Gyermekkor, 1452-1466
Leonardo 1452. április 15-én született az Arno folyó völgyében, a toszkánai Vinci hegyi városban. Nagyapja, Antonio da Vinci feljegyezte a születés részleteit. Leonardo szülei nem voltak házasok. Apja Ser Piero da Vinci jegyző volt. Édesanyja, Caterina, cseléd volt. Lehet, hogy közel-keleti vagy kínai rabszolga volt. Az apja később átvette Leonardo felügyeletét, az anyja pedig újra férjhez ment, és még 5 gyermeket szült. Leonardo teljes neve "Leonardo di ser Piero da Vinci" volt, ami annyit tesz: "Leonardo, Messer (Mister) Pierdaom Vinci fia".
Leonardo első öt évét egy tanyán töltötte édesanyjával. Ezután Vinciben élt apjával, apja új feleségével, Albierával, nagyszüleivel és Francesco nagybátyjával. Amikor Leonardo felnőtt, csak két emléket írt le gyermekkorából. Arra emlékezett, hogy amikor kint feküdt a bölcsőjében, egy nagy madár repült le az égből és lebegett fölötte. A faroktollai végigsimítottak az arcán. Leonardo másik fontos emléke az volt, hogy a hegyekben felfedezés közben talált egy barlangot. Megrémült, hogy valami nagy szörnyeteg rejtőzik ott. De nagyon izgatott is volt, és meg akarta tudni, mi van odabent.
Leonardo még kisfiú korában kezdett el festeni. Giorgio Vasari nem sokkal Leonardo halála után írt Leonardo életéről. Sok érdekes történetet mesél arról, hogy Leonardo milyen okos volt. Azt mondja, hogy Leonardo egy kerek fapajzsot festett, amelyen tüzet köpő kígyók képe volt látható. Messer Piero Firenzébe vitte a fia festményét, és eladta egy műkereskedőnek.
Verrocchio műhelye, 1466-1476
1466-ban, amikor Leonardo tizennégy éves volt, apja Firenzébe vitte, hogy Verrocchio művész tanítványa legyen.
Firenze nagyon izgalmas hely volt egy olyan fiatal számára, aki művész akart lenni. Sok híres művész élt Firenzében, kezdve Cimabue-val és Giottóval az 1200-as években. Bárhová nézett az ember, mindenhol híres és gyönyörű műalkotások voltak. A hatalmas székesegyháznak hatalmas új kupolája volt. A Szent János-templomnak aranyban csillogó ajtajai voltak, és azt mondták, hogy ezek a legszebb ajtók a világon. Egy másik templomot körös-körül a leghíresebb szobrászok szobrai vettek körül, köztük egy Leonardo tanítójának, Verrocchiónak az alkotása.
Ha egy művész szerencsés volt, talált egy gazdag mecénást, aki sok festményét megvásárolta. Firenze leggazdagabb családja a Medici család volt. Ők építették maguknak a legszebb palotát Firenzében, és szívesen vásároltak festményeket, szobrokat és más szép dolgokat. Az irodalom és a filozófia tanulmányozása is érdekelte őket. Sok fiatal művész remélte, hogy a Medicitől és barátaiktól kaphat munkát.
Verrocchiónak nagy műhelye volt, amely Firenze egyik legforgalmasabb műhelye volt. Leonardo művésznek készült, így meg kellett tanulnia rajzolni, festeni, szobrászkodni és modelleket készíteni. Amíg a műhelyben volt, mindenféle más hasznos ismereteket is elsajátíthatott: kémiát, kohászatot, fémmegmunkálást, gipszöntést, bőrmegmunkálást, mechanikát és ácsmunkát.
Nem Leonardo volt az egyetlen fiatal festő Verrocchio műhelyében. Sok más festő is ott tanult, vagy gyakran megfordult ott. Néhányan közülük később híressé váltak: Ghirlandaio, Perugino és Botticelli. Ezek a művészek mind csak néhány évvel voltak idősebbek Leonardónál.
Giorgio Vasari érdekes történetet mesél Leonardo életének ebből az időszakából. Verrocchio éppen egy nagy képet festett Krisztus megkereszteléséről. Leonardót bízta meg azzal a feladattal, hogy fesse meg a kép bal oldalán az egyik angyalt, aki Jézus palástját tartja. Vasari szerint Leonardo olyan gyönyörűen festette meg az angyalt, hogy Verrocchio letette az ecsetet, és soha többé nem festett. Ha a képet közelebbről megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a kép számos más részét, például a sziklákat, a barna patakot és a hátteret is Leonardo festhette. Verrocchio ebben az időben készítette Dávid bronzszobrát. Úgy tartják, hogy Leonardót használta modellként.
