A Szovjetunió felbomlása 1985–1991: Gorbacsov, okok és következmények

Részletes elemzés: A Szovjetunió felbomlása 1985–1991 — Gorbacsov szerepe, politikai és gazdasági okok, következmények és a független államok kialakulása.

Szerző: Leandro Alegsa

A Szovjetunió története 1985 és 1991 között a birodalom gyors politikai, gazdasági és nemzeti átalakulásának, majd végül felbomlásának időszaka. A felbomlás azt jelenti, hogy a Szovjetunió mint egységes államalakulat megszűnt, és korábbi köztársaságai sorra önálló, független államokká váltak.

A birodalom szerkezete és a tagköztársaságok

A Szovjetunió több olyan köztársaságból állt, amelyek a 20. század elején, illetve a forradalom után kerültek a szovjet államszövetségbe; sokuk területe korábban az Orosz Birodalom része volt. A felbomlást követően mindegyik köztársaság függetlenné vált. Ezek az országok a következők voltak:

Oroszország különleges szerepet töltött be: a korábbi szovjet állam utódjaként regionális közigazgatási egységek (fegyveres erők, állami intézmények egy része) többsége a mai orosz állam kötelékébe került. Ennek megfelelően a független orosz állam hivatalosan Orosz Föderáció néven működik, amelynek több szövetségi kerülete és számos szövetségi egysége (szubjektuma) van; például Szibériának is nagy területi egységei vannak.

Mihail Gorbacsov és a reformok

Mihail Gorbacsov 1985. március 11-én vált a Szovjetunió vezetőjévé (a Szovjet Kommunista Párt főtitkárává), és hatalma alatt megkísérelt radikális változtatásokat. Két legismertebb politikai irányzata a peresztrojka (átalakítás, gazdasági és intézményi reformok) és a glasznoszty (nyitás, a sajtó- és beszédszabadság részbeni kibővítése) volt. Ezek célja sokáig a szovjet rendszer modernizálása és a stagnáló gazdaság felélesztése volt.

A reformok azonban nemcsak pozitív hatásokkal jártak: az átalakulás lassú és részben kaotikus volt, a gazdaság romlott, barnamezők és termelőkapacitások veszítettek hatékonyságukból, az állami tervezés összeomlott, míg a nyitás és a sajtószabadság megerősítette a nemzeti törekvéseket és a kritikus véleményeket a központi hatalommal szemben. A 1986-os csernobili nukleáris baleset is erősen rontotta a Központ hitelét, mert a kezdeti titkolózás és késlekedés nagy felháborodást okozott.

Fő okok a felbomláshoz

  • Gazdasági válság: elavult iparszerkezet, hiánygazdaság, csökkenő termelékenység és súlyos hiányok.
  • Politikai reformok és liberalizáció: a glasznoszty hatására nyilvánosságra kerültek korábban elnyomott problémák, és megerősödtek a helyi nemzeti mozgalmak.
  • Nemzeti mozgalmak: a balti államok, Ukrajna, Grúzia és más köztársaságok függetlenségi törekvései erősödtek.
  • A hidegháború és nemzetközi nyomás: a szovjet gazdaság versenyképességének gyengülése, a fegyverkezési verseny terhei, illetve a nemzetközi politikai változások (pl. Kelet-Közép-Európa rendszerváltásai) hozzájárultak a belső krízishez.
  • Politikai válság és hatalmi küzdelmek: a központi hatalom gyengülése, a reformerek és konzervatívok közötti konfliktusok, valamint a 1991. augusztusi sikertelen puccskísérlet tovább gyorsította a szétesést.

