Jasenovac koncentrációs tábor: története és áldozatai

A Független Horvát Állam (FÁH) 1941-ben három rendeletet hozott:

• Az 1941. április 17-én kelt "A nép és az állam védelmére vonatkozó jogi utasítás" halálbüntetést rendelt el "a horvát nép becsületének és létfontosságú érdekeinek megsértéséért és a Független Horvát Állam fennmaradásáért". (Ez azt jelentette, hogy bárki, aki ellenezte az ISZ kormányát, vagy azt, amit az ISZ csinált, megölhető volt. )
• "A fajok jogrendje" és "Az árja vér és a horvát nép becsületének védelmének jogrendje" (1941. április 30-i keltezéssel).
• "Rendelet a faji-politikai bizottság létrehozásáról és meghatározásáról" (1941. június 4-i keltezésű)

Ezeket a parancsokat a rendes bírósági rendszeren keresztül, valamint új, különleges hatáskörrel rendelkező különleges bíróságok és mozgó hadbíróságok révén hajtották végre. 1941 júliusára már túl sok új fogoly volt ahhoz, hogy a meglévő börtönökben elférjen. Az Ustaše-kormány megkezdte a jasenovaci koncentrációs tábor építését.

A Független Horvát Államot a náci Németország és a fasiszta Olaszország hozta létre és támogatta. Emiatt az ISC átvette az ő faji és politikai elképzeléseiket. Jasenovacnak szerepe volt a nácik "végső megoldásában". Az ISC azonban a tábort a horvátországi romák és szerbek etnikai tisztogatására is használta.

Az Ustaše haláltáborait irányító náci szervezetek a következők voltak:

• A Külügyminisztérium, Horvátországban Siegfried Kasche képviseletében.
• A Schutzstaffel(SS), amelyet egy Gestapo-tisztviselő képviselt, akinek személyazonossága nem ismert, de akit a zsidó szemtanúk "Miller" néven ismertek.
• A Reichfuhrung és a Wehrmacht

A nácik bátorították az Ustaše zsidó- és romaellenes akcióit, és támogatásukról biztosították a szerbellenes politikát. Hamarosan világossá vált, hogy a nácik népirtást akartak elkövetni. Egy 1941. július 21-i találkozón Hitler azt mondta a horvát katonai parancsnoknak, Slavko Kvaterniknek:

A zsidók az emberiség átka. Ha a zsidóknak megengedik, hogy azt tegyék, amit akarnak, ahogy a szovjet mennyországban megengedik nekik, akkor a legőrültebb terveiket fogják megvalósítani. És így lett Oroszország a világ betegségének központja... ha valamilyen okból kifolyólag egy nemzet elviselné egyetlen zsidó család létezését, akkor az a család végül egy új összeesküvés központjává válna. Ha Európában nem lesznek többé zsidók, semmi sem fogja tartani az európai nemzetek egyesülését... az ilyen emberek nem illeszthetők be a társadalmi rendbe vagy egy szervezett nemzetbe. Paraziták egy egészséges társadalom testén, akik a tisztességes emberek kiűzéséből élnek. Nem lehet elvárni tőlük, hogy beilleszkedjenek egy rendet és fegyelmet igénylő államba. Csak egy dolgot lehet velük tenni: Kiirtani őket. Az államnak ez a joga, hiszen miközben értékes emberek halnak meg a harctéren, nem kevesebb, mint bűn lenne, ha ezeket a szemeteket megkímélnénk. Ki kell őket utasítani, vagy -- ha nem jelentenek veszélyt a közre -- koncentrációs táborokba kell zárni őket, és soha nem szabadulhatnak."

A jasenovaci komplexum 1941 augusztusa és 1942 februárja között épült. Az első két tábort, Krapje és Bročica táborát 1941 novemberében zárták be.

A három újabb tábor a háború végéig működött:

• Ciglana (Jasenovac III)
• Kozara (Jasenovac IV)
• Stara Gradiška (Jasenovac V)

A tábort az Ustaška Narodna Služba vagy UNS (szó szerint "Ustaše Népi Szolgálat") III. osztálya, az ISC különleges rendőri szerve építette, irányította és felügyelte. Vjekoslav "Maks" Luburić volt az UNS vezetője. A tábort különböző időszakokban Miroslav Majstorović és Dinko Šakić vezette.

