Napóleon Bonaparte: francia császár, hadvezér és öröksége

Bonaparte Napóleon 1769. augusztus 15-én született a korzikai Ajaccio városában, a Casa Buonaparte-ban. Ez egy évvel azután történt, hogy a szigetet a Genovai Köztársaság Franciaországnak adta. Nyolc gyermek közül ő volt a második. A Napoleone di Buonaparte nevet kapta. Keresztnevét nagybátyjáról kapta, aki a franciák ellen harcolva esett el. Később azonban a franciásabb hangzású Napoléon Bonaparte nevet használta.

A korzikai Buonapartes az alsó olasz nemességből származott. A 16. században érkeztek Korzikára. Apja, Nobile Carlo Buonaparte 1777-ben Korzika képviselője lett XVI. Lajos udvarában. Napóleon gyermekkorára legnagyobb hatással édesanyja, Maria Letizia Ramolino volt. Határozott nevelése irányította a vad gyermeket. Volt egy idősebb bátyja, József. Voltak még fiatalabb testvérei: Lucien, Elisa, Louis, Pauline, Caroline és Jérôme. Napóleont nem sokkal második születésnapja előtt, 1770. július 21-én keresztelték meg katolikusnak az ajacciói székesegyházban.

Bonaparte Napóleon 1769. augusztus 15-én született a korzikai Ajaccio városában, a Casa Buonaparte-ban. Ez egy évvel azután történt, hogy a szigetet a Genovai Köztársaság Franciaországnak adta. Nyolc gyermek közül ő volt a második. A Napoleone di Buonaparte nevet kapta. Keresztnevét nagybátyjáról kapta, aki a franciák ellen harcolva esett el. Később azonban a franciásabb hangzású Napoléon Bonaparte nevet használta.

A korzikai Buonapartes az alsó olasz nemességből származott. A 16. században érkeztek Korzikára. Apja, Nobile Carlo Buonaparte 1777-ben Korzika képviselője lett XVI. Lajos udvarában. Napóleon gyermekkorára legnagyobb hatással édesanyja, Maria Letizia Ramolino volt. Határozott nevelése irányította a vad gyermeket. Volt egy idősebb bátyja, József. Voltak még fiatalabb testvérei: Lucien, Elisa, Louis, Pauline, Caroline és Jérôme. Napóleont nem sokkal második születésnapja előtt, 1770. július 21-én keresztelték meg katolikusnak az ajacciói székesegyházban.

Napóleon 1779-ben léphetett be a brienne-i katonai akadémiára. Kilencéves volt, amikor belépett az akadémiára. A párizsi École Royale Militaire-be 1784-ben került, és egy évvel később tüzérségi főhadnagyként végzett. Napóleon a következő nyolc év nagy részét Korzikán tölthette. Ott aktívan részt vett a politikai és katonai ügyekben. Összeütközésbe került a korzikai nacionalista Pasquale Paolival, és családja 1793-ban kénytelen volt Marseille-be menekülni.

A francia forradalom sok harcot és zűrzavart okozott Franciaországban. Napóleon időnként kapcsolatban állt a hatalmon lévőkkel. Máskor börtönben ült. A francia forradalmi háborúkban a köztársaságot segítette a royalisták ellen, akik a korábbi francia királyt támogatták. 1793 szeptemberében átvette egy tüzérdandár parancsnokságát Toulon ostrománál, ahol a royalista vezetők brit flottát és csapatokat fogadtak. A briteket 1793. december 17-én kiűzték, és Bonaparte jutalmul dandártábornokká léptették elő, és 1794 februárjában az olaszországi francia hadsereghez vezényelték.

13 Vendémiaire

Bonaparte Napóleon tábornokot a köztársaság később, 1795. október 5-én (13 Vendémiaire IV. év a francia köztársasági naptárban) nevezte ki a royalisták visszaszorítására. Több mint 1400 royalista halt meg, a többiek elmenekültek. Thomas Carlyle, a 19. századi történész szerint "egy fuvallatnyi szőlőlövedékkel" megtisztította az utcákat. Ezután vezérőrnaggyá léptették elő, és beírta nevét a francia forradalomba.

