Az eskü egy fogadalom volt, amelyet 1789. június 20-án, a versailles-i kastély melletti teniszpályán írt alá a francia harmadik rend 577 tagja közül 576-an és az első rend néhány tagja. Ez az esemény — amely labdaházi eskü (franciául: Serment du Jeu de Paume) néven vonult be a történelembe — a forradalom korai, még jogi eszközökkel kifejezett tiltakozásának szimbolikus pillanata volt.

Előzmények

1789 tavaszán a király által összehívott általános gyűlés, az úgynevezett Főkormányzóság (États Généraux) üléseit a társadalmi rendek — a papság, a nemesség és a harmadik rend — képviselői alkották. A gyűlésre a súlyos pénzügyi válság, az adóreform szükségessége és a felvilágosodás eszméi miatt került sor. A vita egyik központi pontja az volt, hogy a szavazás továbbra is osztályok szerint történjen-e (így a papság és a nemesség gyakran a királlyal együtt többségbe kerülhetett), vagy minden képviselőnek egy-egy szavazata legyen. A középosztály — a harmadik rend — az utóbbit követelte, érvelve azzal, hogy több képviselőjük van, mint az első két birtoknak együttvéve, ezért igazságosabb lenne a "személyenkénti" szavazás.

Az eskü lefolyása

A vita hevében a Főkormányzóság üléstermét egy alkalommal bezárták; a harmadik rend ezt a jogok megsértésének értékelte, és dühvel reagált a király felé. Az ülésszak azon a napon fedett teniszpálya — a jeu de paume — felé vette az irányt, és ott határoztak úgy, hogy közösen esküt tesznek: addig nem oszlanak fel, illetve nem távoznak, amíg nem sikerül a nemzet érdekében érdemi előrelépést elérni és alkotmányt nem fogadnak el, amely garanciát nyújt a törvényes kormányzásra. A jelenlévők fogadalma azon az estén összetartást és alkotmányos elkötelezettséget fejezett ki; később hozzájuk egyes nemesek és a papság képviselői is csatlakoztak.

A nyilatkozat konkrét szövege rövid volt és határozott: nem szakadnak el, és addig nem hagyják abba a munkát, míg a királyság alkotmánya meg nem alkotatik és megerősíttetik. Ezzel a lépéssel a harmadik rend a politikai kezdeményezést magának követelte, és jogi alapra helyezte követeléseit.

Következmények és jelentőség

A szavazás módjáról folytatott vita és a labdaházi eskü közvetlen hatására a király egy héttel később engedett: a Főtanácsok "nemzetgyűlésként" kezdtek működni, vagyis a népképviselet jogát elismerték oly módon, hogy a képviselők együttesen vitathatták meg az ország ügyeit. Ez a fordulat alapozta meg azt a politikai folyamatot, amely a királyi hatalom korlátozásához, majd a feudális kiváltságok fokozatos eltörléséhez vezetett.

A labdaházi eskü nem egyszerűen egy helyhez kötött esemény volt: szimbolikusan jelezte, hogy a hatalom forrása immár a nemzet, nem pedig kizárólag a király. Bár önmagában nem eredményezett azonnali és mindenhatékony változást, hozzájárult a polgári jogokért folytatott mozgalom felerősödéséhez, és rövid időn belül további meghatározó események követték (például a Bastille ostroma 1789. július 14-én, majd az augusztusi hónapban a feudális rendszerek eltörlése és az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának megalkotása).

Ma a labdaházi eskü a forradalom egyik alapeseményeként él a köztudatban: a jogi eszközökkel történő ellenállás, a politikai elszántság és a közakarat kifejeződése. A történelemkutatás kiemeli, hogy bár a tényleges hatalomátalakulás hosszú folyamat volt, az 1789. június 20-i eskü fontos mérföldkőként segítette elő a francia alkotmányos átalakulást.