a papagájok. A zöld fákon élő madaraknak gyakran zöld a hátuk, még akkor is, ha a mellük világos színű. Hátulról nézve a madarak álcázottak. Ez nagyon hasznos, amikor fészken ülnek. A madár élénk színű mellét ugyanis elrejti. A budgerigárokat különböző színekben tenyésztik, például kék, fehér és lila színben, de a vadonban szinte mind zöld és sárga színűek. Bár nagyon jól repülnek, általában sok időt töltenek a földön, és fűmagokat esznek. Sárga és fekete csíkos hátuk segít elrejteni őket a hosszú, száraz fű által képzett árnyékban, míg zöld mellük színe a gumifák leveleihez hasonló.

A szürke madarak közé tartozik a legtöbb galamb és galamb, daru, gólya és kócsag. A szürke madarak gyakran sziklákon élő madarak, mint a galambok, vagy olyan madarak, amelyek letört ágnak látszó, elhalt fatörzseken ülnek. A vízi madarak, például a kócsagok gyakran halványszürke színűek, ami megnehezíti a halak számára, hogy észrevegyék, hogy a madár áll, és lefelé néz, hogy elkapjon valamit. A vízimadarak, függetlenül attól, hogy milyen színű a tetejük, alul gyakran fehérek, így amikor egy hal felnéz, a madár az égbolt részének tűnik.

A fekete madarak közé tartoznak a varjak, a hollók és a hím feketerigók. Néhány sötét színű madár elég sok időt tölt a földön, a bokrok alatti árnyékban ugrálva. Ezek közé a madarak közé tartozik a hím feketerigó és a szaténmadár, amely nem fekete, hanem nagyon sötétkék. A varjak és a hollók télen gyakran ülnek magasan a csupasz fákon, ahol fekete alakjuk az égbolton a sötét csupasz ágakhoz hasonlít.

Feltűnő színek

Sok madár nem álcázza magát, hanem élénk színekkel tűnik ki. Ezek általában hím madarak, amelyek nőstényei tompák és álcázottak. A színek funkciója kettős. Egyrészt a színek segítenek nekik a párkeresésben, másrészt a színekkel azonosítják őket az azonos fajhoz tartozó többi hím számára. Sok madár territoriális, különösen a fészkelési időszakban. Területi hangokat adnak ki, és könnyen észrevehetők. Ezáltal a többi hím tudatja velük, hogy meg fogják védeni a területüket. A vetélytársaknak pedig azt üzeni, hogy "nézzenek máshová".

Néhány madár híres a színéről, és erről kapta a nevét, mint például a kék madár, az azúrkék jégmadár, az aranyfácán, a skarlát arasz, a lila szárnyas és a vörösbegy.

Sok más madár nagyon élénk színű, számtalan kombinációban. A legszínesebb madarak közül néhány igen gyakori, mint például a fácánok, a pávák, a háziszárnyasok és a papagájok. A színes kismadarak közé tartoznak a kékcinegék, az aranypintyek, a kolibrik, a tündérmadarak és a méhlegelők (amelyeket szivárványmadaraknak is neveznek). Egyes madaraknak, például a Pápua Új-Guineában élő paradicsommadárnak olyan szép a tollazata, hogy vadásznak rájuk.

A pávapáva a legjobb példa arra, hogy a színpompás megjelenítéssel csalogatják a párjukat. A hím háziszárnyasoknak és a dzsungelmadaraknak is hosszú, fényes tollazatuk van a farka felett, valamint hosszú nyaktollaik, amelyek a szárnyaktól és a testtől eltérő színűek lehetnek. Csak nagyon kevés olyan madárfaj van (például az eklektuszpapagáj), ahol a nőstény színesebb, mint a hím.

A ''foltos madarak'' fekete-fehérek. A fekete-fehér madarak közé tartoznak a szarkák, a pettyes ludak, a pelikánok és az ausztrál szarkák (amelyek valójában nem is szarkák). A foltos madarak csőre és lába gyakran élénk színű, sárga vagy piros. Az ezüstfácánnak, amelynek hosszú fehér farkát finom fekete sávok csíkozzák, élénk színű az arca.

Mandarin kacsapár. Jó példa egy általános szabályra: a hím madarak a mutatósak, a nőstények a nyájasak.


Ez a Scops bagoly szinte láthatatlan a fák között.


Szürke fürj

Flight

A legtöbb madár tud repülni. Ezt úgy teszik, hogy szárnyaikkal a levegőbe lökik magukat. A szárnyak ívelt felületei légáramlatokat (szelet) okoznak, amelyek felemelik a madarat. A szárnycsapkodás mozgásban tartja a légáramlatot, hogy felhajtóerőt hozzon létre, és a madarat is előre mozgatja.

Egyes madarak csapkodás nélkül képesek siklani a légáramlatokon. Sok madár ezt a módszert alkalmazza, amikor leszállni készül. Egyes madarak lebegni is tudnak, és egy helyben maradnak. Ezt a módszert a ragadozó madarak, például a sólymok használják, amikor valami ehetőt keresnek. A sirályok is jól tudnak lebegni, különösen, ha erős a szél. A legügyesebb lebegő madarak az apró kolibrik, amelyek előre és hátrafelé is képesek csapkodni a szárnyaikkal, és egészen mozdulatlanul tudnak a levegőben maradni, miközben hosszú csőrüket a virágokba mártják, hogy az édes nektárral táplálkozzanak.

A repülés típusai

A különböző madárfajoknak különböző igényeik vannak. Szárnyaik a repülési módjukhoz igazodnak.

A nagy ragadozó madarak, például a sasok, amelyek sok időt töltenek a szélben szárnyalva, nagy és széles szárnyakkal rendelkeznek. A fő repülőtollak hosszúak és szélesek. Ezek segítenek a sasnak abban, hogy az emelkedő légáramlatokon sok energia felhasználása nélkül maradjon, miközben a sas az alatta lévő földet figyeli, hogy megtalálja a következő táplálékot. Amikor a sas meglát valami apró élőlényt mozogni, képes szárnyait becsukni, és rakétaként lezuhanni az égből, majd leszálláskor ismét kinyitni nagy szárnyait, hogy lelassuljon. A világ legnagyobb sasa, a Fülöp-szigeteki sas szárnyfesztávolsága körülbelül 2 méter.

A füves területeken vagy nyílt erdőkben élő, gyümölcsökkel, rovarokkal és hüllőkkel táplálkozó madarak gyakran sok időt töltenek rövid repülőutakkal táplálék és víz után kutatva. Szárnyaik a sasokhoz hasonló alakúak, de kerekebbek, és kevésbé alkalmasak a szárnyaláshoz. Ide tartozik sok ausztrál madár, például a kakaduk.

Az egyik országból a másikba vándorló madarak, például a ludak, nagyon nagy távolságokat repülnek. A szárnyaik nagyok és erősek, mert a madarak nagyok, és a hosszú repüléshez elegendő táplálékot halmoznak fel. A vándorló vízimadarak általában 12-30 madárból álló családi csoportokat alkotnak. Nagyon magasan repülnek, kihasználva a hosszú légáramlatokat, amelyek a különböző évszakokban északról délre fújnak. Nagyon jól szervezettek, gyakran V alakban repülnek. A hátul lévő ludaknak nem kell olyan erősen csapkodniuk, őket az elöl lévők szele húzza. Időnként vezetőt cserélnek, hogy az elülső madár, amely a legtöbb munkát végzi és a tempót is meghatározza, pihenhessen. A ludak és a hattyúk a legmagasabban repülő madarak, vonuláskor elérik a 8000 métert vagy annál is magasabbra. A ludak gyakran hangosan dudálnak repülés közben. Úgy gondolják, hogy ezzel támogatják a vezért és segítik a kicsinyeket.

