Claudius — negyedik római császár (Kr. e. 10 – Kr. u. 54)

Kr. u. 41. január 24-én Caligulát széles körű összeesküvés keretében meggyilkolták. Nincs bizonyíték arra, hogy Claudiusnak közvetlen köze lett volna a merénylethez, bár azt állítják, hogy tudott az összeesküvésről. A gyilkosságot követő káoszban Claudius szemtanúja volt annak, hogy a német gárda több, a gyilkosságban részt nem vevő nemesembert, köztük néhány barátját is levágta. A palotába menekült, hogy elrejtőzzön. A hagyomány szerint egy Gratus nevű pretorianus rátalált egy függöny mögé bújva, és hirtelen császárrá nyilvánította. Az őrség egy része azt tervezhette, hogy felkeresi Claudiust, talán az ő jóváhagyásával. Megnyugtatták őt, hogy nem tartoznak a bosszút kereső csoportok közé. Az ő védelmük alá vették.

A szenátus gyorsan összeült, és elkezdte megvitatni a kormányváltást. Amikor értesültek a pretoriaiak követeléséről, követelték, hogy Claudiust adják át nekik jóváhagyásra. Ő ezt visszautasította, mert veszélyt érzett. Végül a szenátus kénytelen volt engedni, és cserébe Claudius szinte az összes merénylőnek megkegyelmezett.

Claudius alatt a birodalom Augustus uralkodása óta először bővült. Hivatali ideje alatt Trákia, Júdea és három másik tartományt csatoltak hozzá. Mauretania annektálását, amelyet Caligula alatt kezdtek el, a lázadó erők legyőzése után befejezték, és két tartományra osztották. A legfontosabb új terjeszkedés Britannia meghódítása volt. Kr. u. 43-ban Claudius négy légiót küldött Britanniába (Britannia). Britannia gazdagsága - különösen bányái és rabszolgái - miatt vonzó célpont volt Róma számára. Emellett a gall lázadók és hasonlók menedéke is volt, ezért nem lehetett sokáig békén hagyni. Claudius maga utazott a szigetre a kezdeti offenzívák befejezése után, erősítést és elefántokat hozva magával.

A szenátus római diadalt adományozott neki erőfeszítéseiért: a Római Birodalomban csak a császári család tagjai részesülhettek ilyen kitüntetésben. Claudius később feloldotta ezt a korlátozást néhány hadvezére számára. Amikor 50-ben Caractacus brit hadvezért elfogták, Claudius életfogytiglani engedélyt adott neki. Caractacus a római állam által biztosított földön élte le életét, ami szokatlan véget jelentett egy ellenséges parancsnok számára.

Claudius Kr. u. 48-ban népszámlálást végzett, amely 5 984 072 római polgárt talált, ami körülbelül egymillióval több volt az Augustus halálakor végzett népszámlálás óta.

Claudius négyszer nősült. Első házassága, Plautia Urgulanillával, két sikertelen eljegyzés után köttetett. Házasságuk alatt egy fiút szült, Claudius Drusust. Sajnos Drusus kora tizenéves korában megfulladt, nem sokkal azután, hogy eljegyezte Junillát, Sejanus lányát. Claudius később házasságtörés miatt és sógornője, Apronia meggyilkolásának gyanújával elvált Urgulanillától. Amikor Urgulanilla a válás után gyermeket szült, Claudius megtagadta a kislányt, Klaudiát, mivel az apa a saját felszabadítottjai közül való volt.

Nem sokkal később (valószínűleg Kr. u. 28-ban) Claudius feleségül vette Aelia Paetinát, Sejanus rokonát, ha nem is Sejanus fogadott húgát. Házasságuk alatt Claudiusnak és Paetinának egy lánya született, Claudia Antonia.

Néhány évvel Aelia Paetinától való válása után, Kr. u. 38-ban vagy 39 elején Claudius feleségül vette Valeria Messalinát, aki első unokatestvére volt, és szoros kapcsolatban állt Caligula körével. Röviddel ezután Claudia Octavia nevű lányának adott életet. Egy fiú, akit először Tiberius Claudius Germanicusnak, később Britannicusnak neveztek el, közvetlenül Claudius trónra lépése után született. Ez a házasság tragédiával végződött. Messalina rendszeresen hűtlen volt Claudiushoz, és manipulálta politikáját, hogy gazdagságot halmozzon fel. Kr. u. 48-ban Messalina nyilvános szertartáson feleségül ment szeretőjéhez, Gaius Siliushoz, miközben Claudius Ostiában tartózkodott. Az eredmény Silius, Messalina és környezetének nagy része kivégzése volt. Claudius megígértette a pretoriaiakkal, hogy megölik, ha még egyszer megnősül.