A királypárti lázadások leverése véget vetett a konventet fenyegető veszélynek, és Bonaparte hirtelen hírnevet, gazdagságot és az új direktórium pártfogását hozta. 1796. március 9-én Napóleon feleségül vette Josephine de Beauharnais-t, a nála idősebb özvegyet, aki igen valószínűtlen feleség volt a jövendő uralkodó számára.

Olasz kampány

Az olaszországi hadjárat az első alkalom, amikor Napóleon háborúba vezette Franciaországot. 1796 márciusának végén Bonaparte hadműveletek sorozatába kezdett, hogy felossza és legyőzze az osztrák és a szardíniai seregeket Olaszországban. Április 21-én legyőzte a szardíniaiakat, Savoyát és Nizzát Franciaországhoz csatolva. Ezután ragyogó csaták sorozatában elnyerte Lombardiát az osztrákoktól. Mantova, az utolsó lombardiai erődítmény 1797 februárjában esett el.

Egyiptomi kampány

1798 májusában Napóleon tábornok egy egyiptomi hadjáratra indult. A franciáknak meg kellett fenyegetniük Brit Indiát, a francia direktórium pedig attól tartott, hogy Napóleon átveszi az irányítást Franciaország felett. A Napóleon vezette francia hadsereg elsöprő győzelmet aratott a piramisi csatában. Alig 300 francia katona halt meg, miközben több ezer mamlúk (egy régi közel-keleti hatalom) vesztette életét. Hadseregét azonban meggyengítette a bubópestis és a rossz ellátmány, mert a haditengerészet vereséget szenvedett a nílusi csatában. Az egyiptomi hadjárat katonai kudarc volt, de kulturális siker. A Rosetta-követ Pierre-François Bouchard francia mérnökkapitány találta meg, és Jean-François Champollion francia tudós el tudta olvasni a kőben lévő szavakat. Napóleon visszatért Franciaországba, mert a francia kormányban változás állt be. Egyesek úgy vélik, hogy Napóleonnak nem kellett volna Egyiptomban hagynia katonáit. Napóleon segített vezetni az 1799. novemberi brumaire-i államcsínyt.

Napóleon 1779-ben léphetett be a brienne-i katonai akadémiára. Kilencéves volt, amikor belépett az akadémiára. A párizsi École Royale Militaire-be 1784-ben került, és egy évvel később tüzérségi főhadnagyként végzett. Napóleon a következő nyolc év nagy részét Korzikán tölthette. Ott aktívan részt vett a politikai és katonai ügyekben. Összeütközésbe került a korzikai nacionalista Pasquale Paolival, és családja 1793-ban kénytelen volt Marseille-be menekülni.

A francia forradalom sok harcot és zűrzavart okozott Franciaországban. Napóleon időnként kapcsolatban állt a hatalmon lévőkkel. Máskor börtönben ült. A francia forradalmi háborúkban a köztársaságot segítette a royalisták ellen, akik a korábbi francia királyt támogatták. 1793 szeptemberében átvette egy tüzérdandár parancsnokságát Toulon ostrománál, ahol a royalista vezetők brit flottát és csapatokat fogadtak. A briteket 1793. december 17-én kiűzték, és Bonaparte jutalmul dandártábornokká léptették elő, és 1794 februárjában az olaszországi francia hadsereghez vezényelték.

13 Vendémiaire

Bonaparte Napóleon tábornokot a köztársaság később, 1795. október 5-én (13 Vendémiaire IV. év a francia köztársasági naptárban) nevezte ki a royalisták visszaszorítására. Több mint 1400 royalista halt meg, a többiek elmenekültek. Thomas Carlyle, a 19. századi történész szerint "egy fuvallatnyi szőlőlövedékkel" megtisztította az utcákat. Ezután vezérőrnaggyá léptették elő, és beírta nevét a francia forradalomba.