Húszéves korában, 1472 körül Leonardo belépett a Szent Lukács Céhbe, egy művészekből és orvosokból álló szervezetbe. Leonardo még azután is szívesen dolgozott Verrocchio műhelyében, hogy apja saját műhelyében helyezkedett el. Leonardo legkorábbi ismert műve egy tollal és tussal készített rajz az Arno folyó völgyéről. Dátuma 1473. augusztus 5. Jelenleg az Uffizi Képtárban található.
Munkásélet 1476-1499
Amikor Vasari Leonardóról ír, olyan szavakat használ, mint "nemes", "nagylelkű", "kecses" és "gyönyörű". Vasari elmondja, hogy Leonardo felnőttként magas, jóképű férfi volt. Olyan erős volt, hogy puszta kézzel patkókat tudott hajlítani. A hangja olyan gyönyörű volt, hogy mindenkit elbűvölt, aki hallotta. Szinte mindenki a barátja akart lenni. Szerette az állatokat, vegetáriánus volt, és madarakat vásárolt a piacon, és szabadon engedte őket.
Leonardo 1472 és 1481 közötti életéről és munkásságáról nagyon keveset tudunk. Valószínűleg Firenzében volt elfoglalva. 1478-ban fontos megbízást kapott egy oltárkép megfestésére a San Donato a Scopeto szerzetesek számára. A festmény a Bölcsek imádása (A három bölcs) volt. A festmény soha nem készült el, mert Leonardót Milánóba küldték.
Leonardo nagyon tehetséges zenész volt. 1482-ben egy lófej alakú ezüst lírát (hangszer) készített. Abban az időben új uralkodó volt Milánó városában, Észak-Olaszországban. Ludovico il Moro herceg idegessé tette a többi uralkodót. Lorenzo Medici követként Leonardót küldte Milánóba. Lorenzo de' Medici azt akarta, hogy Leonardo adja át Ludovicónak a lírát ajándékba tőle. Leonardo levelet írt a milánói hercegnek, amelyben elmesélte neki, milyen okos és hasznos dolgokat tud csinálni, például hadigépeket gyártani. Azt írta a levélben, hogy "festeni is tud". Leonardo akkor még nem tudta, hogy leginkább a festészetről fognak rá emlékezni. Leonardo Milánóban maradt, és 1482 és 1499 között a hercegnek dolgozott. Munkájának része volt a fesztiválok és karneváli felvonulások megtervezése. Leonardo jegyzetfüzeteiben színházi jelmezekről, csodálatos sisakokról és olyan jelenetekről készült rajzok találhatók, amelyek színházhoz készülhettek.
Leonardo, mint korának legtöbb más ismert művészének, a műhelyében szolgákat, fiatal tanítványokat és idősebb segédeket foglalkoztatott. Az egyik fiatal tanítványa egy fiú volt, akit Gian Giacomo Caprotti da Orenónak hívtak. Jóképű fiú volt, gyönyörű hosszú, aranyszínű fürtökkel. Tökéletesen úgy nézett ki, mint egy angyal művészmodellje. De olyan nehéz és becstelen fiú volt, hogy Leonardo "Salai"-nak vagy "Salaino"-nak nevezte el, ami annyit jelent, hogy "a kis ördög". Leonardo azt írta a jegyzetfüzetébe, hogy Szalai nagyon kapzsi volt, hogy hazudott, és hogy legalább ötször lopott el dolgokat a házból. Szalai harminc évig maradt Leonardo háztartásában, mint tanítvány és szolga.
Gran Cavallo
Leonardo legfontosabb munkája Ludovico herceg számára az volt, hogy elkészítette az előző uralkodó, Francesco Sforza hatalmas lovas szobrát. A lóval kezdte a munkát. Miután tanulmányozta a lovakat és terveket rajzolt, egy hatalmas lovat készített agyagból. Ezt a "Gran Cavallo" nevet kapta. Bronzba akarták önteni. Ez lett volna a legnagyobb bronz ló, amelyet több mint ezer éve készítettek. Sajnos a bronz ló soha nem készült el. 1494-ben Ludovico odaadta a bronzot, hogy ágyúkat készítsenek belőle, mert a francia hadsereg megszállta Milánót. A hatalmas agyag ló még mindig állt, amikor a francia sereg 1499-ben ismét betört. Ezúttal lőgyakorlatra használták, és teljesen elpusztult.
