Borisz Nyikolajevics Jelcin — Oroszország első elnöke (1991–1999)

Borisz Jelcin életrajza: Oroszország első elnöke (1991–1999), reformok, politikai fordulatok és örökség — részletes életút, hatalom és közélet bemutatása.

Borisz Nyikolajevics Jelcin ( listen ; oroszul: Бори́с Никола́евич Е́льцин; 1931. február 1. – 2007. április 23.) Oroszország első elnöke és az ország első, közvetlenül megválasztott államfője volt. Tisztségét 1991 júniusától 1999. december 31‑ig töltötte be. Politikai pályája és döntései mélyen alakították az SZKP utáni orosz államot: egyszerre kapcsolják hozzá a demokratikus intézmények létrejöttét és a 1990‑es évek gazdasági, társadalmi és politikai válságait.

Korai évek és szakmai előmenetel

Jelcin 1931‑ben, a Szverdlovszk régióban fekvő Butkában született. Mérnöki végzettséget szerzett és a szovjet időszakban tanulmányait és karrierjét építette — előbb építészmérnökként dolgozott, majd a kommunista párt helyi apparátusában emelkedett fel. A 1970–80‑as években helyi pártfunkcionáriusként szerzett tapasztalatot, később a központi politikába került, és a peresztrojka időszakában ismert kritikusává vált a szovjet vezetés egyes gyakorlati megoldásainak.

Politikai pálya a rendszerváltás előtt és alatt

Jelcin az 1980‑as évek végén országos figyelmet kapott, mivel nyíltan bírálta a pártvezetés korrupt gyakorlatát és a lassan folyó reformokat. 1990–1991-ben a RSZSZK (oroszországi szovjet szocialista köztársaság) vezető testületeiben játszott fontos szerepet; népszerűsége és reformpárti megszólalásai hozzájárultak ahhoz, hogy 1991 júniusában megnyerje az első, közvetlen elnökválasztást az orosz köztársaságban.

Az 1991. augusztusi puccskísérlet idején Jelcin — a Moszkvában való nyilvános megjelenéseivel, így az ismert tankon elmondott beszédével — a puccs ellenfeleként vált a széles nyilvánosság szimbólumává. A puccs elbukása felgyorsította a Szovjetunió felbomlását, és Jelcin pozícióját erősítette.

Elnöksége (1991–1999): reformok és válságok

Jelcin elnöksége alatt Oroszország gyors, de fájdalmas átmeneten ment keresztül a tervgazdaságról a piacgazdaság felé. Főbb események és intézkedések:

• Gazdasági reformok: 1992‑ben bevezették a piacorientált reformokat (a „sokkterápia”), amelyek célja az infláció csökkentése és a piac felszabadítása volt. A gyors privatizáció azonban koncentrálta a jövedelmet, és hozzájárult az oligarchák megerősödéséhez.
• Politikai válságok: 1993‑ban súlyos konfliktus alakult ki Jelcin és a parlament között. Az őszi válság katonai erővel zárult: a parlamenti épület (a Fehér Ház) ostrom alá került, majd szétverték a felkelést. Ezt követően új alkotmányt fogadtak el, amely erősebb elnöki hatalmat állapított meg.
• Első csecsen háború: 1994–1996 között Oroszország fegyveres beavatkozást folytatott Csecsenföldön, amely során súlyos emberi és katonai veszteségek keletkeztek, és amely Jelcin népszerűségére is rányomta bélyegét.
• Gazdasági következmények: A reformok kezdetben hiperinflációt, életszínvonal‑csökkenést és termeléscsökkenést okoztak. A 1998‑as orosz pénzügyi válság tovább mélyítette a problémákat: a rubel összeomlott, az állam csődhelyzetet jelentett, és sok ember számára nehezebb lett megélhetést találni.

Belpolitika, korrupció és privatizáció

A privatizáció különböző formái, köztük a jegyekkel (voucher) történő privatizáció és a későbbi loans-for-shares program, lehetővé tették, hogy néhány magánbefektető — később az oligarchák — jelentős ipari vagyonnal szerezzenek maguknak részesedést. Sok kritika érte Jelcint amiatt, hogy nem tudta kellőképpen szabályozni és transzparenssé tenni az átalakulás folyamatát; a közvélemény egy része korrupcióról és a közvagyon privatizációjának visszaéléseiről beszélt.

Egészség, visszatérő problémák és lemondás

Jelcin egészségi állapota és alkoholproblémái gyakran szerepeltek a sajtóban, és befolyásolták politikai teljesítményét. Többször voltak műtétei és kórházi kezelései szívproblémák miatt. 1999 augusztusában — politikai nyomás és csökkenő népszerűség közepette — új miniszterelnököt nevezett ki: Vladimir Putyint. 1999. december 31‑én váratlanul lemondott elnöki tisztségéről, és azonnali hatállyal Putyint nevezte ki ideiglenes elnöknek. Ezzel zárult Jelcin államfői korszaka.

Halála és öröksége

Jelcin 2007. április 23‑án halt meg Moszkvában. Temetésére korlátozott állami tiszteletadással került sor, s végső nyughelye a Novodevicsij temetőben található. Öröksége megosztó: egyesek nagyra értékelik, hogy lerakta a többpárti demokrácia és a nyílt piac irányába tett első lépéseket, mások bírálják a reformok káoszát, a széles körű szegénységet, a korrupciót és azokat a politikai döntéseket, amelyek hosszú távon elsősorban néhány gazdasági szereplőnek kedveztek.

Értékelés

Jelcin alakja a mai napig vita tárgya: támogatóinak szemében a kommunista rendszer összeomlását követő szabadság és a demokratikus intézmények egyik megteremtője volt, míg kritikusai szerint hibás politikai és gazdasági döntései hozzájárultak az 1990‑es évek oroszországi válságaihoz. Politikusi öröksége így egyszerre tartalmaz demokratikus áttörést és az átmenet súlyos társadalmi költségeit.

Keresés betűvel