Francia forradalom (1789–1799): okai, eseményei és következményei

Franciaországban számos probléma vezetett a forradalomhoz:

1. XV. és XVI. Lajos királyok alatt Franciaország a hétéves háborúban Poroszország és a Brit Birodalom ellen harcolt. Az amerikai forradalomban ismét Nagy-Britannia ellen harcoltak. Sok pénzt vettek fel kölcsön a háborúk kifizetésére, és az ország elszegényedett.
2. A kenyér magas ára és a munkások alacsony bére miatt az egyszerű emberek éhezéstől és alultápláltságtól szenvedtek. Ez ellenszenvet váltott ki belőlük a gazdag nemesek iránt, akiknek volt pénzük arra, hogy jól étkezzenek és hatalmas kastélyokat építsenek.
3. A római katolikus egyház, amely Franciaországban a legtöbb földet birtokolta, a terményekre a tized (tized) nevű adót vetett ki, amely a legszegényebb és legéhesebb embereket sújtotta, mivel ők nem tudták megfizetni az adót.
4. A felvilágosodás eszméi. Sokaknak nem tetszett a királyi és nemesi abszolút uralom. Látták, hogy más országokban, például a nemrég alakult Egyesült Államokban a hozzájuk hasonló emberek nagyobb hatalommal rendelkeznek a kormányzat felett. Vallásszabadságot is akartak.
5. Az első és a második rend, azaz a klérus és a nemesség minden kiváltságot és jogot élvezett, de a harmadik rend (mindenki más, a középosztály, a városi munkások és a parasztok) tizedet és taille-t (az egyháznak és az udvarnak fizetett adót) kellett fizetnie.

A forradalom előtt Franciaországot három Státusra osztották. Az első státusz a klérus (az egyház) volt. A lakosság 1%-át tette ki. A második rend a nemesség volt, amely szintén a lakosság 1%-át tette ki. A lakosság másik közel 98%-a a Harmadik Államhoz tartozott. Mindhárom státusz népének képviselői együttesen alkották a főrendiházakat.

1789 májusában Lajos király összehívta a Főtanácsot, hogy az ország pénzproblémáival foglalkozzon. A Versailles-i királyi palotában ültek össze. A harmadik rend tagjai azonban dühösek voltak. Cahiers de Doléance néven listákat készítettek azokról a problémákról, amelyeket meg akartak oldani.

A harmadik rend tagjai (a közemberek) dühösek voltak, hogy őket adóztatták meg a legjobban, miközben ők voltak a legszegényebbek. Ők és a pénzügyek főigazgatója, Jacques Necker úgy gondolták, hogy az egyházat és a nemességet kellene jobban megadóztatni.

Azt is akarták, hogy a népgyűlési szavazások igazságosabbak legyenek. Annak ellenére, hogy a Harmadik Státusnak sokkal több tagja volt, mint a másik két Státusnak, minden Státusnak csak egy szavazata volt a Főtanácsban. A Harmadik Tartomány úgy gondolta, hogy ezen javítani lehetne, ha a főrendiház tagjai egy-egy szavazatot kapnának. Amikor azonban beszéltek a többi Státussal, azok nem tudtak egyetérteni.

A nemzetgyűlés megalakulása

Mivel az Első és a Második Státus nem hallgatott rájuk, a Harmadik Státus úgy döntött, hogy elszakad, és saját gyűlést alapít, ahol minden tagnak szavazati joga van. 1789. június 10-én megalapították a Nemzetgyűlést. A király megpróbálta megakadályozni őket azzal, hogy bezáratta a Salle des États gyűléstermét, de helyette egy fedett teniszpályán gyűltek össze. Június 20-án letették a teniszpályán tett esküt, amelyben megígérték, hogy addig dolgoznak, amíg meg nem alkotják Franciaország új alkotmányát.

A Bastille ostroma

1789 júliusában, a Nemzetgyűlés megalakulása után a nemesség és a király megharagudott Jacques Neckerre, a pénzügyek főigazgatójára, és kirúgták őt. Sok párizsi azt hitte, hogy a király be akarja záratni a Nemzetgyűlést. Hamarosan Párizsban zavargások és fosztogatások törtek ki.

1789. július 14-én a nép úgy döntött, hogy megtámadja a Bastille börtönét. A Bastille fegyvereket tartalmazott, valamint a nemesség hatalmának és a király uralmának jelképe volt. Délutánra a nép betört a Bastille-ba, és kiszabadította az ott fogva tartott hét foglyot.