A királypárti lázadások leverése véget vetett a Konventet fenyegető veszélynek, és Bonaparte hirtelen hírnevet, gazdagságot és az új direktórium pártfogását hozta. 1796. március 9-én Napóleon feleségül vette Josephine de Beauharnais-t, a nála idősebb özvegyet, aki igen valószínűtlen feleség volt a jövendő uralkodó számára.

Olasz kampány

Az olaszországi hadjárat az első alkalom, amikor Napóleon háborúba vezette Franciaországot. 1796 márciusának végén Bonaparte hadműveletek sorozatába kezdett, hogy felossza és legyőzze az osztrák és a szardíniai seregeket Olaszországban. Április 21-én legyőzte a szardíniaiakat, Savoyát és Nizzát Franciaországhoz csatolva. Ezután ragyogó csaták sorozatában elnyerte Lombardiát az osztrákoktól. Mantova, az utolsó lombardiai erődítmény 1797 februárjában esett el.

Egyiptomi kampány

1798 májusában Napóleon tábornok egy egyiptomi hadjáratra indult. A franciáknak meg kellett fenyegetniük Brit Indiát, a francia direktórium pedig attól tartott, hogy Napóleon átveszi az irányítást Franciaország felett. A Napóleon vezette francia hadsereg elsöprő győzelmet aratott a piramisi csatában. Alig 300 francia katona halt meg, miközben több ezer mamlúk (egy régi közel-keleti hatalom) vesztette életét. Hadseregét azonban meggyengítette a bubópestis és a rossz ellátmány, mert a haditengerészet vereséget szenvedett a nílusi csatában. Az egyiptomi hadjárat katonai kudarc volt, de kulturális siker. A Rosetta-követ Pierre-François Bouchard francia mérnökkapitány találta meg, és Jean-François Champollion francia tudós el tudta olvasni a kőben lévő szavakat. Napóleon visszatért Franciaországba, mert a francia kormányban változás állt be. Egyesek úgy vélik, hogy Napóleonnak nem kellett volna Egyiptomban hagynia katonáit. Napóleon segített vezetni az 1799. novemberi brumaire-i államcsínyt.

Bonaparte 1799 októberében tért vissza Párizsba. Franciaország helyzete egy sor győzelemnek köszönhetően javult, de a köztársaság csődbe ment, és az eredménytelen Direktórium népszerűtlen volt a francia lakosság körében. Az egyik direktor, Emmanuel Joseph Sieyès megkereste, hogy támogassa az alkotmányos kormány megdöntésére irányuló puccsot. Az összeesküvés vezetői közé tartozott testvére, Lucien Bonaparte (az Ötszázak Tanácsának elnöke), Roger Ducos, egy másik igazgató, Joseph Fouché és Charles Maurice Talleyrand. A többi képviselő felismerte, hogy puccskísérlettel állnak szemben. Tiltakozásukkal szembesülve Bonaparte csapatokat vezényelt, hogy átvegyék az irányítást és szétoszlassák őket, így a törvényhozás egy csődtömege Bonapartét, Sièyes-t és Ducos-t nevezte ki három ideiglenes konzulnak a kormány irányítására.

Sieyès arra számított, hogy az új rendszerben uralkodni fog, de Bonaparte kicselezte. Napóleon kidolgozta a VIII. évi alkotmányt, és biztosította saját megválasztását első konzullá. Ezzel Bonaparte lett Franciaország leghatalmasabb embere, és a Tuileriákban foglalt helyet.

1800-ban Napóleon az Alpokon való átkeléssel és az osztrákok Marengónál való legyőzésével biztosította hatalmát. Ezután általános európai békét kötött, amely a Rajna folyót Franciaország keleti határaként határozta meg. Megállapodást kötött a pápával is (az 1801-es konkordátum), amely hozzájárult a francia belső nyugalomhoz, mivel véget vetett a római katolikus egyházzal a francia forradalom alatt kialakult viszálynak.

