Amerikai függetlenségi háború

Háttér és okok

A háború a Brit Birodalom és az észak-amerikai telepesek között a francia és indián háború (a hétéves háború) után évek óta fennálló problémák után kezdődött. A tizenhárom gyarmaton élők nem kedvelték a brit kormány számos intézkedését, például a tűrhetetlen törvényeket. Sok éven át a brit kormány döntötte el, hogy mely országok kereskedhetnek a gyarmatokkal, ahelyett, hogy a gyarmatok maguk döntöttek volna erről. Sok gyarmatosító szabad kereskedelmet akart.

1765-ben a brit parlamentnek pénzre volt szüksége, hogy visszafizesse a francia-indiai háború adósságát. Elfogadták a Stamp Act nevű törvényt. Ez a törvény kimondta, hogy a gyarmatosítóknak bélyeget kellett vásárolniuk a jogi papírokhoz, újságokhoz, sőt még a játékkártyákhoz is, ahogyan azt a többi brit is tette. A bélyegekből származó pénz a királyhoz került. A gyarmatok nem követték ezt a törvényt. A gyarmatok továbbra sem voltak hajlandóak azt tenni, amit a király akart. A bostoni teadélután és a bostoni mészárlás hatására az emberek egyre dühösebbek lettek a helyzet miatt. A britek több katonát küldtek (akiket a gyarmatosítók vörös kabátosoknak neveztek, hogy megsértsék őket), hogy ellenőrzésük alatt tartsák a gyarmatokat, és néha harcolniuk kellett. 1774-ben a britek elfogadták a tűrhetetlen törvényeket, hogy megbüntessék a bostoni gyarmatosítókat a bostoni teadélután miatt.

Nem minden telepes akarta elhagyni a Brit Birodalmat. A lojalisták, vagyis a toryk hűségesek maradtak Nagy-Britanniához. Nem akartak változtatni a nézeteiken. A patrióták, vagyis a whigek függetlenséget akartak. A függetlenségi háború előtt a legtöbb ember Amerikában lojalista volt; de a háború után a legtöbb ember hazafi volt.

Sok telepes levelet írt, amelyben kifejezte érzéseit. Thomas Paine megírta a Közös Értelem című híres pamfletet a Nagy-Britanniától való függetlenségről. Más gyarmati vezetők, például Benjamin Franklin, John Adams és Thomas Jefferson is függetlenséget akartak.

Északi csaták

Az amerikai függetlenségi háború első csatái Lexington és Concord voltak. Az egyik első nagy ütközet az 1775-ös Bunker Hill-i csata volt. Ezt követően a britek uralták Bostont. Ez idő tájt a Második Kontinentális Kongresszus olajágas petíciót küldött III. György királynak (amelyet az elutasított), és George Washingtont nevezte ki a hadsereg élére. 1776 elején Washington hadserege kiűzte a briteket Bostonból.

Néhány hónappal később a kontinentális hadsereg és a brit csapatok William Howe vezetésével megvívták a New York-i és New Jersey-i hadjáratot. A New York-i harcok során a britek elkezdték bevetni a hesseni csapatokat, amelyek Németországból származtak. Bár a gyarmatosítók elvesztették New Yorkot (a britek a háború hátralévő részében megtartották), Washington meg tudta tartani serege nagy részét. 1776-77 karácsonyán Washington átkelt a Delaware folyón, és Trentonnál legyőzte a hessenieket, Princetonnál pedig a briteket.

1777-ben a britek megtámadták Philadelphia városát, az akkori amerikai fővárost. Két csatát vívtak Philadelphiáért: Brandywine és Germantown. Az amerikaiak ismét elvesztettek egy nagyvárost, de Washington meg tudta tartani serege nagy részét. Ez idő tájt csatlakozott az amerikai hadsereghez a francia Lafayette. 1778-ban a britek elhagyták Philadelphiát. 1778 és 1781 között a Washington és a britek közötti csaták többsége eredménytelen volt (katonailag nem volt jelentős hatásuk).

Az egyik legfontosabb csata az 1777-es saratogai csata volt. Az amerikai katonák Horatio Gates vezetésével kényszerítették ki a britek megadására John Burgoyne vezetésével. Ez vezetett ahhoz, hogy Franciaország és Spanyolország az amerikaiak oldalán csatlakozott a háborúhoz. Ezek a nagyhatalmú országok a világ minden táján harcoltak a britek ellen. 1778 és 1780 között nyugaton folytak a harcok.

Az amerikai John Paul Jones kereskedelmi hajós több tengeri csatát is megnyert a britek ellen, de a francia haditengerészet vívta a legtöbb tengeri csatát. Az amerikaiak többször is megpróbálták elfoglalni Kanadát.

Déli csaták

1779-ben a nagyobb harcok áttevődtek Georgiára és Dél-Karolinára. Ahogy a harcok észak felé terjedtek, Nathanael Greene tábornok vezette a lázadók hadjáratát. Sokakat arra késztetett délen, hogy lojalisták helyett hazafiak legyenek, és több csatát is megnyert a britek ellen.

1781-ben Washington és Jean Rochambeau francia tábornok támadást vezetett a brit csapatok ellen a virginiai Yorktownban. Ezt hívták a yorktowni csatának. Amikor katonáik elvesztették ezt a csatát, a britek megadták magukat.

A britek még két évig folytatták a francia és spanyol harcot, és győztek Indiában, Gibraltáron és másutt.

A háború vége

Az amerikai forradalom 1783-ban ért véget, amikor a franciaországi Párizsban békeszerződést írtak alá. A párizsi békeszerződésben a brit király, III. György elfogadta a gyarmatok függetlenségét, és elismerte az újonnan létrehozott nemzetet Amerikai Egyesült Államok néven.

A szerződés az Appalache-hegységtől nyugatra, a Mississippi folyóig minden olyan területet az új országnak adott, amelyről Nagy-Britannia azt állította, hogy az övé, és amely az Appalache-hegységtől nyugatra feküdt. Ez a föld végül az Egyesült Államok része lett, és 35 új állam létrejöttéhez vezetett (amelyek közül néhány később az Amerikai Konföderációs Államok részeként fellázadt), amelyek ma az egybefüggő Egyesült Államokat alkotják. Sok lojalista Kanadába menekült.

Áldozatok

A 18. századi háborúkhoz hasonlóan az amerikai forradalomban elesettek (meghaltak/megsebesültek/eltűntek/fogságba estek) számai kevéssé ismertek. Az amerikai polgárháború veszteségeitől eltérően, amelyeket az újságokban tettek közzé, a függetlenségi háború veszteségeit a helyi várostörténetekben találhatók meg; a forradalom összes áldozata durva becslések.