Franklin Delano Roosevelt (1882. január 30. - 1945. április 12.) az Egyesült Államok 32. elnöke volt 1933-tól 1945-ben bekövetkezett haláláig. 12 évig volt elnök, nem sokkal 4. hivatali idejének kezdete után halt meg, ami a valaha volt leghosszabb hivatali idő. Halála után lépett életbe a huszonkettedik módosítás. Ez korlátozta, hogy egy személy meddig lehet elnök. Mielőtt elnök lett, 1929 és 1932 között New York kormányzója, 1913 és 1920 között az Egyesült Államok haditengerészeti miniszterhelyettese, valamint New York állam szenátora volt.

Franklin D. Roosevelt Hyde Parkban (New York állam) született egy befolyásos, tehetős családban. Tanulmányait először a Groton előkészítő iskolában végezte, majd a Harvard Egyetemen szerzett diplomát. Jogot tanult a Columbia Egyetemen, és 1907-ben letette az ügyvédi vizsgát. 1905-ben feleségül vette Anna Eleanor Rooseveltet, aki később fontos politikai és társadalmi szereplővé vált, és akivel hosszú házasságban élt; közös családjuk több gyermeket nevelt fel.

Polio és magánélet

1921-ben Roosevelt gyermekbénulást (poliomielitist) kapott, amely következtében részlegesen lebénult; élete hátralévő részében járógépet és karosszéket használt, de a nyilvánosság előtt gyakran igyekezett ezt az állapotot visszafogottan kezelni. A betegség személyes tapasztalatai és gyógykezelése miatt különös figyelmet fordított a rehabilitációra — ezért is tartotta gyakran pihentető- és gyógyüdülőként ismert Warm Springs (Georgia) fürdőhelyet.

Korai politikai pálya

Roosevelt pályafutása a New York állam szenátoraként kezdődött, majd 1913 és 1920 között Woodrow Wilson elnök alatt az Egyesült Államok haditengerészeti miniszterhelyettese volt, ahol a tengeri erők fejlesztésében és a haditengerészet modernizálásában játszott szerepet. 1920-ban a demokraták elnökjelöltje, James M. Cox alelnökjelöltjeként is szerepelt a választáson, de a párt veszített. 1928-ban New York állam demokrata elnökjelölte lett, majd 1929 és 1932 között New York kormányzója volt, ahol válságkezelési tapasztalatokra tett szert a helyi problémák és a nagyvárosi szegénység terén.

A New Deal és belpolitikai programok

1933-ban Roosevelt elnökké választása után megkezdte a széles körű reformok sorozatát, amelyeket összefoglaló néven New Deal-nek neveztek. Célja a nagy gazdasági világválság hatásainak mérséklése, a munkanélküliség csökkentése és a pénzügyi rendszerek stabilizálása volt. Legfontosabb intézkedései közé tartoznak:

  • Bankmegnyitási tilalom és sürgősségi banktörvények (Emergency Banking Act) a finanszírozási rendszer stabilizálására;
  • Federal Deposit Insurance Corporation (FDIC) és tőzsdei szabályozások az 1933–1934-es években a pénzügyi rendszerek bizalmának visszaállítására;
  • Civilian Conservation Corps (CCC), Public Works Administration (PWA) és később a Works Progress Administration (WPA) a tömeges foglalkoztatás ösztönzésére;
  • Social Security Act (1935), amely bevezette az öregségi nyugdíjrendszert és munkanélküli-ellátás bizonyos formáit;
  • Wagner-törvény (National Labor Relations Act), amely megerősítette a munkavállalók szervezkedési jogát és kollektív tárgyalásait.

A New Deal jelentősen megnövelte a szövetségi kormány szerepét a gazdaságban, és hosszú távú politikai koalíciót — a New Deal-koalíciót — hozott létre, amely hosszú évtizedeken át a Demokrata Párt hatalmának alapja maradt.

Külföldi politika és a második világháború

Roosevelt elnökségének második felét a világpolitikai feszültségek és a második világháború határozták meg. Kezdetben az Egyesült Államok hivatalosan semlegességet próbált tartani, de FDR fokozatosan támogatta a szövetségeseket: bevezette a lend-lease programot (1941) a britek és más szövetségesek fegyverellátására. 1941. december 7-én Japán megtámadta Pearl Harbort; ezt követően az Egyesült Államok hadat üzent Japánnak, majd hamarosan Németországnak és Olaszországnak is.

Roosevelt nemzetközi együttműködésre törekedett: 1941-ben részt vett az Atlantic Charter kialakításában Winston Churchill-lel, és később kulcsszerepe volt a háború utáni nemzetközi rend és a Nemzetek Szövetsége utódjaként létrejövő Egyesült Nemzetek előkészítésében. 1945 februárjában részt vett a jaltai konferencián, ahol a Szovjetunió vezetőjével és a brit kormánnyal tárgyalt a háború utáni rendezésről.

Halála és öröksége

Roosevelt 1945. április 12-én hunyt el Warm Springsben, Georgiában — hivatalos haláloka agyvérzés (cerebrális vérzés) volt. Halála után alelnöke, Harry S. Truman lépett az elnöki tisztségbe, és ő vezette tovább az Egyesült Államokat a háború utolsó szakaszában. Roosevelt az egyetlen amerikai elnök, akit négyszer választottak meg; a későbbi huszonkettedik módosítás 1951-ben ezt a gyakorlatot két ciklusra korlátozta.

Hagyatéka összetett: belpolitikailag megerősítette a szövetségi állam szerepét és létrehozta a szociális biztonság intézményeit, külpolitikailag pedig a modern nemzetközi rend kialakításában játszott meghatározó szerepet. Szónoklataiban és tetteiben — például 1933-as beiktatási beszédében, ahol a híres mondat elhangzott: „Az egyetlen dolog, amitől tartanunk kell, maga a félelem” — az amerikai elnöki tekintély egyik meghatározó alakjává vált.