Írország története – keltáktól napjainkig: vikingek, normannok, függetlenedés

Senki sem tudja pontosan, hogy az első emberek mikor érkeztek Írországba. Radiometrikus kormeghatározás segítségével a tudósok megállapították, hogy egy késnyomokat tartalmazó medvecsont 12 500 éves. Valószínű, hogy már akkor is éltek emberek Írországban. Kr. e. 7900-ra már vadászó-gyűjtögetők (vadon élő növényeket és állatokat fogyasztó emberek) éltek Írországban. Ezt az időszakot nevezték kőkorszaknak. Kr. e. 4000 körül kezdtek el állatokkal és növényekkel gazdálkodni. Készítettek kerámiát, kőszerszámokat, faházakat és nagy sírokat. A bronzkor i. e. 2500 körül kezdődött. Az emberek megtanultak fémekből, például bronzból, aranyból és rézből dolgokat készíteni, de többnyire csak a gazdag embereknek volt ilyenjük. Az emberek elkezdtek szőni és bőrrel dolgozni is. Nagy helyiségeket építettek a fémfegyverek tárolására. A vaskor i. e. 600 körül vagy korábban kezdődött, amikor az emberek elkezdtek vasszerszámokat készíteni. A vaskorban kelták érkeztek Írországba, így kelta nyelveket kezdtek beszélni. A kelták magukkal hozták a művészeti stílusukat is. Kr. e. 1 és 400 között római katonák megszállhatták Írországot, de Írország nem csatlakozott a Római Birodalomhoz. Körülbelül öt király uralkodott Írország egy-egy nagy részén.

A Kr. u. 300-as években a kereszténységet és az írást is behozták Írországba. Szent Patrik híres volt arról, hogy a 400-as években terjesztette a kereszténységet Írországban, de nem ő volt az első keresztény Írországban. A következő 300-400 évben egyre több ír lett keresztény. Más országokból keresztény szerzetesek érkeztek az ír kolostorokba. Néhány kolostor várossá nőtte ki magát. A Kr. u. 400-800 között a fő épületek földből épült kerek erődök (raths vagy ringforts) voltak, bennük házakkal. Az erdők nagy részét kivágták, hogy tanyákat alakítsanak ki. Ebben az időben néhány új királyság jött létre. Az észak-írországi Uí Néill királyság átvette a Tara nevű területet, majd uralkodott az összes többi királyság felett. Őket nevezték a magas királyoknak.

800-ra szinte mindenki keresztény volt. Gaeleknek hívták őket, és a gael nyelvet beszélték. 795-ben a vikingek, a Skandináviából érkező tengerészek betörtek és sok várost kiraboltak. A vikingek ír királyok felett uralkodtak. Felépítették Dublint és más tengerparti városokat és településeket. 902-ben a keresztény ír seregek kiszorították a vikingeket, de 917-ben a vikingek visszatértek, és új királyságot alapítottak Dublinban. Idővel a vikingek újabb királyságokat alapítottak. Az 1000-es és 1100-as években a vikingek vagy elmentek, vagy az ír kultúra részévé váltak.

Brian Boru, Munster királya Leinster ellen harcolt, és az 1000-es évek elején lett főkirály. Ezt követően a négy tartományból érkeztek a főkirályok: Munster, Leinster, Ulster és Connacht. Minden tartománynak megvolt a maga királya is.

Az 1100-as években Ruaidrí Ua Conchobair volt a főkirály. Ő kényszerítette Diarmaid Mac Murchadát, Leinster királyát, hogy elhagyja királyságát. Diarmaid megkérte II Henriket, Anglia normann királyát, hogy segítsen neki visszaszerezni a földjét. Henrik beleegyezett, így 1167-ben normann (és walesi) lovagokból álló sereg szállta meg Írországot. Richard de Clare, akit Strongbownak hívtak, vezette a lovagokat. Henrik úgy gondolta, hogy a normann lovagok és Strongbow túl erősek, ezért úgy döntött, hogy elfoglalja Írországot. Saját flottájával 1171-ben Írországba utazott. Henrik meghódította Írországot, és legkisebb fiának, Jánosnak adta. Henrik úgy gondolta, hogy János soha nem lesz Anglia királya, ezért Jánosból Írország urát tette. János azonban 1199-ben Anglia királya lett, miután minden testvére meghalt. Ezután Írországot az angol király uralta. Az Angliából érkező normann urak egyre nagyobb részét kezdték elfoglalni Írországnak. Leginkább a keleti és déli partok közelében éltek, és néhány földet még mindig ír királyok uraltak.