A Sziklák Szüze
Amíg Leonardo Ludovico hercegnek dolgozott, két fontos festészeti megbízást kapott. Az egyik egy olajfestmény elkészítése volt, amely a Szeplőtelen Fogantatás Testvérisége számára készült nagy oltárképhez készült. Leonardo kétszer is elkészítette a festményt. Az egyiket a szerzeteseknél hagyta Milánóban, a másik festményt pedig Franciaországba vitte, ahol ma a Louvre Múzeumban van. Mindkét festményt a Sziklák Szűzanyájának nevezik. Szűz Mária és a gyermek Jézus jelenetét ábrázolják egy sziklás, titokzatos tájban. Mária és Jézus Keresztelő Jánossal találkozik. Van egy történet (amely nem szerepel a Bibliában, de a keresztény hagyomány része) arról, hogy a kis János és a kis Jézus az Egyiptomba vezető úton találkoztak. Ebben a jelenetben János imádkozik, és a kis Jézus felemeli a kezét, hogy megáldja Jánost. A festménynek különös, hátborzongató fénye van, lágy, mély árnyékokkal. A háttérben egy tó és hegyek a ködben. Ilyen festményt még soha nem készítettek.
Az utolsó vacsora
Leonardo másik fontos milánói festménye még híresebb. Ez az Utolsó vacsora. A festmény azt az utolsó vacsorát ábrázolja, amelyet Jézus a tanítványaival osztott meg, mielőtt elfogták és meghalt. Leonardo azt a pillanatot választotta festményének, amikor Jézus azt mondja: "egyikőtök el fog árulni engem". Leonardo elmeséli a történetet a meglepetést és a felzaklatottságot, amelyet ez Jézus tizenkét követője körében okozott. A történetet a festményen szereplő emberek cselekedetein és arcán keresztül meséli el. Néhányan beszélnek, néhányan felálltak, néhányan elborzadva emelik fel a kezüket.
Az író Matteo Bandello látta Leonardót munka közben. Bandello azt írta, hogy egyes napokon reggeltől estig festett, anélkül, hogy megállt volna enni. Aztán három-négy napig egyáltalán nem festett. Gyakran csak állt és nézte a festményt. Vasari szerint a kolostor perjele nagyon bosszús volt. Megkérte Ludovicót, hogy szóljon Leonardónak, hogy dolgozzon gyorsabban. Vasari szerint Leonardo aggódott, mert úgy gondolta, hogy nem tudja elég jól megfesteni Jézus arcát. Leonardo azt mondta a hercegnek, hogy a perjel arcát használhatja modellként Júdás, az áruló megformálásához.
Amikor elkészült, mindenki, aki látta, azt mondta, hogy a festmény egy remekmű. De Leonardo nem használt megfelelő freskót a festményhez. Temperát használt gesszóra, amit általában nem használnak falfestéshez. A festmény hamarosan penészedni kezdett, és lepergett a falról. Száz év alatt "teljesen tönkrement". Bár néhány helyen a festék egyenesen a falról hullott le, a festmény olyan népszerű, hogy többször nyomtatják és másolják, mint bármely más vallási festményt a világon.
Munkásélet 1499-1513
1499-ben Ludovico il Morót megbuktatták. Leonardo elhagyta Milánót a szolgájával, Szalajjal és egy barátjával, Luca Paciolival, aki matematikus volt. Velencébe mentek. Leonardo katonai építészként és mérnökként dolgozott. Mivel Velence egy sok szigeten fekvő város, Leonardo megpróbálta kitalálni, hogyan lehetne megvédeni a várost egy tengeri támadástól.
1500-ban Leonardo visszament Firenzébe, magával vitte a szolgákból és tanoncokból álló "háztartását". A Szent Hírmondó kolostor szerzetesei otthont és egy nagy műhelyt biztosítottak Leonardónak. 2005-ben restauráltak néhány épületet, amelyeket a katonai földrajz tanszék használt. A restaurátorok felfedezték, hogy az épület egy része Leonardo műterme volt.
