Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaság

Történelem

Oroszországhoz csatolás

Az orosz kísérletek a türkmén területek annektálására a tizenkilencedik század második felében kezdődtek. A közép-ázsiai népek közül a türkmének álltak a legkeményebben ellen az orosz terjeszkedésnek. 1869-ben az Orosz Birodalom megalapozta jelenlétét a mai Türkmenisztán területén, és Krasznovodszk (ma Türkmenbaşy) néven új tengeri kikötőt hozott létre.

Néhány évvel később, 1873-ban annektálták a Khiva kánságot. Mivel a türkmén törzsek, főként a jomudok, a khiváni kán katonai szolgálatában álltak, az orosz erők megszállták Khorazmot, számos települést lerombolva és több száz türkmént megölve. 1881-ben az oroszok Mihail Szkobelev tábornok vezetésével megostromolták és elfoglalták Geok Tepe-t, az egyik utolsó türkmén erődítményt. Geok Tepe Ashgabat közelében található. A türkmének veresége után a mai Türkmenisztán annektálása csak gyenge ellenállásba ütközött. Még ugyanabban az évben az oroszok megállapodást kötöttek a perzsákkal. Ez a megállapodás létrehozta a perzsa-orosz határt, amely a mai Türkmenisztán és Irán közötti határ lett. 1897-ben határmegállapodást írtak alá az oroszok és az afgánok között.

Az Oroszországhoz csatolást követően a területet Transzkaszpi régió néven kezelték. A Transzkazpi régiót a taskenti Turkesztáni Kormányzó-Generális Kormányzóságról kinevezett tisztviselők igazgatták. Az 1880-as években vasútvonalat építettek Krasznovodszkból Aszgabatba, amelyet később Taskentig meghosszabbítottak. A vasút mentén városi területek kezdtek kialakulni. Bár a Transzkaszpi régió lényegében Oroszország gyarmata volt, az oroszoknak továbbra is voltak aggodalmaik, például a brit gyarmatosító szándékok miatt a régióban és a türkmének esetleges felkelései miatt.

SSR létrehozása

Mivel a türkmének általában nem ellenezték a szovjet uralom 1917-es bevezetését, az azt követő években kevés forradalmi tevékenység történt a régióban. A forradalmat közvetlenül megelőző éveket azonban az orosz uralom elleni szórványos türkmén felkelések jellemezték, amelyek közül a legjelentősebb az 1916-os, egész Turkesztánra kiterjedő antitarchista felkelés volt. A szovjet uralommal szembeni fegyveres ellenállásuk az 1920-as évektől az 1930-as évek elejéig az egész Közép-Ázsiában zajló nagyobb basmachi felkelés része volt, amely a későbbi Szovjetunió legtöbb köztársaságát magába foglalta. Bár a szovjet források ezt a küzdelmet a köztársaság történelmének egy kisebb fejezeteként írják le, egyértelmű, hogy az ellenállás fontos volt, és nagyszámú türkmén halálát okozta.

1924 októberében Közép-Ázsia különálló politikai egységekre oszlott. A Turkesztáni Autonóm Szovjet Szocialista Szovjet Köztársaság (Turkesztáni ASZSZK) Transzkaszpi régiója és türkmén területe a Türkmen Szovjet Szocialista Köztársaság (Türkmen Szovjet Szocialista Köztársaság) lett, a Szovjetunió alkotóköztársasága, amely egyenrangú volt pl. az Orosz SZSZK-val. A szovjet uralom első évtizedeinek kényszerkollektivizálása és más szélsőséges társadalmi-gazdasági változások során a pásztornomádé megszűnt gazdasági alternatívát jelenteni Türkmenisztánban, és az 1930-as évek végére a türkmének többsége letelepedett. A szovjet államnak a hagyományos türkmén életmód aláásására irányuló erőfeszítései jelentős változásokat eredményeztek a családi és politikai kapcsolatokban, a vallási és kulturális szokásokban, valamint a szellemi fejlődésben. Oroszok és más szlávok, valamint különböző nemzetiségű, főként kaukázusi emberek ezrei vándoroltak Türkmenia városi területeire. Türkmenia iparosodott, és a természeti erőforrásokat korlátozott mértékben kiaknázták.

A szovjet uralom alatt a kommunista hatóságok minden vallási meggyőződést elnyomtak, mint babonát és "a múlt maradványait". A legtöbb vallási oktatást és vallási szertartást betiltották. A mecsetek túlnyomó többségét bezárták. A II. világháború alatt létrehozták a közép-ázsiai iszlám hit felügyeletére a Taskentben székelő hivatalos Közép-ázsiai Muszlim Tanácsot. A Muszlim Tanács fennállásának nagy részében a propaganda eszközeként működött. Az ateizmus befolyásolta a vallási fejlődést, és hozzájárult a türkmének elszigetelődéséhez a nemzetközi muszlim közösségtől. Néhány vallási szokást, mint például a muszlim temetést és a férfiak körülmetélését a szovjet időszak alatt is folytatták, de a legtöbb vallási hit, tudás és szokás csak a vidéki területeken maradt fenn "népi formában", egyfajta nem hivatalos iszlámként, amelyet az államilag irányított Spirituális Igazgatóság nem hagyott jóvá.