A nagyon gyorsan repülő madaraknak, például a fecskéknek és a fecskéknek hosszú, keskeny, hegyes szárnyaik vannak. Ezeknek a madaraknak azért van szükségük nagy sebességre, mert rovarokat esznek, amelyek nagy részét repülés közben kapják el. Ezek a madarak is vándorolnak. Gyakran hatalmas, több ezer madárból álló rajokban gyűlnek össze, amelyek örvénylő felhőként mozognak együtt.

A bokrokban és ágakon élő madaraknak háromszög alakú szárnyaik vannak, amelyek segítik az irányváltoztatást. Sok erdei madár szakértője annak, hogy csapkodva felvegye a sebességet, majd egyenletesen siklik a fák között, és menet közben billeg, hogy kikerüljön dolgokat. A jégmadárfélék családjának tagjai szakértői ennek a repülési módnak.

Az éjszaka vadászó madarak, például a baglyok szárnyai puha, lekerekített tollakkal rendelkeznek, hogy ne csapkodjanak hangosan. Az éjszaka ébren lévő madarakat éjszakai madaraknak nevezzük. A nappal ébren lévő madarakat nappali madaraknak nevezzük.

A vándorló albatrosz és a sarki csér akár több évet is eltölthet anélkül, hogy partra szállna. Siklás közben tudnak aludni, és szárnyaik, ha teljesen kinyújtva vannak, úgy néznek ki, mint egy sugárhajtású repülőgép szárnyai.

Az olyan madaraknak, mint a csirkék, amelyek főként a földön táplálkoznak, és csak a szárnyaikat használják a biztonságos helyre való repüléshez, kicsi a szárnyuk.

Flocks

A madárrajok nagyon magas fokú szervezettséggel rendelkezhetnek úgy, hogy a raj minden tagjáról gondoskodnak. Az olyan kis rajokban élő madarak, mint a fakölykök tanulmányozása azt mutatja, hogy egyértelműen kommunikálnak egymással, mivel néha több ezer madár repülhet szoros alakzatban és spirális mintázatban anélkül, hogy összeütköznének (vagy egymásba repülnének).

A rajokban élő madarak két gyakori viselkedési formája az őrzés és a felderítés. Amikor egy madárraj táplálkozik, gyakori, hogy az egyik madár egy magas helyen ülve őrködik a raj felett. Ugyanígy, amikor a raj alszik, gyakran az egyik madár ébren marad. Az is gyakori, hogy a nagy rajok egy vagy két madarat küldenek maguk előtt, amikor új területre repülnek. Az őrködő madarak kikémlelhetik a terep fekvését, hogy élelmet, vizet és jó ülőhelyeket találjanak.

Röpképtelen madarak

Egyes madarak nem repülnek. Ezek közé tartoznak a futó madarak, mint a struccok és az emuk, valamint az óceánban élő madarak, a nagy pingvinek családja.

A struccoknak és az emuknak nincs szükségük repülésre, mert bár a földön táplálkoznak és fészkelnek, nagy méretük és gyorsaságuk védelmet nyújt számukra. Néhány más, földön táplálkozó madár nem volt ilyen szerencsés. Néhány madár, mint például a dodó és a kivi, földön élő madarak voltak, amelyek biztonságban éltek olyan szigeteken, ahol nem volt semmi veszélyes, ami megette volna őket. Elvesztették a repülés képességét. A kivi azért került veszélybe, mert az európaiak Új-Zélandra telepedtek, és olyan állatokat hoztak magukkal, mint a macskák, kutyák és patkányok, amelyek megölik a kiwit, és megeszik a tojásaikat. A kiwik és a ritka új-zélandi földi papagáj azonban túléltek. A dodók esetében kövérek és ízletesek voltak. A tengerészek addig ölték és ették őket, amíg egy sem maradt belőlük. Más röpképtelen madarak, amelyek eltűntek, a nagy uhu és a moa.

A pingvinek sok időt töltenek a tengeren, ahol veszélyben vannak a fókák miatt. A szárazföldön általában olyan területeken élnek, ahol kevés veszély fenyegette őket, egészen a kutyákkal és macskákkal érkező európai telepesek megérkezéséig. Szárnyaik alkalmazkodtak a tengeri élethez, és uszonyokká alakultak, amelyek segítik őket a nagyon gyors úszásban.

Flight

A legtöbb madár tud repülni. Ezt úgy teszik, hogy szárnyaikkal a levegőbe lökik magukat. A szárnyak ívelt felületei légáramlatokat (szelet) okoznak, amelyek felemelik a madarat. A szárnycsapkodás mozgásban tartja a légáramlatot, hogy felhajtóerőt hozzon létre, és a madarat is előre mozgatja.

Egyes madarak csapkodás nélkül képesek siklani a légáramlatokon. Sok madár használja ezt a módszert, amikor leszállni készül. Egyes madarak lebegni is tudnak, és egy helyben maradnak. Ezt a módszert a ragadozó madarak, például a sólymok használják, amikor valami ehetőt keresnek. A sirályok is jól tudnak lebegni, különösen, ha erős a szél. A legügyesebb lebegő madarak az apró kolibrik, amelyek előre és hátrafelé is képesek csapkodni a szárnyaikkal, és egészen mozdulatlanul tudnak a levegőben maradni, miközben hosszú csőrüket a virágokba mártják, hogy az édes nektárral táplálkozzanak.

A repülés típusai

A különböző madárfajoknak különböző igényeik vannak. Szárnyaik a repülési módjukhoz igazodnak.

A nagy ragadozó madarak, például a sasok, amelyek sok időt töltenek a szélben szárnyalva, nagy és széles szárnyakkal rendelkeznek. A fő repülőtollak hosszúak és szélesek. Ezek segítenek a sasnak abban, hogy az emelkedő légáramlatokban maradjon, anélkül, hogy sok energiát kellene felhasználnia, miközben a sas az alatta lévő földet figyeli, hogy megtalálja a következő ételt. Amikor a sas meglát valami apró élőlényt mozogni, képes szárnyait becsukni, és rakétaként lezuhanni az égből, majd leszálláskor ismét kinyitni nagy szárnyait, hogy lelassuljon. A világ legnagyobb sasa, a Fülöp-szigeteki sas szárnyfesztávolsága körülbelül 2 méter.

A füves területeken vagy nyílt erdőkben élő, gyümölcsökkel, rovarokkal és hüllőkkel táplálkozó madarak gyakran sok időt töltenek rövid repülőutakkal táplálék és víz után kutatva. Szárnyaik a sasokhoz hasonló alakúak, de kerekebbek, és kevésbé alkalmasak a szárnyaláshoz. Ide tartozik sok ausztrál madár, például a kakaduk.

