A Szovjetunió felbomlása 1985–1991: Gorbacsov, okok és következmények

1969 és 1982 között nagyon kevés változás történt a Szovjetunió politikájában és gazdaságában. Az afganisztáni szovjet háború kezdetével az Egyesült Államokkal való kapcsolata is megromlott. Abban az időben Jimmy Carter, majd Ronald Reagan volt az Egyesült Államok elnöke. Jimmy Carter véget vetett az enyhülés politikájának - a barátságtalan kapcsolatok megszüntetésének. Egyes történészek szerint ez lehetett az egyik oka annak, hogy a Szovjetunió megváltoztatta politikai és gazdasági politikáját.

1985 márciusában Mihail Gorbacsov lett a KBSZK főtitkára. Alatta a tisztviselők és vezetők egy új csoportja kezdte meg a Szovjetunió politikájában és gazdaságában a változások folyamatát. Megpróbálták javítani a nyugati országokkal, például az Egyesült Államokkal való kapcsolatokat is.

Abban az időben a szovjet gazdaság jól működött, de lassabban, mint a nyugati versenytársak gazdasága. A Szovjetunió, mint szuperhatalom fenntartásának költségei is hatalmasak voltak. Ezek a költségek magukban foglalták a nagy hadsereg működtetését; a KGB-hálózatok működtetését; és a Szovjetunióhoz közel álló országoknak való pénzosztást. Ugyanakkor a Szovjetunió technológiai fejlődése lemaradt. Például: sok gyárában elavult technológiát használtak, és lemaradt az információs technológia használatában.

Ezen és más okok miatt Gorbacsov és csapata három fontos politikát indított el:

• Glasznoszty - azaz politikai nyitottság.
• Peresztrojka - azaz gazdasági változások és szerkezetátalakítás.
• Uskoreniye - vagyis a gazdasági fejlődés felgyorsítása.

Vlagyimir Lenin idejétől, az 1920-as évektől kezdve a Szovjetunióban az embereknek nem volt joguk a személyes tulajdonhoz és a vállalkozáshoz. A kormány szinte mindent birtokolt. 1988-ban a kormány engedélyezte, hogy az emberek bizonyos típusú vállalkozásokkal rendelkezzenek a szolgáltatási szektorban, a feldolgozóiparban és a külkereskedelemben. Létrejött a szövetkezeti éttermek, üzletek és gyártók rendszere.

A glasznoszty nagyobb szólásszabadságot biztosított a polgároknak, és lehetővé tette számukra, hogy kritizálják a kormányt - amit korábban soha nem tehettek meg. A kormány csökkentette a cenzúrát és a kiadványok ellenőrzését. A kormány számos politikai foglyot szabadon engedett. 1987 januárjában Gorbacsov elindította a szovjet politika demokratizálódásának folyamatát. 1988 júniusában Gorbacsov elindított egy folyamatot, amelynek célja a KPKSZ-nek a kormány különböző részei feletti ellenőrzésének csökkentése volt.

1988 decemberében a Legfelsőbb Tanács jóváhagyta a Népképviselők Kongresszusának, a Szovjetunió új törvényhozó testületének létrehozását. 1989 márciusában és áprilisában került sor a népképviselők kongresszusának megválasztására. A tagok 1990. március 15-én Gorbacsovot választották meg a Szovjetunió első ügyvezető elnökévé.

Az eredmény

Gorbacsov számos lépése a tervezettől eltérő eredményt hozott. Így a peresztrojka és a glasznoszty, amelyek célja a szovjet gazdaság megerősítése volt, egészen mást eredményezett. Sok tényező és esemény együttesen vezetett végül a Szovjetunió felbomlásához.

