Seregélyfélék (Sturnidae) – leírás, élőhely, viselkedés és fajok
Seregélyfélék (Sturnidae) – részletes leírás, élőhely, viselkedés és fajok: ismerd meg a seregélyek biológiáját, hangutánzó képességét és elterjedését!
A seregélyfélék (Sturnidae) kis- és közepes termetű madarak egy családja, amely a szárnyas énekesmadarak közé tartozik. Legismertebb képviselőjük a közönséges seregély (Sturnus vulgaris), amely Európa és Ázsia sok területén gyakori. A seregélyfélék testalkata tömör, rövidebb farkú, háromszögletű szárnyú; csőrük általában rövid és hegyes, lábaik erősek, alkalmasak ülésre és kapaszkodásra.
Elterjedés és élőhely
A seregélyfélék természetes elterjedése az Óvilágban található: Európától, Ázsiától és Afrikától egészen Észak‑Ausztráliáig és a trópusi Csendes‑óceán szigeteiig terjed. Több fajukat azonban emberi közreműködéssel betelepítették más kontinensekre is: például Észak‑Amerikába, Hawaiira és Új‑Zélandra, ahol sokszor inváziós fajnak számítanak és versenyeznek az őshonos madarakkal az élőhelyért.
Kedvelt élőhelyük a nyíltabb területek, parkok, mezők, ligetek és városi környezetek, ahol fák vagy épületek üregei biztosítanak fészkelőhelyet. Sok faj jól alkalmazkodik az ember közelségéhez, és zárt erdők helyett inkább nyílt, mozaikos tájakat részesít előnyben.
Megjelenés
A tollazat gyakran sötét, fémes, irizáló csillogással, sok fajon fehér vagy világos pettyekkel. A trópusi afrikai sztárok különösen fényes tollazatukról ismertek: emiatt a számos afrikai fajt gyakran fényes sztár néven említik, kiemelve az irizáló színeket. A tél folyamán egyes fajok tarkábbak lehetnek a molyhos tollazat miatt.
Táplálkozás és viselkedés
Seregélyfélék általában rovarevőek és gyümölcsöket, magvakat is fogyasztanak; sok faj gyakorlatilag mindenevő. Jellemző táplálkozási módjaik közé tartozik a talajon keresgélés, szúrás a növényzetben, illetve légies kapások rovarokra. Egyik jellegzetes viselkedés a nyitott csőrű szondázás: a madár a csőrét kissé kinyitva tolja a növényzetbe vagy talajba, majd oldalirányú mozdulattal keres táplálékot.
A seregélyfélék rendkívül gregariális (társasági) madarak: sok faj nagy kolóniákban fészkel és tömör csapatokban vonul. A települések közelében gyakori a nagy létszámú éjszakai gyülekező (roosting), amely látványos lehet.
Szaporodás
A legtöbb seregélyfaj üregekben fészkel — természetes fakorhadékokban, odvakban vagy épületek réseiben —, de elfogadnak mesterséges odúkat is. A tojók általában 3–6 tojást raknak, amelyek gyakran kékes vagy fehéres színűek (tojásokat). A párkapcsolat többnyire szezonális monogámia, a költésben mindkét szülő részt vesz: a fiókák rövid idő alatt gyorsan növekednek és közösségen belül gyakran figyelhető meg társas gondoskodás.
Hangok és utánzás
Seregélyfélék komplex, változatos hangkészlettel rendelkeznek; sok faj képes más hangokat — például emberi beszédet, gépek zaját vagy autóriasztókat — utánzani. A hangok szerepe a párválasztásban, a terület jelzésében és az egyedek azonosításában is fontos: a madarak többnyire felismerik társaikat hang alapján.
Rendszertan és jellegzetes fajok
A család igen változatos: apró, földlakó fajoktól a nagyobb, feltűnő tollazatú afrikai sztárokig terjed. Néhány gyakran említett faj és nem: Sturnus vulgaris (közönséges seregély), az ázsiai Acridotheres nembe tartozó Acridotheres tristis (közönséges myna) és a Lamprotornis nem tagjai, amelyek fényes, irizáló tollazatukról híresek.
Ember és seregélyfélék
Seregélyfélék sokféleképpen kapcsolódnak az emberhez: egyes fajok hasznosak a kártevőirtásban, mások azonban mezőgazdasági kártevőnek számítanak, és beavatkozás nélkül nagy arányban pusztítják a termést. Az ember által telepített populációk (például Észak‑Amerikában) súlyos ökológiai következményekkel járhatnak az őshonos fajokra nézve.
Veszélyeztetettség és védelem
Sok seregélyfaj helyzete stabil, de helyenként a fészkelőhelyek elvesztése, peszticidek használata és az élelmiszerforrások csökkenése miatt populációk zsugorodhatnak. Másrészt néhány faj invazívvá vált a betelepített területeken, ahol jelentős gazdasági és ökológiai károkat okozhatnak. A fajok védelméhez fontos a fészkelő üregek, zöldterületek megőrzése és a fenntartható gazdálkodási módszerek alkalmazása.
