Michelangelo (1475–1564) — olasz reneszánsz zseni: szobrász, festő, építész

Gyermekkor

Michelangelo 1475. március 6-án született a toszkánai Arezzo melletti Capresében. Apja Lodovico di Leonardo di Buonarroti di Simoni, anyja Francesca di Neri del Miniato di Siena volt. A Buonarrotiak firenzei bankárcsalád voltak. Azt állították, hogy a nemes Canossai Matilda grófnőtől származtak. Michelangelo apja elvesztette a bank pénzének nagy részét, ezért Chiusi városában, a helyi önkormányzatnál dolgozott. Amikor Michelangelo csecsemő volt, a család visszaköltözött Firenzébe. Mivel beteges volt, Michelangelo egy kis tanyára került egy kőfaragóhoz, aki feleségével és családjával együtt élt. A kőfaragó egy márványbányában dolgozott, amely Michelangelo apjának tulajdonában volt. Sok évvel később Michelangelo azt mondta, hogy a két dolog, ami segített neki abban, hogy jó művész legyen, az volt, hogy Arezzo szelíd vidékén született, és hogy egy olyan házban nevelkedett, ahol a dajkatej mellett a véső és a kalapács használatára is megtanították. Édesanyja meghalt, amikor még csak hatéves volt.

Michelangelo apja ezután visszavitte Firenzébe, és egy tanítóhoz, Francesco da Urbinóhoz küldte tanulni. Michelangelót nem érdekelték az iskolai órák. Felfedezte a város nagy templomait, és az ott látott freskók másolatait rajzolta. Tizenhárom éves korában Domenico Ghirlandaio festőhöz került tanoncnak. Ghirlandaiónak nagy, forgalmas műterme volt. Gazdag mecénásai voltak, akik a Medicinek dolgoztak. Az ő családi kápolnáikban freskókat festett. Michelangelo nagyon jól megtanulhatta a freskófestés művészetét Ghirlandaiótól. Egy olyan nagy műhelyben, mint amilyen Ghirlandaio műhelye volt, a művészek a legkülönfélébb médiumokban dolgoztak, beleértve a szobrászatot, a fémművességet és az oltárképek festését. Michelangelo mindezekről tanulhatott. Amikor Michelangelo még csak tizennégy éves volt, apja rábeszélte Ghirlandaiót, hogy fizesse meg a tanítványát művészként, ami abban az időben rendkívül szokatlan volt.

A Medicinek dolgozva

Firenze leggazdagabb, leghatalmasabb családja a Mediciek voltak. Akadémiájuk volt, ahol a leghíresebb filozófusok, költők és művészek találkoztak, hogy megosszák egymással gondolataikat. A Medici család a művészetek fontos mecénásai voltak. 1489-ben Lorenzo de' Medici, a családfő megkérte Ghirlandaiót, hogy két legjobb tanítványát küldje az akadémiára. Michelangelo volt az egyik kiválasztott tanítvány, aki 1490-től 1492-ig járt az akadémiára. Marsilio Ficino, Pico della Mirandola és Angelo Poliziano tanítását és vitáit hallgatta. Az általuk tanított filozófiát humanizmusnak nevezték. Ez az ókori görög Platón filozófiáján alapult. Michelangelo eszméit és művészetét ezek a tanítások befolyásolták.

Michelangelo és egy másik fiatal szobrász, Pietro Torrigiano Bertoldo di Giovanninál tanult szobrászatot. Michelangelo összeveszett Torrigianóval, aki úgy orrba vágta, hogy az csúnyán eltört, és élete hátralévő részére elrontotta a külsejét. Michelangelo néhány domborművet (lapos táblák, amelyeken kiemelkedő alakok vannak) faragott. Az egyik a ''Kentaurok csatája'', amelyet Lorenzo de Medici számára készített.

1492-ben meghalt Michelangelo mecénása, Lorenzo de' Medici. Ez nagy változást hozott Michelangelo életében. Visszatért apja házába. Michelangelo megkérte a Santo Spirito templom priorját, hogy engedélyezze neki, hogy tanulmányozhassa a templom kórházában elhunyt emberek testének anatómiáját. 1493-ban Michelangelo "hálaadásként" a perjelnek egy nagy, fából készült feszületet faragott, amely ma is a templomban lóg. 1494 januárjában nagyon nagy havazás volt. Lorenzo de' Medici fia, Piero de Medici megbízta Michelangelót egy hószobor elkészítésével. Michelangelo tehát ismét a Medicinek kezdett dolgozni.

1494-ben Firenzében új vezető emelkedett fel. Ő egy Savonarola nevű domonkos szerzetes volt. Erős prédikációi arra késztették az embereket, hogy elégessék könyveiket, eldobják ékszereiket és elűzzék a gazdag családokat a városból. A Medicinek mennie kellett. Michelangelo számára ez egy jó időszak volt az utazásra. Egy ideig Velencében maradt, majd Bolognába költözött. Bolognában hamarosan munkát kapott, három alakot faragott a nagy márvány Szent Domonkos-szentély számára. Amikor Firenzében megnyugodtak a kedélyek, Michelangelo visszatért, és a Medici család egy másik tagjának, Lorenzo di Pierfrancesco de' Medicinek dolgozott.