Jasenovacban az Ustaše férfiak, nők és gyermekek internálása, megkínzása és kivégzése történt. A legtöbb áldozat szerb volt, de az áldozatok között voltak zsidók, boszniai muszlimok, cigányok és az ISC-rezsimmel szemben álló horvát ellenállók is. A táborba érkezéskor a foglyokat színekkel jelölték meg: kékkel a szerbeket, pirossal a "kommunistákat" (a nem szerb ellenállók). A cigányokat nem jelölték (ezt később megváltoztatták).

A Jasenovacba küldött emberek többségét a táborhoz közeli kivégzőhelyeken ölték meg: Granik, Gradina és más helyeken. A foglyok, akiket életben tartottak, többnyire olyan emberek voltak, akiknek különleges szakképzettségük volt (például orvosok, gyógyszerészek, villanyszerelők, cipészek és aranyművesek). Őket arra kényszerítették, hogy Jasenovacban dolgozzanak.

A táborban az életkörülmények szörnyűek voltak, ahogy az a náci haláltáborokban szokásos volt. A foglyokat nagyon keveset etették, nem kaptak elég ruhát vagy melegedőhelyet, nem volt egészségügyi ellátás, és az Ustaše őrök bántalmazták őket. Emellett, mint sok más táborban, a körülmények ideiglenesen javultak, amikor különleges csoportok látogattak el hozzájuk. Például amikor a sajtó képviselői 1942 februárjában, majd később, amikor a Vöröskereszt küldöttsége 1944 júniusában látogatást tett, a foglyokkal jobb bánásmódban részesültek, amíg a látogatók el nem távoztak. Ezután az életkörülmények visszaálltak a megszokottra.

Élelmiszer

Mint minden náci haláltáborban, a jasenovaci foglyoknak adott élelem sem volt elég ahhoz, hogy életben tartsa őket. A nekik adott ételek fajtája idővel változott. A Brocice táborban a foglyok reggelire forró vízből és keményítőből készült "levest" kaptak, ebédre és vacsorára pedig babot. (Ezeket az "étkezéseket" 6:00, 12:00 és 21:00 órakor szolgálták fel.) A III. számú táborban eleinte jobb volt az étel, bab helyett burgonyát adtak. Januártól azonban a foglyok már csak napi egy adag híg "répalevest" kaptak. Az év végére az étrendet ismét megváltoztatták, napi három adag vékony, vízből és keményítőből készült bablevesre. További változtatásokat hajtottak végre, de a foglyok soha nem kaptak annyi ételt, hogy ne éhezzenek.

Víz

Jasenovacban a víz még rosszabb volt, mint a legtöbb haláltáborban. A táborban nem volt tiszta víz. A foglyok kénytelenek voltak a Száva folyó vizét inni, amely hren (tormával) volt szennyezve.

Menedék

Az első táborokban, Brocicében és Krapjében a foglyok a szokásos koncentrációs tábori barakkokban aludtak. Ezek fából készültek, és három szintes (emeletes) priccsekkel rendelkeztek.

A III. számú táborban, ahol körülbelül 3000 fogoly volt, nem volt elég szállás mindenkinek. A rabok eleinte a tábor műhelyeinek padlásán, egy vasúti "alagútként" használt nyitott raktárban, vagy egyszerűen a szabadban aludtak. Röviddel később nyolc barakkot építettek. Ezek közül hat barakkban aludtak a rabok. A másik kettőt "klinikaként" és "kórházként" használták. Ezek nem olyan helyek voltak, ahol a rabok orvosi kezelésben részesülhettek és meggyógyulhattak. Ezek olyan helyek voltak, ahol a beteg rabokat összezárták, hogy meghaljanak vagy megöljenek.

Kényszermunka

Mint minden koncentrációs táborban, a jasenovaci foglyoknak is körülbelül napi 11 órát kellett dolgozniuk. Kemény, kényszermunkát végeztek, és az Ustaše-őrök mindig figyelték őket. Ezek az őrök akár apró okok miatt is kivégezték a rabokat, és azt mondták, hogy a rabok "szabotálják a munkát".