A normann urak új várakat és városokat építettek földjeiken. Sokan jöttek Angliából Írországba több földért. Az angol, normann vagy angol-normann urak a földeket uradalmaknak nevezett területekre osztották fel. Kerítéseket húztak a tanyák köré, hogy mindenki tudja, kié a tanya. A farmokat jobbá tették, hogy kisebb területen többet tudjanak termelni. Az angol-normannok több búzát ültettek és több juhot tenyésztettek. A népesség gyorsan nőtt. 1297-ben az angol-normannok létrehozták az ír parlamentet, egy olyan gyűlést, ahol törvényeket hoztak.

A kelta írek gyakran megpróbálták átvenni az irányítást az angol-normannoktól. 1315-ben Edward Bruce, egy skóciai lord szövetkezett az írekkel, hogy harcoljanak az angol-normannok ellen. Az angol-normannok 1318-ban megnyerték a háborút. Az angol-normann uralkodók azonban gyengültek. 1500-ra Anglia már csak Kelet-Írország egy kis részét, az úgynevezett Pale-t ellenőrizte. Írország többi részén az emberek írül beszéltek és ír kultúrájuk volt.

Írországnak volt egy kormányzója (uralkodója), akinek hűségesnek kellett lennie az angol királyhoz. Az 1530-as években Thomas Fitzgerald, a kormányzó fellázadt Anglia ellen. Emiatt VIII. Henrik angol király nagyobb hatalmat akart. 1541-ben Írország ura helyett Írország királyának nyilvánította magát. Az angolok katonai erődöket építettek Írországban. Angol telepesek költöztek Írországban az ültetvényeknek nevezett területekre. Angol törvényeket alkalmaztak, és Írország nagy részét elfoglalták. Az 1590-es években a kilencéves háború során az Ulsterből származó ír katonák harcoltak az angolok ellen.

Az írek többsége katolikus volt. A telepesek többnyire protestánsok voltak. Ulsterben, a legnagyobb ültetvényen a telepesek többnyire Skóciából származó presbiteriánusok voltak. A többi tartományban a telepesek többnyire anglikánok voltak Angliából. Az angol királyok és az angol parlament azt akarta, hogy az írek anglikánok legyenek. Létrehozták az Ír Egyházat, az anglikán egyház egyik ágát. Az 1600-as évek büntetőtörvényei büntették azokat az íreket, akik nem az ír egyházat követték. Az anglikánok egyre erősebbek lettek. Ezt az időszakot nevezték protestáns felemelkedésnek. Ez volt a kelta Írország vége.

Az 1700-as években Írország katolikus lakossága szegény parasztok voltak. Többnyire krumplit ettek, és nem lehetett földjük. Voltak lázadások a földesurak és az angol uralom ellen, de ezek többnyire kudarcot vallottak. 1801-ben az Acts of Union egyesítette Írországot Nagy-Britanniával, megalakítva ezzel Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságát (UK). Az ír parlament az Egyesült Királyság londoni parlamentjének részévé vált.

1831-ben a kormány arra kötelezte az általános iskolákat, hogy ne írül, hanem angolul tanítsanak. A gyerekeket megbüntették, ha az iskolában írül beszéltek. Az embereknek angolul kellett beszélniük, ha jó állást akartak. 1845-1849 között egy betegség elpusztította a burgonyaültetvényeket, ami a Nagy Éhínséget, vagyis az ír burgonyaéhínséget okozta. Körülbelül egymillió ember halt éhen, és további egymillióan más országokba költöztek. Az éhínség leginkább az íreket sújtotta, mert ők voltak szegények. Több ember váltott át az ír nyelvről az angolra. Egyesek szerint az emberek azért éheztek, mert az írországi termést más országoknak adták el. Ezek a termények táplálhatták volna az írországi embereket. Sok ír ember kénytelen volt elhagyni a földjét, mert nem tudta fizetni a bérleti díjat a földesuraknak. Egyeseknek a kormány által létrehozott gyárakban kellett dolgozniuk az ír szegénytörvények miatt. Az 1870-es évektől az 1890-es évekig a Föld Liga és a kormány között erőszakos cselekmények zajlottak. A Föld Liga alacsonyabb bérleti díjakat akart, és földet akartak vásárolni.

Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején a brit kormány megkönnyítette az írek számára a földvásárlást. 1886-ban a Liberális Párt megpróbált új parlamentet létrehozni Írország számára. Ezt az elképzelést Home Rule-nak nevezték el. A parlament azonban nem engedélyezte Írországnak a Home Rule-t. 1900 körül az írek megosztottak nacionalistákra, akik Home Rule-t vagy függetlenséget akartak, és unionistákra, akik azt akarták, hogy Nagy-Britannia irányítsa őket. A nacionalisták többnyire katolikusok voltak, akik vidéken éltek. Az unionisták többnyire protestánsok voltak, akik városokban éltek. Az unionisták attól tartottak, hogy elveszítik jogaikat, ha Írországnak saját kormánya lesz. Írország egyes részein az unionisták többnyire gazdagok voltak. Ulsterben azonban sok unionista munkás volt, akik azt akarták, hogy a felsőbb osztály kevesebb hatalommal rendelkezzen.