Főbb események 1989–1991 között

  • 1989: Kelet-Európában sorra összeomlanak a kommunista rendszerek — ez tovább gyengíti a Szovjetunió befolyását és hitelét.
  • 1990–1991: Több tagköztársaság kinyilvánítja függetlenségi törekvését; a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) korán és határozottan haladnak a függetlenség felé.
  • 1991. augusztus: konzervatív kommunista tisztségviselők sikertelen puccskísérlete (az ún. augusztusi államcsíny). A puccs megerősíti Boris Jelcint (a RSFSR elnökét) mint a függetlenséget támogató vezetőt, és felgyorsítja a tagköztársaságok elszakadását.
  • 1991. december 8.: a fehérorosz, az orosz és az ukrán vezetés aláírja a Belavezsai egyezményt, amely kimondja, hogy a Szovjetunió megszűnik, és létrejön a Független Államok Közössége (FAK/CIS) kerete.
  • 1991. december 21.: sok tagköztársaság vezetői az úgynevezett alma-ata-i találkozón megerősítik a Szovjetunió faktikus megszűnését és a FAK megalakulását.
  • 1991. december 25.: Mihail Gorbacsov lemond elnöki posztjáról. A szovjet központi hatalom ekkorra lényegében megszűnt működni, és a Kremlnél új korszak kezdődik.
  • 1991. december 26.: a Szovjetunió legfelsőbb tanácsának felsőháza formálisan elismeri a Szovjetunió megszűnését.

Közvetlen és hosszabb távú következmények

A Szovjetunió felbomlása mély hatást gyakorolt a nemzetközi és a posztszovjet térség belső életére:

  • Új államok és nemzetközi rend: a korábbi köztársaságok függetlenné váltak, új államhatárok és diplomáciai kapcsolatok jöttek létre. Oroszország vált a Szovjetunió jogutód államaként a nemzetközi szerződések, a ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagsági helye és a nukleáris arzenál tekintetében is elsődleges szereplővé.
  • Gazdasági átmenet és nehézségek: a piacgazdaságra való átállás sok országban súlyos recesszióhoz, munkanélküliséghez és életszínvonal-csökkenéshez vezetett. Oroszországban és több posztszovjet államban hiperinfláció és privatizációs problémák alakultak ki.
  • Regionalizmus és fegyveres konfliktusok: néhány területen fegyveres összecsapások törtek ki (például Hegyi-Karabah, Dnyeszteren túli régió/Transznisztria, Grúzia területi vitái, később Csecsenföld súlyos konfliktusai), amelyek sok helyen a mai napig is befolyásolják a stabilitást.
  • A hidegháború vége: a kétpólusú világrend megszűnésével csökkent a globális katonai feszültség; ugyanakkor új biztonsági kihívások és regionális hatalmi versenyek jelentek meg.
  • Nukleáris kérdések és fegyverzet-ellenőrzés: a nukleáris arzenál ellenőrzése átkerült Oroszországra, de hosszú és bonyolult tárgyalások és megállapodások (pl. START egyezmények) kellettek a fegyverzet biztonságos kezelése érdekében.
  • Társadalmi és kulturális hatások: a rendszerváltás óta súlyos identitásviták és gazdasági traumák hatottak az emberek életére; új nemzeti narratívák jelentek meg, és máig vitatott a felbomlás megítélése.

Befejezésként

A Szovjetunió 1985–1991 közötti felbomlása összetett folyamat volt, amelyben a belső gazdasági nehézségek, a politikai reformok, a nemzeti mozgalmak és a külső geopolitikai változások egyaránt szerepet játszottak. A korszak meghatározó szereplője Mihail Gorbacsov volt, akinek reformjai végül felgyorsították a rendszerváltást, de nem tudták megmenteni az egységes szovjet államot. A következmények mind a régióban, mind a nemzetközi politikában tartósak és ma is érezhetők.

Háttér

1969 és 1982 között nagyon kevés változás történt a Szovjetunió politikájában és gazdaságában. Az afganisztáni szovjet háború kezdetével az Egyesült Államokkal való kapcsolata is megromlott. Abban az időben Jimmy Carter, majd Ronald Reagan volt az Egyesült Államok elnöke. Jimmy Carter véget vetett az enyhülés politikájának - a barátságtalan kapcsolatok megszüntetésének. Egyes történészek szerint ez lehetett az egyik oka annak, hogy a Szovjetunió megváltoztatta politikai és gazdasági politikáját.

1985 márciusában Mihail Gorbacsov lett a KBSZK főtitkára. Alatta a tisztviselők és vezetők egy új csoportja kezdte meg a Szovjetunió politikájában és gazdaságában a változások folyamatát. Megpróbálták javítani a nyugati országokkal, például az Egyesült Államokkal való kapcsolatokat is.

Abban az időben a szovjet gazdaság jól működött, de lassabban, mint a nyugati versenytársak gazdasága. A Szovjetunió, mint szuperhatalom fenntartásának költségei is hatalmasak voltak. Ezek a költségek magukban foglalták a nagy hadsereg működtetését; a KGB-hálózatok működtetését; és a Szovjetunióhoz közel álló országoknak való pénzosztást. Ugyanakkor a Szovjetunió technológiai fejlődése lemaradt. Például: sok gyárában elavult technológiát használtak, és lemaradt az információs technológia használatában.