Hinko Dominik Picilli és Tihomir Kordić usztasák irányították a munkaszakaszt. Picilli személyesen korbácsolta a rabokat, hogy keményebb munkára bírja őket. A "jasenovaci munkaerőt" 16 csoportra osztotta, köztük építőmunkások, téglamunkások, fémmunkások és mezőgazdasági munkások csoportjaira. Sok rab belehalt a kemény munkába. A téglamegmunkálás különösen nehéz és veszélyes volt. A kovácsként dolgozó rabokat arra kényszerítették, hogy késeket és más fegyvereket készítsenek az Ustaše számára. A gátépítés volt a legrettegettebb munka.

Higiénia

A táborban nem volt higiénia. A foglyok nem tudták tisztán tartani a dolgokat, és szörnyű körülmények között kellett élniük. Vér, hányás és holttestek töltötték meg a barakkokat. A barakkok tele voltak kártevőkkel, például tetvekkel és patkányokkal, amelyek betegségeket terjesztettek. A barakkokban szörnyű szag terjengett, mert a raboknak esténként egy vödröt kellett vécének használniuk. A vödör gyakran kiömlött.

A munkaszünetekben (5:00-6:00, 12:00-13:00 és 17:00-20:00 között) a rabok a nyilvános latrinákban üríthették ki a belüket. Ezek nagy gödrök voltak, amelyek csupaszon feküdtek a nyílt terepen, és fadeszkákkal voltak fedve. A rabok gyakran beleestek és meghaltak. Az Ustaše ezt azzal ösztönözte, hogy a rabok szétválasztották a deszkákat. Néha az Ustaše még a rabokat is belefojtotta a gödrökbe. Amikor esett az eső, ezek a gödrök túlcsordultak és a tóba folytak. Ez azt jelentette, hogy a vizelet és az ürülék keveredett a vízbe, amelyet a foglyoknak meg kellett inniuk.

A rabok rongyokat és takarókat kaptak, de ezek nagyon vékonyak voltak. A barakkok sem voltak elegendőek ahhoz, hogy a rabokat melegen tartsák a hidegtől. A foglyok ruháit és takaróit ritkán tisztították ki. A rabok havonta egyszer gyorsan kimoshatták őket a tóban, kivéve télen, amikor a tó befagyott. Ilyenkor a rabok néha megengedték, hogy megfőzzék néhány ruhát, de nem elég jól ahhoz, hogy tisztává tegyék őket.

A szörnyű életkörülmények miatt a rabok olyan betegségekben szenvedtek, amelyek tífusz-, tífusz-, malária-, tüdőgyulladás-, influenza-, vérhas- és diftériajárványokhoz vezettek.

Ingóságok

Az usztasák elvették a rabok összes ruháját és egyéb holmiját. Csak rongyokból készült börtönruhát kaptak. Télen a rabok vékony "esőkabátokat" kaptak, és megengedték nekik, hogy könnyű szandált készítsenek. A rabok egy kis személyes ételtálat kaptak, amelybe a 0,4 literes "levest" tarthatták, amivel etették őket. Az a rab, akinek a tálkája hiányzott (mert egy másik rab ellopta, hogy WC-nek használja), nem kapott ételt.

A küldöttségi látogatások során a rabok a szokásosnál kétszer nagyobb tálakat kaptak, kanalakkal. A látogatások során a rabok színes címkéket kaptak.

Szorongás

A foglyokat állandó halálfélelem és szörnyű stressz sújtotta, hogy olyan helyzetben vannak, ahol az élők és a holtak nagyon közel vannak egymáshoz.

Amikor először érkeztek a táborba, a rabokat sokkolták a táborba vezető út és a táborban uralkodó szörnyű körülmények. Az Ustaše ezt a sokkot azzal fokozta, hogy számos rabot meggyilkolt, amint megérkeztek a táborba, és az újonnan érkezőket ideiglenesen raktárakban, padlásokon, a vasúti alagútban és a szabadban szállásolta el.