Michelangelo márványszobrot készített az alvó Ámorról. Lorenzo di Pierfrancesco azt mondta Michelangelónak, hogy ez pont úgy néz ki, mint egy igazi ókori római szobor, és azt mondta, hogy ha koszossá tenné, és leütne róla néhány zsetont, akkor valaki sok pénzt fizetne érte. Lorenzo eladta egy bíborosnak, aki rájött, hogy csalás volt. Michelangelo munkáját annyira jónak tartotta, hogy elmesélte a pápának. A pápa ekkor meghívta Michelangelót, hogy menjen Rómába és dolgozzon neki.

Róma

Michelangelo 1496. június 25-én, 21 évesen érkezett Rómába. A Santa Maria di Loreto templom közelében lakott a Gianicolo dombon.

1496-ban fontos "megbízást" (fizetett munkát kapott) Raffaele Riario bíborostól. A bíboros azt akarta, hogy Michelangelo készítsen egy életnagyságnál nagyobb márványszobrot Bacchusról, a bor ókori római istenéről. Michelangelo keményen dolgozott a szobron. Bacchust fiatal férfiként faragta meg, aki meglehetősen részeg volt, és úgy nézett ki, mintha tántorogna, amikor poharát emelve koccintani kezdett. A bíborosnak nem tetszett a részeg Bacchus, és nem akart fizetni érte. Egy Jacopo Galli nevű bankár vette meg a kertjébe.

Michelangelo következő fontos megbízását a francia nagykövet kapta, aki egy szobor elkészítését kérte tőle, amely a fia, Jézus holtteste felett gyászoló Szűz Máriát ábrázolja. Ezt a fajta műalkotást, legyen az festmény vagy szobor, olaszul "Pietának" (ejtsd: "Pe-ay-ta") nevezik. Michelangelo Pietája a valaha készült leghíresebb Pieta. Jelenleg a Szent Péter-bazilikában található, és naponta több ezer ember látogatja meg. Giorgio Vasari írta: "Csoda, hogy egy alaktalan kőtömböt sikerült kifaragni, hogy valami oly tökéleteset alkossanak belőle, amit még a természet is aligha tudott volna jobbá tenni, valódi emberi hús felhasználásával".

Dávid szobra

1499-ben Michelangelo visszatért Firenzébe. Savonarola pap olyan sok embert feldühített, hogy 1498-ban halálra ítélték. Az élet Firenzében kezdett visszatérni a normális kerékvágásba. Sok évvel korábban a gyapjúmunkások céhe megbízott néhány művészt, hogy készítsenek szobrokat a város hőseiről. Egy Agostino di Duccio nevű szobrász elkezdett faragni egy hatalmas szobrot Dávidról, a bibliai Dávid és Góliát történetének hőséről. A gyapjúmunkások céhe 40 éven át birtokolta a hatalmas márványtömböt, a szobor elkészítése alig kezdődött el. 1501-ben a fiatal Michelangelót bízták meg a faragással. Három évébe telt, mire elkészült.

Michelangelo ismét olyan szobrot készített, amely világhírűvé vált. A szobor egy fiatal férfit ábrázol, aki meztelenül, ahogyan az ókori istenek szobrait készítették, csak egy pillanatra áll meg, és vad szemekkel néz a hatalmas katonára, Góliátra, akit éppen meg akar ölni. A szobor 5,17 méter magas. A Palazzo Vecchio előtti piazzán (közterén) állították fel, ahol a városi tanács ülésezett. Sok év után a szobor egy művészeti galériába, az Accademiába került. Másolata ma a piazzán áll. Az emberek még mindig nagy távolságokat tesznek meg, hogy megnézzék az általa készített szobrot.

Sixtus-kápolna mennyezete

1505-ben Michelangelót az újonnan megválasztott II. Julius pápa meghívta Rómába. Julius pápa idős ember volt. Azt akarta, hogy Michelangelo tervezzen egy nagyszerű síremléket. A síremléknek egy templom belsejében kellett állnia, és sok faragott figurát kellett tartalmaznia, köztük több rabszolgát, akik a sírbolt egy részét tartották volna, és ószövetségi prófétákat, akik a fülkékben (a falakon lévő nyílásokban) ültek volna. Michelangelo hozzálátott a munkához. Elkészítette Mózes csodálatos szobrát, amely ma a római San Pietro in Vincoli (Szent Péter láncra verve) templomban található. Sokan elmennek megnézni ezt a szobrot. A rabszolgákat csak részben faragták ki. Négy közülük most a firenzei Accademiában van. A nagy terv többi része befejezetlen maradt.