A harmadik rend tagjai elfoglalták Párizst. A Nemzetgyűlés elnöke a teniszpályás eskü idején Jean-Sylvain Bailly lett a város polgármestere. Jacques Necker visszakapta pénzügyi főigazgatói állását. Hamarosan a király is ellátogatott Párizsba, és a forradalmárok által viselt piros-fehér-kék (trikolor) szalagot (kokárdát) viselte. Július végére a forradalom egész Franciaországban elterjedt.

A Nemzetgyűlés sok változtatásba kezdett. Augusztus 4-én a nemzetgyűlés megszüntette az egyház által beszedett különadókat, és véget vetett a nemességnek a nép felett gyakorolt jogainak, véget vetve a feudalizmusnak. Augusztus 26-án a Nemzetgyűlés közzétette az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, amelyet a nemes Lafayette márki írt.

A Nemzetgyűlés elkezdte eldönteni, hogy milyen lesz az új alkotmány szerint. Sok képviselő, különösen a nemesek, szenátust vagy egy második felsőházat akartak. Többen azonban arra szavaztak, hogy továbbra is csak egy nemzetgyűlés maradjon. A király felfüggesztő vétójogot kapott a törvények felett, ami azt jelentette, hogy csak késleltetni tudta volna a törvények meghozatalát, de megakadályozni nem. 1789 októberében, miután a Versailles-i palotában 7000 nőből álló tömeg megtámadta, Lafayette meggyőzte a királyt, hogy költözzön Párizsból a Tuileriák palotájába.

A Képviselőház különböző politikai pártokra kezdett oszlani. Az egyiket a forradalom ellenzői alkották, élükön a nemes Jacques Antoine Marie de Cazales és az egyházi Jean-Sifrien Maury vezetésével. Ez a párt a jobboldalon ült. A másik párt a royalista demokraták (monarchisták) voltak, akik a brit alkotmányos monarchiához hasonló rendszert akartak létrehozni, ahol a király továbbra is a kormányzat része marad. Jacques Necker ebbe a pártba tartozott. A harmadik párt a Nemzeti Párt volt, amely középen vagy balközépen állt. Ebbe tartozott Honoré Mirabeau és Lafayette.

Hogyan változott a francia egyház

Az új kormány alatt a római katolikus egyháznak sokkal kevesebb hatalma lenne, mint korábban. 1790-ben az egyház minden különadóját és hatáskörét eltörölték. Az egyház minden vagyonát az állam vette át. 1790. július 12-én az egyháziak polgári alkotmánya minden egyházi személyt az állam alkalmazottjává tett, és arra kötelezte őket, hogy tegyenek esküt az új alkotmányra. Sok papságnak, valamint a pápának, VI. Piusnak nem tetszettek ezek a változások. A forradalmárok százakat öltek meg az eskü megtagadása miatt.

Az Alkotmányon való munka

1790. július 14-én, egy évvel a Bastille megostromlása után több ezer ember gyűlt össze a Champs de Marson, hogy ünnepeljen. Charles Maurice de Talleyrand vallásos misén vezette a tömeget. A tömeg, köztük a király és a királyi család, hűségesküt tett "a nemzetnek, a törvénynek és a királynak". Sok nemes azonban elégedetlen volt a forradalommal, és elhagyta az országot. Őket emigránsoknak (kivándorlóknak) nevezték.

Bár a főrendiház tagjait csak egy évre választották meg, a közgyűlés tagjai mind letették a teniszpályai esküt. Megígérték, hogy addig dolgoznak, amíg nem lesz alkotmányuk, de alkotmányt nem hoztak. Úgy döntöttek, hogy a tagok addig dolgoznak, amíg nem lesz alkotmányuk.

A Közgyűlés folytatta az alkotmány kidolgozását és a módosításokat. A nemesek többé nem adhatták át címüket gyermekeiknek. Ezt csak a király tehette meg. Először tartottak esküdtszéki tárgyalásokat. Megszűntek a Franciaországon belüli kereskedelmi korlátok, valamint a szakszervezetek, céhek és munkáscsoportok. A sztrájkokat betiltották.

Sok radikális eszméket valló ember politikai klubokat kezdett alakítani. Ezek közül a leghíresebb a baloldali eszméket valló Jakobinus Klub volt. Egy jobboldali klub volt a Club Monarchique. 1791-ben törvényt javasoltak, hogy a nemesi emigránsok ne hagyhassák el az országot. Mirabeau ellenezte ezt a törvényt, de április 2-án meghalt, és az év végére a törvényt elfogadták.

