Ludwig van Beethoven

Korai évek

Beethoven gyermekkoráról nagyon keveset tudunk. Megkeresztelték 1770. december 17-én, és valószínűleg néhány nappal korábban született. Beethoven szülei Johann van Beethoven (1740, Bonn - 1792. december 18.) és Maria Magdalena Keverich (1744, Ehrenbreitstein - 1787. július 17.) voltak. Magdalena édesapja, Johann Heinrich Keverich a trieri érsekség udvarában, a Koblenzzel szemben lévő Festung Ehrenbreitstein erődben volt főnök. Apja meglehetősen jelentéktelen zenész volt, aki a kölni választófejedelem udvarában dolgozott. Ez az udvar Bonnban volt, és itt élt fiatal koráig. Apja adta neki az első zongora- és hegedűórákat. Beethoven ugyanolyan csodagyerek volt, mint Mozart, de míg Mozartot kisfiúként apja egész Európát bejárta, addig Beethoven 17 éves koráig nem utazott. Ekkor már egy Neefe nevű férfi volt a zongoratanára, aki Carl PhilippEmanuel Bachtól, Johann Sebastian Bach fiától tanult zongorázni. Neefe azt mondta a választófejedelemnek, hogy a fiatal Beethovennek lehetőséget kellene adni az utazásra, így engedélyezték neki, hogy Bécsbe menjen. Ott talán kapott egy-két órát Mozarttól, de aztán Beethoven levelet kapott arról, hogy édesanyja haldoklik, ezért visszasietett Bonnba. Hamarosan meghalt az édesanyja, és Beethovennek segítenie kellett a család ellátásában, mert az apja alkoholista lett. Beethoven brácsázott a választófejedelem zenekarában, komponálni kezdett, és sok barátot szerzett. E barátok közül néhányan zenészek voltak, mások pedig nagyon fontos emberek, sokan közülük arisztokraták voltak, akik segíthették őt a karrierjében.

1792-ben a választófejedelem ismét megengedte Beethovennek, hogy Bécsbe utazzon. Arra számítottak, hogy egy idő után visszatér. Beethoven azonban soha nem hagyta el Bécset. Élete végéig ott maradt. Szívesen vett volna még néhány zeneszerzésórát Mozarttól, de Mozart éppen akkor halt meg, így helyette Haydntól vett órákat. Haydn jó tanár volt, de egy évvel később Angliába távozott. Ezért Beethoven egy Albrechtsberger nevű férfitól vett órákat, aki nem volt olyan híres, mint Haydn. Ő is jó tanár volt, és sok technikai gyakorlatot íratott vele. Megmutatta neki, hogyan kell haladó ellenpontot és fúgákat írni. Ez segített neki abban, hogy nagy zeneszerző legyen.

Beethoven zongoristaként és zeneszerzőként is híres akart lenni, ezért fontos, arisztokrata emberekkel kezdett ismerkedni. Néhányan közülük már hallották őt Bonnban, amikor oda utaztak, így Bécsben is kezdett ismertté válni a neve. Az is segített, hogy elmondhatta magáról, hogy a híres Joseph Haydn tanítványa volt. Bécsben sok arisztokrata ember szerette a zenét, és sokuknak volt saját magánzenekara. Néhányan közülük elkezdtek Beethovennek szállást adni, amikor a bonni választó 1794-ben abbahagyta a pénzküldést. Beethoven magánházaknál kezdett el fellépni, és improvizációiról vált ismertté. 1795-ben egy koncerten előadta egyik zongoraversenyét. Megszületett első kiadványa is (opus 1). Ez egy három zongoratrióból álló együttes volt. Haydn egy évvel korábban egy zártkörű koncerten hallotta őket, és azt tanácsolta Beethovennek, hogy ne adja ki a harmadikat. Ő azonban mégis kiadta, és ez lett a legsikeresebb. A 2. opus egy három zongoraszonátából álló csoport volt, amelyet barátja, Lichnowsky herceg udvarában játszott. Amikor kiadta őket, Haydnnak ajánlotta őket.

