A Browning Automatic Rifle (BAR) amerikai automata puskák és könnyű géppuskák csoportja volt. Az Egyesült Államok és több más ország is használta. A BAR leggyakrabban használt típusa az M1918 volt. John Browning tervezte 1917-ben. A francia Chauchat és az M1909-es Benet-Mercie géppisztolyokat volt hivatott felváltani.

A BAR-t úgy tervezték, hogy az előre haladó katonák hordozzák. Úgy tervezték, hogy egy szíjon a vállra teszik, és csípőből tüzelnek vele. Ezt nevezték "gyalogos tüzelésnek". Úgy gondolták, hogy a lövészárok-háborúban szükség van a gyalogos tüzelésre. Általában azonban könnyű géppuskaként használták, és kétlábú lövegről lőtték ki.

Fejlesztés és elfogadás

A BAR tervezésének célja egy könnyen hordozható, infanterista által viselt automata fegyver volt, amely nagyobb tűzerőt biztosít egy-egy lövész számára, mint a hagyományos puska. John Browning terve 1917-ben készült el, és a fegyvert 1918-ban vezették be az amerikai hadseregben. Eredetileg gyalogos tüzelésre szánták, de a gyakorlat azt mutatta, hogy jobb szolgálatot tesz mint hordozható könnyű géppuska.

Felépítés és jellemzők

A BAR M1918 jellemzően box-magazinnal működött, amelynek kapacitása 20 töltény volt, és a fegyver kalibere a korszakban szabványos .30‑06 Springfield (7,62×63 mm) volt. A konstrukció egyszerű, megbízható gázüzemű zármechanikára épült, de nem rendelkezett cserélhető forró csővel, ezért hosszan tartó tűz esetén túlmelegedett. Emiatt a BAR-t hagyományosan rövid sorozatokra vagy váltásokban történő tüzelésre használták.

  • Töltény: .30‑06 Springfield (általánosan)
  • Tárkapacitás: 20 töltényes doboztár
  • Tűzgyorsaság: modellfüggően általában kb. 500–650 lövés/perc (későbbi A2 változatnál állítható lassú/gyors módok)
  • Súly és méretek: változó, a gyalogos változatok tömege általában több kilogramm körüli volt (a pontos adat a típustól függ)
  • Kiegészítők: kétlábú támrúd (bipod) gyalogsági szerephez, opcionálisan háromlábú állvány hosszabb tűzre

Szolgálat és alkalmazás

A BAR először az első világháború végén jelent meg az amerikai alakulatoknál, de igazán elterjedt szerephez a második világháború alatt jutott, amikor az amerikai gyalogsági szakaszok automata puskájaként szerepelt. A második világháború, majd a koreai háború során is széles körben használták. Az egyszerűsége és megbízhatósága miatt sok más ország hadseregei és félkatonai alakulatok is alkalmazták a fegyvert a két világháború között és az után.

Változatok és fejlesztések

A legfontosabb modernizációk között szerepel az M1918A1 és különösen az M1918A2. Az A2 változatot a 1930-as évek végén alakították át, hogy jobban megfeleljen a szakaszok automata fegyverének: vastagabb cső, külön kézvédő, integrált kétláb és módosított ravaszmechanika (két tüzelési sebesség). Ezek a módosítások növelték a fegyver hőtstabilitását és kezelhetőségét rövidebb sorozatokban.

Taktika és értékelés

A BAR elsősorban a gyalogsági szakaszokban használt pótolt automata tűzerőt biztosított: a fegyverest (a "BAR man"-t) gyakran osztották be lefedő és támogató tűzre. Előnyei közé tartozott a megbízhatóság, hordozhatóság és az, hogy ugyanazt a lőszert használta, mint a többi amerikai puska. Hátrányai viszont nyilvánvalóak voltak: a 20 töltényes tár, a nehezen cserélhető forró cső és a viszonylag magas visszarúgás kevésbé tette alkalmassá nagyon hosszú, folyamatos tűzre, összehasonlítva a sávos adagolású géppuskákkal.

Örökség

A BAR fontos átmenetet jelentett a puska és a modern géppuska között: koncepciója — egy-egy lövészhez rendelt hordozható automata fegyver a szakasz tűzerejének növelésére — később a squad automatic weapon (SAW) elvekben éledt tovább. A BAR konstrukciója és használata befolyásolta a későbbi könnyű géppuskák és automata puskák tervezését, és számos országban még évtizedekkel a bevezetése után is szolgált különböző változatokban.

Összefoglalva: a Browning BAR (M1918) egyszerre jelentett innovációt és kompromisszumot — hordozhatóságot és megbízhatóságot egy időben, miközben a korszerű géppuska‑megoldások (nagyobb tárkapacitás, cserélhető cső) hiánya korlátozta hosszú távú, folyamatos tüzelésben nyújtott hatékonyságát.