A királyi család megpróbálja elhagyni Párizst

XVI. Lajosnak nem tetszett a forradalom, de nem akart segítséget kérni más országoktól, vagy elmenekülni Franciaországból, mint az emigránsok. Bouille tábornok ugyanezen a véleményen volt, és segíteni akart a királynak elhagyni Párizst. Azt mondta, hogy segítséget és támogatást nyújt a királynak és családjának a Montmédyben lévő táborában. A szökést 1791. június 20-ra tervezték.

A királyi család szolgáknak öltözve hagyta el Párizst. Szökésük azonban nem volt jól megtervezve, és június 21-én este Varennes-ben letartóztatták őket. A királyi családot visszavitték Párizsba. A gyűlés bebörtönözte Lajost és feleségét, Marie Antoinette-et, a királyt pedig felfüggesztette tisztségéből.

Az Alkotmány kiegészítése

Bár a király megpróbált elmenekülni, a gyűlés legtöbb tagja továbbra is be akarta vonni a királyt a kormányzásba, ahelyett, hogy egy király nélküli köztársaságot akartak volna. Megállapodtak abban, hogy a király csak egy figura legyen, nagyon kevés hatalommal. A királynak esküt kellett volna tennie az államra. Ha ezt nem tenné meg, vagy ha sereget állítana Franciaország megtámadására, akkor többé nem lenne király.

Ez néhány embernek, köztük Jacques Pierre Brissot-nak sem tetszett. Úgy gondolták, hogy a királyt teljesen el kellene távolítani a tróntól és az alkotmánytól. Brissot petíciót készített, és hatalmas tömeg gyűlt össze a Champs de Marsra, hogy aláírja azt. Georges Danton és Camille Desmoulins köztársasági vezetők is eljöttek és beszédet mondtak.

A Lafayette által vezetett nemzeti gárdát hívták be a tömeg megfékezésére. A tömeg kövekkel dobálta a katonákat, akik először a tömeg feje fölött lőttek. Amikor a tömeg tovább dobálta a köveket, Lafayette utasította őket, hogy lőjenek az emberekre. Akár 50 embert is megöltek. Ezt követően a kormány számos politikai klubot és újságot bezárt. Sok radikális baloldali vezető, köztük Danton és Desmoulins Angliába menekült vagy Franciaországban bujkált.

Végül elkészült az alkotmány. XVI. Lajost visszahelyezték a trónra, és eljött, hogy letegye az esküt. Azt írta: "Kötelezem magam, hogy azt otthon fenntartom, megvédem minden külföldi támadástól, és minden eszközzel, amelyet rendelkezésemre bocsát, kivégzését fogom elérni". A nemzetgyűlés 1791. szeptember 29-én úgy döntött, hogy megszünteti Franciaország kormányzását. Ezt követően a törvényhozó gyűlés veszi át a hatalmat.

Az új törvényhozó gyűlés 1791 októberében ült össze először. Az 1791-es alkotmány értelmében Franciaország alkotmányos monarchia lett. A király megosztotta uralmát a törvényhozó gyűléssel, de rendelkezett azzal a hatalommal, hogy megállítsa (megvétózza) a neki nem tetsző törvényeket. A miniszterek megválasztására is joga volt.

A törvényhozó gyűlésnek mintegy 745 tagja volt. Közülük 260-an voltak "Feuillants", azaz alkotmányos monarchisták. 136-an voltak Girondinok és jakobinusok, baloldali liberális republikánusok, akik nem akartak királyt. A többi 345 tag független volt, de ők leginkább a baloldallal szavaztak.

A Törvényhozó Gyűlés nem nagyon értett egyet. A király vétójogával megakadályozta az emigránsokat halálra ítélő törvényeket. Mivel a Képviselőház tagjai közül sokan baloldaliak voltak, ez nem tetszett nekik.

Az alkotmány válsága

A nép XVI. Lajos király ellen fordult. 1792. augusztus 10-én a Párizsi Kommün nevű forradalmi csoport tagjai megtámadták a Tuileriákat, ahol a király és a királyné lakott. A királyt és a királynét foglyul ejtették. A törvényhozó gyűlés rendkívüli ülést tartott. Annak ellenére, hogy a képviselőknek csak egyharmada volt ott, és többségük jakobinus volt, felfüggesztették a királyt a hivatalából.