Ezen és más okok miatt Gorbacsov és csapata három fontos politikát indított el:

  • Glasznoszty - azaz politikai nyitottság.
  • Peresztrojka - azaz gazdasági változások és szerkezetátalakítás.
  • Uskoreniye - vagyis a gazdasági fejlődés felgyorsítása.



Változások

Vlagyimir Lenin idejétől, az 1920-as évektől kezdve a Szovjetunióban az embereknek nem volt joguk a személyes tulajdonhoz és a vállalkozáshoz. A kormány szinte mindent birtokolt. 1988-ban a kormány engedélyezte, hogy az emberek bizonyos típusú vállalkozásokkal rendelkezzenek a szolgáltatási szektorban, a feldolgozóiparban és a külkereskedelemben. Létrejött a szövetkezeti éttermek, üzletek és gyártók rendszere.

A glasznoszty nagyobb szólásszabadságot biztosított a polgároknak, és lehetővé tette számukra, hogy kritizálják a kormányt - amit korábban soha nem tehettek meg. A kormány csökkentette a cenzúrát és a kiadványok ellenőrzését. A kormány számos politikai foglyot szabadon engedett. 1987 januárjában Gorbacsov elindította a szovjet politika demokratizálódásának folyamatát. 1988 júniusában Gorbacsov elindított egy folyamatot, amelynek célja a KPKSZ-nek a kormány különböző részei feletti ellenőrzésének csökkentése volt.

1988 decemberében a Legfelsőbb Tanács jóváhagyta a Népképviselők Kongresszusának, a Szovjetunió új törvényhozó testületének létrehozását. 1989 márciusában és áprilisában került sor a népképviselők kongresszusának megválasztására. A tagok 1990. március 15-én Gorbacsovot választották meg a Szovjetunió első ügyvezető elnökévé.

Az eredmény

Gorbacsov számos lépése a tervezettől eltérő eredményt hozott. Így a peresztrojka és a glasznoszty, amelyek célja a szovjet gazdaság megerősítése volt, egészen mást eredményezett. Sok tényező és esemény együttesen vezetett végül a Szovjetunió felbomlásához.

A glasznoszty (politikai nyitottság) politikájának köszönhetően a szovjet kormány és a kommunista párt elvesztette a média feletti ellenőrzést. A szabad média a Szovjetunió társadalmának és gazdaságának számos rossz aspektusát tárta a nyilvánosság elé. Ezek közé a rossz szempontok közé tartozott a rossz lakáskörülmények, az alkoholizmus, a kábítószerrel való visszaélés, a környezetszennyezés, a sok gyárban alkalmazott elavult technológiák és a korrupció. Az emberek számos, Sztálin által elkövetett bűncselekményről is értesültek. Például a Gulágokon fogva tartott foglyokról, az Adolf Hitlerrel kötött megállapodásról és a Sztálin ellenfeleinek nagyarányú lemészárlásáról. Továbbá az emberek olyan eseményekről is megtudtak részleteket, mint az Afganisztánban folyó szovjet háború és a csernobili atomerőművi olvadás rossz kezelése (a Szovjetunió csak három nappal a bekövetkezése után ismerte el nyilvánosan az olvadást). Röviden, az emberek megismerték a szovjet élet negatív aspektusait. Az emberek kezdték elveszíteni a szovjet rendszerbe és a kommunizmus ideológiájába vetett hitüket.

1989-re a szovjet kormány úgy találta, hogy a Szovjetuniónak túl nehéz megtartania az ellenőrzést a kelet-európai tömb felett, és úgy döntött, hogy hagyja őket maguk dönteni a jövőjükről. A második világháború vége után a Szovjetunió támogatásával kommunista kormányok irányították mindezen országokat. A Szovjetunió politikájának megváltozása 1990-re számos ilyen országban a kommunista kormányok bukását eredményezte: Bulgáriában, Csehszlovákiában, Kelet-Németországban, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában.

