Anglia történelme

·         1 Anglia az angolok előtt

·         2 Angolszász Anglia

o    2.1 A vikingek

·         3 Anglia a középkorban

·         4 Tudor Anglia

·         5 A Stuartok és a polgárháború

·         6 Hivatkozások

·         7 Egyéb weboldalak

·         8 További olvasmányok

Anglia az angolok előtt

Fő cikkek: Britannia őskori és római kori Britannia

A régészet azt mutatja, hogy az emberek jóval a Brit-szigetek többi része előtt érkeztek Dél-Angliába, valószínűleg a régmúlt jégkorszakok közötti és alatti barátságos éghajlat miatt.

Julius Caesar i. e. 55-ben és i. e. 54-ben a gall háborúk részeként megszállta a mai Anglia területét, és vereséget szenvedett. A De Bello Gallico című művében azt írta, hogy sok törzs élt ott, amelyek nagyon hasonlítottak más európai kelta törzsekhez. Az érmék és a későbbi római történetírók megadták nekünk a törzsek néhány uralkodójának nevét, és azt, hogy mit csináltak.

Kr. u. 43-ban Claudius sikeresen megszállta Angliát 40 000 katonájával, akik a kenti Richborough-nál szálltak partra Galliában.

A mai Anglia több száz éven át római provincia, Britannia volt. A rómaiak később lemondtak a tartományról, és magukra hagyták a kelta népet, amikor a Római Birodalom kezdett szétesni. A rómaiak befolyása azt jelentette, hogy Anglia területe már az angolszászok megérkezése előtt megtapasztalta az egységet.

Stonehenge, amelyet feltehetően i.e. 2000-2500 körül építettek.

Angolszász Anglia

Az angliai Abingdon közelében található ősi temetőben talált emberi testek elemzése azt mutatja, hogy szász bevándorlók és őslakos britek éltek egymás mellett.

A római-brit lakosság (a britek) asszimilálódott. Anglia betelepítését (vagy invázióját) szász hódításnak, vagy angolszász vagy angol hódításnak nevezik.

A Kr. u. 4. századtól kezdve sok briton Walesből, Cornwallból és Dél-Britanniából elindult a La Manche-csatornán átkelve, és Gallia nyugati részét (Armorica) kezdte el benépesíteni, ahol új nemzetet alapítottak: Bretagne. A britek adták új országuknak a nevét és a breton nyelvet, a brezhoneget, amely a walesi és a cornwalli nyelv testvérnyelve. A "Bretagne" elnevezés (a "Kis-Britannia" szóból) ekkor keletkezett, hogy megkülönböztesse az új Britanniát "Nagy-Britanniától". A brezhoneg nyelvet ma is beszélik Bretagne-ban.

A vikingek

Egy ideig tartó portyázások után a vikingek Angliában is elkezdtek letelepedni és kereskedni, és végül a 9. század végétől a Danelawnak nevezett területet uralták. Az egyik viking település Yorkban volt, amelyet a vikingek Jorviknak neveztek. A viking uralom nyomokat hagyott az angol nyelvben - mivel az óangol már rokonságban állt az ónorvég nyelvvel, sok északi szót kezdtek használni az angolban ebben az időben.

Anglia és a Dánalföld 878-ban

Anglia a középkorban

Harold Godwinson király veresége a hastingsi csatában 1066-ban II. Vilmos normandiai herceg, a későbbi I. Vilmos angol herceg ellen, és az ezt követő normann hódítás Anglia történelmében fontos változásokat okozott Nagy-Britannia történelmében. Vilmos elrendelte a Domesday Book megírását. Ez a teljes lakosság, valamint földjeik és vagyonuk felmérése volt, hogy segítse az adók beszedését.

Vilmos uralkodott Normandiában is, amely akkoriban hatalmas franciaországi hercegség volt. Vilmos és nemesei angol-normanul beszéltek és udvaroltak Normandiában és Angliában egyaránt. Az angol-normann nyelv használata az arisztokrácia körében évszázadokon át fennmaradt, és nagy hatással volt az óangol nyelv középangol nyelvvé alakulására.

Angliában a középkor a háborúk, a polgárháborúk, az időről időre bekövetkező lázadások, valamint a nemesek és a királyi családok közötti számos összeesküvés időszaka volt. Angliában bőven volt gabona, tejtermék, marha- és birkahús. A nemzet nemzetközi gazdasága a gyapjúkereskedelmen alapult, ahol az Észak-Angliából származó gyapjút eladták a flandriai textilkereskedőknek, hogy azok ruhát készítsenek belőle. A középkori külpolitikát a flamand szövetkereskedőkkel való kapcsolatok is alakították. A tizenötödik században kialakult az angol szövetkereskedelem, amely lehetővé tette, hogy az angolok is gazdagabbá váljanak.

II. Henrik uralkodása idején a király visszaszerezte a báróság és az egyház hatalmát. Henrik utódja, I. "Oroszlánszívű" Richárd részt vett a harmadik keresztes hadjáratban, és megvédte francia területeit II. francia Fülöp ellen. Az őt királyként követő öccse, János nem volt ilyen szerencsés; elvesztette Normandiát és számos más francia területet. 1215-ben a bárók fegyveres felkelést vezettek, és rákényszerítették, hogy írja alá a Magna Chartát, amely törvényes korlátokat szabott a király személyes hatalmának.

I. Edward uralkodása (1272-1307) meglehetősen sikeres volt. Edward megerősítette kormányának hatáskörét, és összehívta az első angol parlamentet. Meghódította Walest. Fia, II. Edward elvesztette a Bannockburn-i csatát Skócia ellen.