Háború

Számos külföldi ország királyait és császárait aggasztotta a francia forradalom. Nem akartak forradalmakat a saját országaikban. 1791. augusztus 27-én II. Leopold, a Szent Római Birodalom/Ausztria uralkodója, II. Frigyes Vilmos, Poroszország uralkodója és XVI. Lajos sógora, Károly Fülöp megírta a Pillnitzi Nyilatkozatot. A nyilatkozat XVI. Lajos szabadon bocsátását és a nemzetgyűlés megszüntetését kérte. Megígérték, hogy megszállják Franciaországot, ha kérésüket figyelmen kívül hagyják. A nyilatkozatot a forradalmárok nagyon komolyan vették.

A törvényhozó közgyűlés felállításával a problémák nem szűntek meg. A Girondinok háborút akartak, mert a forradalmat más országokba is el akarták vinni. A király és sok támogatója, a Feuillants, azért akart háborút, mert úgy gondolták, hogy az népszerűbbé teszi a királyt. Sok francia aggódott amiatt, hogy az emigránsok külföldön Franciaország ellen fognak bajt okozni.

1792. április 20-án az országgyűlés megszavazta, hogy hadat üzen Ausztriának (Szent Római Birodalom). Azt tervezték, hogy megszállják az osztrák Hollandiát, de a forradalom miatt a hadsereg meggyengült. Sok katona dezertált. Hamarosan Poroszország is csatlakozott az osztrákokhoz. Mindketten megszállást terveztek. Július 25-én közösen megírták a Brunswicki kiáltványt, amelyben megígérték, hogy ha a királyi családnak nem esik bántódása, akkor a polgári lakosságnak sem esik bántódása az invázióban. A franciák úgy vélték, hogy ez azt jelenti, hogy a király, XVI. Lajos az idegen királyokkal működik együtt. Poroszország 1792. augusztus 1-jén megszállta Franciaországot. A francia függetlenségi háborúknak ez az első szakasza 1797-ig tartott.

Szeptemberi mészárlások

Szeptemberben a dolgok még rosszabbra fordultak. A törvényhozó gyűlésnek szinte semmi hatalma nem volt. Egyetlen csoport sem irányította Párizst vagy Franciaországot. Az országot megszállta a porosz hadsereg. A forradalmárok nagyon dühösek és erőszakosak voltak. Elkezdtek börtönökbe menni és megölni azokat az embereket, akiket Franciaország árulóinak tartottak. Leginkább a római katolikus egyház papjait gyűlölték, de sok nemest és egyszerű embert is megöltek. Szeptember 7-ig 1400 ember halt meg.

A törvényhozó gyűlés elvesztette minden hatalmát. Franciaországnak új kormányra volt szüksége. 1792. szeptember 20-án megalakult a Nemzeti Konvent. A Konventben voltak girondinusok és radikális jakobinusok is.

XVI. Lajos kivégzése

A Brunswicki Kiáltvány sokakat gyanakvóvá tett a királlyal szemben. Azt hitték, hogy a porosz és az osztrák uralkodókkal összeesküvést szőtt Franciaország lerohanására. 1793 januárjában a Nemzeti Konvent megszavazta és bűnösnek találta XVI. Lajost "a közszabadság és az általános biztonság elleni összeesküvésben". Január huszonegyedikén a királyt guillotine segítségével kivégezték. Október tizenhatodikán Marie Antoinette királynét is kivégezték.

Lázadás Vendée-ben

A Vendée környékén élők nem szerették a forradalmi kormányt. Nem tetszettek nekik az egyházra vonatkozó szabályok az egyházi polgári alkotmányban (1790) és az 1793-ban bevezetett új adók. Nem tetszett nekik az sem, hogy a francia hadseregbe kellett belépniük. Márciusban lázadással fellázadtak a kormány ellen. A háború 1796-ig tartott. A forradalmi francia hadsereg több százezer vendée-i (vendek) embert ölt meg.

A jakobinusok átveszik a hatalmat

Most, hogy a király meghalt, a Nemzeti Konvent új köztársasági alkotmányt alkotott, amely június 24-én lépett életbe. Ez volt az első, amely nem tartalmazta a királyt, és Franciaországban minden embernek szavazati jogot adott. A jakobinusok és a Girondinusok közötti viszályok miatt azonban soha nem került hatalomra. Az Ausztriával és Poroszországgal vívott háború miatt az államnak anyagi gondjai voltak. A kenyér nagyon drága volt, és sokan akarták, hogy a dolgok megváltozzanak. 1793 júniusában a jakobinusok kezdték átvenni a hatalmat. Le akarták tartóztatni a Nemzeti Konvent sok Girondin-tagját. Júliusban még dühösebbek lettek, amikor Charlotte Corday, egy Girondin megölte Jean-Paul Marat-t, egy jakobinust.