Franciaországban átszervezték a közigazgatást, egyszerűsítették a bírósági rendszert, és minden iskolát központi irányítás alá vontak. A francia jogot a napóleoni törvénykönyvben, vagyis a polgári törvénykönyvben és hat másik törvénykönyvben egységesítették. Ezek garantálták a forradalomban kivívott jogokat és szabadságjogokat, köztük a törvény előtti egyenlőséget és a vallásszabadságot.

Bonaparte 1799 októberében tért vissza Párizsba. Franciaország helyzete egy sor győzelemnek köszönhetően javult, de a köztársaság csődbe ment, és az eredménytelen Direktórium népszerűtlen volt a francia lakosság körében. Az egyik direktor, Emmanuel Joseph Sieyès megkereste őt, hogy támogassa az alkotmányos kormány megdöntésére irányuló puccsot. Az összeesküvés vezetői közé tartozott testvére, Lucien Bonaparte (az Ötszázak Tanácsának elnöke), Roger Ducos, egy másik igazgató, Joseph Fouché és Charles Maurice Talleyrand. A többi képviselő felismerte, hogy puccskísérlettel állnak szemben. Tiltakozásukkal szembesülve Bonaparte csapatokat vezényelt, hogy átvegyék az irányítást és szétoszlassák őket, így a törvényhozás egy csődtömege Bonapartét, Sièyes-t és Ducos-t nevezte ki három ideiglenes konzulnak a kormány irányítására.

Sieyès arra számított, hogy az új rendszerben uralkodni fog, de Bonaparte kicselezte. Napóleon kidolgozta a VIII. évi alkotmányt, és biztosította saját megválasztását első konzullá. Ezzel Bonaparte lett Franciaország leghatalmasabb embere, és a Tuileriákban foglalt helyet.

1800-ban Napóleon az Alpokon való átkeléssel és az osztrákok Marengónál való legyőzésével biztosította hatalmát. Ezután általános európai békét kötött, amely a Rajna folyót Franciaország keleti határaként határozta meg. Megállapodást kötött a pápával is (az 1801-es konkordátum), amely hozzájárult a francia belső nyugalomhoz, mivel véget vetett a római katolikus egyházzal a francia forradalom alatt kialakult viszálynak.

Franciaországban átszervezték a közigazgatást, egyszerűsítették a bírósági rendszert, és minden iskolát központi irányítás alá vontak. A francia jogot a napóleoni törvénykönyvben, vagyis a polgári törvénykönyvben és hat másik törvénykönyvben egységesítették. Ezek garantálták a forradalomban kivívott jogokat és szabadságjogokat, köztük a törvény előtti egyenlőséget és a vallásszabadságot.

1804 februárjában a korábbi rendőrminiszter, Joseph Fouche leleplezett egy Bonaparte elleni brit pénzügyi összeesküvést. Ez adott okot Napóleonnak arra, hogy örökletes dinasztiát alapítson. 1804. december 2-án Bonaparte Napóleon megkoronáztatta magát "a franciák császárává". A francia nép nem tekintette őt a régi rendszer uralkodójának, mivel római birodalmi címet viselt. Meghívta VII. Pius pápát, hogy lássa a koronázását a párizsi Notre-Dame székesegyházban. A szertartás során I. Napóleon kivette a pápa kezéből a koronát, és a saját fejére tette. Erről Napóleon és a pápa állapodott meg. A milánói székesegyházban 1805. május 26-án Napóleont Olaszország királyává koronázták a lombardiai vaskoronával.

Reformok

A jólét helyreállítása érdekében Napóleon modernizálta a pénzügyeket. Szabályozta a gazdaságot, hogy ellenőrizze az árakat, ösztönözte az új iparágakat, és utakat és csatornákat épített. A jól képzett tisztviselők és katonatisztek biztosítása érdekében támogatta a szilárd kormányzati ellenőrzés alatt álló állami iskolák rendszerét. A forradalom néhány szociális reformját is hatályon kívül helyezte. Az 1801-es konkordátumban békét kötött a katolikus egyházzal. A konkordátum állami ellenőrzés alatt tartotta az egyházat, de elismerte a katolikusok vallásszabadságát.

