II. Henrik (Curtmantle) — Anjou gróf és Anglia királya (1133–1189)
II. Henrik (Curtmantle) 1133–1189: Anjou gróf, Anglia királya — jogreformok, bárói hatalom visszaszorítása, Eleonóra házassága és Richárd–János nemzedékének felemelkedése.
II. Henrik angol király, más néven II. Curtmantle Henrik (Le Mans, Franciaország, 1133. március 5. – Chinon, Franciaország, 1189. július 6.) Anjou grófja, Maine grófja, Normandia hercege, Aquitánia hercege, Gascogne hercege, Nantes grófja, Írország ura, és különböző időszakokban Wales, Skócia és Nyugat‑Franciaország egyes részeit is uralta. Uralkodásának központjában a Franciaország nyugati felén kiterjedő, később „Angevin birodalomnak” nevezett örökség és Anglia irányítása állt.
Korai élet és trónra jutás
Henrik V. Geoffrey, Anjou grófjának és Matilda császárnőnek a fia volt. Születése után anyja és nagyapja, I. Henrik angol király háborújának örököse lett: a 1135–1153 közötti belső küzdelmet, amelyet később „Anarchiának” neveznek, végül részben a 1153‑as egyezmény és a II. Henrik támogatottságának növekedése döntötte el. A trónöröklésről 1153-ban született megállapodás után, 1154‑ben került a trónra (koronázása 1154. december 19‑én történt Westminsterben).
Házasság, család és örökösök
Henrik 1152‑ben vette feleségül Aquitániai Eleonórát, amellyel hatalmas birtokokat szerzett Délnyugat‑Franciaországban. A házasságból számos gyermek született; közülük legismertebbek:
- Richárd (későbbi Richárd I.),
- János (későbbi János király),
- Henrik, a fiatal király (koronázott társkirályként, de korán elhunyt),
- Geoffrey, Bretagne hercege,
- Matilda, Eleanor, Joan és mások.
Bár Anglia királya volt, soha nem tanulta meg az angol nyelvet, mivel családja 1066 után Normandiából származott, és a királyi udvarban a normann‑francia (anglo‑normann) és a latin voltak a hivatalos nyelvek. Henrik jól képzett volt: folyékonyan beszélt latinul, a kora társadalmi és adminisztratív életének alapvető nyelvén.
Kormányzás és reformok
Henrik hatalmát a helyi bárókkal szembeni megerősítéssel biztosította: csökkentette a lázadó nagyurak önállóságát, megerősítette a királyi hatalmat és központosította az igazságszolgáltatást. Fontosabb intézkedései közé tartozott:
- a királyi kincstár és pénzügyi rendszer (exchequer) megerősítése,
- hálózatot kialakítása itineráns bírákból és királyi tisztviselőkből, akik országszerte jártak,
- a hűbéri viszonyok és a scutage (pénzbeli hadszolgálat helyetti adó) rendszereinek kiszélesítése,
- az Assize of Clarendon (1166) és későbbi szabályozásokhoz hasonló intézkedések bevezetése, amelyek az esküdtszéki eljárást és a jogi eljárások egységesítését szolgálták.
Ezek a reformok hosszú távon hozzájárultak az angol királyi igazságszolgáltatás fejlődéséhez, és előkészítették a későbbi common law kialakulását.
Konfliktusok: egyház, királyok és saját családja
Henrik uralkodása során súlyos konfliktusok is akadtak. Legismertebb az egyházzal való összeütközése Thomas Becket canterburyi érsekkel, amely 1170‑ben Becket meggyilkolásához vezetett Canterbury katedrálisa előtt. A gyilkosság után Henrik nemzetközi és belpolitikai nyomás alá került; később engedményeket tett és bűnbánatot gyakorolt a Püspöki Egyházzal szemben.
