Anglia története – korszakok, vikingek és jelentős események

Fő cikkek: Britannia őskori és római kori Britannia

A régészet azt mutatja, hogy az emberek jóval a Brit-szigetek többi része előtt érkeztek Dél-Angliába, valószínűleg a régmúlt jégkorszakok közötti és alatti barátságos éghajlat miatt.

Julius Caesar i. e. 55-ben és i. e. 54-ben a gall háborúk részeként megszállta a mai Anglia területét, és vereséget szenvedett. A De Bello Gallico című művében azt írta, hogy sok törzs élt ott, amelyek nagyon hasonlítottak más európai kelta törzsekhez. Az érmék és a későbbi római történetírók megadták nekünk a törzsek néhány uralkodójának nevét, és azt, hogy mit csináltak.

Kr. u. 43-ban Claudius sikeresen megszállta Angliát 40 000 katonájával, akik a kenti Richborough-nál szálltak partra Galliában.

A mai Anglia több száz éven át római provincia, Britannia volt. A rómaiak később lemondtak a tartományról, és magukra hagyták a kelta népet, amikor a Római Birodalom kezdett szétesni. A rómaiak befolyása azt jelentette, hogy Anglia területe már az angolszászok megérkezése előtt megtapasztalta az egységet.

Az angliai Abingdon közelében található ősi temetőben talált emberi testek elemzése azt mutatja, hogy szász bevándorlók és őslakos britek éltek egymás mellett.

A római-brit lakosság (a britek) asszimilálódott. Anglia betelepítését (vagy invázióját) szász hódításnak, vagy angolszász vagy angol hódításnak nevezik.

A Kr. u. 4. századtól kezdve sok briton Walesből, Cornwallból és Dél-Britanniából elindult a La Manche-csatornán átkelve, és Gallia nyugati részét (Armorica) kezdte el benépesíteni, ahol új nemzetet alapítottak: Bretagne. A britek adták új országuknak a nevét és a breton nyelvet, a brezhoneget, amely a walesi és a cornwalli nyelv testvérnyelve. A "Bretagne" elnevezés (a "Kis-Britannia" szóból) ekkor keletkezett, hogy megkülönböztesse az új Britanniát "Nagy-Britanniától". A brezhoneg nyelvet ma is beszélik Bretagne-ban.

A vikingek

Egy ideig tartó portyázások után a vikingek Angliában is elkezdtek letelepedni és kereskedni, és végül a 9. század végétől a Danelawnak nevezett területet uralták. Az egyik viking település Yorkban volt, amelyet a vikingek Jorviknak neveztek. A viking uralom nyomokat hagyott az angol nyelvben - mivel az óangol már rokonságban állt az ónorvég nyelvvel, sok északi szót kezdtek használni az angolban ebben az időben.

Harold Godwinson király veresége a hastingsi csatában 1066-ban II. Vilmos normandiai herceg, a későbbi I. Vilmos angol herceg ellen, és az ezt követő normann hódítás Anglia történelmében fontos változásokat okozott Nagy-Britannia történelmében. Vilmos elrendelte a Domesday Book megírását. Ez a teljes lakosság, valamint földjeik és vagyonuk felmérése volt, hogy segítse az adók beszedését.

Vilmos uralkodott Normandiában is, amely akkoriban hatalmas franciaországi hercegség volt. Vilmos és nemesei angol-normanul beszéltek és udvaroltak Normandiában és Angliában egyaránt. Az angol-normann nyelv használata az arisztokrácia körében évszázadokon át fennmaradt, és nagy hatással volt az óangol nyelv középangol nyelvvé alakulására.

Angliában a középkor a háborúk, a polgárháborúk, az időről időre bekövetkező lázadások, valamint a nemesek és a királyi családok közötti számos összeesküvés időszaka volt. Angliában bőven volt gabona, tejtermék, marha- és birkahús. A nemzet nemzetközi gazdasága a gyapjúkereskedelmen alapult, ahol az Észak-Angliából származó gyapjút eladták a flandriai textilkereskedőknek, hogy azok ruhát készítsenek belőle. A középkori külpolitikát a flamand szövetkereskedőkkel való kapcsolatok is alakították. A tizenötödik században kialakult az angol szövetkereskedelem, amely lehetővé tette, hogy az angolok is gazdagabbá váljanak.

II. Henrik uralkodása idején a király visszaszerezte a báróság és az egyház hatalmát. Henrik utódja, I. "Oroszlánszívű" Richárd részt vett a harmadik keresztes hadjáratban, és megvédte francia területeit II. francia Fülöp ellen. Az őt királyként követő öccse, János nem volt ilyen szerencsés; elvesztette Normandiát és számos más francia területet. 1215-ben a bárók fegyveres felkelést vezettek, és rákényszerítették, hogy írja alá a Magna Chartát, amely törvényes korlátokat szabott a király személyes hatalmának.

I. Edward uralkodása (1272-1307) meglehetősen sikeres volt. Edward megerősítette kormányának hatáskörét, és összehívta az első angol parlamentet. Meghódította Walest. Fia, II. Edward elvesztette a Bannockburn-i csatát Skócia ellen.

A fekete halál, a járvány, amely egész Európában és Ázsia egyes részein elterjedt, 1349-ben érkezett Angliába, és a lakosság talán egyharmadát megölte.