I. Napóleon osztályokon átívelő támogatást nyert. Bátorította az emigráns lakosságot a visszatérésre, amennyiben hűségesküt tettek. A parasztok megkönnyebbültek, amikor elismerte a forradalom alatt vásárolt földjeikhez való jogukat. Napóleon legfőbb ellenfelei a royalisták és a köztársaságiak voltak.

Napóleoni kódex

Napóleon legmaradandóbb reformjai közé tartozott egy új törvénykönyv, amelyet a köznyelvben Napóleoni törvénykönyvnek neveznek. Ez olyan felvilágosodásbeli elveket testesített meg, mint a polgárok törvény előtti egyenlősége, a vallási tolerancia és az erényen alapuló előmenetel. A napóleoni törvénykönyv azonban a francia forradalom néhány reformját visszacsinálta. A nők például az új kódex értelmében elvesztették újonnan szerzett jogaik nagy részét. a törvény a nőket kiskorúnak tekintette, akik nem gyakorolhatták az állampolgári jogokat. A férfi családfők visszaszerezték a feleségük és gyermekeik feletti teljes hatalmat. Napóleon ismét a rendet és a tekintélyt értékelte az egyéni jogokkal szemben.

A Nagy Birodalom

Napóleon császár felhagyott az Anglia lerohanására vonatkozó tervekkel, és seregeit az osztrák-orosz csapatok ellen fordította, és 1805. december 2-án az auszerlitzi csatában legyőzte őket. Napóleon 1806-ban Jénánál és Auerstädtnél megsemmisítette a porosz hadsereget, Friedlandnál pedig az orosz hadsereget. Idősebb testvérét, Bonaparte Józsefet 1806-ban Nápoly és Szicília királyává koronázta, a Holland Köztársaságot pedig bátyja, Lajos számára Holland Királysággá alakította át. Napóleon létrehozta a Rajnai Konföderációt is (a legtöbb német állam), amelynek ő volt a protektora.

Uralkodásának legitimálása érdekében elvált feleségétől, Joséphine-tól, és feleségül vette Marie Louise-t, Párma hercegnőjét, I. Ferenc osztrák császár lányát. Hamarosan fiút és a Bonaparte-dinasztia örökösét szülte. A fiú a Napoléon François Joseph Charles Bonaparte vagy II. Napóleon nevet kapta, és születésétől kezdve Róma királyává koronázták.

1807 júliusában Tilsitben Napóleon szövetségre lépett Alekszandr Romanov orosz cárral, és jelentősen csökkentette Poroszország területét. A birodalomhoz új államokat is csatolt: a legfiatalabb testvére, Jeromos alatt álló Vesztfáliai Királyságot, a Varsói Hercegséget és más államokat.

Győzd le a

Az erfurti kongresszus az orosz-francia szövetség megőrzésére törekedett, és a vezetők az 1807-ben Tilsitben tartott első találkozójuk után baráti személyes kapcsolatot ápoltak. Napóleon azonban 1812. június 23-án háborút indított Oroszország ellen. A franciák oroszországi inváziója számos orosz várost és falut legyőzött, de mire Moszkvába értek, már tél volt. Az orosz hadsereg felperzselt föld taktikája miatt a franciák kevés élelmet találtak maguknak és lovaiknak. Napóleon hadserege képtelen volt legyőzni az oroszokat. Az oroszok támadásba lendültek. Napóleonnak és seregének vissza kellett vonulnia Franciaországba. A franciák sokat szenvedtek Napóleon visszavonulása alatt. Katonáinak többsége soha nem tért vissza Franciaországba. Hadserege 70 000 katonára és 40 000 elkóborlóra csökkent, szemben a szövetséges csapatok több mint háromszorosával. Végül az 1813-as nemzetek csatájában vereséget szenvedett a szövetségesektől: Svédország, Oroszország, Ausztria és Poroszország.