Julius pápa síremléke elsősorban azért nem készült el, mert a pápának egy másik műalkotásról volt elképzelése. A Szent Péter-bazilika melletti Sixtus-kápolna falait híres firenzei művészek festették. A pápa úgy döntött, hogy Michelangelo fesse meg a mennyezetet. Michelangelo nem akart. Azt mondta, hogy ő nem festő. De a pápa addig erőszakoskodott Michelangelóval, amíg az beleegyezett. Michelangelo azt mondta a pápának, hogy "Istenért" fogja megtenni, és csak akkor, ha a pápa megengedi neki, hogy "a maga módján" fesse meg.

A kápolna hosszú és széles volt. Ívelt mennyezetét tizenkét legyező alakú faldarab, úgynevezett "függőfal" tartotta. Julius pápa megbízta Michelangelót, hogy minden függőoszlopra fesse fel Jézus tizenkét apostolának egyikét. Michelangelo hozzálátott ennek a munkának. Aztán más ötlete támadt, és lekaparta az addig elvégzett munkát. Az apostolok helyett tizenkét prófétát festett. Közülük hét férfi volt az Ószövetségből, de a másik öt nő volt, és nem a Bibliából származott. Ők öt próféta voltak a klasszikus világból. A bibliai prófétákhoz hasonlóan ők is mindannyian Jézus születéséről számoltak be az embereknek.

A mennyezet közepére Michelangelo a csillagos égbolt helyett a Bibliából vett jeleneteket festett, amelyek a teremtés történetét és az emberiség bukását mesélik el. A leghíresebb jelenet az a kép, amelyen Isten megteremti Ádámot. A mennyezet annyira híres volt, hogy sok művész próbálta lemásolni azt a módot, ahogyan Michelangelo elrendezte és megfestette az alakokat.

Épületek és sírok Firenzében

1513-ban II. Julius pápa meghalt. A következő pápa X. Leó pápa volt, a Medici család tagja. Ő adott Michelangelónak több munkát Firenzében, többek között a Medici-kápolna megtervezését, amelyben a családtagjai sírjait helyezte el. Bár nem minden síremlék épült meg, Michelangelo hét nagy szobrot fejezett be, köztük a "Madonna a gyermekkel" címűt. Tanítványai később befejezték a kápolnát.

1527-ben a firenzei nép feldühödött a Medicire, amiért fejedelmekként viselkedtek. Ez nem volt helyes viselkedés egy család részéről egy olyan városban, amely köztársaság volt. A nép kidobta a Mediciket, de a Medicik egy sereggel visszatértek, és elfoglalták a várost. Michelangelo annyira felháborodott a Medicik viselkedésén, hogy elhagyta szeretett városát, és soha többé nem tért vissza.

Az utolsó ítélet

VII. Kelemen pápa visszahívta Michelangelót a Sixtus-kápolnába, hogy az oltár mögötti falat megfestse az Utolsó ítélet hatalmas jelenetével. Ezen 1534 és 1541 között dolgozott. A középpontban a szentek által körülvett Jézust ábrázolja, amint a földi emberek felett ítélkezik. A bal oldalon emberek emelkednek ki a sírjukból, és sokakat üdvözölnek a mennyországban. Jobbra mások a pokolba kerülnek, ahonnan démonok rángatják le őket. Ez egy hatalmas festmény, sok alakkal.

Mint Ádám és Éva a mennyezeten, minden alak meztelenül volt látható. Néhány bíboros az egyházban azt mondta, hogy gonosz dolog szenteket, köztük Szűz Máriát is ruha nélkül festeni. Michelangelót "a durva testrészek festőjének" nevezték. Hosszú vita alakult ki erről, mert egyesek azt mondták, hogy Isten mindenkit meztelenül teremtett, így a mennyben nem lesz szükség ruhákra. Michelangelo halála után egy másik művészt, Daniele da Volterrát kérték fel, hogy fessen drapériákat az alakokra. Élete hátralévő részében "a nadrágok festőjeként" volt ismert.

1546-ban, amikor Michelangelo hetvenéves volt, megkapta egyik legfontosabb munkáját. A régi Szent Péter-bazilikát már részben lebontották, és Bramante tervezett egy újat. De sok építész dolgozott rajta, és még csak a kezdeti stádiumban volt. Michelangelo lett az építész. Azonnal javított a terven, fontos részeket sokkal erősebbre csináltatott, és hatalmas kupolát tervezett, amely magasabb volt, mint bármelyik kupola a világon. Meghalt, mielőtt elkészült volna, de rajzokat és modelleket hagyott hátra, hogy a következő építész, Giacomo della Porta befejezhesse, amit ő elkezdett. A Szent Péter-bazilika kupolája ma is a kereszténység egyik legnagyobb műemlékeként és Róma városának szimbólumaként áll.

Amikor Michelangelo meghalt, holttestét visszavitték Firenzébe, és a Santa Croce-bazilikában (Szent Kereszt-templom) temették el. Sírján három gyászoló alak ül, akik az építészetet, a festészetet és a szobrászatot szimbolizálják.

• Reneszánsz
• Reneszánsz művészek listája
• Olasz reneszánsz művészet
• Leonardo da Vinci
• Raphael
• Szent Péter bazilika
• Sixtus-kápolna