III. Edward nagyhatalmú nemesi családoknak adott földet, köztük sok királyi vérű embernek. Mivel ezekben a napokban a föld olyan volt, mint a hatalom, néhány befolyásos ember most megpróbálhatta magának követelni a koronát.

A rózsák háborúi Tudor Henrik, aki VII. Henrik angol király lett, győzelmével értek véget az 1485-ös bosworthi csatában, ahol a yorki király, III. Richárd elesett.

Fia, VIII. Henrik szakított a római katolikus egyházzal az Aragóniai Katalintól való válásának kérdése miatt. Bár vallási álláspontja nem volt teljesen protestáns, ez vezetett ahhoz, hogy az anglikán egyház elszakadt a római katolikus egyháztól. Ezután nagy vallási és politikai zavarok és az angol reformáció következett.

VIII. Henriknek három gyermeke született, akik mindegyike viselte a koronát. Az első, aki uralkodott, az angol VI. Edward volt. Bár intelligens volt, még csak tízéves fiú volt, amikor 1547-ben trónra lépett.

Amikor VI. Edward 1553-ban tuberkulózisban meghalt, I. Mária elfoglalta a trónt, és Londonban tömegek éljenezték őt, ami az akkori emberek szerint a Tudor uralkodó iránti legnagyobb szeretetnyilvánítás volt. Mária, aki hűséges katolikus volt, és akire nagy hatással volt V. Károly spanyol katolikus király és szent római császár, megpróbálta visszavezetni az országot a katolicizmushoz. Ez 274 protestáns megégetéséhez és népének nagyfokú gyűlöletéhez vezetett. Mária elvesztette Calais-t, az utolsó angol birtokot a kontinensen, és uralkodása végén még népszerűtlenebbé vált (kivéve a katolikusok körében).

Erzsébet uralkodása 1558-ban visszahozta a rendet Angliába. Az országot VIII. Henrik óta megosztó vallási kérdést az Erzsébet-kori vallási rendezés vetett véget, amely nagyjából a mai formájában hozta létre az anglikán egyházat.

A rabszolga-kereskedelem, amely Nagy-Britanniát gazdasági nagyhatalommá tette, Erzsébettel kezdődött, aki 1562-ben engedélyt adott John Hawkinsnak a kereskedelem megkezdésére.

Erzsébet kormányzása - az északi grófok 1569-es lázadásától eltekintve - békésebb volt, és képes volt csökkenteni a régi nemesség hatalmát, és kiterjeszteni kormányának hatalmát. Az angol hadtörténelem egyik leghíresebb eseménye 1588-ban történt, amikor a spanyol Armada vereséget szenvedett a Sir Francis Drake által irányított angol haditengerészettel szemben. Erzsébet kormánya sokat tett azért, hogy kormánya erősebbé váljon, és hogy a szokásjog és a közigazgatás hatékonyabbá váljon egész Angliában.

Összességében a Tudor-korszakot fontos időszaknak tekintik, amely számos olyan kérdést vetett fel, amelyekre a következő évszázadban, az angol polgárháború idején kellett választ adni. Ezek a kérdések arra vonatkoztak, hogy mennyi hatalommal kell rendelkeznie az uralkodónak és a parlamentnek, és hogy az egyik mennyire ellenőrizze a másikat.

Erzsébet olyan gyermekek nélkül halt meg, akik utána elfoglalhatták volna a trónt. Legközelebbi protestáns férfi rokona a Stuart-házból származó VI. Jakab skót király volt, így ő lett I. Jakab angol király, az egész Nagy-Britannia szigetének első királya, bár Angliát és Skóciát külön országként kormányozta.

Az angol polgárháború 1642-ben kezdődött, elsősorban Jakab fia, I. Károly és a parlament közötti konfliktusok miatt. A királypárti seregnek a parlament Új Modell Hadseregétől elszenvedett veresége az 1645. júniusi naseby-i csatában a király erőinek nagy részét megsemmisítette. Károly elfogása és pere 1649 januárjában a londoni Whitehall Gate-nél történt lefejezéséhez vezetett. Kikiáltották a köztársaságot, és 1653-ban Oliver Cromwell lett a Lord Protector. Halála után fia, Richard Cromwell követte őt a hivatalban, de hamarosan lemondott. A monarchia 1660-ban tért vissza, miután Anglia anarchikus időszakot élt meg, és II. Károly király ismét Londonban tartózkodott.

1665-ben Londont pestisjárvány sújtotta, majd 1666-ban a fővárost 5 napig égette a Nagy Tűzvész, amely mintegy 15 000 épületet pusztított el.

1689-ben a holland protestáns Narancs Vilmos váltotta fel a katolikus II. Jakab királyt az úgynevezett dicsőséges forradalomban. Skóciában és Írországban azonban a II. Jakabhoz hű katolikusok nem voltak ilyen boldogok, és véres felkelések sorozata következett. Ezek a lázadások egészen a 18. század közepéig folytatódtak, amikor Charles Edward Stuart 1746-ban vereséget szenvedett a cullodeni csatában.

Az első uniós törvény Skóciát, Angliát és Walest egy országgá tette. Anglia története az 1707-es törvény után Nagy-Britannia történelmének része.