Anchiornis huxleyi — kistestű tollas dinoszaurusz (Liaoning, 160–161 millió év)

Az Anchiornis egy kisméretű, korai troodontid dinoszaurusz, amelynek koponyája a többi troodontidához hasonlóan háromszög alakú. Az Anchiornisnak hosszú lábai is voltak, ami általában egy erős futóra utal. A kiterjedt lábtollak azonban arra utalnak, hogy a hosszú lábak csökevényes tulajdonságok lehetnek, mivel a futó állatok lábain általában kevesebb, nem pedig több szőr vagy toll található. Az Anchiornis mellső végtagjai is nagyon hosszúak voltak, ami szokatlan a troodontidák között (amelyek általában rövid karúak), de hasonló a dromaeosauridákhoz és a korai madarakhoz, ami hangsúlyozza a dinobolygók között elfoglalt bazális ("primitív") helyzetét.

Tollak

Míg az Anchiornis első, a 2000-es években talált példánya csak halvány nyomokban őrizte meg a tollakat a test megmaradt része körül, addig a jól megőrzött második példányon a tollak szinte teljes megőrzése látható, ami lehetővé tette a kutatók számára, hogy azonosítsák a tollak szerkezetét és eloszlásukat.

Más korai madarakhoz, például a Microraptorhoz hasonlóan az Anchiornisnak is nagy szárnyai voltak, amelyek a karra és a kézre erősített repülőtollakból (mint a modern madaraknál), valamint a hátsó lábakon lévő repülőtollakból álltak, így az elülső és a hátsó szárnyak elrendeződtek. Az Anchiornis mellső szárnya 11 elsődleges és 10 másodlagos tollból állt. A Microraptorral ellentétben az Anchiornis elsődleges tollai körülbelül olyan hosszúak voltak, mint a másodlagosak, és kerekebb szárnyat alkottak, ívelt, de szimmetrikus központi szárnyszárnyakkal, kis és vékony relatív mérettel, valamint lekerekített csúcsokkal, ami a későbbi rokonához képest gyengébb aerodinamikai képességre utal. A Microraptor és az Archaeopteryx esetében a leghosszabb elülső szárnytollak a szárny csúcsához voltak a legközelebb, így a szárnyak hosszúnak, keskenynek és hegyesnek tűntek. Az Anchiornisnál azonban a leghosszabb szárnytollak a csukló közelében rögzültek, így a szárny középen volt a legszélesebb, a csúcs közelében pedig elvékonyodott, ami kerekebb, a repüléshez kevésbé alkalmazkodó profilt eredményezett.

Az Anchiornis hátsó szárnyai szintén rövidebbek voltak, mint a Microraptoré, és 12-13 repülőtollból álltak, amelyek a sípcsonthoz (alsó lábszár), 10-11 pedig a lábközépcsonthoz (felső lábszár) voltak rögzítve. Szintén a Microraptorral ellentétben a hátsó szárnytollak voltak a leghosszabbak, közelebb a testhez, a lábtollak pedig rövidek voltak és lefelé irányultak, majdnem merőlegesen a lábcsontokra. Minden más ismert mezozoikus dinoszaurusztól eltérően az Anchiornis lábát (a karmok kivételével) teljesen tollak borították (sokkal rövidebbek, mint a hátsó szárnyat alkotó tollak).

A test többi részét kétféle egyszerűbb, pehelyszerű (tollas) toll borította, mint a Sinornithosaurus esetében. Hosszú, pehelyszerű tollak borították szinte az egész fejet és nyakat, a törzset, a felső lábakat és a farok első felét. A farok többi része pennás faroktollakat (rectrices) viselt.

Színes

2010-ben egy kutatócsoport egy rendkívül jó állapotban fennmaradt Anchiornis példány tollazatának számos pontját vizsgálta meg, hogy felmérje a melanoszómák - a tollak színét adó pigmentsejtek - eloszlását. A melanoszómák tanulmányozásával és a modern madarakéval való összehasonlításával a tudósok fel tudták térképezni az Anchiornis élete során jelenlévő színeket és mintázatot. Bár ezt a technikát már korábban is alkalmazták, az Anchiornis lett az első olyan mezozoikumi dinoszaurusz, amelynek szinte teljes életkori színezetét ismerték.

Az Anchiornis testtollainak többsége szürke és fekete volt. A fejtollak koronája főként vöröses volt, szürke alapon és elöl, az arcon pedig a túlnyomórészt fekete fejtollak között rozsdafoltok voltak. Az elülső és hátsó szárnytollak fehér színűek voltak, fekete végekkel. A fedőtollak (a hosszú szárnytollak tövét borító rövidebb tollak) szürkék voltak, ellentétben a főleg fehér főszárnyakkal. A nagyobb szárnyfedők szintén fehérek voltak, szürke vagy fekete végekkel, és a szárny közepén sötétebb pöttyökből álló sorokat alkottak. Ezek a külső szárnyon (elsődleges tollfedők) sötét csíkok vagy egyenletes pontsorok, a belső szárnyon (másodlagos tollfedők) viszont egyenetlenebb pöttyök formájában jelentek meg. A lábszárak a hosszú hátsó szárnytollak kivételével szürkék voltak, a lábfejek és a lábujjak pedig feketék.

Sok modern madárhoz hasonlóan az Anchiornis is összetett színezetet mutatott, amely a testén és a szárnyain pettyes mintázatban különböző színeket tartalmazott, vagy más néven "a tollazaton belüli és a tollak közötti színezetet". A modern madaraknál az ilyen színmintázatot kommunikációra és megjelenítésre használják, akár az azonos faj tagjai felé (pl. párzás vagy területi fenyegetés megjelenítése), akár a konkurens vagy ragadozó fajok fenyegetésére és elriasztására.

Az Anchiornis hosszú mellső végtagjairól nevezetes, amelyek a hátsó végtagok teljes hosszának 80%-át tették ki. Ez hasonló az Archaeopteryxhez; a hosszú mellső végtagok szükségesek a repüléshez. Az Anchiornis csuklója is inkább madárszerű volt, mint más nem-avián theropodáké. A szerzők először úgy gondolták, hogy az Anchiornis repülni vagy siklani tudott. A további leletek azonban azt mutatták, hogy az Anchiornis szárnyai, bár jól fejlettek voltak, a későbbi fajokhoz, például a Microraptorhoz képest rövidek voltak, viszonylag rövid elsődleges tollazatuk lekerekített, szimmetrikus végű volt, ellentétben a Microraptor hegyes, aerodinamikus arányú tollazatával. Az állat tehát tudott siklani, de valószínűleg nem tudott repülni.

Az Anchiornisnak hosszú hátsó lábai vannak, ami gyors futó életmódra utal. Azonban az Anchiornis lábait, sőt lábfejeit és lábujjait is tollak borították, ami valószínűtlenné teszi, hogy az Anchiornis képes lett volna a földön futni. Valószínűsíthető életmódja egy fán élő sikló.

• A madarak eredete