Mindezen fejlemények láttán a Szovjetunió számos "köztársasága" függetlenné akart válni. A glasznoszty politika a "köztársaságokban" is felszabadította a régóta vágyott nacionalizmust, amelyet a szovjet kormány elfojtott és eltussolt. Néhány köztársaság megpróbált függetlenné válni.

A vezetők úgy gondolták, hogy a peresztrojka politikája merész lépés a gazdaság javítására. A lépések azonban nem voltak túl erősek ahhoz, hogy javítsanak az 1980-as évek rossz gazdasági körülményein. A sok változás ellenére Gorbacsov és csapata a szovjet gazdaság számos aspektusát változatlanul hagyta. Például az árszabályozás, a rubel átválthatatlansága és a legtöbb termelőeszköz feletti állami ellenőrzés továbbra is fennmaradt. 1990-re a gazdasági helyzet tovább romlott. A példák közé tartoznak:

  • A kormányzati kiadások nőttek.
  • Az adóbevételek csökkentek, mivel a köztársaságok nem fizettek több adót.
  • A vodkaeladásból származó bevétel csökkent, mivel sokan abbahagyták az ivást.
  • A kormánynak pénzt kellett adnia a veszteséges gazdaságok és iparágak támogatására.
  • A kormány számos ellenőrzést megszüntetett, de nem hozott más változtatásokat az állami ellenőrzésről a szabad gazdaságra való zökkenőmentes átmenet érdekében. Ez számos problémát eredményezett, többek között alacsony termelést.



Mihail Gorbacsov szovjet vezető és Ronald Reagan amerikai elnök megállapodott a nukleáris fegyverek számának csökkentéséről.Zoom
Mihail Gorbacsov szovjet vezető és Ronald Reagan amerikai elnök megállapodott a nukleáris fegyverek számának csökkentéséről.

A feloldás

1990. február 7-én a KBSZK Központi Bizottsága kénytelen volt lazítani a hatalom feletti ellenőrzésén. Ezzel nagyjából egy időben a Szovjetunió különböző "köztársaságai" elkezdték követelni a függetlenségükhöz való jogukat. Nem követték többé a Szovjetunió központi kormányának törvényeit. Abbahagyták az adófizetést is a Szovjetunió központi (moszkvai) hatóságainak. Ezek meggyengítették a szovjet hatalmat és gazdaságot.

Gorbacsov 1990-es látogatása során Vilniusban, Litvánia fővárosában mintegy 250 000 ember tiltakozott egy nyilvános gyűlésen. 1990. március 11-én Litvánia vezetői kikiáltották függetlenségét a Szovjetuniótól. A szovjet központi kormány azonban követelte Litvániától, hogy adja fel függetlenségét, és a szovjet hadsereg továbbra is számos csapatot tartott Litvániában. A kormány azt mondta, hogy a szovjet alkotmányt kell követnie, ha távozni akar. A Szovjetunió gazdasági blokádot is alkalmazott Litvánia ellen. Észtországot és Lettországot is jogtalanul elfoglalta a Szovjetunió 1940-ben. 1990. március 30-án Észtország vezetői kijelentették, hogy a Szovjetunió 1940-től kezdve törvénytelenül irányította országukat. Kikiáltották a függetlenséget is. Lettország vezetői 1990. május 4-én szintén megkezdték a függetlenségi folyamatot.

1991. március 17-én a Szovjetunió népe megszavazta, hogy a Szovjetunió némileg megváltozott formában megmaradjon. A balti államok (Litvánia, Észtország, Lettország), Örményország, Grúzia és Moldova bojkottálta a szavazást. A Szovjetunió másik kilenc "köztársaságának" mindegyikében a szavazók többsége támogatta a Szovjetunió megtartását. 1991 júniusában választásokra került sor a Szovjetunió Orosz Köztársaságában. Borisz Jelcin a szavazatok 57%-át kapta. Ő Mihail Gorbacsov kritikusa volt. Gorbacsov által preferált jelölt, Nyikolaj Rizskov volt miniszterelnök a szavazatoknak csak 16%-át kapta.

A puccs

A Szovjetunió "köztársaságai" 1991. augusztus 20-án aláírtak egy olyan megállapodást, amely szinte független köztársaságokká, de egy föderáció részévé tette őket, közös elnökkel, külpolitikával és hadsereggel. Sokan azonban nem értettek egyet, és gyors átmenetet akartak a piacgazdaságra, még akkor is, ha ez a Szovjetunió felbomlását jelentené. Sokan voltak a CSKP KB-ban és a Szovjetunió katonaságában is, akik a Szovjetunió fennmaradását támogatták.