A glasznoszty (politikai nyitottság) politikájának köszönhetően a szovjet kormány és a kommunista párt elvesztette a média feletti ellenőrzést. A szabad média a Szovjetunió társadalmának és gazdaságának számos rossz aspektusát tárta a nyilvánosság elé. Ezek közé a rossz szempontok közé tartozott a rossz lakáskörülmények, az alkoholizmus, a kábítószerrel való visszaélés, a környezetszennyezés, a sok gyárban alkalmazott elavult technológiák és a korrupció. Az emberek számos, Sztálin által elkövetett bűncselekményről is értesültek. Például a Gulágokon fogva tartott foglyokról, az Adolf Hitlerrel kötött megállapodásról és a Sztálin ellenfeleinek nagyarányú lemészárlásáról. Továbbá az emberek olyan eseményekről is megtudtak részleteket, mint az Afganisztánban folyó szovjet háború és a csernobili atomerőművi olvadás rossz kezelése (a Szovjetunió csak három nappal a bekövetkezése után ismerte el nyilvánosan az olvadást). Röviden, az emberek megismerték a szovjet élet negatív aspektusait. Az emberek kezdték elveszíteni a szovjet rendszerbe és a kommunizmus ideológiájába vetett hitüket.

1989-re a szovjet kormány úgy találta, hogy a Szovjetuniónak túl nehéz megtartania az ellenőrzést a kelet-európai tömb felett, és úgy döntött, hogy hagyja őket maguk dönteni a jövőjükről. A második világháború vége után a Szovjetunió támogatásával kommunista kormányok irányították mindezen országokat. A Szovjetunió politikájának megváltozása 1990-re számos ilyen országban a kommunista kormányok bukását eredményezte: Bulgáriában, Csehszlovákiában, Kelet-Németországban, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában.

Mindezen fejlemények láttán a Szovjetunió számos "köztársasága" függetlenné akart válni. A glasznoszty politika a "köztársaságokban" is felszabadította a régóta vágyott nacionalizmust, amelyet a szovjet kormány elfojtott és eltussolt. Néhány köztársaság megpróbált függetlenné válni.

A vezetők úgy gondolták, hogy a peresztrojka politikája merész lépés a gazdaság javítására. A lépések azonban nem voltak túl erősek ahhoz, hogy javítsanak az 1980-as évek rossz gazdasági körülményein. A sok változás ellenére Gorbacsov és csapata a szovjet gazdaság számos aspektusát változatlanul hagyta. Például az árszabályozás, a rubel átválthatatlansága és a legtöbb termelőeszköz feletti állami ellenőrzés továbbra is fennmaradt. 1990-re a gazdasági helyzet tovább romlott. A példák közé tartoznak:

• A kormányzati kiadások nőttek.
• Az adóbevételek csökkentek, mivel a köztársaságok nem fizettek több adót.
• A vodkaeladásból származó bevétel csökkent, mivel sokan abbahagyták az ivást.
• A kormánynak pénzt kellett adnia a veszteséges gazdaságok és iparágak támogatására.
• A kormány számos ellenőrzést megszüntetett, de nem hozott más változtatásokat az állami ellenőrzésről a szabad gazdaságra való zökkenőmentes átmenet érdekében. Ez számos problémát eredményezett, többek között alacsony termelést.

1990. február 7-én a KBSZK Központi Bizottsága kénytelen volt lazítani a hatalom feletti ellenőrzésén. Ezzel nagyjából egy időben a Szovjetunió különböző "köztársaságai" elkezdték követelni a függetlenségükhöz való jogukat. Nem követték többé a Szovjetunió központi kormányának törvényeit. Abbahagyták az adófizetést is a Szovjetunió központi (moszkvai) hatóságainak. Ezek meggyengítették a szovjet hatalmat és gazdaságot.

Gorbacsov 1990-es látogatása során Vilniusban, Litvánia fővárosában mintegy 250 000 ember tiltakozott egy nyilvános gyűlésen. 1990. március 11-én Litvánia vezetői kikiáltották függetlenségét a Szovjetuniótól. A szovjet központi kormány azonban követelte Litvániától, hogy adja fel függetlenségét, és a szovjet hadsereg továbbra is számos csapatot tartott Litvániában. A kormány azt mondta, hogy a szovjet alkotmányt kell követnie, ha távozni akar. A Szovjetunió gazdasági blokádot is alkalmazott Litvánia ellen. Észtországot és Lettországot is jogtalanul elfoglalta a Szovjetunió 1940-ben. 1990. március 30-án Észtország vezetői kijelentették, hogy a Szovjetunió 1940-től kezdve törvénytelenül irányította országukat. Kikiáltották a függetlenséget is. Lettország vezetői 1990. május 4-én szintén megkezdték a függetlenségi folyamatot.