Beethoven kezdett híressé válni, és olyan helyekre utazott, mint Prága és Pressburg. Sok kamarazenét írt. Talán egy kicsit féltékeny volt Haydn sikerére, amelyet a London számára írt legújabb szimfóniáival aratott. 1800-ban adta első nyilvános koncertjét saját zenéjével. Első szimfóniáját, valamint a Szeptettet vezényelte. Ekkor már több kiadó is megpróbálta rábeszélni, hogy engedje kiadni új műveit. Beethoven mint zeneszerző kezdett híressé válni. És ebben az időszakban Beethoven elkészítette leghíresebb zongoraszonátáját: A 14. cisz-moll szonátát, amely a "Holdfény" becenevet kapta. Ezt barátnőjének, a 16 éves Giulietta Guicciardinak írta. Azonban korántsem volt boldog, mert rájött, hogy kezd megsüketülni. És amikor megkérte Giulietta házasságát, a szülei visszautasították, és helyette egy másik 20 éves férfihoz adták feleségül.

A 13 éves Beethoven 1783 körül.

Középső időszak

Úgy tűnik, Beethoven nagyon kemény munkával próbálta elfelejteni ezeket a rossz gondolatokat. Még sok zenét komponált, többek között a harmadik szimfóniáját, az Eroicát. Eredetileg a Bonaparte címet adta neki, Napóleon tiszteletére, akit csodált. De amikor Napóleon 1804-ben császárrá koronáztatta magát, Beethoven azt kezdte gondolni, hogy ő csak egy zsarnok, aki nagy hatalmat akar. Odament az asztalhoz, ahol a szimfónia partitúrája feküdt, és széttépte a címlapot. Beethoven abban az évben Bécsben maradt, keményen dolgozott egy operában, és zongoraleckéket adott Josephine von Brunsviknak, akinek szenvedélyes leveleket írt. A nő fiatal özvegyasszony volt, négy gyermekkel. Nem lehet pontosan tudni, hogy milyen érzéseket táplált Beethoven iránt, de társadalmilag a felsőbb társasághoz tartozott, és valószínűleg úgy gondolta, hogy egy vad zenész nem megfelelő férj. Végül egy báróhoz ment feleségül, de ez a házassága, akárcsak az első, szintén nem volt boldog.

1805-ben Beethoven megírta egyetlen operáját. A következő tavasszal két előadást tartott, de aztán nyolc évig nem adták elő újra. Beethoven számos változtatást eszközölt az operán, amely Fidelio néven vált ismertté. Az 1806-os előadáshoz írt nyitányt ma Leonore 3 néven ismerjük, és koncerteken általában külön is előadják. Az opera egy "mentőopera", egy tipikus francia operafajta, amely egy bebörtönzött férfit ír le, akit szeretője ment meg, aki férfinak álcázza magát, és sikerül bejutnia a börtönbe.

Beethoven továbbra is komponált: hegedűversenyt, szimfóniákat, zongoraversenyeket, vonósnégyeseket és kamarazenét. Két legnagyobb szimfóniája 1806-ban készült el: az 5. szimfónia és a 6. szimfónia "Pastorale". Az elsőt sötét és mély hangvételéről ismerték, különösen az első tételben. A második a vidék ábrázolásáról volt híres. Írt továbbá 4. számú zongoraversenyt és 5. számú "Császár" zongoraversenyt is. Pénzt úgy keresett, hogy az arisztokraták kedvében járt, honoráriumért cserébe műveket dedikált nekik, és zenéjét kiadóknak adta el. Alkalmanként koncertekből is keresett pénzt. Ez nem volt rendszeres jövedelem. A császárnál szívesen vállalta volna a kapellmesteri állást. Ezt nem kapta meg, de 1809-ben három gazdag arisztokrata: Rodolph főherceg, Lobkowitz herceg és Kinsky herceg élethosszig tartó jövedelmet biztosított neki azzal a feltétellel, hogy Bécsben marad. Ez azt jelentette, hogy Beethovennek nem kellett annyira aggódnia a pénz miatt. Felkérték, hogy írjon zenét Goethe Egmont című színdarabjához. A nyitányt nagyon gyakran adják elő koncertdarabként. Beethoven nagyon szeretett volna találkozni Goethével. A két nagy ember Teplitzben találkozott. Goethe később úgy jellemezte Beethovent, mint egy meglehetősen vad modorú embert, aki a világhoz való keresztbe tett hozzáállásával megnehezítette az életét. Beethoven több nőt is csodált, köztük egyet, akinek szenvedélyes levelet írt. A nőt a "Halhatatlan szerelmes" néven ismerik, de senki sem tudja, hogy ki volt. Úgy tűnik, Beethoven pølle, hogy mélyen depressziós lett, mert soha nem találta meg az igazi boldogságot a szerelemben.