Az egyik országból a másikba vándorló madarak, például a ludak, nagyon nagy távolságokat repülnek. A szárnyaik nagyok és erősek, mert a madarak nagyok, és a hosszú repüléshez elegendő élelmet halmoznak fel. A vándorló vízimadarak általában 12-30 madárból álló családi csoportokat alkotnak. Nagyon magasan repülnek, kihasználva a hosszú légáramlatokat, amelyek a különböző évszakokban északról délre fújnak. Nagyon jól szervezettek, gyakran V alakban repülnek. A hátul lévő ludaknak nem kell olyan erősen csapkodniuk, őket az elöl lévők szele húzza. Időnként vezetőt cserélnek, hogy az elülső madár, amely a legtöbb munkát végzi és a tempót is meghatározza, pihenhessen. A ludak és a hattyúk a legmagasabban repülő madarak, vonuláskor elérik a 8000 métert vagy annál is magasabbra. A ludak gyakran hangosan dudálnak repülés közben. Úgy gondolják, hogy ezzel támogatják a vezért és segítik a kicsinyeket.

A nagyon gyorsan repülő madaraknak, például a fecskéknek és a fecskéknek hosszú, keskeny, hegyes szárnyaik vannak. Ezeknek a madaraknak azért van szükségük nagy sebességre, mert rovarokat esznek, amelyek nagy részét repülés közben kapják el. Ezek a madarak is vándorolnak. Gyakran hatalmas, több ezer madárból álló rajokban gyűlnek össze, amelyek örvénylő felhőként mozognak együtt.

A bokrokban és ágakon élő madaraknak háromszög alakú szárnyaik vannak, amelyek segítik az irányváltoztatást. Sok erdei madár szakértője annak, hogy csapkodva felvegye a sebességet, majd egyenletesen siklik a fák között, és menet közben billeg, hogy kikerüljön dolgokat. A jégmadárfélék családjának tagjai szakértői ennek a repülési módnak.

Az éjszaka vadászó madarak, például a baglyok szárnyai puha, lekerekített tollakkal rendelkeznek, hogy ne csapkodjanak hangosan. Az éjszaka ébren lévő madarakat éjszakai madaraknak nevezzük. A nappal ébren lévő madarakat nappali madaraknak nevezzük.

A vándorló albatrosz és a sarki csér akár több évet is eltölthet anélkül, hogy partra szállna. Siklás közben tudnak aludni, és szárnyaik, ha teljesen kinyújtva vannak, úgy néznek ki, mint egy sugárhajtású repülőgép szárnyai.

Az olyan madaraknak, mint a csirkék, amelyek főként a földön táplálkoznak, és csak a szárnyaikat használják a biztonságos helyre való repüléshez, kicsi a szárnyuk.

Flocks

A madárrajok nagyon magas fokú szervezettséggel rendelkezhetnek úgy, hogy a raj minden tagjáról gondoskodnak. Az olyan kisméretű rajokban élő madarak, mint a fakölykök tanulmányozása azt mutatja, hogy egyértelműen kommunikálnak egymással, mivel néha több ezer madár repülhet szoros alakzatban és spirális mintázatban anélkül, hogy összeütköznének (vagy egymásba repülnének).

A rajokban élő madarak két gyakori viselkedési formája az őrzés és a felderítés. Amikor egy madárraj táplálkozik, gyakori, hogy az egyik madár egy magas helyen ülve őrködik a raj felett. Ugyanígy, amikor a raj alszik, gyakran az egyik madár ébren marad. Az is gyakori, hogy a nagy rajok egy vagy két madarat küldenek maguk előtt, amikor új területre repülnek. Az őrködő madarak kikémlelhetik a terep fekvését, hogy élelmet, vizet és jó ülőhelyeket találjanak.

Röpképtelen madarak

Egyes madarak nem repülnek. Ezek közé tartoznak a futó madarak, mint a struccok és az emuk, valamint az óceánban élő madarak, a nagy pingvinek családja.

A struccoknak és az emuknak nincs szükségük repülésre, mert bár a földön táplálkoznak és fészkelnek, nagy méretük és gyorsaságuk védelmet nyújt számukra. Néhány más, földön táplálkozó madár nem volt ilyen szerencsés. Néhány madár, mint például a dodó és a kivi, földön élő madarak voltak, amelyek biztonságban éltek olyan szigeteken, ahol nem volt semmi veszélyes, ami megette volna őket. Elvesztették a repülés képességét. A kivi azért került veszélybe, mert az európaiak Új-Zélandra telepedtek, és olyan állatokat hoztak magukkal, mint a macskák, kutyák és patkányok, amelyek megölik a kiwit, és megeszik a tojásaikat. A kiwik és a ritka új-zélandi földi papagáj azonban túléltek. A dodók esetében kövérek és ízletesek voltak. A tengerészek addig ölték és ették őket, amíg egy sem maradt belőlük. Más röpképtelen madarak, amelyek eltűntek, a nagy uhu és a moa.

A pingvinek sok időt töltenek a tengeren, ahol veszélyben vannak a fókák miatt. A szárazföldön általában olyan területeken élnek, ahol kevés veszély fenyegette őket, egészen a kutyákkal és macskákkal érkező európai telepesek megérkezéséig. Szárnyaik alkalmazkodtak a tengeri élethez, és uszonyokká alakultak, amelyek segítik őket a nagyon gyors úszásban.

Emésztés

A modern madaraknak nincsenek fogaik, de az emésztés előtt mégis fel kell törniük a táplálékot. Először is, a torkuk (nyelőcsövük) mentén van egy cső. Ez tárolja a táplálékot az emésztés előtt. Így a madár több ételt is megehet, majd elrepülhet egy nyugodt helyre, hogy megeméssze azokat.

A gyomruk következik, két nagyon különböző résszel. Az egyik rész olyan, mint egy egyenes, üreges rúd, amely enyhe sósavat és egy enzimet választ ki a fehérjék lebontására. A gyomor másik része a köldök. Ez izmos, és őrli fel a tartalmát. Növényevő madaraknál a gyomornyálkahártya tartalmaz néhány gyomorkövet (apró köveket vagy szemcsedarabokat). A halak csontjait a gyomorsav többnyire feloldja. A részben megemésztett és őrölt táplálék most a bélbe kerül, ahol az emésztés befejeződik, majd a tartalom nagy része felszívódik. Ami emészthetetlen, például a tollmaradványok, az a szájon keresztül ürül ki, nem pedig a kloákán keresztül.

A rendszer hatékony, és a ragadozó madarak elég nagy zsákmányt tudnak lenyelni. Egy kék kócsag akár egy ponty méretű halat is sikeresen lenyelhet. A ragadozók úgy esznek, hogy a zsákmányt lefogják és csőrükkel széttépik.

Emésztés

A modern madaraknak nincsenek fogaik, és sokuk egészben nyeli le a zsákmányt. Ennek ellenére a táplálékot meg kell törniük, mielőtt megemésztik. Először is, a torkuk (nyelőcsövük) mentén van egy cső. Ez tárolja a táplálékot az emésztés előtt. Így a madár több ételt is megehet, majd elrepülhet egy nyugodt helyre, hogy megeméssze azokat.

A gyomruk következik, két nagyon különböző résszel. Az egyik rész olyan, mint egy egyenes, üreges rúd, amely enyhe sósavat és egy enzimet választ ki a fehérjék lebontására. A gyomor másik része a köldök. Ez izmos, és őrli fel a tartalmát. Növényevő madaraknál a gyomornyálkahártya tartalmaz néhány gyomorkövet (apró köveket vagy szemcsedarabokat). A halak csontjait a gyomorsav többnyire feloldja. A részben megemésztett és őrölt táplálék most a bélbe kerül, ahol az emésztés befejeződik, és a tartalom nagy része felszívódik. Ami emészthetetlen, például a tollmaradványok, az a szájon keresztül ürül ki, nem pedig a kloákán keresztül.

