II. Henrik angol király, más néven II. Curtmantle Henrik (Le Mans, Franciaország, 1133. március 5. – Chinon, Franciaország, 1189. július 6.) Anjou grófja, Maine grófja, Normandia hercege, Aquitánia hercege, Gascogne hercege, Nantes grófja, Írország ura, és különböző időszakokban Wales, Skócia és Nyugat‑Franciaország egyes részeit is uralta. Uralkodásának központjában a Franciaország nyugati felén kiterjedő, később „Angevin birodalomnak” nevezett örökség és Anglia irányítása állt.
Korai élet és trónra jutás
Henrik V. Geoffrey, Anjou grófjának és Matilda császárnőnek a fia volt. Születése után anyja és nagyapja, I. Henrik angol király háborújának örököse lett: a 1135–1153 közötti belső küzdelmet, amelyet később „Anarchiának” neveznek, végül részben a 1153‑as egyezmény és a II. Henrik támogatottságának növekedése döntötte el. A trónöröklésről 1153-ban született megállapodás után, 1154‑ben került a trónra (koronázása 1154. december 19‑én történt Westminsterben).
Házasság, család és örökösök
Henrik 1152‑ben vette feleségül Aquitániai Eleonórát, amellyel hatalmas birtokokat szerzett Délnyugat‑Franciaországban. A házasságból számos gyermek született; közülük legismertebbek:
- Richárd (későbbi Richárd I.),
- János (későbbi János király),
- Henrik, a fiatal király (koronázott társkirályként, de korán elhunyt),
- Geoffrey, Bretagne hercege,
- Matilda, Eleanor, Joan és mások.
Bár Anglia királya volt, soha nem tanulta meg az angol nyelvet, mivel családja 1066 után Normandiából származott, és a királyi udvarban a normann‑francia (anglo‑normann) és a latin voltak a hivatalos nyelvek. Henrik jól képzett volt: folyékonyan beszélt latinul, a kora társadalmi és adminisztratív életének alapvető nyelvén.
Kormányzás és reformok
Henrik hatalmát a helyi bárókkal szembeni megerősítéssel biztosította: csökkentette a lázadó nagyurak önállóságát, megerősítette a királyi hatalmat és központosította az igazságszolgáltatást. Fontosabb intézkedései közé tartozott:
- a királyi kincstár és pénzügyi rendszer (exchequer) megerősítése,
- hálózatot kialakítása itineráns bírákból és királyi tisztviselőkből, akik országszerte jártak,
- a hűbéri viszonyok és a scutage (pénzbeli hadszolgálat helyetti adó) rendszereinek kiszélesítése,
- az Assize of Clarendon (1166) és későbbi szabályozásokhoz hasonló intézkedések bevezetése, amelyek az esküdtszéki eljárást és a jogi eljárások egységesítését szolgálták.
Ezek a reformok hosszú távon hozzájárultak az angol királyi igazságszolgáltatás fejlődéséhez, és előkészítették a későbbi common law kialakulását.
Konfliktusok: egyház, királyok és saját családja
Henrik uralkodása során súlyos konfliktusok is akadtak. Legismertebb az egyházzal való összeütközése Thomas Becket canterburyi érsekkel, amely 1170‑ben Becket meggyilkolásához vezetett Canterbury katedrálisa előtt. A gyilkosság után Henrik nemzetközi és belpolitikai nyomás alá került; később engedményeket tett és bűnbánatot gyakorolt a Püspöki Egyházzal szemben.
Egy másik állandó probléma volt saját családja: fiai többször fellázadtak ellene (különösen az 1173–1174‑es lázadás, amikor Richárd, Geoffrey és mások is felléptek apjuk ellen, külső segítséget kapva, így például Franciaország részéről). Bár Henrik végül levert sok felkelést, a folyamatos viszályok meggyengítették belső kohézióját és későbbi örökségét.
Hadjáratok és területi politika
Henrik gyakran személyesen vezetett hadjáratokat Nyugat‑Franciaországban, hogy megvédje vagy visszaszerezze az uralma alatt álló területeket (Normandia, Anjou, Maine, Touraine, Aquitánia, Gascony). Számára a francia királyokkal folytatott rivalizálás és a kontinensbeli birtokok megtartása éppoly fontos volt, mint Anglia kormányzása.
Halál és örökség
1189 tavaszán Henrik részt vett a Châlus‑ellenes hadjáratban, ahol egy sebesülés és a későbbi komplikációk miatt állapota súlyosra fordult; végül Chinonban hunyt el 1189. július 6‑án. Utódja és egyben egyik legnagyobb ellenfele fia, Richárd lett (Richárd I.).
Henrik öröksége komplex: egy erős, bürokratikusan gondolkodó uralkodó képét hagyta hátra, aki jelentősen megerősítette a királyi hatalmat, fejlesztette az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, ugyanakkor uralma alatt a személyes és dinasztikus konfliktusok is felerősödtek. Az általa létrehozott Angevin birodalom nagysága és a jogi‑kormányzati reformok hatása hosszú távon is meghatározó lett, bár utódai nem tudták teljes mértékben megtartani az általa összegyűjtött területeket.
