Szakszervezet: mi az, hogyan működik és miért fontos?

A szakszervezetek sok mindent megtesznek a tagjaikért. Ezek közé tartozik:

• Kollektív tárgyalások: A szakszervezet vezetői együttműködnek a vezetőséggel (a vállalat vezetőivel) annak érdekében, hogy olyan szerződést kössenek, amely biztosítja a munkavállalók számára azt, amit akarnak. A szakszervezeti vezetők ugyanis sztrájkkal fenyegetőzhetnek.
• Előnyök: A korai szakszervezetek munkanélküli segélyt adtak tagjaiknak arra az esetre, ha megsérültek a munkahelyen, tisztességtelenül elbocsátották őket, vagy megbetegedtek. Ezt ma általában a kormány teszi. A szakszervezetek ügyvédet is biztosíthatnak tagjaiknak, aki képviseli őket, ha valaha is beperelnék őket a bíróságon, vagy bűncselekménnyel vádolnák őket.
• Politika: A szakszervezetek gyakran azon dolgoznak, hogy olyan törvényeket fogadjanak el, amelyek segítik az ügyüket. Egyesek pénzt gyűjtenek a szakszervezetek számára barátságos politikusoknak. Lobbiznak olyan törvényekért is, amelyek a szakszervezeteket segítik. Egyes politikai pártok nagyon közel állnak a szakszervezetekhez, mint például a Munkáspárt az Egyesült Királyságban.

A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 8. cikke biztosítja a szakszervezetek alapításához, a szakszervezetekhez való csatlakozáshoz és a sztrájkhoz való jogot.

Ha a kollektív tárgyalások nem működnek, a szakszervezetek gyakran sztrájkkal próbálják elérni követeléseiket. A sztrájkfenyegetés azonban általában elegendő: a szakszervezeti szerződések több mint 98%-át sztrájk nélkül újítják meg.

A szakszervezetek a középkori céhek leszármazottai. Ezek a céhek független szakmunkásokból (vagy kézművesekből) álltak, akiket egy céh tanoncként képzett és képzett.

Brit szakszervezet 1750-1850

A szakszervezet olyan különböző szakmákban dolgozó emberek összefogása, akik meg akarják tartani és javítani akarják munkahelyüket, valamint munka- és életkörülményeiket. A szakszervezetek tagjai általában ugyanabban az iparágban dolgoznak.

A szakszervezetek végül a brit kormányok és a munkaadók által - de sok küzdelem árán - elfogadottá váltak. A szakszervezetek elfogadása nem volt véletlen; akkor történt, amikor a brit ipar a legmagabiztosabb volt, a folyamatos gazdasági növekedés tompította a forradalmi lelkesedést. Ugyanakkor biztosította az eszközöket, amelyekkel a munkaadók magasabb bérekkel és jobb munkakörülményekkel vásárolhatták le az elégedetlenséget.

Ez nem jelentette azt, hogy a szakszervezeteket az establishment kedvelte volna. Valójában a szakszervezeteknek ügyelniük kellett arra, hogy a viktoriánus idők közepén jó képet alakítsanak ki magukról, hogy elnyerjék a toleranciát és az elfogadást. A tizenkilencedik század elején azonban a szakszervezetek jövője nem volt biztos.

A szakszervezetek fejlődése

A szakszervezetek lassan fejlődtek ki Nagy-Britanniában, de egészen a középkorig visszavezethetők. A középkori városokban és falvakban kezdtek kialakulni a kereskedelmi céhek. A mester és az alkalmazottak egyaránt az adott mesterség céhéhez tartoztak.

1563-ban Erzsébet 1. kormánya elfogadta az Artificers Statútumát. A Statútumnak voltak negatív hatásai is, mint például az, hogy a tanoncok nem kereshettek munkát az egyházközségükön kívül, de voltak pozitív hatásai is, mint például az, hogy a békebírákat kötelezte az életszínvonal fenntartására és a tanoncok ellenőrzésére a körzetükben. Ez azt jelentette, hogy a kézművesek némi védelmet kaptak az államtól.

A 19. századra a hozzáállás megváltozott. Az emberek most már gyűlölték a kormányzat beavatkozását a vállalkozásukba. Ahogy nőtt a népesség, úgy nőtt a vállalkozások mérete is, és a munkaadóknak már nem volt lehetőségük arra, hogy minden egyes alkalmazottal személyes kapcsolatot ápoljanak. Emiatt 1813-ban a statútumot hatályon kívül helyezték. A munkások szakmai klubokat és egyesületeket kezdtek létrehozni az ipari és személyes érdekek védelmére.