A rendszer hatékony, és a ragadozó madarak elég nagy zsákmányt tudnak lenyelni. Egy kék kócsag akár egy ponty méretű halat is sikeresen lenyelhet. A ragadozók úgy esznek, hogy a zsákmányt lábukkal lefogják, és csőrükkel széttépik.

Reprodukció

Párosítás

Bár a madarak az emlősökhöz hasonlóan melegvérű lények, nem hoznak világra élő kicsinyeket. A hüllőkhöz hasonlóan tojást raknak, de a madártojás héja kemény. A madárfiókák a tojásban nőnek, és néhány hét múlva kikelnek (kibújnak a tojásból).

A hideg éghajlaton élő madaraknak általában évente egyszer, tavasszal van költési időszakuk. A vándormadaraknak egy évben két tavaszuk és két párzási időszakuk is lehet. A meleg éghajlaton élő madaraknak is lehet.

Amikor elérkezik a költési időszak, a madarak társat választanak. Néhány madár egy életre szóló párosításban él, mint a házaspárok. Ezek közé a madarak közé tartoznak a galambok, a ludak és a darvak. Más madarak minden évben új partnert keresnek, és néha egy hím madárnak vagy kakasnak több felesége is van.

Az új társat választó madarak számára a költési időszak egy része a bemutatkozás. A hím madár mindenféle dolgot megtesz, hogy magához vonzza a nőstényeket. Ezek közé tartozik az éneklés, a tánc, a tollak mutogatása és a gyönyörű fészek építése. Néhány hím madárnak pompás tollazata van a nőstények vonzására. A leghíresebb a páva, amely a farka fölött hatalmas legyezővé tudja teríteni a tollait.

Fészekrakás

Miután a madarak társat találtak, megfelelő helyet keresnek a tojásrakáshoz. A megfelelő helyről alkotott elképzelés fajonként eltérő, de a legtöbb madár fészket épít. A vörösbegyek gyönyörű kis kerek fészket készítenek fonott fűből, és gondosan kibélelik tollakkal, pelyhekkel és egyéb puha dolgokkal. A fecskék szeretnek más fecskék közelében fészkelni. Kis agyagpacákból készítenek fészket, gyakran egy gerendán, egy épület tetejének közelében, ahol az jól védett helyen van. Sok madár szeret fészkelni egy odvas fán. A sasok fészke gyakran csak egy halom holtfa a legmagasabb fa vagy hegy tetején. A bozótpulykák hatalmas, akár 10 méter átmérőjű levélkupacot kaparnak össze. A gémek fészek nélkül, sziklapárkányokra rakják tojásaikat. Tojásaikat úgy alakítják ki, hogy azok körbe-körbe guruljanak, és ne essenek le a sziklákról. A kakukk nem készít fészket. Tojását egy másik madár fészkébe rakja, és otthagyja, hogy az gondoskodjon róla. A kakukktojások álcázva vannak, hogy úgy nézzenek ki, mint a gazdatest tojásai.

Amikor a fészek elkészült, a madarak párosodnak, hogy a tojások megtermékenyüljenek, és a fiókák elkezdjenek növekedni. Az emlősöktől eltérően a madaraknak csak egy nyílásuk van, amely a testnedvek távozási nyílása, és a szaporodáshoz szükséges. Ezt a nyílást kloákának nevezik. A tyúknak nevezett nőstény madárnak két petefészke van, amelyek közül általában a bal oldali termeli a tojásokat.

A legtöbb hím madárnak nincsenek látható nemi szervei. A hímek belsejében azonban két here található, amelyek spermiumot termelnek, amelyet a kloákában tárolnak. A madarak úgy párosodnak, hogy összedörzsölik a kloákájukat, bár néhány madárnál, különösen a nagy vízimadaraknál, a hímnek a kloákán belül van egyfajta pénisze.

Kikeltetés

Miután a tyúk párosodott, termékeny tojásokat hoz, amelyekben fiókák nőnek. A tojásokat a fészekbe rakja. Lehet, hogy csak egy tojás van, vagy több is, amit fészekaljnak nevezünk. Az emu akár tizenöt hatalmas, sötétzöld tojást is rakhat egy fészekaljban. A tojások lerakása után keltetésre kerülnek, vagyis melegen tartják őket, hogy a fiókák kifejlődhessenek bennük. A legtöbb madár az egész fészekrakási időszak alatt együtt marad, és ennek egyik előnye, hogy a munkát megosztják. Sok madár felváltva ül a tojásokon, így minden felnőtt madár tud táplálkozni.

Ez nem mindig van így. Az emuknál a hím végzi az ülést és a bébiszitterkedést. A császárpingvineknél szintén a hím gondoskodik a tojásról. Csak egy tojás van, amelyet a hím a lábán és a tollazata alatt tart, és a hímek nagy csoportjában állva nem etet, amíg a fióka ki nem kikel. Amíg a tojások kikelnek, a nőstények a tengeren vannak, táplálkoznak, hogy a visszatérésük után gondozni tudják a fiókákat.

Egyes madarak a tojásokat a levelekből és gallyakból álló halom belsejébe vagy tetejére rakják. A halom úgy működik, mint egy komposztkupac. A rothadó levelek bomlása a hőmérséklet emelkedését okozza. Ez a hő a baktériumok és gombák légzésének kémiai hatása által felszabaduló hő. Ez ugyanaz a reakció, mint ami az emlősök és a madarak hőmérsékletét magasan tartja. A szülők elhagyják a halmot. Amikor a fiókák kikelnek, képesek saját magukat táplálni.

Sok kismadárnak 2-4 hétig tart, amíg a tojások kikelnek. Az albatroszoknak 80 nap kell. Ez idő alatt a nőstény sokat veszít testsúlyából.

A leggyorsabb kelési idő a kakukké. Egyes kakukkfajtáknak mindössze 10 napra van szükségük. Ez azt jelenti, hogy amikor a ''nevelőszülők'' fészkében kikelnek, a szülők által lerakott tojások még nem állnak készen. Az újszülött kakukkok meztelenek, vakok és csúnyák, de erősek. A fészekben lévő tojások alá bújnak, és kidobják őket, mielőtt kikelnének. Ez azt jelenti, hogy a kakukk mindkét szülő teljes gondját viseli. A kakukkbébik gyorsan nőnek, és gyakran nagyobbak lesznek, mint az őket etető szülők.

Amikor a legtöbb madárfajnál a kismadarak kikelnek, mindkét szülő, és néha az idősebb nénik is etetik őket. A szájuk állandóan nyitva van, és gyakran nagyon élénk színűek, ami ''releaser''-ként, azaz kioldóként működik, ami a szülőt etetésre ösztönzi. A gabonát és gyümölcsöt fogyasztó madarak esetében a szülők megeszik és részben megemésztik a kicsinyek számára szánt táplálékot. Ezt követően óvatosan a bébi szájába hányják.

Családok

Sok madár, különösen azok, amelyek egy életre párosodnak, nagyon társaságkedvelőek, és egy családi csoportban maradnak együtt, amely 4-6 felnőtt madár és kicsinyeik, vagy akár egy nagyon nagy raj is lehet.