1912-ben néhányan a Parlamentben ismét megpróbálták elérni a Home Rule-t. Ulsterben mintegy 500 000 unionista írta alá az Ulster Convenant nevű petíciót a Home Rule ellen. Ulsteri Önkéntesek néven hadsereget is alakítottak. Az ír nacionalisták megalakították az Ír Önkéntesek nevű hadsereget. 1914-re a kormányt túlságosan aggasztotta az I. világháború ahhoz, hogy a Home Rule-ra gondoljon. A nacionalisták és az unionisták egyaránt harcoltak a brit katonai egységekben az I. világháborúban.

1916-ban a függetlenséget akaró írek fellázadtak. Nagy-Britannia gyorsan leállította, de sok ír dühös volt. Megválasztották a Sinn Féint, egy függetlenségi pártot, amely a legtöbb ír parlamenti helyet szerezte meg. A Sinn Féin tagjai nem voltak hajlandók Londonba menni, hogy csatlakozzanak a parlamenthez. Ehelyett Dublinban új gyűlést alapítottak, amelyet Dáil Éireann (vagy Dáil) néven hívtak. A Sinn Féin azt mondta, hogy Írország mostantól független. 1918-ban az ír önkénteseket az Ír Köztársasági Hadseregbe (IRA) szervezték. Az IRA 1919-1921 között háborút vívott a britek ellen (ír függetlenségi háború), hogy önálló ország legyen. 1920-ban a brit kormány úgy döntött, hogy Írországot felosztja Dél-Írországra (The Provisional Government), amely a sziget mintegy 5/6-át tette ki, és Észak-Írországra. A Dáil és Nagy-Britannia 1922-ben szerződést írt alá arról, hogy Dél-Írországot az Ír Szabad Állammá alakítják. Továbbra is kapcsolatban állt az Egyesült Királysággal, de nagyobb szabadsággal rendelkezett. Az IRA azonban teljesen el akarta hagyni az Egyesült Királyságot. Háborút vívtak (ír polgárháború) az Ír Szabadállam kormánya ellen. Az IRA 1923-ban hagyta abba a harcot.

Észak-Írországot 1922-1972 között az Ulster Unionista Párt kormányozta. James Craig, az első miniszterelnök azt mondta, hogy ez egy protestáns ország. Az Ír Szabadállam 1937-ben új alkotmányt kapott, amely létrehozta kormányát. 1949-ben Írország kilépett a Brit Nemzetközösségből, és az Ír Köztársaság (néha csak Írországnak nevezik) lett. 1969-ben Észak-Írországban egyre nagyobb lett az erőszak a nacionalista katolikusok és az unionista protestánsok között. A katolikusok védelmére és Írország egyesítésére megalakult az Ideiglenes IRA. 1969-től 1998-ig folyamatos harcok folytak (The Troubles) az Ideiglenes IRA és az Egyesült Királyság hadserege között.

1998-ban az ír választók jóváhagyták a Belfasti Megállapodást vagy Nagypénteki Megállapodást, ami azt jelentette, hogy Észak-Írország az Egyesült Királyságban marad. Észak-Írország csatlakozhatna az Ír Köztársasághoz, ha a szavazók több mint fele ezt akarná. A megállapodás olyan tanácsokat is létrehozott, ahol Írország mindkét részének miniszterei együtt dolgoztak. Észak-Írország 1998-ban új kormányt kapott.

A 20. század nagy részében (1900-1999) az Ír Köztársaság több mint 90%-ban katolikus volt. A nép és a kormány társadalmilag konzervatív volt. A válás, a fogamzásgátlás és az abortusz egészen a 20. század végéig nem volt megengedett. 1927-ben az Ír Köztársaság kormánya létrehozta az Electricity Supply Boardot az elektromos áram irányítására. Az 1960-as évekre a vidéki családok 80%-a rendelkezett villanyárammal. Az egységes villamosenergia-piacot 2007-ben hozták létre Írország egész területének ellátására.

Az Ír Köztársaság és az Egyesült Királyság 1973-ban csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez, amelyből az Európai Unió (EU) lett. Az 1990-es években az Ír Köztársaság az európai egységes piac részévé vált. Az emberek utazhatnak és értékesíthetnek dolgokat az európai egységes piac országai között. A 20. század végén a gazdaság gyorsan növekedett, és a főként mezőgazdasági termelésből főként szolgáltatásokra és iparra váltott. Az Egyesült Királyság, beleértve Észak-Írországot is, 2020-ban kilépett az Európai Unióból, de az Egyesült Királyság és az Ír Köztársaság megállapodott abban, hogy nem ellenőrzik a határátlépéseket.