A fekete halál, a járvány, amely egész Európában és Ázsia egyes részein elterjedt, 1349-ben érkezett Angliába, és a lakosság talán egyharmadát megölte.

III. Edward nagyhatalmú nemesi családoknak adott földet, köztük sok királyi vérű embernek. Mivel ezekben a napokban a föld olyan volt, mint a hatalom, néhány befolyásos ember most megpróbálhatta magának követelni a koronát.

A hastingsi csata (1066) képe a bayeux-i faliszőnyegen

Tudor Anglia

A rózsák háborúi Tudor Henrik, aki VII. Henrik angol király lett, győzelmével értek véget az 1485-ös bosworthi csatában, ahol a yorki király, III. Richárd elesett.

Fia, VIII. Henrik szakított a római katolikus egyházzal az Aragóniai Katalintól való válásának kérdése miatt. Bár vallási álláspontja nem volt teljesen protestáns, ez vezetett ahhoz, hogy az anglikán egyház elszakadt a római katolikus egyháztól. Ezután nagy vallási és politikai zavarok és az angol reformáció következett.

VIII. Henriknek három gyermeke született, akik mindegyike viselte a koronát. Az első, aki uralkodott, az angol VI. Edward volt. Bár intelligens volt, még csak tízéves fiú volt, amikor 1547-ben trónra lépett.

Amikor VI. Edward 1553-ban tuberkulózisban meghalt, I. Mária elfoglalta a trónt, és Londonban tömegek éljenezték őt, ami az akkori emberek szerint a Tudor uralkodó iránti legnagyobb szeretetnyilvánítás volt. Mária, aki hűséges katolikus volt, és akire nagy hatással volt V. Károly spanyol katolikus király és szent római császár, megpróbálta visszavezetni az országot a katolicizmushoz. Ez 274 protestáns megégetéséhez és népének nagyfokú gyűlöletéhez vezetett. Mária elvesztette Calais-t, az utolsó angol birtokot a kontinensen, és uralkodása végén még népszerűtlenebbé vált (kivéve a katolikusok körében).

Erzsébet uralkodása 1558-ban visszahozta a rendet Angliába. Az országot VIII. Henrik óta megosztó vallási kérdést az Erzsébet-kori vallási rendezés vetett véget, amely nagyjából a mai formájában hozta létre az anglikán egyházat.

A rabszolga-kereskedelem, amely Nagy-Britanniát gazdasági nagyhatalommá tette, Erzsébettel kezdődött, aki 1562-ben engedélyt adott John Hawkinsnak a kereskedelem megkezdésére.

Erzsébet kormányzása - az északi grófok 1569-es lázadásától eltekintve - békésebb volt, és képes volt csökkenteni a régi nemesség hatalmát, és kiterjeszteni kormányának hatalmát. Az angol hadtörténelem egyik leghíresebb eseménye 1588-ban történt, amikor a spanyol Armada vereséget szenvedett a Sir Francis Drake által irányított angol haditengerészettel szemben. Erzsébet kormánya sokat tett azért, hogy kormánya erősebbé váljon, és hogy a szokásjog és a közigazgatás hatékonyabbá váljon egész Angliában.

Összességében a Tudor-korszakot fontos időszaknak tekintik, amely számos olyan kérdést vetett fel, amelyekre a következő évszázadban, az angol polgárháború idején kellett választ adni. Ezek a kérdések arra vonatkoztak, hogy mennyi hatalommal kell rendelkeznie az uralkodónak és a parlamentnek, és hogy az egyik mennyire ellenőrizze a másikat.

VIII. Henrik király


Erzsébet királynő

A Stuartok és a polgárháború

Erzsébet olyan gyermekek nélkül halt meg, akik utána elfoglalhatták volna a trónt. Legközelebbi protestáns férfi rokona a Stuart-házból származó VI. Jakab skót király volt, így ő lett I. Jakab angol király, az egész Nagy-Britannia szigetének első királya, bár Angliát és Skóciát külön országként kormányozta.

Az angol polgárháború 1642-ben kezdődött, elsősorban Jakab fia, I. Károly és a parlament közötti konfliktusok miatt. A királypárti seregnek a parlament Új Modell Hadseregétől elszenvedett veresége az 1645. júniusi naseby-i csatában a király erőinek nagy részét megsemmisítette. Károly elfogása és pere 1649 januárjában a londoni Whitehall Gate-nél történt lefejezéséhez vezetett. Kikiáltották a köztársaságot, és 1653-ban Oliver Cromwell lett a Lord Protector. Halála után fia, Richard Cromwell követte őt a hivatalban, de hamarosan lemondott. A monarchia 1660-ban tért vissza, miután Anglia anarchikus időszakot élt meg, és II. Károly király ismét Londonban tartózkodott.

1665-ben Londont pestisjárvány sújtotta, majd 1666-ban a fővárost 5 napig égette a Nagy Tűzvész, amely mintegy 15 000 épületet pusztított el.

1689-ben a holland protestáns Narancs Vilmos váltotta fel a katolikus II. Jakab királyt az úgynevezett dicsőséges forradalomban. Skóciában és Írországban azonban a II. Jakabhoz hű katolikusok nem voltak ilyen boldogok, és véres felkelések sorozata következett. Ezek a lázadások egészen a 18. század közepéig folytatódtak, amikor Charles Edward Stuart 1746-ban vereséget szenvedett a cullodeni csatában.

Az első uniós törvény Skóciát, Angliát és Walest egy országgá tette. Anglia története az 1707-es törvény után Nagy-Britannia történelmének része.

A királypártiak (piros) és a parlamenterek (zöld) által az angol polgárháború (1642-1645) alatt birtokolt területek térképei.