1991. augusztus 19-én a Szovjetunió néhány magas rangú vezetője megalakította az "Állami Rendkívüli Helyzet Állami Bizottságát". Megakadályozták a fent említett megállapodás aláírását 1991. augusztus 20-án. E vezetők között volt Gorbacsov alelnöke, Gennagyij Janajev, Valentin Pavlov miniszterelnök, Dmitrij Jazov védelmi miniszter, Vlagyimir Krjucskov, a KGB vezetője és sok más magas rangú tisztviselő. Gorbacsov akkoriban a Krímben nyaralt). Ezek a tisztviselők házi őrizetbe helyezték. Emellett elrendelték minden politikai tevékenység betiltását, és betiltották a legtöbb újságot.

Ez olyan volt, mint egy puccs. A szervezők arra számítottak, hogy akciójukat támogatni fogják. De az emberek nem támogatták őket. Ehelyett a "Fehér Házat" (Jelcin irodáját), az orosz szuverenitás akkori szimbolikus székhelyét támogatták. A puccs szervezői megpróbálták letartóztatni Borisz Jelcint, de nem sikerült. Három nap múlva, augusztus 21-én a puccs kudarcot vallott. A hatóságok őrizetbe vették a szervezőket. Gorbacsov visszatért a Szovjetunió elnöki székébe. Gorbacsov tényleges hatalma azonban csökkent.

1991 őszén az orosz kormány minisztériumról minisztériumra átvette a szakszervezeti kormányt. 1991 novemberében Jelcin rendeletet adott ki, amelyben az egész orosz köztársaság területén betiltotta a KPK-t. Ennek következtében sok volt KPSZ-tag elhagyta a KPSZ-t, hogy az új orosz kormány új pozícióiba kerüljön.

A puccs kudarca után a Szovjetunió köztársaságai fokozták függetlenségi törekvéseiket. 1991. szeptember 6-án a Szovjetunió elismerte Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségét. 1991. december 1-jén Ukrajna kikiáltotta függetlenségét, miután a szavazók 90%-a a független Ukrajna mellett döntött; ez valóban megsemmisítette a Szovjetunió egyben tartásának reményét, mivel Ukrajna Oroszország után a második legerősebb "köztársaság" volt. A Szovjetunió fennmaradó tizenegy "köztársasága" egymás után szintén szuverén és független államnak nyilvánította magát.

A CIS

Amint fentebb említettük, 1991. szeptember 6-án a Szovjetunió elismerte Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségét. Megjegyzendő, hogy a Szovjetunió tizenöt köztársasága közül tizenkettő 1991. december 17-én Hágában nemzetközi megállapodást (Európai Energia Charta) írt alá. Az aláírás jelezte, hogy ezek a köztársaságok gyakorlatilag független és szuverén államokká váltak.

A már független Észtország, Lettország és Litvánia kivételével a fennmaradó 12 köztársaság (Grúzia kivételével) csatlakozott a Független Államok Közösségéhez (FÁK). 1993 decemberében Grúzia is csatlakozott a FÁK-hoz. 2006. augusztus 26-án Türkmenisztán kilépett az állandó tagságból, és társult taggá vált.

Sokan úgy vélték, hogy a Független Államok Közössége (FÁK) létrehozásával a Szovjetunió megszűnt létezni. Úgy vélték, hogy ez a Szovjetunió felbomlását jelenti. Sokan mások úgy gondolják, hogy a FÁK-kal Oroszország továbbra is rendelkezik némi ellenőrzéssel a Szovjetunió egykori köztársaságai felett.

1991. december 25-én Gorbacsov lemondott a Szovjetunió elnöki tisztségéről. 1991. december 31-ig a Szovjetunió különböző "köztársaságaiban" minden hivatalos szovjet intézmény megszűnt működni. E köztársaságok egyéni kormányai kezdték meg működésüket. A szovjet zászló utoljára lobogott a Kreml felett.