Miután a rabok megismerkedtek a tábori élettel, hozzá kellett szokniuk a többi fogoly nehézségeinek, bántalmazásának, kínzásának és halálának átéléséhez. A halálveszély a "nyilvános büntetésre szánt nyilvános előadások", más néven szelekciók során volt a legnagyobb. A rabokat csoportokba sorakoztatták, és véletlenszerűen mutattak ki egyeseket, akiket a többiekkel szemben állva meg kellett ölni. Az Ustaše ezt azzal súlyosbította, hogy a folyamat hosszú ideig tartott. Körbejártak és kérdéseket tettek fel; bámulták a rabokat; kiválasztottak egy személyt, majd meggondolták magukat, és egy másikat választottak.

A rabok két alapvető módon reagáltak a Jasenovacban töltött időre. Néhányan aktivistákká váltak. Ellenállási mozgalmakat alakítottak (csoportok, amelyek különböző módokon próbáltak harcolni az Ustaše ellen, például élelmiszert loptak, szökéseket és lázadásokat terveztek, és megpróbáltak kapcsolatba lépni a táboron kívüli emberekkel). A legtöbb rab azonban úgy reagált, hogy egyszerűen csak megpróbált túlélni, és sértetlenül átvészelni a napot. Ez nem "sorban állás volt a mészárláshoz", hanem inkább egy másik stratégia a túlélési kísérletre.

Valamennyi rab valamilyen mentális problémával küzdött. Néhányan nem tudtak nem az ételre gondolni, mások paranoiásak lettek, másoknak téveszméik voltak, mások elvesztették az önuralmukat. Mások elveszíteni látszottak a reményt. Néhány elítélt úgy reagált, hogy megpróbált írni arról, ami velük történt. Nikola Nikolić, Djuro Schwartz és Ilija Ivanović például mindannyian megpróbálták megjegyezni, sőt leírni az eseményeket, dátumokat és részleteket. Ez nagyon veszélyes volt, mivel az írást halálbüntetéssel sújtották, a dátumok nyomon követése pedig nehéz volt.

A jasenovaci zsidók kivégzéseinek nagy része 1942 augusztusa előtt történt. Ezt követően az ISC megkezdte a zsidó foglyok deportálását az auschwitzi koncentrációs táborba. Általában a zsidókat először Horvátország minden részéből Jasenovacba küldték, miután Zágrábba gyűjtötték őket, és Bosznia-Hercegovinából, miután Szarajevóban gyűjtötték őket. Néhányukat azonban más városokból és kisebb településekről közvetlenül Jasenovacba küldték.

Sok Jasenovacba küldött foglyot terveztek meggyilkolni. Azok az erős emberek, akik kemény munkát tudtak végezni, és akiket 3 évnél rövidebb börtönbüntetésre ítéltek, életben maradhattak. Akit azonban 3 év vagy annál hosszabb börtönbüntetésre ítéltek, azt azonnal kivégezték.

Az Ustaše a szisztematikus megsemmisítés (egyszerre sok ember megölése, egy rendszer segítségével) számos fajtáját alkalmazta. Azonban előszeretettel alkalmazták a kézi gyilkolás módszereit - a foglyok megölését kézzel, szerszámokkal, például késekkel, fűrészekkel és kalapácsokkal.

Hamvasztás

Az Ustaše elhamvasztotta az élő rabokat. Néhányan kábítószert kaptak, de mások teljesen ébren voltak. Holttesteket is elhamvasztottak.

Amikor az Ustaše 1942 januárjában először kezdett el embereket hamvasztani, téglagyári kemencéket használtak. Egy Hinko Dominik Picilli nevű mérnök hét jobban működő krematórium létrehozásával sokkal egyszerűbbé tette számukra a hamvasztást.

A Száva folyó túloldalán, Gradinában is elhelyeztek krematóriumokat. Az Állami Bizottság szerint "nincs információnk arról, hogy [a gradinai krematórium] valaha is üzembe állt volna". Későbbi tanúvallomások szerint azonban ezt a krematóriumot használták.

Néhány holttestet inkább eltemettek, mint elhamvasztottak. Holttestüket a háború végén ásták ki.