Ahogy a fiókák nőnek, a bolyhos pehelypehelyt, amely csecsemőként borítja őket, valódi tollakra cserélik. Ebben a szakaszban nevezik őket fiókáknak. Más családtagok is segíthetnek a fiókák gondozásában, etetik és védik őket a támadástól, amíg a szülők etetnek. Amikor a fiókák új tollakat kapnak, kikerülnek a fészekből, hogy megtanuljanak repülni. Egyes madárfajoknál, például a galamboknál, a szülők figyelnek erre, és ahogy a kicsik megerősödnek, repülési leckéket adnak nekik, megtanítják őket siklani, spirálban repülni és szakértő módon leszállni.

A hattyúk egy életre párosodnak

Reprodukció

Párosítás

Bár a madarak az emlősökhöz hasonlóan melegvérű lények, nem hoznak világra élő kicsinyeket. A hüllőkhöz hasonlóan tojást raknak, de a madártojás héja kemény. A madárfiókák a tojásban nőnek, és néhány hét múlva kikelnek (kibújnak a tojásból).

A hideg éghajlaton élő madaraknak általában évente egyszer, tavasszal van költési időszakuk. A vándormadaraknak egy évben két tavaszuk és két párzási időszakuk is lehet.

Amikor elérkezik a költési időszak, a madarak társat választanak. Néhány madár egy életre szóló párosításban él, mint a házaspárok. Ezek közé a madarak közé tartoznak a galambok, a ludak és a darvak. Más madarak minden évben új partnert keresnek, és néha egy hím madárnak vagy kakasnak több felesége is van.

Az új társat választó madarak számára a költési időszak egy része a bemutatkozás. A hím madár mindenféle dolgot megtesz, hogy magához vonzza a nőstényeket. Ezek közé tartozik az éneklés, a tánc, a tollak mutogatása és a gyönyörű fészek építése. Néhány hím madárnak pompás tollazata van a nőstények vonzására. A leghíresebb a páva, amely a farka fölött hatalmas legyezővé tudja teríteni a tollait.

Fészekrakás

Miután a madarak társat találtak, megfelelő helyet keresnek a tojásrakáshoz. A megfelelő helyről alkotott elképzelés fajonként eltérő, de a legtöbb madár fészket épít. A vörösbegyek gyönyörű kis kerek fészket készítenek fonott fűből, és gondosan kibélelik tollakkal, pelyhekkel és egyéb puha dolgokkal. A fecskék szeretnek más fecskék közelében fészkelni. Kis agyagpacákból készítenek fészket, gyakran egy gerendán, egy épület tetejének közelében, ahol az jól védett helyen van. Sok madár szeret fészkelni egy odvas fán. A sasok fészke gyakran csak egy halom holtfa a legmagasabb fa vagy hegy tetején. A bozótpulykák hatalmas, akár 10 méter átmérőjű levélkupacot kaparnak össze. A gémek fészek nélkül, sziklapárkányokra rakják tojásaikat. Tojásaikat úgy alakítják ki, hogy azok körbe-körbe guruljanak, és ne essenek le a sziklákról. A kakukk nem készít fészket. Tojását egy másik madár fészkébe rakja, és otthagyja, hogy az gondoskodjon róla. A kakukktojások álcázva vannak, hogy úgy nézzenek ki, mint a gazdatest tojásai.

Amikor a fészek elkészült, a madarak párosodnak, hogy a tojások megtermékenyüljenek, és a fiókák elkezdjenek növekedni. Az emlősöktől eltérően a madaraknak csak egy nyílásuk van, amely a testnedvek távozási nyílása, és a szaporodáshoz szükséges. Ezt a nyílást kloákának nevezik. A tyúknak nevezett nőstény madárnak két petefészke van, amelyek közül általában a bal oldali termeli a tojásokat.

A legtöbb hím madárnak nincsenek látható nemi szervei. A hímek belsejében azonban két here található, amelyek spermiumot termelnek, amelyet a kloákában tárolnak. A madarak úgy párosodnak, hogy összedörzsölik a kloákájukat, bár néhány madárnál, különösen a nagy vízimadaraknál, a hímnek a kloákán belül van egyfajta pénisze.

Kikeltetés

Miután a tyúk párosodott, termékeny tojásokat hoz, amelyekben fiókák nőnek. A tojásokat a fészekbe rakja. Lehet, hogy csak egy tojás van, vagy több is, amit fészekaljnak nevezünk. Az emu akár tizenöt hatalmas, sötétzöld tojást is rakhat egy fészekaljban. A tojások lerakása után keltetésre kerülnek, vagyis melegen tartják őket, hogy a fiókák kifejlődhessenek bennük. A legtöbb madár az egész fészekrakási időszak alatt együtt marad, és ennek egyik előnye, hogy a munkát megosztják. Sok madár felváltva ül a tojásokon, így minden felnőtt madár tud táplálkozni.

Ez nem mindig van így. Az emuknál a hím végzi az ülést és a bébiszitterkedést. A császárpingvineknél szintén a hím gondoskodik a tojásról. Csak egy tojás van, amelyet a hím a lábán és a tollazata alatt tart, és a hímek nagy csoportjában állva nem etet, amíg a fióka ki nem kikel. Amíg a tojások kikelnek, a nőstények a tengeren vannak, táplálkoznak, hogy a visszatérésük után gondozni tudják a fiókákat.

Egyes madarak a tojásokat a levelekből és gallyakból álló halom belsejébe vagy tetejére rakják. A halom úgy működik, mint egy komposztkupac. A rothadó levelek bomlása a hőmérséklet emelkedését okozza. Ez a hő a baktériumok és gombák légzésének kémiai hatása által felszabaduló hő. Ez ugyanaz a reakció, mint ami az emlősök és a madarak hőmérsékletét magasan tartja. A szülők elhagyják a halmot. Amikor a fiókák kikelnek, képesek saját magukat táplálni.

Sok kismadárnak 2-4 hétig tart, amíg a tojások kikelnek. Az albatroszoknak 80 nap kell. Ez idő alatt a nőstény sokat veszít testsúlyából.

A leggyorsabb kelési idő a kakukké. Egyes kakukkfajtáknak mindössze 10 napra van szükségük. Ez azt jelenti, hogy amikor a ''nevelőszülők'' fészkében kikelnek, a szülők által lerakott tojások még nem állnak készen. Az újszülött kakukkok meztelenek, vakok és csúnyák, de erősek. A fészekben lévő tojások alá bújnak, és kidobják őket, mielőtt kikelnének. Ez azt jelenti, hogy a kakukk mindkét szülő teljes gondját viseli. A kakukkbébik gyorsan nőnek, és gyakran nagyobbak lesznek, mint az őket etető szülők.

Amikor a legtöbb madárfajnál a kismadarak kikelnek, mindkét szülő, és néha az idősebb nénik is etetik őket. A szájuk állandóan nyitva van, és gyakran nagyon élénk színűek, ami ''releaser''-ként, azaz kioldóként működik, ami a szülőt etetésre ösztönzi. A gabonát és gyümölcsöt fogyasztó madarak esetében a szülők megeszik és részben megemésztik a kicsinyek számára szánt táplálékot. Ezt követően óvatosan a bébi szájába hányják.

Családok

Sok madár, különösen azok, amelyek egy életre párosodnak, nagyon társaságkedvelőek, és egy családi csoportban maradnak együtt, amely 4-6 felnőtt madárból és kicsinyeikből állhat, de akár egy nagyon nagy raj is lehet.