Összefoglaló

A Szovjetuniót négy alapelv vezérelte: a szovjetek láncolata, az etnikai föderáció, az államszocializmus és a kommunista párt felsőbbrendűsége. Gorbacsov peresztrojka- és glasznoszty-politikája olyan helyzetet teremtett, amely mind a négy fenti elvet meggyengítette. Többször is megpróbált olyan vezetői kört kialakítani, amely támogatta politikáját. Mindezt azért próbálta megtenni, mert ő és csapata úgy látta, hogy a Szovjetunió a hosszú távú stagnálás felé halad.

Gorbacsov politikája lehetővé tette, hogy a különböző szovjet köztársaságok vezetői bizalmat és befolyást szerezzenek. Ugyanakkor sokak, köztük a nacionalista erők és a hagyományos kommunisták ellenállásába ütközött. Voltak, akik elfogadták a reformokat, mások a régi rendszer folytatását akarták, és voltak, akik a Szovjetuniótól és a központi irányítástól való teljes függetlenséget kívánták. Gorbacsov végül nem tudott közös álláspontot biztosítani ezen erők között. Végül ez vezetett a Szovjetunió összeomlásához és felbomlásához.



A feloldás után

Közvetlenül a Szovjetunió felbomlása után Jelcin számos lépést tett annak érdekében, hogy a Szovjetunió gazdaságát szocialista gazdaságból kapitalista gazdasággá alakítsa át. Például: csökkentette a pénztelen gazdaságoknak és iparágaknak nyújtott támogatásokat; megszüntette az árak feletti ellenőrzést; lépéseket tett az orosz rubel konvertibilitása érdekében. Azt is megengedte, hogy a környezetéhez közel álló emberek és más üzletemberek birtokba vegyék a korábban állami tulajdonban lévő vállalkozásokat és iparágakat, és magánvállalkozásként működtessék azokat. A tervezők és közgazdászok úgy gondolták, hogy ezek a változások gyorsabb gazdasági fejlődéshez vezetnek majd. Azonban semmi ilyesmi nem történt. Üres idézet (súgó)

A Szovjetunió felbomlása óta Oroszország számos problémával néz szembe, többek között a következőkkel:

  • Oroszország lakosságának mintegy 25%-a nagyon szegény, és a szegénységi küszöb alatt él. []
  • A várható élettartam csökkent. Ez azt jelenti, hogy az emberek fiatalon halnak meg. []
  • A bruttó hazai termék a korábbiak 50%-a lett. []

Az idősebb generációhoz tartozó oroszok közül sokan úgy vélik, hogy a korábbi rendszer jobb volt. Az 1990-es években Oroszország számos politikai, társadalmi és gazdasági válsággal nézett szembe. Sokan[ki? ] még mindig úgy vélik, hogy a helyzet még mindig rosszabb a korábbi időkhöz képest.



Kapcsolódó oldalak



Kérdések és válaszok

Q: Mi a Szovjetunió felbomlása?


V: A felbomlás egy ország megszűnése vagy szétválása. Ebben az esetben a Szovjetunió mint önálló ország megszűnésére utal.

K: Melyek voltak azok a köztársaságok, amelyek a Szovjetunióhoz tartoztak?


V: A Szovjetunióhoz tartozó köztársaságok közé tartozott Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán, Grúzia, Észtország, Lettország és Litvánia.

K: Hogyan keveredett bele Oroszország ebbe a felbomlásba?


V: Oroszországnak még mindig számos korábbi köztársaság van a határain belül, ezért is nevezik Orosz Föderációnak. Oroszország határain belül nyolc szövetségi körzet és 83 úgynevezett "szövetségi szubjektum" található.

K: Ki volt a Szovjetunió elnöke, amikor felbomlott?


V: Mihail Gorbacsov volt a Szovjetunió elnöke, amikor az felbomlott. Ő 1985. március 11. óta volt vezető, és 1991. december 25-én mondott le posztjáról.

K: Mikor szűnt meg végleg minden szervezet és hivatal?


V: 1991. december 31-én minden szervezet és hivatal végleg leállt.

K: Mikor tűzték ki utoljára a zászlójukat a Kremlre?


V: Utoljára 1991. december 31-én tűzték ki zászlójukat a Kremlre, amikor minden szervezet és osztály végleg leállt.

K: Mi lépett a Szovjetunió helyébe annak felbomlása után?


V: Felbomlása után a Független Államok Közössége lépett a helyébe, amely a Szovjetunióhoz korábban tartozó országok többségét tömörítő szervezet.


Keres
AlegsaOnline.com - 2020 / 2025 - License CC3