1804 februárjában a korábbi rendőrminiszter, Joseph Fouche leleplezett egy Bonaparte elleni brit pénzügyi összeesküvést. Ez adott okot Napóleonnak arra, hogy örökletes dinasztiát alapítson. 1804. december 2-án Bonaparte Napóleon megkoronáztatta magát "a franciák császárává". A francia nép nem tekintette őt a régi rendszer uralkodójának, mivel római birodalmi címet viselt. Meghívta VII. Pius pápát, hogy lássa a koronázását a párizsi Notre-Dame székesegyházban. A szertartás során I. Napóleon kivette a pápa kezéből a koronát, és a saját fejére tette. Erről Napóleon és a pápa állapodott meg. A milánói székesegyházban 1805. május 26-án Napóleont Olaszország királyává koronázták a lombardiai vaskoronával.

Reformok

A jólét helyreállítása érdekében Napóleon modernizálta a pénzügyeket. Szabályozta a gazdaságot, hogy ellenőrizze az árakat, ösztönözte az új iparágakat, és utakat és csatornákat épített. A jól képzett tisztviselők és katonatisztek biztosítása érdekében támogatta a szilárd kormányzati ellenőrzés alatt álló állami iskolák rendszerét. A forradalom néhány szociális reformját is hatályon kívül helyezte. Az 1801-es konkordátumban békét kötött a katolikus egyházzal. A konkordátum állami ellenőrzés alatt tartotta az egyházat, de elismerte a katolikusok vallásszabadságát.

I. Napóleon osztályokon átívelő támogatást nyert. Bátorította az emigráns lakosságot a visszatérésre, amennyiben hűségesküt tettek. A parasztok megkönnyebbültek, amikor elismerte a forradalom alatt vásárolt földjeikhez való jogukat. Napóleon legfőbb ellenfelei a royalisták és a köztársaságiak voltak.

Napóleoni kódex

Napóleon legmaradandóbb reformjai közé tartozott egy új törvénykönyv, amelyet a köznyelvben Napóleoni törvénykönyvnek neveznek. Ez olyan felvilágosodásbeli elveket testesített meg, mint a polgárok törvény előtti egyenlősége, a vallási tolerancia és az erényen alapuló előmenetel. A napóleoni törvénykönyv azonban a francia forradalom néhány reformját visszacsinálta. A nők például az új kódex értelmében elvesztették újonnan szerzett jogaik nagy részét. a törvény a nőket kiskorúnak tekintette, akik nem gyakorolhatták az állampolgári jogokat. A férfi családfők visszanyerték a teljes hatalmat feleségük és gyermekeik felett. Napóleon ismét a rendet és a tekintélyt értékelte az egyéni jogokkal szemben.

A Nagy Birodalom

Napóleon császár felhagyott az Anglia lerohanására vonatkozó tervekkel, és seregeit az osztrák-orosz csapatok ellen fordította, és 1805. december 2-án az auszerlitzi csatában legyőzte őket. Napóleon 1806-ban Jénánál és Auerstädtnél megsemmisítette a porosz hadsereget, Friedlandnál pedig az orosz hadsereget. Idősebb testvérét, Bonaparte Józsefet 1806-ban Nápoly és Szicília királyává koronázta, a Holland Köztársaságot pedig bátyja, Lajos számára Holland Királysággá alakította át. Napóleon létrehozta a Rajnai Konföderációt is (a legtöbb német állam), amelynek ő volt a protektora.

Uralkodásának legitimálása érdekében elvált feleségétől, Joséphine-tól, és feleségül vette Marie Louise-t, Párma hercegnőjét, I. Ferenc osztrák császár lányát. Hamarosan fiút és a Bonaparte-dinasztia örökösét szülte. A fiú a Napoléon François Joseph Charles Bonaparte vagy II. Napóleon nevet kapta, és születésétől kezdve Róma királyává koronázták.

1807 júliusában Tilsitben Napóleon szövetségre lépett Alekszandr Romanov orosz cárral, és jelentősen csökkentette Poroszország területét. A birodalomhoz új államokat is csatolt: a legfiatalabb testvére, Jeromos alatt álló Vesztfáliai Királyságot, a Varsói Hercegséget és más államokat.