Összefoglalva, a seregélyfélék alkalmazkodóképes, társas életmódú madarak csoportja, jellegzetes viselkedéssel, gazdag hangkészlettel és változatos ökológiai szerepekkel — egyaránt érdekesek a természetvédelmi szakemberek, madármegfigyelők és a mezőgazdaság számára.
Csillagok csapata naplementében Dániában
Flocks
Az északkelet-európai sztárok vándorolnak, de Dél- és Nyugat-Európában a madarak állandó lakosok. A gólyák általában igen társas családba tartoznak. A legtöbb faj egész évben különböző méretű rajokban társul. Ezekben a csapatokban más szarkalábfajok és néha más családok fajai is előfordulhatnak. Ez a szocialitás nyilvánvaló a kakasülő viselkedésükben. A költési időszakon kívül egyes költőhelyeken akár több ezer madár is tartózkodhat. Nagy-Britanniában a madárrajok korábban több millió madarat számláltak, bár ma már kevesebbet, mint korábban.
A Sternus vulgaris ősszel és télen erősen csoportosuló faj. A rajok mérete változó: a hatalmas rajok látványos látványt és hangot nyújtanak. Ezek a rajok gyakran vonzzák a ragadozómadarakat, például a karvalyokat. A rajok repülés közben szoros, gömbszerű alakzatot alkotnak, gyakran tágulnak, összehúzódnak és változtatják alakjukat, látszólag vezető nélkül.
A városközpontokban, erdőkben vagy nádasokban nagyon nagy, olykor akár 1,5 millió madár is kialakulhat, és az ürülékükkel gondot okozhatnak. A dániai Jütland délnyugati részén tavasszal, közvetlenül napnyugta előtt hatalmas, több mint egymillió sztárból álló rajokat lehet megfigyelni. Ott márciusban gyülekeznek, amíg április közepén el nem indulnak költőterületeikre. A rajok összetett alakzatokat rajzolnak ki az égbolton, amit a helyiek "Fekete Nap" néven ismernek. E látványosság szemtanúi a legjobb helyen Tønder és Esbjerg tengerparti mocsaras vidékein lehetnek.
Az Egyesült Királyság egyes területein tél közepén, napnyugta előtt öt- és ötvenezer fős csapatok alakulnak ki. Ezeket a rajokat általában Starling Moot-nak nevezik.
Észak-Amerika
Bár Észak-Amerikában körülbelül 200 millió szarkaláb él, ezek mind annak a 60 madárnak a leszármazottai, amelyeket 1890-ben (és további 40-et 1891-ben) Eugene Schieffelin engedett szabadon a New York-i Central Parkban. Ő tagja volt az Észak-Amerikai Akklimatizációs Társaságnak, amely megpróbált minden olyan madárfajt betelepíteni Észak-Amerikába, amelyet William Shakespeare műveiben említenek.
Mivel behurcolt fajról van szó, az európai szarkák nem állnak a vándormadarakról szóló szerződés értelmében védelem alatt. Észak-Amerikában a szarkalábak zavaró fajnak számítanak. A hatalmas csapatokban utazó madarak gyakran veszélyt jelentenek a légi közlekedésre, megzavarják a szarvasmarha-tenyésztést, elűzik az őshonos madarakat, és a városrészekben tanyáznak. Évente maró ürüléket és több százmillió dolláros kárt hagynak maguk után. 2008-ban az amerikai kormány ügynökei 1,7 millió szarkalábat mérgeztek meg, lőttek le és ejtettek csapdába, többet, mint bármely más zavaró faj.
Egy fiatal példány egy nagy állományból Kaliforniában, USA.
Kérdések és válaszok
K: Melyik madárcsaládot nevezzük?
V: A madarak családját Sturnidae néven ismerjük.
K: Hol fordulnak elő a sztármadarak a természetben?
V: A sztaréjok az Óvilágban, Európában, Ázsiában és Afrikában fordulnak elő természetes módon.
K: A sztárokat más területekre is behurcolták?
V: Igen, a fajok (általában a közönséges sztár) betelepültek Észak-Amerikába, Hawaiira és Új-Zélandra.
K: Hogyan keresnek táplálékot a sztárok?
V: A sztárok úgy keresnek élelmet, hogy a sűrű növényzetben való szondázás után kinyitják a csőrüket; ezt a viselkedést "nyitott csőrű szondázásnak" nevezik.
K: Hogyan néz ki a sztár tollazata?
V: A sztár tollazata általában sötét, fémes csillogással és fehér pöttyökkel (foltokkal).
K: Hol fészkel a legtöbb faj?
V: A legtöbb faj lyukakban fészkel, és kék vagy fehér tojásokat rak.
K: Egyes ázsiai fajok mynának nevezhetők?
V: Igen, sok ázsiai fajt, különösen a nagyobbakat, mynának nevezik.
Keres