A Szűzanya és a Gyermek Szent Annával és Keresztelő Jánossal
Leonardo egy új festményen kezdett dolgozni. Egy nagyméretű "karikatúrát" rajzolt. (Ez egy rajzot jelent, amely a festmény tervét jelenti.) A karikatúra Szűz Máriát ábrázolta, amint anyja, Szent Anna térdén ül. Mária a karjában tartja a kis Jézust. Jézus a kezét fiatal unokatestvére, Keresztelő János felé nyújtja. Vasari szerint mindenki annyira el volt ámulva a gyönyörű rajz láttán, hogy "férfiak és nők, fiatalok és öregek" nagy csoportokban jöttek, hogy megnézzék, "mintha egy nagy ünnepségen vettek volna részt". A rajz ma a londoni National Galleryben található. Bár már öreg és megfakult, és egy sötét szobában őrzik, az emberek minden nap elmennek a galériába, hogy leüljenek előtte. Mint Leonardo sok más terve, a festmény sem készült el soha.
Az anghiari csata
1502-ben és 1503-ban Leonardo Cesare Borgiának, egy befolyásos nemesnek dolgozott, aki VI. Sándor pápa fia volt. Leonardo katonai építészként és mérnökként járta be Olaszországot Borgiával. 1503 végén Leonardo visszatért Firenzébe. Újra csatlakozott a Szent Lukács céhhez.
Nagyon fontos megbízatást kapott. Firenze városának Signoria (városi tanács) két nagy freskót akart festeni a Signoria-palota legfontosabb termének falára. Michelangelo a Cascina-i csatát, Leonardo pedig az Anghiari-i csatát festette volna meg. Leonardo a dühös férfiak és a harcoló lovak arcának tanulmányozásával és megrajzolásával kezdte a munkát. Ezek a rajzok ma is láthatók a jegyzetfüzeteiben. De sajnos ez Leonardo számára újabb kudarcnak bizonyult. Amikor a képet a falra festette, ahelyett, hogy freskót használt volna, olajjal keverte a festékeket. A festék nem akart megszáradni. Leonardo tüzet gyújtott, hogy megszáradjon, és a festmény megolvadt. Peter Paul Rubens megrajzolta a középső rész másolatát. Egy idő után a városi tanács letakarta, és valaki mást bízott meg a falfestéssel. Michelangelo sem fejezte be a festményét, mert a pápa Rómába hívta.
Mona Lisa
1503 körül Leonardo elkezdte festeni a Mona Lisa néven ismert női portrét, a valaha festett leghíresebb portrét. Sok éven át dolgozott rajta. Ez egy kisméretű kép, amelyet olajjal festett falapra. Egy nő arcát, felsőtestét és kezeit ábrázolja. A nő nagyon egyszerűen van öltözve. Egy portréhoz egy nő általában a legszebb ruháját és ékszereit vette fel. Mona Lisa sötét ruhát visel, fején finom fekete fátyollal. Leonardo gyakran hagyott a festményein olyan szimbólumokat, amelyek a személyre utalnak. Ezen a képen a szokatlan dolog a mosoly. A mosoly a névre utaló nyom: Mona Lisa Giacondo. A Giacondo jelentése "a tréfálkozó". (A Mona a Madonna rövidítése, ami azt jelenti: "Hölgyem".)
A festmény azért olyan híres, mert úgy tűnik, tele van rejtélyekkel. Mona Lisa szemei a nézőre néznek. De senki sem tudja kitalálni, hogy mire gondol. A szeme és a szája mintha mosolyogna. Ez nagyon szokatlan egy portréfestményen. A legtöbb ember a portrékon nagyon komolyan néz. Nehéz megmondani, hogy Mona Lisa arckifejezése pontosan milyen. Ha valaki egy másik ember érzéseiből akar olvasni, akkor a szája és a szeme sarkát nézi. Leonardo azonban lágy árnyékokat festett Mona Lisa szája és szeme sarkába, hogy elrejtse az arckifejezését. A lágy árnyékok az arca oldalán, a nyakán és a kezein is megtalálhatók. Azt a módot, ahogy Leonardo az árnyékot használja, "sfumato"-nak nevezik (ami olaszul füstöt jelent). Vasari szerint a kép olyan gyönyörűen megfestett, hogy minden más művész, aki ránézett, azt gondolta, hogy ők soha nem tudnának ilyen jól festeni.
Munkásélet, 1506-1516
1506-ban Leonardo tanítványaival együtt visszatért Milánóba, és saját házában lakott a Porta Orientale-ban. A tanítványok közül néhányan festők lettek: Bernardino Luini, Giovanni Antonio Boltraffio és Marco D'Oggione. D'Oggione az Utolsó vacsoráról több másolatot is készített. Luini a Sziklák Szűzéről készített egy másolatot. Boltraffio (és a többiek) számos Madonna és gyermek képet festett, amelyek ma is láthatók a művészeti galériákban és templomokban. Egyik tanítványa egy Francesco Melzi gróf nevű fiatal nemes volt. Melzi soha nem lett túl jó festő, de szerette Leonardót, és haláláig mellette maradt.