Ahogy a fiókák nőnek, a pelyhes pehelytollat, amely csecsemőként borítja őket, valódi tollakra cserélik. Ebben a szakaszban nevezik őket fiókáknak. Más családtagok is segíthetnek a fiókák gondozásában, etetik és védik őket a támadástól, amíg a szülők etetnek. Amikor a fiókák új tollakat kapnak, kikerülnek a fészekből, hogy megtanuljanak repülni. Egyes madárfajoknál, például a galamboknál, a szülők figyelnek erre, és ahogy a kicsik megerősödnek, repülési leckéket adnak nekik, megtanítják őket siklani, spirálban repülni és szakértő módon leszállni.

A hattyúk egy életre párosodnak

Kommunikáció

A legtöbb madár társas állat, legalábbis az idő egy részében. Hangokkal és hangjelzésekkel kommunikálnak egymással.

Szinte minden madár hangokat ad ki a kommunikáció érdekében. A hangok típusai nagyban különböznek. Egyes madarak énekelni is tudnak, és ezeket énekesmadaraknak, vagy átkelőmadaraknak nevezik. Ilyenek például a vörösbegyek, pacsirták, kanári, rigók, fülemülék. A keselyűk is szárnyasok, de nem énekelnek. A nem énekesmadarak közé tartoznak a galambok, sirályok, sasok, baglyok és kacsák. A papagájok nem énekesmadarak, bár meg lehet tanítani őket emberi dalokat énekelni.

Dalosmadarak

Minden madár hangokat ad ki ("madárhangok"), de nem mindegyik énekel. Az énekesmadarak a szárnyasok, amelyek közül soknak gyönyörű dallamos éneke van. A daloknak különböző funkcióik vannak. A veszélykiáltások különböznek a territoriális énekektől, a párzási hangok pedig egy harmadik típusba tartoznak. A fiókáknak a felnőttektől eltérő hangjuk is lehet. A partnerek felismerő hívásai igen gyakoriak.

Ami azt illeti, hogy honnan származik a dal, háromféle faj létezik:

1. Azokat, ahol a dal teljesen öröklődik, és a madár mindig ugyanazt a dalt énekli ugyanazokban a helyzetekben.
2. Azok, amelyeknél a dal részben öröklődik, de a madár mások másolásával hangolja be. Ebben az esetben a különböző madarak hívásai közötti apró különbségeket a partnerek felhasználhatják az azonosításhoz.
3. Azok, amelyeknél az éneket teljes egészében megtanulják, és a madár gyakran másolja a környezetéből származó hangokat.

A legtöbb háziállatként tartott énekesmadárnak, például a kanári madaraknak, több dallamuk és néhány variációjuk is van.

Ugyanaz a madárfaj különböző régiókban különböző dalokat énekel. Jó példa erre a currawong. Ez egy ausztráliai madár, amely olyan, mint egy fekete-fehér varjú. Ősszel a családok nagy rajokban gyűlnek össze, és sokat énekelnek. Egyes területek kurrawongjai sokkal összetettebb dalokat énekelnek, mint mások. Általában a Kék-hegységben élő currawongok a legjobb énekesek. A currawong éneke szólóban is énekelhető, de gyakran kórusban is előadják. Az egyik madár átveszi a vezetést, és azt énekli, hogy "Warble-warble-warble-warble-warble!". Az összes többi madár csatlakozik, és azt énekli, hogy "Wooooooooo!". Amikor az összes madár ismeri a dalt, a kórus elénekli a "Warble" részt, a szólista pedig a "Woo!" részt. A dal évről évre és helyenként változik.

Lorenz tanulmányai

Konrad Lorenz osztrák természettudós azt tanulmányozta, hogyan kommunikálnak, vagyis beszélgetnek egymással a madarak. Megállapította, hogy minden madárfajnak van egy sor hangja, amelyeket automatikusan adnak ki, ha valamilyen módon érzik magukat. Minden hanghoz egy-egy cselekvés is tartozott. Ha tehát a madár megijedt, akkor ijedten viselkedett, és ijedt hangot adott ki. Ezzel jelezte a többi madárnak, hogy valami ijesztő dolog történik körülötte.

Ha egy madárraj repülne egy mező felett, akkor azt kiáltanák: "Repülj! Repülj!" De egy éhes madár, ha lát valami jó ennivalót odalent, talán azt kiáltaná: "Étel! Étel!" Ha más madarak is éhesek lennének, ugyanezt a kiáltást hallanák, amíg több madár nem kiáltaná, hogy "Étel! Étel!", mint "Repülj! Repülj!". Ezen a ponton a raj gondolkodásmódja megváltozna. Néhány madár elkezdené kiabálni, hogy "Repülj lefelé! Repülj lefelé!", miközben lesüllyedtek az égből, amíg az egész raj zajosan ugyanazt kiáltotta.

Ezek a kommunikációs hangok gyakran rövid, kemény hangok, mint például: ciripelés, csipogás, rikoltozás és csipogás. Néha a hívások hosszabbak és zenésebbek. Ide tartozik a galamb "Rookety-coo" hangja és a kakas "Cockadoodledoo!" hangja. A madár nem tudja megváltoztatni ezeket a hangokat. Mindig ugyanúgy adják ki őket. A madár be van zárva abba, hogy minden egyes hangot kiadjon, valahányszor egy adott ötlet jut eszébe. A kapcsolat az érzéseik és a hangjuk között veleszületett: ezzel születnek. Egyes fajok egyes hangjait megtanulják. Akkor a tanulásra való hajlam az, ami öröklődik.

Az Altenbergi Sakktarisznya

Konrad Lorenz észrevette, hogy amikor a madarak énekelnek, gyakran sokszor a szokásos hangjukat használják az ének részeként. Lorenznek volt egy harkályraj, amely a II. világháború alatt szétszóródott. Egy nap egy öreg madár visszatért. Hónapokig ült a kéményen, és énekelte a dalát, de a dalban folyamatosan azt a hívást adta ki, amelyről Lorenz tudta, hogy azt jelenti: "Gyere haza! Gyere haza!" Egy nap, Lorenz nagy meglepetésére, egy hím madár repült el egy átvonuló rajból, és csatlakozott hozzá a kéményen. Lorenz biztos volt benne, hogy ez az ő rég nem látott "férje", aki végre hazatalált.

Kommunikáció

A legtöbb madár társas állat, legalábbis az idő egy részében. Hangokkal és hangjelzésekkel kommunikálnak egymással.

Szinte minden madár hangokat ad ki a kommunikáció érdekében. A hangok típusai nagyban különböznek. Egyes madarak énekelni is tudnak, és ezeket énekesmadaraknak, vagy átkelőmadaraknak nevezik. Ilyenek például a vörösbegyek, pacsirták, kanári, rigók, fülemülék. A keselyűk is szárnyasok, de nem énekelnek. A nem énekesmadarak közé tartoznak a galambok, sirályok, sasok, baglyok és kacsák. A papagájok nem énekesmadarak, bár meg lehet tanítani őket emberi dalokat énekelni.

Dalosmadarak

Minden madár hangokat ad ki ("madárhangok"), de nem mindegyik énekel. Az énekesmadarak a szárnyasok, amelyek közül soknak gyönyörű dallamos éneke van. A daloknak különböző funkcióik vannak. A veszélykiáltások különböznek a territoriális énekektől, a párzási hangok pedig egy harmadik típusba tartoznak. A fiókáknak a felnőttektől eltérő hangjuk is lehet. A partnerek felismerő hívásai igen gyakoriak.