Gázosítás és mérgezés

A nácik a koncentrációs táborokban sok fogoly megölésére használtak mérges gázt. Ezt a példát követve az Ustaše is megpróbálta mérges gázzal megölni a Stara-Gradiskába érkező rabokat. Először a djakovói táborból érkező nőket és gyerekeket próbálták elgázosítani a Simo Klaić által "zöld Tamásnak" nevezett gázszállító kocsikkal. Később gázkamrákat építettek, és Zyklon-B-t és kén-monoxidot használtak a foglyok megölésére.

Granik

A Granik egy rámpa volt, amelyet a Száva folyón lévő hajókról történő kirakodásra használtak. 1943-44 telén a mezőgazdasági munkát végző foglyoknak nem volt munkájuk, mivel a talaj be volt fagyva. Közben nagy számban érkeztek új foglyok. Ekkorra már várható volt, hogy a tengelyhatalmak elveszítik a második világháborút, és az Ustaše minél több embert akart megölni, mielőtt ez bekövetkezik. Úgy döntöttek, hogy az embereket a rámpán végzik ki, hogy miután megölték őket, a holttestüket a folyóba dobják.

Az Ustaše-tisztek körülbelül 20 napon keresztül minden este listát hoztak a foglyokról, akiket ki akartak végezni. Ezeket a foglyokat levetkőztették, leláncolták és megverték. Aztán elvitték őket a Granikba. Ott súlyokat kötöttek rájuk, a beleiket és a nyakukat elvágták, fejbe verték őket, majd a folyóba dobták őket. Idővel az Ustaše megváltoztatta ezt a módszert, így a foglyokat párban, hátulról hátrafelé kötözték meg, és a hasukat felvágták, mielőtt élve a folyóba dobták volna őket.

Gradina és Ustice

Gradina és Ustice Jasenovac környéki falvak voltak. Az Ustaše kiválasztott néhány üres területet e falvak közelében, és dróttal kijelölt egy területet a mészárláshoz és a tömegsírokhoz. Sok foglyot gyűjtöttek ott össze, és késsel vagy a koponyájuk kalapáccsal való szétverésével ölték meg őket.

Amikor a romák (cigányok) megérkeztek a táborba, nem szelektálták őket, mert mindannyiukat meg akarták ölni. Gradinába vitték őket. A mészárlások között a férfiakat arra kényszerítették, hogy a gáton dolgozzanak, a nőket pedig arra, hogy a kukoricaföldeken dolgozzanak Uszticében. Végül mindannyiukat megölték. Így lett Gradina és Ustice roma tömegsírhely. Az Ustaše egyre több embert ölt meg Gradinán, míg végül ez lett Jasenovac fő gyilkolóhelye. A közeli Usticában és Draksenicben is voltak sírhelyek.

Mlaka és Jablanac

Mlaka és Jablanac táborok voltak, ahol nőket és gyerekeket tartottak fogva és kényszerítettek munkára. A két tábor közötti Száva folyó partján azonban sok nőt, gyermeket és más embert megöltek.

Velika Kustarica

Az Állami Bizottság szerint 1941 és 1942 telén 50 000 embert öltek meg itt. A bizonyítékok szerint még több embert öltek meg itt a tél után is.

1942. augusztus 29., tömeggyilkosság

1942 nyarának végén az ISC több tízezer szerb falusi lakost küldött Jasenovacba. A falusiak a Kozara-hegységben (Boszniában) éltek, ahol az ISC katonái a jugoszláv partizánok ellen harcoltak. A falusi nőket Németországba küldték kényszermunkára. A gyermekeket elvették az anyjuktól, és vagy megölték őket, vagy katolikus árvaházakba küldték. A legtöbb férfit azonban Jasenovacnál ölték meg.

1942. augusztus 29-én éjjel a tábor őrei fogadásokat kötöttek arra, hogy ki tudja a legtöbb foglyot megölni. Az egyik őr, Petar Brzica a beszámolók szerint az új foglyok közül mintegy 1360-nak vágta el a torkát egy henteskéssel, amely srbosjek ("szerbvágó") néven vált ismertté. A többi őr, aki elismerte, hogy részt vett a fogadásban, többek között Ante Zrinušić, aki mintegy 600 rabot ölt meg, és Mile Friganović, aki részletes és következetes jelentést adott a történtekről. Friganović beismerte, hogy 1100 rabot ölt meg. Külön beszélt arról, hogyan kínzott meg egy Vukasin nevű idős férfit. Megparancsolta a férfinak, hogy áldja meg az Ustaše-vezért, Ante Pavelićot. Az öregember megtagadta, annak ellenére, hogy Friganović minden alkalommal levágta a fülét, az orrát és a nyelvét, amikor megtagadta. Végül kivájta az öregember szemét, kitépte a szívét és elvágta a torkát. Dr. Nikola Nikolić látta, hogy ez megtörtént.

