Richard Wagner — német romantikus operaszerző, Bayreuth és vezérmotívumok

Korai évek

A lipcsei egyetemen tanult, bár nem lehetett teljes jogú hallgató, mert nem volt megfelelő iskolai végzettsége. Bár vad életet élt, keményen dolgozott a zenén. Tanulmányozta Beethoven vonósnégyeseinek és szimfóniáinak kottáit, és megírta saját szimfóniáját, amelyet 1833-ban a híres lipcsei Gewandhausban mutattak be. Würzburgban írta első operáját, a Die Feen (A tündérek) címűt. Egy utazó operatársulat karmestere lett, és beleszeretett az egyik énekesnőbe, Minna Planerbe, akit 1836-ban feleségül vett. Második operája, a Das Liebesverbot, amely Shakespeare Measure for Measure című darabján alapult, kudarcot vallott.

Wagner mindig is szeretett pénzt költeni, és hamarosan rájött, hogy sok embernek tartozik, ezért elment Párizsba, ahol három évig élt. Ott egyáltalán nem volt sikeres, a francia zenészek közül senki sem érdeklődött iránta, és nagyon szegény volt. Mégis sikerült megírnia 1841-ben a Rienzi című operát, amit hamarosan követett a Der fliegendeHolländer (A repülő hollandi), amely a mai napig az operarajongók kedvence. Drezdában 1843-ban mutatták be először. A közönségnek nem nagyon tetszett, mert hozzászoktak az olyan operákhoz, mint a Rienzi, amelyek a régi módon íródtak. Wagner Drezdában az udvari operaszerzői feladatot kapta. Ott maradt 1849-ig. Ez idő alatt nagyon sokat dolgozott azon, hogy jobbá tegye az operaelőadásokat, fejlessze a zenekart és képezze az énekeseket. 1845-ben újabb nagyszerű operát írt, a Tannhäusert. Az emberek fokozatosan kezdték megérteni, hogy Wagner zenéje hogyan meséli el a történet drámáját. Ezután minden operája nagy siker volt, bár mindig maradtak olyanok, akik gyűlölték a zenéjét, például a zenekritikus Eduard Hanslick.

Évek száműzetésben

1848-ban befejezte a Lohengrin munkálatait, de a művet nem adták elő, mert támogatta az 1848-as forradalmakat a német államokban, és részt vett a tüntetéseken. Bár csatlakozott a harcokhoz, le akarták tartóztatni, ezért Liszt Ferenc segített neki Svájcba menekülni. Zürichben élt 1858-ig. Ott zenét írt, vezényelt, és történeteket olvasott az északi mitológiából. Elkezdett azon gondolkodni, hogy operákat írjon ezekről a történetekről. Ez a munka több mint 25 évig tartott, mire befejezte. Ezekből lett a Der Ring des Nibelungen (A Nibelung gyűrűje) néven ismert négy opera, amelyek együttesen egyetlen hosszú történetet mesélnek el. A híres Ring-ciklus négy operája a következő: Das Rheingold (A Rajnagold), Die Walkür (A walkür), Siegfried és Götterdämmerung (Az istenek alkonya). Az akkori németországi politikai helyzet miatt Wagner a szocialista állam felemelkedését várta. A Ring-ciklus operái újfajta zenedrámát (amelyet Wagner egyszerűen "drámának" nevezett) jelentettek. Ezek az operák egy újfajta világ leírásának tekinthetők, amelyben az emberek szabadok. A zene a vezérmotívum (magyarul: "vezérmotívum") gondolatát használta, ahol a zenei ötletek karaktereket vagy érzelmeket képviselnek, és segítik a történet fejlődését és megértését.

1857-re Wagner megírta az első két operát, valamint a Siegfried első és második felvonását. A Siegfried harmadik felvonását azonban csak sok évvel később írta meg, mert úgy látta, hogy abban az időben nem volt megfelelő operaház, ahol ezeket az operákat előadhatták volna. Beleszeretett egy Mathilde Wesendonk nevű nőbe, akinek a férje nagyon gazdag volt. Ez a viszony vezetett a feleségével, Minnával való szakításhoz. Egy boldogtalan szerelemről írt operát: Tristan und Isolde (Trisztán és Izolda).

Közben írt egy másik operát: Die Meistersinger von Nürnberg (A nürnbergi mesterdalnok). Ez az egyetlen vígjáték, amelyet Wagner írt. A középkori Németországban játszódik, és egy dalversenyről szól.