Ifjabb Agrippina

E nyilatkozat ellenére Claudius még egyszer feleségül vette unokahúgát, az ifjabb Agrippinát.

A Silius és Messalina által megkísérelt államcsíny valószínűleg rádöbbentette Claudiust pozíciójának gyengeségére, mivel nem volt nyilvánvaló felnőtt örököse, Britannicus még csak fiú volt. Agrippina fia, Lucius Domitius Ahenobarbus (Nero császár) volt a császári család egyik utolsó férfi tagja. A jövőbeli puccskísérletek a páros köré csoportosulhattak, és Agrippina már most is ilyen ambíciókat mutatott. Claudius mindenesetre elfogadta Agrippinát, és később fiává fogadta a frissen felnőtt Nérót.

Nérót a kiskorú Britannicusszal közös örökösnek tették, feleségül vette Octaviát, és nagymértékben előléptették. Néró népszerű volt a közvélemény körében, mivel Germanicus unokája és Augustus közvetlen leszármazottja volt.

Az ókori történetírók konszenzusa szerint Claudiust méreggel ölték meg, és Kr. u. 54. október 13-án, a kora reggeli órákban halt meg. A beszámolók nagymértékben eltérnek egymástól, de szinte mindegyikben utolsó felesége, Agrippina volt a felbujtó. Agrippinának indítéka volt, hogy biztosítsa Nero utódlását, mielőtt Britannicus hatalomra kerülhetne.

Claudiust Suetonius fizikailag visszataszítónak, gyengének és a feleségei és társai által könnyen manipulálhatónak írta le, de ebben a történészben nem lehet teljesen megbízni. Claudius fennmaradt művei más képet mutatnak. Ezek egy intelligens, tudós, olvasott és lelkiismeretes, a részletekre és az igazságosságra odafigyelő adminisztrátor képét festik le. Claudius így válik rejtélyessé. Az alexandriaiakhoz írt levelének múlt századi felfedezése óta sok munkát végeztek Claudius rehabilitálása és az igazság kiderítése érdekében.

Claudius egész életében bőségesen írt. Augustus uralkodásának története mellett fő művei közé tartozott egy etruszk történelem és nyolc kötet a karthágói történelemről, valamint egy etruszk szótár és egy kockajátékról szóló könyv. Claudius az utolsó ismert személy, aki tudott etruszkul olvasni. Első felesége etruszk volt. Végül írt egy nyolckötetes önéletrajzot.

Sajnos ezek közül a fő művek közül egyik sem maradt fenn. A Julio-Claudius-dinasztia fennmaradt történeteinek forrásaként azonban tovább élnek. Suetonius egyszer idézi Claudius önéletrajzát, és bizonyára számos alkalommal használta forrásként. Tacitus talán felhasználta őt az évkönyvei néhány antikvitásibb passzusához. Claudius a forrása Plinius Természettörténetének számos passzusának. Plinius név szerint említi őt a VII. könyv 35. fejezetében. ^p83

Az uralkodása alatt indított közmunkák közül sok olyan terven alapult, amelyet először Julius Caesar javasolt. Levick úgy véli, hogy Caesar utánzása politikájának minden aspektusára kiterjedhetett.

Claudius császár legismertebb fiktív ábrázolása Robert Graves költő Én, Claudius és Claudius, az Isten (1934-ben és 1935-ben megjelent) könyvei. Mindkettő egyes szám első személyben íródott, mintha Claudius önéletrajza lenne. Graves cselekménye azt sugallta, hogy Claudius írásainak nemrég felfedezett, valódi fordításai vannak. Claudius valódi, fennmaradt leveleit, beszédeit és mondásait a hitelesség érdekében beépítették a szövegbe (főleg a második könyvben, Claudius az Istenben).

Graves két könyve szolgált alapul a BBC I, Claudius című tévésorozatához. A sorozat főszereplője Derek Jacobi volt Claudius szerepében, és 1976-ban sugározta a BBC2. Jelentős kritikai sikert aratott, és több BAFTA-díjat is nyert. A sorozatot később, 1977-ben az Egyesült Államokban a Masterpiece Theatre műsorára tűzték. A tévésorozat DVD-kiadása tartalmazza a The Epic that Never Was dokumentumfilmet.

Claudiust többször ábrázolták már filmekben. I, Claudius (1937, rendező Josef von Stromberg), befejezetlen; Charles Laughton mint Claudius nagyszerű alakítást nyújtott. A fennmaradt filmtekercsek szerepeltek a BBCtv The Epic that never was (1965) című dokumentumfilmjében, melyben Laughton legkiválóbb színészi alakításai közül néhányat láthatunk. Emellett kisebb alakítások a Demetrius és a gladiátorok (1954) és a Caligula (1979) című filmekben.