1991. március 17-én a Szovjetunió népe megszavazta, hogy a Szovjetunió némileg megváltozott formában megmaradjon. A balti államok (Litvánia, Észtország, Lettország), Örményország, Grúzia és Moldova bojkottálta a szavazást. A Szovjetunió másik kilenc "köztársaságának" mindegyikében a szavazók többsége támogatta a Szovjetunió megtartását. 1991 júniusában választásokra került sor a Szovjetunió Orosz Köztársaságában. Borisz Jelcin a szavazatok 57%-át kapta. Ő Mihail Gorbacsov kritikusa volt. Gorbacsov által preferált jelölt, Nyikolaj Rizskov volt miniszterelnök a szavazatoknak csak 16%-át kapta.

A puccs

A Szovjetunió "köztársaságai" 1991. augusztus 20-án aláírtak egy olyan megállapodást, amely szinte független köztársaságokká, de egy föderáció részévé tette őket, közös elnökkel, külpolitikával és hadsereggel. Sokan azonban nem értettek egyet, és gyors átmenetet akartak a piacgazdaságra, még akkor is, ha ez a Szovjetunió felbomlását jelentené. Sokan voltak a CSKP KB-ban és a Szovjetunió katonaságában is, akik a Szovjetunió fennmaradását támogatták.

1991. augusztus 19-én a Szovjetunió néhány magas rangú vezetője megalakította az "Állami Rendkívüli Helyzet Állami Bizottságát". Megakadályozták a fent említett megállapodás aláírását 1991. augusztus 20-án. E vezetők között volt Gorbacsov alelnöke, Gennagyij Janajev, Valentin Pavlov miniszterelnök, Dmitrij Jazov védelmi miniszter, Vlagyimir Krjucskov, a KGB vezetője és sok más magas rangú tisztviselő. Gorbacsov akkoriban a Krímben nyaralt). Ezek a tisztviselők házi őrizetbe helyezték. Emellett elrendelték minden politikai tevékenység betiltását, és betiltották a legtöbb újságot.

Ez olyan volt, mint egy puccs. A szervezők arra számítottak, hogy akciójukat támogatni fogják. De az emberek nem támogatták őket. Ehelyett a "Fehér Házat" (Jelcin irodáját), az orosz szuverenitás akkori szimbolikus székhelyét támogatták. A puccs szervezői megpróbálták letartóztatni Borisz Jelcint, de nem sikerült. Három nap múlva, augusztus 21-én a puccs kudarcot vallott. A hatóságok őrizetbe vették a szervezőket. Gorbacsov visszatért a Szovjetunió elnöki székébe. Gorbacsov tényleges hatalma azonban csökkent.

1991 őszén az orosz kormány minisztériumról minisztériumra átvette a szakszervezeti kormányt. 1991 novemberében Jelcin rendeletet adott ki, amelyben az egész orosz köztársaság területén betiltotta a KPK-t. Ennek következtében sok volt KPSZ-tag elhagyta a KPSZ-t, hogy az új orosz kormány új pozícióiba kerüljön.

A puccs kudarca után a Szovjetunió köztársaságai fokozták függetlenségi törekvéseiket. 1991. szeptember 6-án a Szovjetunió elismerte Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségét. 1991. december 1-jén Ukrajna kikiáltotta függetlenségét, miután a szavazók 90%-a a független Ukrajna mellett döntött; ez valóban megsemmisítette a Szovjetunió egyben tartásának reményét, mivel Ukrajna Oroszország után a második legerősebb "köztársaság" volt. A Szovjetunió fennmaradó tizenegy "köztársasága" egymás után szintén szuverén és független államnak nyilvánította magát.