Júliusra a puccs befejeződött. A jakobinusok átvették a hatalmat. Új, radikális törvényeket hoztak, köztük egy új köztársasági naptárat új hónapokkal és új tíznapos hetekkel. Megnagyobbították a hadsereget, és a tiszteket olyanokra cserélték, akik jobb katonák voltak. A következő néhány évben ez segített a köztársasági hadseregnek visszaszorítani a támadó osztrákokat, poroszokat, briteket és spanyolokat.

A rémuralom

1793 júliusában egy Maximilien de Robespierre nevű jakobinus és nyolc másik vezető jakobinus létrehozta a Közbiztonsági Bizottságot. Ez volt a legerősebb csoport Franciaországban. Ez a csoport és Robespierre volt felelős a rémuralomért. Robespierre úgy vélte, hogy ha az emberek félnek, a forradalom jobban fog menni. A rémuralom 1793 tavaszától 1794 tavaszáig tartott.

A rémuralomban nemcsak a nemesség halt meg. Mindenkit, aki megszegte a jakobinusok törvényeit, vagy akár csak gyanús volt azzal, hogy megszegte a törvényeiket, vagy ellenük dolgozott, letartóztathatták és guillotine-ra küldhették, legtöbbször tárgyalás nélkül. Még a jakobinus puccsban részt vevő befolyásos embereket is kivégezték. A foglyokat a börtönökből a "Madame Guillotine"-hoz (a guillotine beceneve) egy nyitott fakocsin, az úgynevezett tumbrelben vitték.

A feljegyzések szerint 16 594 embert végeztek ki a guillotine segítségével. Lehetséges, hogy akár 40 000 ember is meghalt a börtönben vagy megölték őket a rémuralom alatt.

1794 júliusára az emberek kezdtek Maximilien de Robespierre ellen fordulni. Ő és a forradalmi törvényszék hat hét alatt 1300 embert ölt meg. Július 27-én a Nemzeti Konvent és a Közbiztonsági Bizottság ellene fordult. Robespierre megpróbált segítséget kérni a Konvent jobboldali tagjaitól, de nem járt sikerrel.

Egy nappal később Robespierre-t és a párizsi kommün számos támogatóját mindenféle tárgyalás nélkül guillotine általi halálra ítélték. Ezt a Robespierre elleni reakciót nevezik Thermidor-reakciónak.

Most, hogy a terror véget ért, a Nemzeti Konvent hozzálátott egy új alkotmány megalkotásához, amelyet III. Az alkotmány 1794. szeptember 27-én lépett hatályba.

Az új alkotmány létrehozta a Directoire-t (Direktórium), amely Franciaország első kétkamarás (két házra osztott) kormánya volt. Az alsóház, a parlament 500 tagú volt. A testület neve Conseil de Cinq-Cent (Ötszázak Tanácsa) volt. A felsőház, a szenátus 250 tagú volt, és az Öregek Tanácsának (Conseil des Anciens) nevezték. A Conseil des Anciens minden évben öt igazgatót választott a Conseil de Cinq-Cent által összeállított listáról. Ez a csoport volt a felelős, és igazgatóságnak nevezték.

Bár az 1793-as alkotmány Franciaországban minden embernek szavazati jogot biztosított, ebben az alkotmányban csak a bizonyos vagyonnal rendelkezők szavazhattak. A Direktórium sokkal konzervatívabb volt, mint az 1789 óta Franciaországban működő kormányok. Az emberek belefáradtak a radikális változásokba és az instabil kormányokba. A dolgok sokkal stabilabbak voltak a Direktórium alatt, mint korábban.

A nép azonban nem szerette az igazgatókat - különösen a jakobinusok, akik köztársaságot akartak, és a royalisták, akik új királyt akartak. Franciaország pénzproblémái nem szűntek meg. Az Igazgatók figyelmen kívül hagyták azokat a választásokat, amelyek nem úgy alakultak, ahogyan ők akarták. Figyelmen kívül hagyták az alkotmányt, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyekkel irányítani tudják a népet. A folyamatban lévő háborút és a hadsereget használták fel hatalmuk megtartására.

A 18. brumaire-i puccs

A 18. Brumaire a francia forradalom köztársasági részének végét jelzi, amikor Bonaparte Napóleon átvette az uralmat.