XVI. Lajos

Korai életút

XVI. Lajos 1754-ben, nagyapja, XV. Lajos király uralkodása idején született. Édesapja Lajos Ferdinánd francia trónörökös, Lajos Ferdinánd, Franciaország dauphinja volt. Édesanyja szászországi Marie Josephe volt. Szülei jobban szerették idősebb bátyját, mint Lajost, és feldúltak voltak, amikor Lajos bátyja még gyermekkorában meghalt. Lajos szülei ellene fordultak, és félénk fiú lett. Apja korán meghalt, és Lajos lett a trónörökös. Emiatt felvette a dauphin címet.

1770-ben, 15 éves korában Lajos feleségül vette Marie Antoinette osztrák hercegnőt. Az esküvő előtt mindössze két nappal találkoztak. Franciaországban sokan nem akarták, hogy Lajosnak osztrák felesége legyen, mert Franciaország szövetsége Ausztriával nem volt népszerű. A két ország ellenség volt 1756-ig, amikor is szövetségesek lettek. Franciaországban ezt a szövetséget okolták a hétéves háborúért, amelyet elvesztettek. Lajos és Marie Antoinette házasságuk első éveiben nem álltak közel egymáshoz, de egyre jobban megszerették egymást. Csak 1777-ben kerültek szexuális kapcsolatba. Ezt követően több évig nem sikerült gyermeket vállalniuk. Ez megnehezítette a házasságot. A helyzetet tovább rontotta, hogy durva röpiratokat, úgynevezett libelleket adtak ki. Ezek a libellek kigúnyolták őket, amiért nem tudtak gyermeket vállalni. Az egyik azt kérdezte: "Vajon a király megteheti? A király nem tudja megtenni?" Végül neki és Marie Antoinette-nek négy gyermeke született:

1.      Marie Thérèse Franciaországból (1778. december 19.)

2.      Louis Joseph, Franciaország dauphinja (1781. október 22.)

3.      XVII. francia Lajos (1785. március 27.)

4.      Franciaországi Sophie (1787. július 9.)

Hat gyermeket is örökbe fogadtak.

Marie Antoinette királyné három legidősebb gyermekével, halála után kifestve. Marie Louise Élisabeth Vigée Vigée Lebrun által

Abszolút uralkodóként uralkodik

Lajos lett a király, amikor XV. Lajos 1774-ben meghalt. Akkor 19 éves volt. Lajos egy olyan országot vett át, amelynek nagy problémái voltak. A hétéves háború után Franciaország már nem volt Európa legerősebb országa. Az országnak adósságai voltak a háború miatt, és mert az adórendszere elavult volt. Sok nemes és más gazdag ember elkerülhette az adófizetést, amit sok egyszerű ember utált. Ez volt a felvilágosodás kora is, amikor az emberek egyre jobban kezdtek érdeklődni az olyan eszmék iránt, mint a demokrácia és a liberalizmus. Egyre többen ellenezték a francia abszolút monarchiát.

Lajos jó és népszerű király akart lenni. Egyik korai döntése az volt, hogy visszaadta a parlamenteknek a XV. Lajos későbbi uralkodása alatt elvett hatalmat. A parlementek nem voltak parlamentek a mai értelemben vett parlamentek; nem politikusok választott gyűlései voltak. A parlementek valójában fontos regionális bíróságok voltak, és bíráik a helyi nemeseket támogatták. Gyakran megakadályozták, hogy a királyok megváltoztassák az országot, és megakadályozták, hogy a törvények a tartományaikban érvényre jussanak. Maurepas grófot választotta fő tanácsadójának, és Maurepas 1781-ben bekövetkezett haláláig töltötte be ezt a szerepet. Anne Robert Jacques Turgot-t is pénzügyminiszterének választotta.

Turgot azt javasolta, hogy lazítsanak azokon a törvényeken, amelyek korlátozták, hogy mikor és mennyiért lehet gabonát eladni. Ezek a változtatások azonban magas gabonaárakat okoztak azokban az években, amikor rossz volt a termés. Ez okozta az 1775-ös lisztháborús tiltakozásokat. Turgot néhány más reformját is megakadályozták a nemesek és a parlamentek. Lajos 1776-ban meggondolta magát, és elbocsátotta Turgot-t. Helyére Jacques Necker lépett. Necker megpróbált egy teljes listát közzétenni mindarról, amire a kormány pénzt költött, de ez végül a kiadások nagy részét eltitkolta. 1783-ban Lajos ezután Charles Alexandre de Calonne-t választotta fő pénzügyminiszterévé.