A CIS

Amint fentebb említettük, 1991. szeptember 6-án a Szovjetunió elismerte Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségét. Megjegyzendő, hogy a Szovjetunió tizenöt köztársasága közül tizenkettő 1991. december 17-én Hágában nemzetközi megállapodást (Európai Energia Charta) írt alá. Az aláírás jelezte, hogy ezek a köztársaságok gyakorlatilag független és szuverén államokká váltak.

A már független Észtország, Lettország és Litvánia kivételével a fennmaradó 12 köztársaság (Grúzia kivételével) csatlakozott a Független Államok Közösségéhez (FÁK). 1993 decemberében Grúzia is csatlakozott a FÁK-hoz. 2006. augusztus 26-án Türkmenisztán kilépett az állandó tagságból, és társult taggá vált.

Sokan úgy vélték, hogy a Független Államok Közössége (FÁK) létrehozásával a Szovjetunió megszűnt létezni. Úgy vélték, hogy ez a Szovjetunió felbomlását jelenti. Sokan mások úgy gondolják, hogy a FÁK-kal Oroszország továbbra is rendelkezik némi ellenőrzéssel a Szovjetunió egykori köztársaságai felett.

1991. december 25-én Gorbacsov lemondott a Szovjetunió elnöki tisztségéről. 1991. december 31-ig a Szovjetunió különböző "köztársaságaiban" minden hivatalos szovjet intézmény megszűnt működni. E köztársaságok egyéni kormányai kezdték meg működésüket. A szovjet zászló utoljára lobogott a Kreml felett.

Gorbacsov politikája lehetővé tette, hogy a különböző szovjet köztársaságok vezetői bizalmat és befolyást szerezzenek. Ugyanakkor sokak, köztük a nacionalista erők és a hagyományos kommunisták ellenállásába ütközött. Voltak, akik elfogadták a reformokat, mások a régi rendszer folytatását akarták, és voltak, akik a Szovjetuniótól és a központi irányítástól való teljes függetlenséget kívánták. Gorbacsov végül nem tudott közös álláspontot biztosítani ezen erők között. Végül ez vezetett a Szovjetunió összeomlásához és felbomlásához.

Közvetlenül a Szovjetunió felbomlása után Jelcin számos lépést tett annak érdekében, hogy a Szovjetunió gazdaságát szocialista gazdaságból kapitalista gazdasággá alakítsa át. Például: csökkentette a pénztelen gazdaságoknak és iparágaknak nyújtott támogatásokat; megszüntette az árak feletti ellenőrzést; lépéseket tett az orosz rubel konvertibilitása érdekében. Azt is megengedte, hogy a környezetéhez közel álló emberek és más üzletemberek birtokba vegyék a korábban állami tulajdonban lévő vállalkozásokat és iparágakat, és magánvállalkozásként működtessék azokat. A tervezők és közgazdászok úgy gondolták, hogy ezek a változások gyorsabb gazdasági fejlődéshez vezetnek majd. Azonban semmi ilyesmi nem történt. Üres idézet (súgó)

A Szovjetunió felbomlása óta Oroszország számos problémával néz szembe, többek között a következőkkel:

• Oroszország lakosságának mintegy 25%-a nagyon szegény, és a szegénységi küszöb alatt él. ^[]
• A várható élettartam csökkent. Ez azt jelenti, hogy az emberek fiatalon halnak meg. ^[]
• A bruttó hazai termék a korábbiak 50%-a lett. ^[]

Az idősebb generációhoz tartozó oroszok közül sokan úgy vélik, hogy a korábbi rendszer jobb volt. Az 1990-es években Oroszország számos politikai, társadalmi és gazdasági válsággal nézett szembe. Sokan^{[ki? ]} még mindig úgy vélik, hogy a helyzet még mindig rosszabb a korábbi időkhöz képest.

• Független Államok Közössége