1945 áprilisában, amikor a jugoszláv partizánegységek közeledtek a táborhoz, az Ustaše-őrök megpróbáltak megszabadulni a bűneik bizonyítékaitól és azoktól az emberektől, akik tudták, mit tettek. Megpróbáltak minél több foglyot megölni, amilyen gyorsan csak tudtak. Április 22-én 600 fogoly lázadt fel; 520-at megöltek, 80-an pedig megszöktek. Nem sokkal a foglyok lázadása után az Ustaše elhagyta a tábort. Először azonban megölték a még életben maradt foglyokat. Emellett felrobbantották és megsemmisítették az épületeket, az őrházakat, a kínzókamrákat, a krematóriumokat és a tábor egyéb részeit. Amikor a partizánok beléptek a táborba, csak romokat, kormot, füstöt és holttesteket találtak.

1945 végére Jasenovac többi része elpusztult.

Teljes szám

A történészek nehezen tudták kideríteni, hogy pontosan hány ember halt meg Jasenovacban. Ma a legelterjedtebb becslés szerint több tízezer ember halt meg a táborban. Az 1990-es évek előtt a legelterjedtebb becslés az volt, hogy több százezren haltak meg.

Ezek a becslések több okból is nagyon eltérőek. Az Ustaše nem vezetett pontos nyilvántartást. A különböző emberek különböző módszereket használnak a halálesetek becslésére. Néha a becsléseket készítő emberek politikai elfogultsággal rendelkeznek. Néhány esetben egész családokat öltek meg a táborban, és senki sem tudta a nevét felírni a halottak listájára. Másrészt a listák néha olyan emberek nevét tartalmazzák, akik más helyeken haltak meg; olyan emberekét, akik túlélték; vagy olyan emberekét, akik több listán is szerepelnek.

Áldozati listák

• A jasenovaci emlékhely 69 842 jasenovaci áldozat nevét tartja nyilván, köztük 39 580 szerb, 14 599 roma (cigány), 10 700 zsidó, 3462 horvát, 1128 bosnyák és más nemzetiségű személy nevét. Az Emlékhely becslései szerint 85 000 és 100 000 ember halt meg a táborban. Az Emlékhely korábbi igazgatója, Simo Brdar azonban legalább 360 000 halottra becsülte az összes halálesetet.
• A belgrádi Holokauszt Múzeum 80 022 (főleg jasenovaci) áldozat névsorát őrzi, köztük körülbelül 52 000 szerb, 16 000 zsidó, 12 000 horvát, 12 000 bosnyák és 10 000 roma nevét. Milan Bulajic, a múzeum korábbi igazgatója 500 000-700 000-re becsülte a halálos áldozatok számát.
• A Jasenovac Kutatóintézet becslései szerint a táborban 300.000-700.000 ember halt meg.
• 1998-ban a Bosnyák Intézet közzétette az SFR Jugoszlávia végleges listáját a jasenovaci tábor (1992-ben létrehozott) háborús áldozatairól. A lista 49 602 jasenovaci áldozat nevét tartalmazta, köztük 26 170 szerb, 8 121 zsidó, 5900 horvát, 1471 roma, 787 muszlim (akiknek a nemzetisége ismeretlen), 6792 ismeretlen nemzetiségű személy, valamint néhányan egyszerűen "egyébként" felsoroltak.

Holokauszt-szervezetek becslései

A Yad Vashem központ azt állítja, hogy több mint 500 000 szerbet öltek meg a Független Horvát Államban. Ez magában foglalja a Jasenovacban megölt szerbeket is. A Simon Wiesenthal Központ becslése szerint ugyanez a szám.