A korai szakszervezetek csak a szakképzett "kézműves" szakmák számára léteztek. Ezek a kézműves szakszervezetek vagy "társaságok" főként a suszterek, nyomdászok és szerelők körében alakultak. A kézműves szakszervezetek azért voltak különlegesek, mert:

1. Jóléti juttatások.
2. A tanulószerződések szabályozása - szigorúan korlátozták a szakmába belépők számát.
3. Nevezési díjak.
4. Kollektív tárgyalások a munkavállalókkal a bérszintek rögzítése érdekében.

A kézműves társaságoknak csak néhány tagja volt, és egy adott város egy bizonyos szakmájára korlátozódtak. A tagok általában írástudók és racionalisták voltak. A tényleges társaság székhelye általában egy nyilvánosház volt, és a gyűléseket stb. ott tartották.

Baráti társaságok

Ezek különböztek a szakszervezetektől, de néhány funkciójuk közös volt. A baráti társaságok "önsegélyező" szervezetek voltak. A tagsági díj ellenében pénzügyi támogatást nyújtottak a munkavállalóknak például halál vagy betegség esetén. Általában helyi székhelyűek voltak; Tyneside-ban az 1820-as években 165 társaság működött, összesen 10 000 taggal. Fokozatosan a társaságok vagy munkáscsoportok nagyobb, "kombinációknak" nevezett testületekké alakultak. Ahelyett, hogy csak juttatásokat fizettek volna, egyre harciasabbak lettek, és lobbizni kezdtek jobb körülményekért, jobb fizetésért stb. A munkások petíciót is benyújthattak a parlamentnek, ha például a munkakörülményekkel vagy a bérekkel kapcsolatos panaszuk volt. A 18. század folyamán ezek a szakszervezeti klubok egyre agresszívabbá és erőteljesebbé váltak. A kisebb csoportok "kombinációkba" tömörültek, és kampányoltak a munkakörülmények javítása és a magasabb bérek követelése érdekében. Egyes kombinációk helyi sztrájkokat szerveztek.

Kombinált jogi aktusok

A kormány felismerte, hogy valamit tenni kell a kombinációk ellen. Az arisztokrácia aggódott a kombinációk száma és ereje miatt. A francia forradalom csak még jobban megijesztette őket. A fent említett helyzet eredményeként bevezették az 1799. és 1800. évi kombinációs törvényeket. A törvények megtiltották a szakszervezeteknek, hogy jobb munkakörülményekért és béremelésért kampányolva egyesüljenek. Ha a munkások megszegték ezt az új törvényt, akár 3 hónapra börtönbe is kerülhettek. Ezt a törvényt szigorúan betartatták.

A kombinációs törvények kevés sikerrel jártak, a szakszervezetek egyszerűen titokban folytatták tevékenységüket. E.P. Thomson azt állította, hogy a szakszervezetek száma még nőtt is. Egyes szakszervezetek "baráti társaságoknak" nevezték magukat, és így működtek tovább. 1823-ban egy Francis Place nevű londoni szabó állt a hatályon kívül helyezésért indított mozgalom élére. Joseph Hume képviselő támogatásával sikerült meggyőzni a kormányt, hogy állítson fel egy parlamenti bizottságot, amely megvizsgálja a hatályon kívül helyezés kérdését. A kormány már nem tartott a forradalomtól, a kombinációk és a békés alkudozás most már elfogadhatónak tűnt. A bizottság a kombinációs törvények hatályon kívül helyezését javasolta, és a parlament ennek megfelelően cselekedett. A kombinációs törvényeket 1824-ben hatályon kívül helyezték. A szakszervezetek most már legálisak voltak.

Az egész országban gyorsan sztrájkokra került sor. A kormány ezután úgy döntött, hogy 1825-ben meghozza a módosító kombinációs törvényt, amely lehetővé tette a szakszervezetek létezését, de megtagadta tőlük a tiltakozások szervezésének jogát.

A korai szakszervezetek problémái

A szakszervezetek létrehozása és szervezése során számos problémával kellett szembenézniük:

1. Megelőző jogszabályok (törvények stb.), különösen az 1799-1800. évi kombinációs törvények 2. A hazai munkarend elterjedtsége. 3. A munkáltató és a háztartási alkalmazott közötti érdekazonosság (a háztartási alkalmazottak csak a munkáltatójukkal álltak kapcsolatban, a munkatársaikkal nem - a munkáltatók "paternalista" megközelítést alkalmaztak a dolgozóikkal szemben) 4. A munkáltató és a háztartási alkalmazott közötti érdekazonosság. A gyári munkák a 19. század elején fejletlenek voltak. Amint a gyárak beindultak, megjelentek a "munkásosztályok". A munkáltató és a munkavállalók közötti hagyományos bizalmi kötelék később erodálódott, és a dolgozó emberek elkezdtek összefogni. 5. A kormány félelmei. A kormány úgy vélte, hogy minden dolgozó ember össze tud klubosulni, és tömegesen reagálhat a társadalmi változásokra, ami megijesztette a kormányt. Az uralkodó osztályok a "kombinációkat" a forradalommal hozták összefüggésbe. Az 1700-1800 közötti számos kombinációs törvény célja az volt, hogy megakadályozza a szakszervezetek megalakulását.