Egy másik állandó probléma volt saját családja: fiai többször fellázadtak ellene (különösen az 1173–1174‑es lázadás, amikor Richárd, Geoffrey és mások is felléptek apjuk ellen, külső segítséget kapva, így például Franciaország részéről). Bár Henrik végül levert sok felkelést, a folyamatos viszályok meggyengítették belső kohézióját és későbbi örökségét.
Hadjáratok és területi politika
Henrik gyakran személyesen vezetett hadjáratokat Nyugat‑Franciaországban, hogy megvédje vagy visszaszerezze az uralma alatt álló területeket (Normandia, Anjou, Maine, Touraine, Aquitánia, Gascony). Számára a francia királyokkal folytatott rivalizálás és a kontinensbeli birtokok megtartása éppoly fontos volt, mint Anglia kormányzása.
Halál és örökség
1189 tavaszán Henrik részt vett a Châlus‑ellenes hadjáratban, ahol egy sebesülés és a későbbi komplikációk miatt állapota súlyosra fordult; végül Chinonban hunyt el 1189. július 6‑án. Utódja és egyben egyik legnagyobb ellenfele fia, Richárd lett (Richárd I.).
Henrik öröksége komplex: egy erős, bürokratikusan gondolkodó uralkodó képét hagyta hátra, aki jelentősen megerősítette a királyi hatalmat, fejlesztette az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, ugyanakkor uralma alatt a személyes és dinasztikus konfliktusok is felerősödtek. Az általa létrehozott Angevin birodalom nagysága és a jogi‑kormányzati reformok hatása hosszú távon is meghatározó lett, bár utódai nem tudták teljes mértékben megtartani az általa összegyűjtött területeket.
II. Henrik, Anglia királya
Hatás a törvényességre és a rendre
Henry óriási hatással volt a Law and Orderre. Henrik elégedetlen volt azzal, hogy a törvényt nem egyformán alkalmazták Anglia-szerte, és változtatásai hozzájárultak a common law kialakulásához. Ez volt az a mód, ahogyan a törvényeket minden városban és faluban ugyanúgy alkalmazták, így mindenkit egyformán és méltányosan kezeltek. Ennek érdekében Henrik számos változtatást hajtott végre:
- Olyan bírákat hozott létre, akik beutazzák az országot, és ítélkeznek a törvényszegéssel vádolt emberek ügyeiben. Ez azt jelentette, hogy minden bűncselekményt a király vagy az ő bírái bíráltak el, és nem a helyi emberek, akik esetleg elfogultak vagy befolyásoltak lennének.
- Lehetővé tette a bírák számára, hogy beszedjék a kisebb bűncselekményekért kiszabott büntetéseket, amelyeket aztán a királynak adtak át.
- Létrehozta az esküdtszéki tárgyalást. Ez azt jelentette, hogy több, általában 12 helyi férfi ítélkezett egy bűncselekménnyel vádolt személy ügyében. Ha bűnösnek tartották, akkor megbüntették, ha pedig ártatlannak, akkor szabadon engedték.
Az esküdtszéki tárgyalás biztonságosabb alternatívája lett a sérüléssel vagy halállal végződő pereknek. 1215-ben, miután III. Innocent pápa megtiltotta a papoknak, hogy felügyeljék a törvényszéki tárgyalásokat, az esküdtszéki perek váltak a bűnözők megítélésének legelterjedtebb módjává.
Az egyik nagy esemény, amely Henrik uralkodása alatt történt, Thomas Becket meggyilkolása volt. Henrik és Becket régi barátok voltak, akik vitába keveredtek, miután Becket lett Canterbury érseke. Vitásuk az egyház szerepéről szólt Angliában. Becket megpróbálta növelni az egyházi bíróságok hatalmát, amelyek elvesztették hatalmukat, amikor Henrik jelentős változtatásokat hajtott végre a jogrendszerben. Négy lovag megölte Becketet a canterburyi székesegyházban. A legenda szerint a lovagok hallották, amint Henrik azt mondta: "Ki szabadít meg ettől a háborgó (lázadó) paptól?".