Ami azt illeti, hogy honnan származik a dal, háromféle faj létezik:

1. Azokat, ahol a dal teljesen öröklődik, és a madár mindig ugyanazt a dalt énekli ugyanazokban a helyzetekben.
2. Azok, amelyeknél a dal részben öröklődik, de a madár mások másolásával hangolja be. Ebben az esetben a különböző madarak hívásai közötti apró különbségeket a partnerek felhasználhatják az azonosításhoz.
3. Azok, amelyeknél az éneket teljes egészében megtanulják, és a madár gyakran másolja a környezetéből származó hangokat.

A legtöbb háziállatként tartott énekesmadárnak, például a kanári madaraknak, több dallamuk és néhány variációjuk is van.

Ugyanaz a madárfaj különböző régiókban különböző dalokat énekel. Jó példa erre a currawong. Ez egy ausztráliai madár, amely olyan, mint egy fekete-fehér varjú. Ősszel a családok nagy rajokban gyűlnek össze, és sokat énekelnek. Egyes területek kurrawongjai sokkal összetettebb dalokat énekelnek, mint mások. Általában a Kék-hegységben élő currawongok a legjobb énekesek. A currawong éneke szólóban is énekelhető, de gyakran kórusban is előadják. Az egyik madár átveszi a vezetést, és azt énekli, hogy "Warble-warble-warble-warble-warble!". Az összes többi madár csatlakozik, és azt énekli, hogy "Wooooooooo!". Amikor az összes madár ismeri a dalt, a kórus elénekli a "Warble" részt, a szólista pedig a "Woo!" részt. A dal évről évre és helyenként változik.

Lorenz tanulmányai

Konrad Lorenz osztrák természettudós azt tanulmányozta, hogyan kommunikálnak, vagyis beszélgetnek egymással a madarak. Megállapította, hogy minden madárfajnak van egy sor hangja, amelyeket automatikusan adnak ki, ha valamilyen módon érzik magukat. Minden hanghoz egy-egy cselekvés is tartozott. Ha tehát a madár megijedt, akkor ijedten viselkedett, és ijedt hangot adott ki. Ezzel jelezte a többi madárnak, hogy valami ijesztő dolog történik körülötte.

Ha egy madárraj repülne egy mező felett, akkor azt kiáltanák: "Repülj! Repülj!" De egy éhes madár, ha lát valami jó ennivalót odalent, talán azt kiáltaná: "Étel! Étel!" Ha más madarak is éhesek lennének, ugyanezt a kiáltást hallanák, amíg több madár nem kiáltaná, hogy "Étel! Étel!", mint "Repülj! Repülj!". Ezen a ponton a raj gondolkodásmódja megváltozna. Néhány madár elkezdené kiabálni, hogy "Repülj lefelé! Repülj lefelé!", miközben lesüllyedtek az égből, amíg az egész raj zajosan ugyanazt kiáltotta.

Ezek a kommunikációs hangok gyakran rövid, kemény hangok, mint például: ciripelés, csipogás, rikoltozás és csipogás. Néha a hívások hosszabbak és zenésebbek. Ide tartozik a galamb "Rookety-coo" hangja és a kakas "Cockadoodledoo!" hangja. A madár nem tudja megváltoztatni ezeket a hangokat. Mindig ugyanúgy adják ki őket. A madár be van zárva abba, hogy minden egyes hangot kiadjon, valahányszor egy adott ötlet jut eszébe. A kapcsolat az érzéseik és a hangjuk között veleszületett: ezzel születnek. Egyes fajok egyes hangjait megtanulják. Akkor a tanulásra való hajlam az, ami öröklődik.

Az Altenbergi Sakktarisznya

Konrad Lorenz észrevette, hogy amikor a madarak énekelnek, gyakran sokszor a szokásos hangjukat használják az ének részeként. Lorenznek volt egy harkályraj, amely a II. világháború alatt szétszóródott. Egy nap egy öreg madár visszatért. Hónapokig ült a kéményen, és énekelte a dalát, de a dalban folyamatosan azt a hívást adta ki, amelyről Lorenz tudta, hogy azt jelenti: "Gyere haza! Gyere haza!" Egy nap, Lorenz nagy meglepetésére, egy hím madár repült el egy átvonuló rajból, és csatlakozott hozzá a kéményen. Lorenz biztos volt benne, hogy ez az ő rég nem látott "férje", aki végre hazatalált.

Evolúció és rendszertan

A paleontológusok találtak néhány kivételes helyet (lagerstätten), ahol korai madarak fosszíliái találhatók. A megőrzés olyan jó, hogy a legjobb példányokon a tollak lenyomatai láthatók, sőt néha még az elfogyasztott ételek maradványai is. Ezekből a maradványokból tudjuk, hogy a madarak a jura időszakban a kis húsevő dinoszauruszokból (theropodák) fejlődtek ki. Az alsó krétakorban hatalmas változatosságot sugároztak ki. Ugyanakkor közvetlen versenytársaik, a pteroszauruszok számuk és változatosságuk csökkent, és a mezozoikum végén kihaltak.

A madarakat a taxonómusok a madarak (Avialae) közé sorolják. A madarak a dinoszauruszok egyetlen élő leszármazottai (szigorúan véve dinoszauruszok). A madarak és a krokodilok az egykor uralkodó archoszaurusz hüllők egyetlen élő tagjai.

Az Aves osztályba most a modern madarak és az Archaeopteryx lithographica legutóbbi közös ősének leszármazottai tartoznak.

Az első madárszerű lények

A felső jura korból (mintegy 150-145 millió évvel ezelőtt) származó Archaeopteryx a legkorábbi madár, amely repülni tudott. Azért híres, mert ez volt az egyik első fontos fosszília, amelyet Charles Darwin 19. századi evolúciós elképzeléseinek közzététele után találtak. A mai mércével mérve az Archaeopteryx nem tudott túl jól repülni. Más korai fosszilis madarak például a Confuciusornis, az Anchiornis huxlei és más parávák.

Az északkelet-kínai Liaoning tartományban számos korai madár és kis dinoszaurusz fosszíliáját fedezték fel. A fosszíliák azt mutatják, hogy a legtöbb kis theropoda dinoszaurusznak tollakkal rendelkezett. Ezek a lelőhelyek olyan jól megőrizték őket, hogy a tollak lenyomatai jól láthatók. Ez arra enged következtetni, hogy a tollak először hőszigetelésre fejlődtek ki, és csak később a repülésre. A madarak eredete ezekben a kis tollas dinoszauruszokban rejlik.

A paleontológusok ma már egyetértenek abban, hogy a madarak a dinoszauruszok Maniraptora csoportjából fejlődtek ki. Ez megmagyarázza, miért mondhatjuk, hogy a madarak élő dinoszauruszok.

• A madarak eredete
• Paraves

Confuciusornis , egy kréta kori madár Kínából


Archaeopteryx , a legkorábbi ismert madár

Evolúció és rendszertan

A paleontológusok találtak néhány kivételes helyet (lagerstätten), ahol korai madarak fosszíliái találhatók. A megőrzés olyan jó, hogy a legjobb példányokon a tollak lenyomatai láthatók, sőt néha még az elfogyasztott ételek maradványai is. Ezekből a maradványokból tudjuk, hogy a madarak a jura időszakban a kis húsevő dinoszauruszokból (theropodák) fejlődtek ki. Az alsó krétakorban hatalmas változatosságot sugároztak ki. Ugyanakkor közvetlen versenytársaik, a pteroszauruszok számuk és változatosságuk csökkent, és a mezozoikum végén kihaltak.