Korai nemzeti szakszervezetek

Az 1820-as években terjedt el a nemzeti unió létrehozásának gondolata.

Egy John Doherty nevű manchesteri gyapotfonó 1829-ben konferenciát hívott össze a Man-szigetre, hogy megvitassák a nemzeti szakszervezet gondolatát. Ezután megalakította a Nagy-Britannia és Írország Gyapottörlőinek Nagy Általános Szakszervezetét (Grand General Union of Operative Spinners of Great Britain and Ireland). A következő év júliusában megalakította a National Association for the Protection of Labour-t, amely a legtöbb szakmát tömörítette volna. Az egyesület 1831-ben felbomlott; főként a rossz kommunikációs kapcsolatok miatt, amelyek lehetetlenné tették a rendezvények megszervezését.

Robert Owen és a GNCTU

1834 februárjában megalakult a Grand National Consolidated Trade Union, nagyrészt Robert Owen hatására. Owen egy szocialista társadalomról álmodott, azt remélte, hogy egy nemzeti szakszervezet segíthet ennek megvalósulásában.

Robert Owen fontos szerepet játszott a GNCTU megalakulásában. Owen és Doherty munkatársak voltak, és a GNCTU Doherty Grand General Unionjára épült. A szakszervezetre nagy hatással volt az owenista szocializmus.

Miért alakult meg a GNCTU?

A GNCTU célkitűzései egyszerűek és hagyománytisztelőek voltak, ezért sztrájkhoz kellett folyamodni:

1. A bérek és/vagy a feltételek javítása;
2. A munkavállalók védelme a bérek és/vagy a feltételek bármilyen romlásával szemben.

A GNCTU kudarca

Vitatott, hogy az egyesülés sikerrel járt-e vagy sem. Mindössze hat hónapig tartott (1834 februárjától augusztusáig). Owen azt állította, hogy mintegy félmillió tagja volt, de más becslések szerint a tagok száma 16 000 körül volt.

A szakszervezet több okból is kudarcot vallott. Owen nem igazán értette meg és nem érezte át a dolgozók szenvedését, akiknek valódi és hatalmas aggodalmaik voltak. A munkások általában a harcos fellépést részesítették előnyben, de Owen inkább a nyugodt, legalisztikusabb megközelítést részesítette előnyben. A GNTCU mérete is megnehezítette a sztrájkok megszervezését. További problémát jelentett, hogy sok munkaadó megtiltotta alkalmazottainak, hogy csatlakozzanak a GNTCU-hoz, és nem engedte őket dolgozni, ha nem írtak alá egy dokumentumot, amelyben lemondtak a szervezetről.

Tolpuddle-i mártírok

1834 februárjában a dorseti Tolpuddle hat munkása szakszervezetet alapított. Egy átlagos családnak 13 shillingre volt szüksége a túléléshez, de a férfiaknak csak 9 shillinget fizettek. George Loveless vezetésével a mezőgazdasági munkások magasabb bérekért küzdöttek. James Frampton, a földbirtokos elszántan meg akarta akadályozni a munkabeszüntetést; jelentette a csoportot a belügyminiszternek, Lord Melbourne-nek. A férfiakat letartóztatták, bíróság elé állították, és hét év elhurcolásra ítélték őket. A bíró azt mondta, hogy azért tette ezt, hogy példát statuáljon velük szemben a nemzet stabilitása érdekében. A férfiak a Tolpuddle-i mártírok néven váltak ismertté, és a bíró kívánsága teljesült. A GNCTU támogatottsága drámaian csökkent, és 1834 augusztusára összeomlott.

Szakszervezetek 1835 és 1850 között

Az ortodox nézet szerint a szakszervezetek a GNCTU összeomlása után 15 évre gyakorlatilag megszűntek, és sok munkás a chartizmus által elfogadott alternatív reformokba kapcsolódott be. A szakképzett szakmákban azonban a szakszervezetek virágoztak, és az 1840-es évek elején a szakszervezetek becslések szerint 100 000 tagot számláltak.

A szakszervezeteket bírálták, hogy növelik a munkavállalók költségeit. Emiatt állítólag kevesebb embert vesznek fel. A szakszervezet védheti azokat a munkavállalókat is, akikről a munkáltató úgy érzi, hogy nem elég produktívak. Például sok szakszervezet megvédi azokat a munkavállalókat, akik már régóta dolgoznak egy munkahelyen, attól, hogy megbüntessék vagy kirúgják őket, még akkor is, ha az új munkavállalók gyorsabbak.

Egyes szakszervezetek a szervezett bűnözéshez, a politikai korrupcióhoz vagy akár az általuk képviselt munkavállalók munkáltatóihoz is kötődnek.

• Gyülekezési szabadság