Lajos és kormánya támogatta az amerikaiakat az amerikai függetlenségi háborúban, mert meg akarták gyengíteni Nagy-Britanniát. Bosszút akartak állni, mert a hétéves háborúban elvesztették Québecet a britek ellen. Az amerikaiak győztek, és a britek az 1783-as párizsi békeszerződésben beleegyeztek abba, hogy hagyják őket függetlenedni. A brit birodalom gyengítésére tett egyéb kísérleteik azonban többnyire meghiúsultak, mert a haditengerészetük elvesztette a Saintes-i csatát, és Franciaország nem sok új területet szerzett. Ráadásul a háborúból származó adósságok súlyosbították a kormány pénzproblémáit. A pénzproblémák 1787-re kicsúsztak a kezükből.

Lajos összehívta a Notabilitások Gyűlését, a legmagasabb rangú francia nemesek találkozóját, hogy megvitassák, hogyan lehetne megoldani a pénzproblémákat. Meg akarta akadályozni, hogy a nemesek és a parlementek megakadályozzák a megoldási kísérleteit. A nemesek azonban megdöbbentek, amikor megtudták, milyen súlyosak a problémák, és megtagadták a segítséget. Lajos megpróbálta megakadályozni a párizsi parlamentet is, még két tagját is letartóztatta, de ez nem sikerült, mert túl sokan támogatták a parlamentet. Jacques Neckert is visszahozta. Lajos úgy döntött, hogy nincs más választása, mint összehívni az Estates General-t, a francia parlamentet, amely 1614 óta nem ülésezett.

Francia forradalom

Az 1789. évi országgyűlés májusban kezdte meg ülését. Az előzőekhez hasonlóan ez is a francia társadalmat alkotó "három birtokot" hivatott képviselni. Tagjainak egynegyedét az Első Állam (a katolikus egyház papjai), másik negyedét a Második Állam (a nemesek), a másik felét pedig a Harmadik Állam (mindenki más) gazdag emberei választották. A Harmadik Állam politikusai a francia társadalom megváltoztatásáról és a király hatalmának csökkentéséről akartak beszélni, de a király azt akarta, hogy csak az adókról beszéljenek. Nagyon gyorsan sikerült felbosszantania ezeket a politikusokat. Például azt mondták nekik, hogy minden tagnak egyenlő szavazata lesz, de aztán a király ehelyett úgy döntött, hogy a Harmadik Állam tagjainak csak fél szavazata lesz. A harmadik rendi tagok igazságtalannak tartották, hogy a lakosság 95%-át képviselik, de csak a hatalom egyharmadával rendelkeznek a főrendiházban.

1789 júniusában a harmadik rend tagjai bejelentették, hogy ők a nemzetgyűlés. Lajos megpróbálta megakadályozni, hogy összejöjjenek. Június 20-án egy kivételével valamennyi tag aláírta a teniszpályai esküt. Megígérték, hogy mindaddig együtt maradnak, amíg a király bele nem egyezik hatalmának csökkentésébe. Bár Lajos felajánlott némi több jogot a harmadik rendnek, úgy döntöttek, hogy ez nem elég. Július 11-én Lajos elbocsátott számos tanácsadót, akik támogatták a nemzetgyűlést. Ezek közé tartozott Jacques Necker is, aki meglehetősen népszerű volt. A párizsi átlagemberek erősen támogatták Neckert és a nemzetgyűlést. Kezdtek attól tartani, hogy a király leállítja a Nemzetgyűlést. Lázadás tört ki, amely július 14-én a Bastille megostromlásához vezetett.

Lajos meghátrált, és beleegyezett, hogy a nemzetgyűlés irányítsa az országot. A nemzetgyűlés drámai változtatásokat kezdett végrehajtani Franciaországban. Elfogadták az Emberi Jogok Nyilatkozatát, és véget vetettek azoknak a törvényeknek, amelyek lehetővé tették, hogy a nemesek jobb bánásmódban részesüljenek, mint az egyszerű emberek.

1789. október 5-én tüntetők (főleg nők) tömege gyűlt össze Párizsban, hogy a magas kenyérárak ellen tiltakozzon. Elhatározták, hogy a Versailles-i kastélyhoz vonulnak, ahol a király élt. Betörtek a palotába. Néhány őrt megöltek, a többiek pedig nem állították meg őket. A tüntetők azt követelték, hogy a királyi család jöjjön velük Párizsba. Lajos nem akart jönni, de engedett a követelésüknek. Aláírta az Emberi Jogok Nyilatkozatát, és velük tartott Párizsba. A régebbi Tuileriák palotájába költözött.

Akár a Bastille megostromlását, akár a nők versailles-i felvonulását tekinthetjük annak a pillanatnak, amikor a király elvesztette az ország feletti uralmát.