A madarakat a taxonómusok a madarak (Avialae) közé sorolják. A madarak a dinoszauruszok egyetlen élő leszármazottai (szigorúan véve dinoszauruszok). A madarak és a krokodilok az egykor uralkodó archoszaurusz hüllők egyetlen élő tagjai.

Az Aves osztályba most a modern madarak és az Archaeopteryx lithographica legutóbbi közös ősének leszármazottai tartoznak.

Az első madárszerű lények

A felső jura korból (mintegy 150-145 millió évvel ezelőtt) származó Archaeopteryx a legkorábbi madár, amely repülni tudott. Azért híres, mert ez volt az egyik első fontos fosszília, amelyet Charles Darwin 19. századi evolúciós elképzeléseinek közzététele után találtak. A mai mércével mérve az Archaeopteryx nem tudott túl jól repülni. Más korai fosszilis madarak például a Confuciusornis, az Anchiornis huxlei és más parávák.

Az északkelet-kínai Liaoning tartományban számos korai madár és kis dinoszaurusz fosszíliáját fedezték fel. A fosszíliák azt mutatják, hogy a legtöbb kis theropoda dinoszaurusznak volt tollazata. Ezek a lelőhelyek olyan jól megőrizték őket, hogy a tollak lenyomatai jól láthatók. Ez arra enged következtetni, hogy a tollak először hőszigetelésre fejlődtek ki, és csak később a repülésre. A madarak eredete ezekben a kis tollas dinoszauruszokban rejlik.

A paleontológusok ma már egyetértenek abban, hogy a madarak a dinoszauruszok Maniraptora csoportjából fejlődtek ki. Ez megmagyarázza, miért mondhatjuk, hogy a madarak élő dinoszauruszok.

• A madarak eredete
• Paraves

Confuciusornis , egy kréta kori madár Kínából


Archaeopteryx , a legkorábbi ismert madár

Madarak és emberek

Egyes madarakat élelmiszerként fogyasztanak. Leggyakrabban a csirkét és annak tojásait, de az emberek gyakran esznek libát, fácánt, pulykát és kacsát is. Más madarakat is esznek néha: emuk, struccok, galambok, fajdok, fürjek, galambok, fakopáncsok és még énekesmadarak is. Néhány faj azért halt ki, mert táplálékként vadászták őket, például a dodó és az utászgalamb.

Sok faj megtanulta, hogyan szerezhet táplálékot az embertől. E fajok madarainak száma emiatt megnőtt. A sirályok és a varjak a szeméttelepeken találnak táplálékot. Az elvadult galamb (Columba livia), a verebek (Passer domesticus) és a sztárok (Sturnus vulgaris) világszerte nagy számban élnek a városokban.

Néha az emberek munkamadarakat is használnak. A postagalambok például üzeneteket szállítanak. Manapság az emberek néha sportolás céljából versenyeztetik őket. Az emberek a sólymokat vadászatra, a kormoránokat pedig halászatra használják. Régebben a bányákban az emberek gyakran használtak kanári madarat, hogy lássák, van-e rossz gáz, metán a levegőben.

Az emberek gyakran tartanak háziállatként színes madarakat, például papagájokat és mynahokat. Ezek az intelligens madarak azért népszerűek, mert képesek utánozni az emberi beszédet. Emiatt egyesek csapdába ejtik a madarakat, és más országokba viszik őket eladni. Ez manapság általában nem megengedett. A legtöbb kedvtelésből tartott madarat speciálisan tenyésztik, és állatkereskedésekben árulják.

Az emberek elkaphatnak néhány madárbetegséget, például: psittacosis, salmonellosis, campylobacteriosis, Newcastle-kór, mycobacteriosis, influenza, giardiasis és cryptosporiadiosis. 2005-ben a világ egyes részein madárinfluenza-járvány terjedt el, amelyet gyakran madárinfluenzának neveznek.

Vannak, akik a kertjükben madáretetőket tartanak, hogy a madaraknak legyen hol fészkelniük, és madáretetőket, ahol a madarak a nagyon hideg vagy nagyon száraz időjárás esetén is juthatnak élelemhez és vízhez. Így az emberek közelről láthatnak néhány olyan kismadarat, amelyek általában a bokrok és fák között rejtőznek.

 

Madarak és emberek

Egyes madarakat élelmiszerként fogyasztanak. Leggyakrabban a csirkét és annak tojásait, de az emberek gyakran esznek libát, fácánt, pulykát és kacsát is. Más madarakat is esznek néha: emuk, struccok, galambok, fajdok, fürjek, galambok, fakopáncsok és még énekesmadarak is. Néhány faj azért halt ki, mert táplálékként vadászták őket, például a dodó és az utászgalamb.

Sok faj megtanulta, hogyan szerezhet táplálékot az embertől. E fajok madarainak száma emiatt megnőtt. A sirályok és a varjak a szeméttelepeken találnak táplálékot. Az elvadult galamb (Columba livia), a verebek (Passer domesticus) és a sztárok (Sturnus vulgaris) világszerte nagy számban élnek a városokban.

Néha az emberek munkamadarakat is használnak. A postagalambok például üzeneteket szállítanak. Manapság az emberek néha sportolás céljából versenyeztetik őket. Az emberek a sólymokat vadászatra, a kormoránokat pedig halászatra használják. Régebben a bányákban az emberek gyakran használtak kanári madarat, hogy lássák, van-e rossz gáz, metán a levegőben.

Az emberek gyakran tartanak háziállatként színes madarakat, például papagájokat és mynahokat. Ezek az intelligens madarak azért népszerűek, mert képesek utánozni az emberi beszédet. Emiatt egyesek csapdába ejtik a madarakat, és más országokba viszik őket eladni. Ez manapság általában nem megengedett. A legtöbb kedvtelésből tartott madarat speciálisan tenyésztik, és állatkereskedésekben árulják.

Az emberek elkaphatnak néhány madárbetegséget, például: psittacosis, salmonellosis, campylobacteriosis, Newcastle-kór, mycobacteriosis, influenza, giardiasis és cryptosporiadiosis. 2005-ben a világ egyes részein madárinfluenza-járvány terjedt el, amelyet gyakran madárinfluenzának neveznek.

Vannak, akik a kertjükben madáretetőket tartanak, hogy a madaraknak legyen hol fészkelniük, és madáretetőket, ahol a madarak a nagyon hideg vagy nagyon száraz időjárás esetén is juthatnak élelemhez és vízhez. Így az emberek közelről láthatnak néhány olyan kismadarat, amelyek általában a bokrok és fák között rejtőznek.

 

A madárpopuláció csökken

A BirdLife International által ötévente készített jelentés a madárállományt méri világszerte. 2018-ban a madárfajok száma 40%-kal csökkent, minden nyolcadik madárfajból egy már majdnem kihalt.

A jelentés kiemelte a hóbaglyok, az atlanti puffin, az európai teknős galamb és több keselyűfaj egyedszámának csökkenését.

Madárpopuláció csökken

A BirdLife International által ötévente készített jelentés a madárállományt méri világszerte. A 2018-as évben a madárfajok száma 40%-kal csökkent. Minden nyolcadik madárfajból egy már majdnem kihalt.