Pávaformák

Hím páva

Megjelenés

A hím páváknak (páváknak nevezik őket) hosszú, színes tollazatuk van. A nőstény pávák (pávafélék) tollazata rövidebb, barna.

Habits

Étkezési szokások

Szívesen esznek mindenféle zöld hajtást (virágot, zöldséget, füvet stb.), valamint búzát, kukoricapelyhet vagy vadtakarmányt. A fagyos hőmérsékletet is elviselik, amíg van egy száraz, széltől és időjárástól védett ülőhelyük. A száraz kutya- és macskakaják kiváló téli takarmányt jelentenek a pávák számára, amelyek mindenevők, és megeszik a rovarokat, kis kígyókat, gyíkokat, gabonát, valamint sokféle zöldfajtát. Különösen kedvelik a petúniákat és a hasonló cserepes növényeket, és nem hagynak mást, mint egy kis zöld kört ott, ahol a szár egykor a talajból kiemelkedett. A madarak megtanulják, hogy meghatározott napszakokban egy meghatározott helyre jöjjenek etetésre, és a nyári rendszeres könnyű etetés hozzászoktatja őket ahhoz, hogy télen is eljöjjenek az etetőhelyre.

Eredet

A pávapáva Délkelet-Ázsiában, többek között Indiában és Pakisztánban őshonos. Európába már régen behurcolták, és képes akklimatizálódni a hidegebb területekhez.

Párosodás

A hím madarak, a pávák nagyon hosszú, elegáns és színes tollazatát a téli hónapokban növesztik, hogy készen álljanak a kora tavaszi párzási időszakra, amelynek során minden hím territóriumot hoz létre. A hím hívja a nőstényeket, hogy jöjjenek és csodálják meg a táncát.

A faroktollak zizegését mutatja, amelyek a hátrafésült tollakat (= faroktollak) tartják fenn, miközben lépked és fordul. Az idéző hívás hangos, ismétlődik, néha éjszaka történik, és egyesek számára úgy hangzik, mintha egy nő sikoltozna. Gyakran három szótagú, mi-fa-sol. A párzási időszak végeztével a farktollak természetesen levedlenek.

A páva bemutatója a szexuális szelekció klasszikus példája.

Nőstény páva

A nőstény madarak, a borsófarkasok, lágy barna és szürke színűek, fehér mellkassal és hasal, a nyakukon némi világoszölddel; a színek olyan jól keverednek a gyomokkal és füvekkel, hogy amikor a nőstény a földön fészkel, szinte láthatatlan.

Anyáskodás

A tyúk úgy tanítja meg a fiókáinak, hogy a csőrét egy kiválasztott bogárra, szemre, magra vagy levélre nyomja, és egy torokhangot ad ki: "grock". A fióka csőrét az anyáéhoz illeszti, követi a csőr hegyéig, és azt eszi, amire az mutat. A csibék megtanulhatják egy másik fajhoz tartozó tyúktól, hogy mit egyenek, de a barackfióktól eltérően az őszibarackcsibéknek meg kell mutatni, hogy mit egyenek. A keltetőben kikelt csibék éhen halhatnak, ha nincs tyúk, aki megtanítaná őket arra, hogy mit egyenek.

Az "edd meg ezt" hangon kívül a nősténynek van egy sajátos, hiányzó fióka hívása, a "hol vagy", "hoo-hah", kéttónusú, magas, majd mély, mi-do, mi-do. Ha egy fióka hiányzik, ez a hívás órákig is tarthat.

Reprodukció

Tavasszal két-hat tojást rak, és miután az összeset lerakta, körülbelül harminc napig ül a tojásokon, hogy kiköltse őket, és naponta egyszer vagy kétszer elhagyja a fészket, hogy táplálkozzon és igyon. Gyakran előfordul, hogy a nőstény a fészek elhagyásakor egy sikoltozó "baj"-hangot, egy gyorsan ismétlődő "cuk, cuk, cuk, cuk, cuk"-ot ad ki, hogy a ragadozókat elvonzza a fészektől.

Csajok

Amint a fiókák kikeltek, az anya elviszi őket a törött tojásoktól, mivel a tojások szaga vonzza a ragadozókat. Órákon belül képesek egy kicsit röpködni, és néhány nap múlva már fel tudnak repülni a védelmet nyújtó fákra, először az alacsonyabb ágakra, majd feljebb haladva, a magas, védett ágakat kedvelve. A fiókák a páfrányfenyő két oldalán tanyáznak, és a nő kiterjeszti szárnyait, hogy éjszakára betakarja őket, így védve őket az esőtől, a jégesőtől és a baglyok látogatásától. Már néhány hetes korukban elkezdik növeszteni "koronájukat", és körülbelül egy évbe telik, amíg elérik teljes méretüket, bár a költési kor eléréséhez három évre is szükség lehet. A hímek és a nőstények is ugyanolyan tollazattal kelnek ki; kilenc-tizenkét hónappal a kikelést követően a hímek nyaka pávakék színűvé kezd válni, és pompás tollazatuk teljes méretének eléréséhez körülbelül négy évre van szükség.