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma szerint Jasenovac áldozatai között volt "45.000-52.000 szerb lakos az úgynevezett Független Horvát Államból; 12.000-20.000 zsidó; 15.000-20.000 roma (cigány); és 5.000-12.000 horvát és muszlim, akik a rezsim politikai és vallási ellenfelei voltak".

Történelmi dokumentumok

Jasenovac létezésének idejéből sok különböző dokumentum létezik, amelyeket sok különböző ember írt. Abban az időben a németek és az olaszok jugoszláv partizánok ellen harcoltak Jugoszlávia ellenőrzéséért. A harc mindkét oldalról írtak Jasenovacról. Maguk az Usztasék is írtak a táborról, ahogy a Vatikán is. E különböző beszámolók összevetése segíthet megbecsülni, hogy hány ember halt meg a táborban.

A háború előrehaladtával a német tábornokok jelentéseket írtak a Független Horvát Államban megölt szerbek, zsidók és mások számáról. Három különböző tábornok 1943-ban 300 000-400 000 szerb megölését becsülte. Ernst Fick 1944 márciusára 600 000-700 000 szerb meggyilkolásáról írt. Hermann Neubacher azt írta:

"Amikor az Usztasik [Usztasik] prominens vezetői azt állították, hogy egymillió szerbet mészároltak le (beleértve csecsemőket, gyerekeket, nőket és öregeket), ez véleményem szerint hivalkodó túlzás. A hozzám benyújtott jelentések alapján úgy vélem, hogy a lemészárolt védtelen áldozatok száma háromnegyedmillió. (Neubacher, Dr. Hermann. Különleges megbízatás a délkeleti régióban, 18-30. o.).

Az olasz tábornokok hasonló adatokat jelentettek parancsnokaiknak. A Vatikán forrásai is hasonló számokról írtak. Eugen Tisserant például arról számolt be, hogy 1942 végéig 350 000 szerbet öltek meg. Godfried Danneels úgy becsülte, hogy összesen "több mint 500 000 embert" öltek meg.

Maguk az usztasák azt állították, hogy sokkal több embert öltek meg. Vjekoslav "Maks" Luburić, az összes horvát tábor főparancsnoka egyszer Jasenovac "hatékonyságával" dicsekedett. Egy 1942. október 9-i ünnepségen - alig egy évvel a tábor létrehozása után - azt mondta: "Több embert mészároltunk le itt Jasenovacban, mint amennyit az Oszmán Birodalom Európa megszállása alatt képes volt megtenni". Az Ustaše főparancsnokság egyszer kiadott egy röpiratot, amelyben ez állt: "a jasenovaci koncentrációs és munkatábor korlátlan számú internáltat [foglyot] fogadhat". Végül Miroslav Filipović-Majstorović, akit egyszer a jugoszláv erők elfogtak, azzal próbálta bagatellizálni a Jasenovacban elkövetett bűnöket, hogy a tábor vezetése alatt eltelt három hónap alatt 20-30 ezer ember halt meg. Más forrásokban a három hónap halálos áldozatainak száma 40 000 főben szerepel.

1945-ben a Tito által vezetett új jugoszláv kormány fizetett a Horvát Nemzeti Bizottság jelentéséért. A jelentés az Ustaše és szövetségeseik által elkövetett bűnöket vizsgálta. Az 1945. november 15-én keltezett jelentés szerint 500.000-600.000 embert öltek meg a jasenovaci komplexumban. Ezeket a számokat használta Israel Gutman kutató a Holokauszt Enciklopédiájában; a Simon Wiesenthal Központ; és mások is.

A tábor tulajdonságai

Logikusan a jasenovaci halálesetek száma több dologtól is függ:

• A tábor mérete: Jasenovac különböző táborok komplexuma volt, beleértve Krapje és Brocice, Ciglana, Stara-Gradiska, Sisak, Djakovo, Jablanac, Mlaka, Draksenic, Gradina és Ustice, Dubica, Kosutarica és a jasenovaci cserzőműhelyt. Ezek a táborok és tömegtemetők 120 négyzetkilométert fedtek le. A jasenovaci emlékműben található névsorban csak 4000 áldozat szerepel a Stara-Gradiska táborból, ahol a rabokat már 1942-ben mérges gázzal ölték meg. Ez arra utal, hogy az áldozatok listája nem lehet teljes.
• Mennyi ideig létezett a tábor: Jasenovac 1941 augusztus közepétől 1945 májusáig létezett. A tömeges megsemmisítésre 1941 és 1942 folyamán, majd 1944 második felében került sor. 1943 márciusa és decembere között szinte egyáltalán nem történt tömeges atrocitás. A betegség miatti halálesetek és az egyéni gyilkosságok azonban folytatódtak (továbbra is bármelyik őr bármikor megölhetett bármelyik rabot).
• A tábor besorolása: Jasenovac koncentrációs tábor mellett megsemmisítő tábor is volt. A kulmhofi és a bełżeci megsemmisítő táborok kisebbek voltak, és mindkettő sokkal rövidebb ideig létezett. Bełżecben azonban több mint 300 000 embert öltek meg, Kulmhofban pedig 128 000 embert.
• A tábor lakossága: Jasenovacot szerbek, zsidók, romák, szintik, szlovének és más nemzetiségűek haláltáboraként használták. Más haláltáborokban csak a zsidókat és a romákat irtották ki módszeresen. Ezért Jasenovacban több ember halhatott meg.

Jasenovacban már 1942 januárjában is építettek krematóriumokat, mivel az Ustaše-ok nehezen tudták eltemetni a tábor összes holttestét. Ez arra utal, hogy már akkor is sokan haltak meg a táborban. Ezenkívül még abban az évben Stara-Gradiskában mérges gázzal ölték meg a foglyokat, gázkamrákban és kisteherautókban egyaránt.

Az alábbiakban a tábor néhány tisztviselője és háború utáni sorsuk szerepel:

• Miroslav Majstorović: Jasenovac és Stara-Gradiska parancsnoka volt különböző időszakokban. Fra Sotona (Ördög testvér) becenevet kapta, mert nagyon kegyetlen volt, és mert a családja keresztény volt. A jugoszláv kommunista erők elfogták, bíróság elé állították és 1946-ban kivégezték.
• Vjekoslav "Maks" Luburić: Az Ustaska Obrana, vagyis az Ustaše-védelem parancsnoka. Ez azt jelenti, hogy ő volt a felelős a felügyelete alatt elkövetett összes bűncselekményért Jasenovacban, amelyet havonta néhányszor meglátogatott. Spanyolországba menekült, de 1969-ben egy jugoszláv ügynök meggyilkolta.
• Dinko Šakić: Šćakić: Argentínába szökött. Végül azonban visszaadták Horvátországnak. Egy tárgyalás után 1999-ben 20 év börtönre ítélték. A börtönben halt meg 2008-ban.
• Petar Brzica: akit azzal vádoltak, hogy 1942. augusztus 29-én mintegy 1360 embert ölt meg. Az Egyesült Államokba menekült. Neve szerepelt az Egyesült Államokban élő 59 náci listáján, amelyet egy zsidó szervezet adott át az Egyesült Államok Bevándorlási és Honosítási Szolgálatának az 1970-es években. Nem világos, mi történt vele ezután.

A jasenovaci emlékmúzeumot a jugoszláv háborúk idején ideiglenesen elhagyták. 1991 novemberében Simo Brdar, az emlékhely korábbi igazgatóhelyettese összegyűjtötte a múzeum dokumentációját, és elhozta Bosznia-Hercegovinába. Brdar 2001-ig őrizte a dokumentumokat, amikor az SFOR és a Boszniai Szerb Köztársaság kormánya segítségével átadta azokat az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának.

Anthony Weiner volt amerikai kongresszusi képviselő segítségével a New York-i Városfejlesztési Hivatal, a Holokauszt Park Bizottság és a Jasenovac Kutatóintézet 2005 áprilisában (a tábor felszabadításának hatvanadik évfordulóján) nyilvános emlékművet állított Jasenovac áldozatainak. Tíz jugoszláv holokauszt-túlélő volt ott, valamint szerb, boszniai és izraeli diplomaták. Ez az egyetlen nyilvános emlékmű a jasenovaci áldozatoknak a Balkánon kívül. Minden áprilisban ünnepségeket tartanak ott.

• A holokauszt
• II. világháborús veszteségek
• Koncentrációs táborok