Győzd le a

Az erfurti kongresszus az orosz-francia szövetség megőrzésére törekedett, és a vezetők az 1807-ben Tilsitben tartott első találkozójuk után baráti személyes kapcsolatot ápoltak. Napóleon azonban 1812. június 23-án háborút indított Oroszország ellen. A franciák oroszországi inváziója számos orosz várost és falut legyőzött, de mire Moszkvába értek, már tél volt. Az orosz hadsereg felperzselt föld taktikája miatt a franciák kevés élelmet találtak maguknak és lovaiknak. Napóleon hadserege képtelen volt legyőzni az oroszokat. Az oroszok támadásba lendültek. Napóleonnak és seregének vissza kellett vonulnia Franciaországba. A franciák sokat szenvedtek Napóleon visszavonulása alatt. Katonáinak többsége soha nem tért vissza Franciaországba. Hadserege 70 000 katonára és 40 000 elkóborlóra csökkent, szemben a szövetséges csapatok több mint háromszorosával. Végül az 1813-as nemzetek csatájában vereséget szenvedett a szövetségesektől: Svédország, Oroszország, Ausztria és Poroszország.

Napóleonnak nem volt más választása, mint lemondani fia javára. A szövetségesek azonban ezt nem voltak hajlandók elfogadni. Napóleon 1814. április 11-én feltétel nélkül lemondott. A hivatalos lemondása előtt Napóleon öngyilkosságot kísérelt meg egy tablettával, de nem sikerült. A fontainebleau-i békeszerződésben a győztesek Elbára, egy 12 000 lakosú földközi-tengeri szigetre száműzték. A szövetségesek megengedték Napóleonnak, hogy megtartsa az "Elba császára" császári címet és évi 2 millió frank juttatást. Napóleon még 21 ágyúval való tisztelgést is kért Elba szigetének császáraként. Sok küldött attól tartott, hogy Elba túl közel van Európához ahhoz, hogy egy ilyen veszélyes haderőt tartson.

Napóleonnak nem volt más választása, mint lemondani fia javára. A szövetségesek azonban ezt nem voltak hajlandók elfogadni. Napóleon 1814. április 11-én feltétel nélkül lemondott. A hivatalos lemondása előtt Napóleon öngyilkosságot kísérelt meg egy tablettával, de nem sikerült. A fontainebleau-i békeszerződésben a győztesek Elbára, egy 12 000 lakosú földközi-tengeri szigetre száműzték. A szövetségesek megengedték Napóleonnak, hogy megtartsa az "Elba császára" császári címet és évi 2 millió frank juttatást. Napóleon még 21 ágyúval való tisztelgést is kért Elba szigetének császáraként. Sok küldött attól tartott, hogy Elba túl közel van Európához ahhoz, hogy egy ilyen veszélyes haderőt tartson.

Elszakítva fiától és feleségétől, akik osztrák fennhatóság alá kerültek, elvágva a fontainebleau-i békeszerződésben garantált juttatásoktól, és tudván, hogy a hírek szerint az Atlanti-óceán egy távoli szigetére száműzik, Napóleon 1815. február 26-án megszökött Elbáról. 1815. március 1-jén meglepetésszerű meneteléssel Párizsba vonult. Korábbi csapatai csatlakoztak hozzá, XVIII. Lajos pedig száműzetésbe menekült. Újra Franciaország uralkodója lett 100 napra. Napóleon 1815. június 18-án a waterlooi csatában vereséget szenvedett a Wellington herceg vezette britektől és a poroszoktól, ez volt az utolsó csatája. Napóleont ismét elfogták és második száműzetésébe vitték az Atlanti-óceánon fekvő Szent Ilona szigetére.