Henrik első fia, Vilmos, Poitiers grófja csecsemőként halt meg. 1170-ben Henrik és Eleonóra tizenöt éves fiát, Henriket királlyá koronázták (ez volt a másik oka annak, hogy Henrik összeveszett Thomas Becket-tel, aki nem értett egyet Henrik megkoronázásával). Az ifjú Henrik soha nem uralkodott, és nem szerepel az angol királyok és királynők listáján; ifjú Henrik királyként vált ismertté, hogy ne keverjék össze unokaöccsével, III. Henrikkel.
Henriknek és feleségének, Aquitániai Eleonórának öt fia és három lánya született: Vilmos, Henrik, Richárd, Geoffrey, János, Matilda, Eleonóra és Johanna. Henrik megpróbálta elvenni Eleanortól (és fiuktól, Richárdtól) a földeket. Ez konfliktushoz vezetett egyfelől Henrik, másfelől felesége és fiai között.
Henriknek számos házasságon kívüli gyermeke is született, köztük William de Longespee, Salisbury grófja, akinek anyja Ida, Norfolk grófnője volt; Geoffrey, York érseke, egy Ykenai nevű nő fia; Morgan, Durham püspöke; és Matilda, Barking apátnője.
Henriknek állandó küzdelmeket és csatákat kellett vívnia VII. Lajos francia király ellen, de saját feleségével és fiaival is számos konfliktusba keveredett. Törvényes gyermekei szerinte "az igazi fattyak" voltak. Amikor éppen nem egymással harcoltak, akkor Henrik ellen harcoltak. Először Richárd és az ifjú Henrik harcolt apjukkal a nekik ígért földek birtoklásáért. Vereséget szenvedtek, és súlyos pénzbírsággal sújtották őket. Később Eleanor és az ifjú Henrik polgárháborút vezettek Henrik király ellen (1173/74). Ezt is Henrik nyerte meg, csak éppen. Richárd végül legyőzte Henriket az Anjou-ért vívott csatában (1189). Richárdnak segítségére volt II. Fülöp, aki ekkor már francia király volt.
Gyenge, beteg és egy törvénytelen fián kívül mindenki elhagyta, Henrik 1189-ben, 56 évesen halt meg Franciaországban. Uralkodása 35 évig tartott, utódja Richárd lett.
Kérdések és válaszok
K: Ki volt II. Henrik angol király?
V: II. angol Henrik, más néven II. curtmantle-i Henrik Anjou grófja, Maine grófja, Normandia hercege, Aquitánia hercege, Gascogne hercege, Nantes grófja, Írország ura volt, és uralta Wales, Skócia és Nyugat-Franciaország egyes részeit. V. Geoffrey és Matilda császárné fia volt.
K: Mikor vette feleségül Eleanort?
V: 1152-ben vette feleségül Eleanort.
K: Milyen nyelven beszélt?
V: Családja 1066-ban Normandiából érkezett, így normandiai franciául beszéltek. Azonban intelligens és művelt volt, így folyékonyan beszélt latinul, ami akkoriban Európában a művelt emberek által használt nyelv volt.
K: Hogyan került a trónra?
V: Az angol trónöröklésről 1153-ban állapodtak meg, és végül I. István 1154-ben bekövetkezett halála után került a trónra.
K: Milyen csatákat vívtak gyermekei?
V: Gyermekei között volt a későbbi királyok közül Richárd, aki később számos csatát vezetett, és János.
K: Milyen hatalmat csökkentett Henrik uralkodása alatt? V: Uralkodása alatt Henrik csökkentette a bárók hatalmát, akik István uralkodása alatt nagy hatalomra tettek szert.
K: Milyen törvényt vezetett be Henrik uralkodása alatt? V: Henrik 1166-ban vezette be az esküdtszéki eljárást, mint törvényt uralkodása alatt.
Keres