Függetlenség előtti

Az 1930-as évektől kezdve Moszkva szigorú ellenőrzés alatt tartotta a köztársaságot. A Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) nemzetiségi politikája a türkmén politikai elit kialakulásához vezetett, és elősegítette a ruszifikációt. A szlávok mind Moszkvában, mind Türkmeniában szorosan felügyelték a kormánytisztviselők és bürokraták nemzeti kádereit. A türkmén politikusok általában támogatták a szovjet politikát. Moszkva kezdeményezett szinte minden politikai tevékenységet a köztársaságban. Türkmenisztán nagyrészt csendes szovjet köztársaság volt. Az egyetlen jelentős politikai esemény az 1980-as évek közepén kirobbant korrupciós botrány volt, amely a hosszú ideje hivatalban lévő első minisztert, Muhammetnazar Gapurow-t eltávolította. Sok türkmén önállósult, ami hozzájárult ahhoz, hogy Mihail Gorbacsov glasznoszty és peresztrojka politikája kevés hatást gyakorolt Türkmenisztánra. A köztársaság meglehetősen felkészületlenül érte a Szovjetunió felbomlása és az azt követő függetlenség 1991-ben.

Amikor 1988-ban és 1989-ben más szovjet köztársaságok szuverenitást követeltek területük felett, Türkmenia vezetése is bírálni kezdte Moszkva gazdasági és politikai politikáját. A Legfelsőbb Tanács egyhangú szavazása után Türkmenisztán 1990 augusztusában kikiáltotta szuverenitását. 1991 augusztusában, a Gorbacsov moszkvai uralma elleni sikertelen puccskísérletet követően Türkmenisztán kommunista vezetője és Türkmenisztán első elnöke, Saparmurat Niyazov népszavazást írt ki a függetlenségről. A népszavazás hivatalos eredménye 94 százalékban támogatta a függetlenséget. A köztársaság Legfelsőbb Tanácsa 1991. október 27-én kikiáltotta Türkmenisztán függetlenségét. Türkmenisztán 1991. december 26-án nyerte el hivatalosan függetlenségét a Szovjetuniótól.

Politika

A többi szovjet köztársasághoz hasonlóan Türkmenia is a marxista-leninista ideológiát követte. Az országot a köztársaság egyetlen pártja, a Szovjetunió Kommunista Pártjának köztársasági ága, a Türkmenisztáni Kommunista Párt irányította.

Türkmenisztán politikája egy egypárti szocialista köztársaság keretében zajlott. A Legfelsőbb Tanács a köztársaság egykamarás törvényhozása volt, amelynek élén egy elnök állt. A Legfelsőbb Tanács épülete Ashkhabadban volt.

Politikai vezetés

Türkmenisztán Kommunista Pártjának első titkárai

• Ivan Mezhlauk (1924. november 19. - 1926) (1925. február 20-ig megbízott)
• Shaymardan Ibragimov (1926. június - 1927)
• Nyikolaj Paszkutszkij (1927 - 1928)
• Grigorij Aronsztam (1928. május 11. - 1930. augusztus)
• Jakov Popok (1930. augusztus - 1937. április 15.)
• Anna Mukhamedov (1937. április - október)
• Jakov Csubin (1937. október - 1939. november)
• Mihail Fonin (1939 november - 1947 március)
• Batyrov Sadzsa (1947. március - 1951. július)
• Szuhan Babajev (1951. július - 1958. december 14.)
• Dzsuma Durdy Karajev (1958. december 14. - 1960. május 4.)
• Balysh Ovezov (1960. június 13. - 1969. december 24.)
• Muhammetnazar Gapurow (1969. december 24. - 1985. december 21.)
• SaparmuratNiyazov (1985. december 21. - 1991. december 16.)

A Népbiztosok Tanácsának elnökei

• Kaikhaziz Atabajev (1925. február 20. - 1937. július 8.)
• Aitbay Khudaybergenov (1937. október - 1945. október 17.)
• Szuhan Babajev (1945. október 17. - 1946. március 15.)

A Minisztertanács elnökei

• Szuhan Babajev (1946. március 15. - 1951. július 14.)
• Balysh Ovezov (1951. július 14. - 1958. január 14.) (1. alkalom)
• Dzsuma Durdy Karajev (1958. január 14. - 1959. január 20.)
• Balysh Ovezov (1959. január 20. - 1960. június 13.) (2. alkalom)
• Abdy Annalijev (1960. június 13. - 1963. március 26.)
• Muhammetnazar Gapurow (1963. március 26. - 1969. december 25.)
• Oraz Orazmuhammedow (1969. december 25. - 1975. december 17.)
• Bally Jazkulijev (1975. december 17. - 1978. december 15.)
• Csary Karriyev (1978. december 15. - 1985. március 26.)
• Saparmurat Niyazov (1985. március 26. - 1986. január 4.)
• Annamurat Hojamyradow (1986. január 4. - 1989. november 17.)
• Han Ahmedow (1989. december 5. - 1991. október 27.)