Elszakítva fiától és feleségétől, akik osztrák fennhatóság alá kerültek, elvágva a fontainebleau-i békeszerződésben garantált juttatásoktól, és tudván, hogy a hírek szerint az Atlanti-óceán egy távoli szigetére száműzik, Napóleon 1815. február 26-án megszökött Elbáról. 1815. március 1-jén meglepetésszerű meneteléssel Párizsba vonult. Korábbi csapatai csatlakoztak hozzá, XVIII. Lajos pedig száműzetésbe menekült. Újra Franciaország uralkodója lett 100 napra. Napóleon 1815. június 18-án a waterlooi csatában vereséget szenvedett a Wellington herceg vezette britektől és a poroszoktól, ez volt az utolsó csatája. Napóleont ismét elfogták és második száműzetésébe vitték az Atlanti-óceánon fekvő Szent Ilona szigetére.

Napóleont az Afrika partjainál fekvő Szent Ilona szigetére küldték. 1821. május 5-én halt meg gyomorrákban. Napóleon a The Times című lapon keresztül folyamatosan tájékozódott az eseményekről, és abban reménykedett, hogy abban az esetben szabadulhat, ha Holland lesz a miniszterelnök. Voltak más összeesküvések is Napóleon fogságból való kiszabadítására, többek között Texasból, ahol a Grande Armée száműzött katonái a Napóleoni Birodalom feltámasztását akarták Amerikában. Még az is tervbe volt véve, hogy egy kezdetleges tengeralattjáróval mentik ki. Lord Byron számára Napóleon volt a romantikus hős, az üldözött, magányos és hibás zseni megtestesítője. Az a hír, hogy Napóleon Longwoodban kertészkedni kezdett, szintén tetszett a hazai brit érzékenységnek.

Napóleont az Afrika partjainál fekvő Szent Ilona szigetére küldték. 1821. május 5-én halt meg gyomorrákban. Napóleon a The Times-on keresztül folyamatosan tájékozódott az eseményekről, és reménykedett a szabadulásban, amennyiben Hollandia miniszterelnökké válik. Voltak más összeesküvések is Napóleon fogságból való kiszabadítására, többek között Texasból, ahol a Grande Armée száműzött katonái a Napóleoni Birodalom feltámasztását akarták Amerikában. Még az is tervbe volt véve, hogy egy kezdetleges tengeralattjáróval mentik ki. Lord Byron számára Napóleon volt a romantikus hős, az üldözött, magányos és hibás zseni megtestesítője. Az a hír, hogy Napóleon Longwoodban kertészkedni kezdett, szintén tetszett a hazai brit érzékenységnek.

A franciák továbbra is büszkék Napóleon dicsőséges napjaira. A napóleoni törvénykönyv a modern francia alkotmányt tükrözi. A fegyverek és a haditechnika más fajtái a forradalmi és a napóleoni korszakban nagyrészt statikusak maradtak, de a 18. századi hadműveleti mobilitás jelentős változáson ment keresztül. Napóleon legnagyobb befolyása a hadviselésre volt. Népszerűsége később hozzásegítette unokaöccsét, Louis-Napoléont ahhoz, hogy Franciaország uralkodója legyen.

A világ színpadán Napóleon hódítása terjesztette a forradalom eszméit. Nem sikerült Európát francia birodalommá tennie. Ehelyett nacionalista érzelmeket szított Európa-szerte. Úgy is ismerték, mint "Franciaország vezére".

A franciák továbbra is büszkék Napóleon dicsőséges napjaira. A napóleoni törvénykönyv a modern francia alkotmányt tükrözi. A fegyverek és a haditechnika más fajtái a forradalmi és a napóleoni korszakban nagyrészt statikusak maradtak, de a 18. századi hadműveleti mobilitás jelentős változáson ment keresztül. Napóleon legnagyobb befolyása a hadviselésre volt. Népszerűsége később hozzásegítette unokaöccsét, Louis-Napoléont ahhoz, hogy Franciaország uralkodója legyen.

A világ színpadán Napóleon hódítása terjesztette a forradalom eszméit. Nem sikerült Európát francia birodalommá tennie. Ehelyett nacionalista érzelmeket szított Európa-szerte. Úgy is ismerték, mint "Franciaország vezére".