1864-re Wagner ismét eladósodott. Stuttgartba menekült, hogy elkerülje a börtönbüntetést (Németország akkoriban még sok kis országból állt, mindegyiknek saját törvényei voltak). Ekkor nagy szerencse érte. Bajorország új királya, II. Ludwig, aki mindössze 18 éves volt, imádta Wagner zenéjét. Olvasta a Nibelungok gyűrűjéről szóló verset (Wagner a szöveget írta, de a zenét nem fejezte be). Lajos király felkérte Wagnert, hogy fejezze be a Ring-ciklust a müncheni előadásokhoz. Adott neki lakhatási lehetőséget, és új operáit Münchenben mutatták be: A Trisztán és Izolda 1865-ben, a Die Meistersinger von Nűrnberg 1868-ban, a Das Rheingold 1869-ben és a Die Walkűre 1870-ben. Voltak tervek egy új operaház építésére Münchenben, de az nem épült meg, mert az emberek haragudtak Wagnerre, amiért a király sok pénze ellenére eladósodott. A másik dolog, ami nem tetszett az embereknek, hogy beleszeretett annak az embernek a feleségébe, aki az operáit vezényelte, Hans von Bülowba. Cosimának hívták. Az apja Liszt Ferenc zeneszerző volt, aki nem volt házas Cosima édesanyjával. Wagner már 1865-ben elhagyta Münchent, de a király még mindig támogatta, lehetővé téve számára, hogy a Luzerni-tó partján egy nagy házban, a Triebschenben lakjon. Cosima 1870-ben vált el von Bülowtól, és még ugyanabban az évben feleségül ment Wagnerhez.

Bayreuth és Wahnfried

Wagner ekkor már ismét keményen dolgozott a Ring-cikluson. Megígérte a királynak, hogy a négy operát Münchenben fogják bemutatni, ha elkészülnek, de rájött, hogy ehhez egy különleges operaházra lesz szükség. Ezért saját operaházat tervezett és építtetett Bayreuth városában. Rengeteg időt töltött utazással és karmesterkedéssel, hogy pénzt gyűjtsön erre a hatalmas projektre. Ludwig király is sok pénzt adott neki, és egy szép új házat Bayreuthban, amelyet Wagner Wahnfriednek nevezett el (a ház neve valami olyasmit jelent, hogy: Béke az őrült világtól). Végül 1876 augusztusában az új operaházban, a (Bayreuth Festspielhausban) bemutatták a négy operából álló teljes ciklust. A ciklus harmadik és negyedik operáját, a Siegfriedet és a Götterdämmerungot mutatták be először.

Wagner élete hátralévő részét Wahnfriedben töltötte. Néha utazott. Járt Londonban és többször utazott Olaszországba. Megírta utolsó operáját, a Parsifal címűt, amelynek szinte vallásos hangulata van. A történet az Artúr királyról és a Szent Grálról szóló legendákhoz kapcsolódik. Wagner diktálta emlékiratait a feleségének. Önéletrajza a Mein Leben (Az én életem) címet viseli. Velencében tartózkodva szívrohamban halt meg. Wahnfriedben temették el.

Wagner óriási hatással volt a zene fejlődésére. Sok zeneszerző utánozta harmóniáit, vagy hagyta magát befolyásolni. A 20. század elejére egyes zeneszerzők, mint Arnold Schönberg, még tovább mentek az egyre bonyolultabb harmóniák kialakításában, és a zeneszerzőknek új zeneszerzési módokat kellett találniuk.

Wagner a szokásosnál sokkal nagyobb zenekarokat állított fel. A fafúvósokhoz például minden hangszerből négy darab kell (négy fuvola, négy oboa stb.), és vannak extra hangszerek, mint a basszusklarinét és a Wagner-tubák. Nagyon fontosak voltak a zenedrámával kapcsolatos elképzelései. Zenéje segíti a dráma elmesélését, mert folyamatosan fejlődik, mint a zene egy szimfóniában.

Wagner antiszemita volt. Wagner zsidókról szóló írásai, többek között a "Zsidóság a zenében" című írása megfelelt a 19. században Németországban létező antiszemita gondolkodási irányzatoknak. A közzétett esszé két zsidó zeneszerzőt és általában a zsidókat támadja.

Wagner jóval a nácik felemelkedése előtt meghalt. Wagner özvegye és örökösei közvetlen politikai kapcsolatokat alakítottak ki a nácikkal. A zsidó művészek lekicsinylésére irányuló tevékenységük és az antiszemita szervezetekben való részvételük 1914 után hozzájárult a zsidó művészek 1933 utáni államilag szervezett kiűzésének előkészítéséhez.

Amikor Hitler az 1930-as években hatalomra került, tetszett neki Wagner zenéje, és úgy gondolta, hogy ez valami tipikusan német. Wagner Die Meistersinger von Nűrnberg című művében a német művészetről megfogalmazott gondolatai illeszkedtek Hitler néhány gondolatához. A háború után a zenéről tévesen azt gondolták, hogy a náciké. Wagner olyan dolgokat írt, amelyekben szabadon kifejezte a zsidó zeneszerzőkkel szembeni ellenszenvét, bár Felix Mendelssohnt dicsérte a Hebridák nyitányáért. Wagnernek voltak zsidó barátai is. Wagner zenéjét nagyon ritkán játsszák Izraelben. Daniel Barenboim azzal dühítette fel az embereket Izraelben, hogy 2001-ben egy jeruzsálemi fesztiválon Wagner zenéjét vezényelte.