1513 szeptemberében Leonardo Rómába ment, ahol 1516-ig élt. A Vatikánban lakott. A magas reneszánsz három legnagyobb festője, Leonardo, Michelangelo és Raffaello egy időben dolgozott Rómában. Bár nevüket gyakran együtt mondják, mintha barátok lettek volna, nem voltak azok. Leonardo ebben az időben hatvanéves volt, Michelangelo középkorú. Nem volt barátságos sem Leonardóval, sem Raffaellóval. Raffaello egy nagyon okos fiatal festő volt, aki sokat tanult Leonardo és Michelangelo által festett képekből. De egyikük sem volt soha a tanára.
1515 októberében I. Ferenc francia király elfoglalta Milánót. December 19-én Bolognában találkozott I. Ferenc és X. Leó pápa. Leonardo elment a találkozóra Leó pápával. Leonardo egy csodálatos játékot készített Ferenc király szórakoztatására. Ez egy életnagyságú mechanikus oroszlán volt, amely tudott járni. A mellkasán ajtók voltak, amelyek kinyíltak, és egy csokor liliom jött ki belőle. A liliom a francia királyok királyi jelképe volt.
Öregkor, 1516-1519
1516-ban I. Ferenc meghívta Leonardót, hogy menjen vele Franciaországba. Leonardo egy gyönyörű házat kapott tőle, a Clos Lucé-t (néha "Cloux"-nak is nevezik). Ez közel van a király palotájához, a Chateau Amboise-hoz. Leonardo élete utolsó három évét Clos Lucéban töltötte hűséges barátjával és tanítványával, Melzi gróffal. A király 10 000 scudi nyugdíjat adott Leonardónak. Leonardo egyik utolsó festménye egy Keresztelő Jánosról készült kép volt. Modellje Szalai volt, gyönyörű hosszú göndör hajával.
Amikor Leonardo haldoklott, papot kért, hogy jöjjön, hogy meggyónhasson és szentáldozásban részesülhessen. Leonardo 1519. május 2-án halt meg Clos Lucéban. Ferenc király közeli barátja lett. Vasari szerint a király karjában tartotta Leonardo fejét, amikor meghalt. Végrendeletében azt kérte, hogy hatvan koldus kövesse koporsóját körmenetben. Az Amboise-i kastély kápolnájában temették el.
Leonardo soha nem nősült meg, és nem volt saját gyermeke. Végrendeletében pénzét, könyveit és festményeinek nagy részét Melzi grófra hagyta. Leonardo megemlékezett másik tanítványáról, Szalairól és szolgájáról, Battista di Vilussiról is, akik Leonardo Milánó melletti szőlőbirtokainak egy-egy felét kapták. Leonardo egy fekete, szőrmével szegélyezett köpenyt hagyott szolgálójának. Szalai volt a tulajdonosa Leonardo leghíresebb olajfestményének, a Mona Lisának. Még néhány évvel később is az övé volt, amikor egy párbajban vívott harc után meghalt.
Ferenc király azt mondta: "Nem is annyira a festészetről, szobrászatról és építészetről, mint inkább arról, hogy ő egy nagyon nagy filozófus volt."
Rajzok
Leonardo nem festett túl sok képet. De több száz gyors vázlatot, tervet, térképet és részletes rajzot készített. Így örökítette meg mindazt az érdekes dolgot, amit látott, tanulmányozott és gondolkodott.
Leonardo rajzainak egy része "tanulmány" a festményekhez. Ezeken a rajzokon Leonardo megtervezte azokat a dolgokat, amelyeket meg akart festeni. Egyes tanulmányok egész festmények tervei. Az egyik ilyen festmény a Madonna és gyermeke Szent Annával és Keresztelő Szent Jánossal című nagy, gyönyörű rajz, amely ma a londoni National Galleryben található.
Számos tanulmányon olyan "részletek" láthatók, amelyeket Leonardo pontosan el akart érni. Az egyik tanulmány egy nagyon részletes perspektivikus rajzot mutat a bölcsek festményének hátterében lévő romos épületekről. Más tanulmányok kezeket, arcokat, drapériákat, növényeket, lovakat és csecsemőket ábrázolnak. Leonardo legkorábbi, dátummal ellátott rajza az 1473-ban készült Tájkép az Arno völgyéből, amely a folyót, a hegyeket, a Montelupo kastélyt és a mögötte lévő mezőgazdasági területeket mutatja be nagy részletességgel.