Sikertelen menekülés

Lajos nem sokáig elégedett volna meg bábkirályként. Elégedetlen volt azzal, ahogyan vele, a családjával és az egyházzal bántak. A mérsékelt politikusok elvesztették támogatásukat a radikálisabbakkal szemben. De bár valójában a Tuileriák palotájában raboskodott, Lajosnak más országokban voltak szövetségesei, akik a politikusokkal szemben a királyt támogatták volna. Lajos és Marie Antoinette azt tervezték, hogy 1791. június 21-én éjjel, szolgáknak álcázva megszöknek a Tuileriákból. A királyi család a Montmédy-erőd felé utazott, amely a királyt támogató katonák bázisa volt, és az osztrák Hollandia határán feküdt. Útban Montmédy felé Varennes városában elfogták őket.

Amikor Lajost és családját visszavitték a Tuileriákba, az őrök most sokkal jobban vigyáztak rájuk. Akár jogosan, akár tévesen, sokan úgy vélték Franciaországban, hogy a király és a királyné külföldi kormányokkal szövetkezik az abszolút monarchia visszaállítása érdekében. A következő évben ezek a feszültségek oda vezettek, hogy Franciaország háborút kezdett Ausztriával és Poroszországgal. 1792 júliusában Brunswick porosz hercege azt írta: "Párizst a földig romboljuk, ha bármi történik királyi felségünkkel, a királlyal és a királynéval". Ezzel a királyt és a királynőt akarta segíteni, de ehelyett az ellenkezőjét érte el.

Letartóztatás és kivégzés

Lajos unokatestvére, Orleans hercege volt a felelős azért, hogy pletykákat terjesztett Lajos feleségéről, ami nagyon feldühítette az embereket. Lajost augusztus 13-án hivatalosan letartóztatták, és a Temple-be, egy ősi párizsi erődítménybe küldték, amelyet börtönként használtak. Szeptember 21-én a Nemzeti Konvent (az új nemzetgyűlés) Franciaországot köztársasággá nyilvánította, és eltörölte a monarchiát. Elvették Lajos címeit, és Louis Capet-nek nevezték el. Úgy vélték, hogy mivel a francia uralkodók a Capet-házzal voltak rokonságban, a Capet legyen a vezetékneve.

Lajost több bűncselekménnyel vádolták, a Nemzeti Konvent (az új Nemzetgyűlés) pedig bíróként járt el. A fő bűntett, amellyel vádolták, az volt, hogy Ausztriával összeesküvést szőtt az abszolút monarchia visszaállítására. Gyorsan megszavazták, hogy bűnös. A Konventben senki sem kedvelte Lajost, de a Girondinok legalább az életét meg akarták kímélni. Maximilien Robespierre és a Montagnardok voltak a felelősek, és úgy döntöttek, hogy meg kell ölni. Robespierre meggyőzte a népet, hogy az uralkodónak meg kell halnia ahhoz, hogy a köztársaság éljen. Utoljára még egyszer találkozott a családjával, és megígérte, hogy másnap reggel visszatér, de nem jött vissza. Útban a guillotine felé Lajos így szólt: "Bízom benne, hogy halálom népem boldogságát szolgálja, de gyászolom Franciaországot, és félek, hogy az Úr haragját szenvedheti el." Beszédét azonban elnyomta a dobpergés. Kivégezték 1793. január 21-én a Place de la Revolution (ma Place de la Concorde) téren. Ekkor 38 éves volt. Marie Antoinette-et kilenc hónappal később végezték ki.

Louis Capet kivégzése

Legacy

Louis-t először egy közeli temetőben temették el. 1815-ben az ő és Marie Antoinette földi maradványait a Saint Denis-bazilikába, a francia királyok hagyományos temetkezési helyére szállították. A templomban szobrokat állítottak róluk. A Chapelle expiatoire-t is emlékére építették, eredeti sírjának helyén.

XVI. Lajos nem az utolsó francia király volt. Az 1814-es Bourbon-restauráció után Lajos két testvére is király lett: XVI. Lajos fiai már korábban meghaltak betegségekben, és lánya nem örökölhette a trónt. Az utolsó francia király I. Lajos Fülöp, távoli rokonuk volt. Az utolsó francia uralkodó III. Napóleon volt, aki inkább császár volt, mint király.

A 19. században Jules Michelet és Alphonse de Lamartine francia történészek megjegyezték, hogy sok francia sajnálni kezdte XVI. Lajost, és ez vezetett ahhoz, hogy 1814-ben visszahozták a monarchiát. Bár nem mindenben értettek egyet, mindkét történész szerint a monarchia 1792-es megszüntetése helyes döntés volt, de a királyt és a királynét nem kellett volna megölni. Michelet szerint ezek a kivégzések további kivégzésekre ösztönöztek, ami a rémuralomhoz vezetett.

A Kentucky állambeli Louisville-t XVI. Lajosról nevezték el. 1780-ban a virginiai közgyűlés a francia király tiszteletére adta ezt a nevet, akinek katonái az amerikai forradalomban az amerikai oldalt segítették. A virginiai közgyűlés a királyt nemes embernek tekintette, de sok más kontinentális küldött nem értett ezzel egyet.