Süketség

Egy 1801. június 29-én kelt levelében Beethoven egy bonni barátjának mesélt egy szörnyű titkáról, amelyet már jó ideje őrzött. Tudta, hogy kezd megsüketülni. Egy ideig lázas és gyomorfájdalmak gyötörték. Egy fiatalember nem számít arra, hogy süket lesz, de most kezdte bevallani magának. Nehezen hallotta, amit az emberek mondtak neki. Éppen abban a pillanatban, amikor az egyik legnagyobb zeneszerzőként kezdett ismertté válni, szörnyű csapás volt számára a felismerés, hogy elveszíti a hallását. 1802-ben egy ideig Heiligenstadtban tartózkodott, amely ma Bécs külvárosa, de akkoriban a városon kívül volt. Ott írt egy híres levelet, amelyet Heiligenstadti testamentum néven ismerünk. A levél október 6-án keltezett, és süketsége miatti növekvő csalódottságáról szólt. Arra kéri az embereket, hogy bocsássák meg neki, ha nem hallja, amit mondanak. Elmondta, hogy gyakran gondolt már az öngyilkosságra, de annyi zene volt a fejében, amit le kellett írnia, hogy úgy döntött, folytatja az életét. Ezt a nagyon érzelmes levelet halála után találták meg iratai között. Soha nem küldte el senkinek.

Későbbi életút

1814-re Beethoven elérte hírnevének csúcsát. A bécsiek a legnagyobb élő zeneszerzőnek tartották, és a királyi személyek gyakran meghívták palotáikba. Ebben az évben játszotta el híres Op. 97-es zongoratrióját A főherceg. Ez volt az utolsó alkalom, amikor nyilvánosan zongorázott. Süketsége miatt nem tudta folytatni.

Beethovennek sok gondot okozott, amikor testvére, Caspar Carl meghalt, és egy 9 éves fiút hagyott hátra. A fiú édesanyja lehet, hogy képtelen volt gondoskodni róla, de Beethovennek ezt bíróság előtt kellett bizonyítania. Néhány évig gondoskodott unokaöccséről, de ez egy nehéz kapcsolat volt, és rengeteg jogi levelet és veszekedést jelentett az emberekkel. Karl 1826-ban megpróbálta lelőni magát. Túlélte, de az emberek rábeszélték Beethovent, hogy ne legyen többé a gyámja. Karl bevonult a hadseregbe.

Az utolsó évek Beethoven számára boldogtalan évek voltak. Ez idő alatt nagyon keveset komponált. Aztán 1817-ben felépült, és megírta utolsó két szimfóniáját, a Missa Solemnis című misét, utolsó öt zongoraszonátáját és egy vonósnégyes-csoportot, amelyek annyira modernek és nehezek voltak, hogy akkoriban nagyon kevesen értették a zenét. Manapság az emberek úgy gondolják, hogy ezek a valaha írt legnagyobb vonósnégyes-művek.

Kilencedik szimfóniáját kórusszimfóniának nevezik, mert az utolsó tételben kórus és szólisták szerepelnek. Akkoriban ezt sem értették az emberek, mert a szimfónia általában zenekari mű, nem pedig énekesekkel való mű. Beethoven Friedrich Schiller német költő egyik versének szövegét választotta: An die Freude (Óda az örömhöz). Ez a vers a békés és harmonikus együttélésről szól, így fontos üzenetet közvetít az emberek felé. Ezért választották az elmúlt években az Európai Unió nemzeti himnuszának. A Kilencedik szimfónia 1824. május 7-én hangzott el egy koncerten. A scherzo tétel után a közönség lelkesen tapsolt, de Beethoven nem hallotta a tapsot, és az egyik énekesnek meg kellett fordulnia, hogy lássa, hogy az emberek tapsolnak.

Beethoven 1827. március 26-án halt meg. Temetésére mintegy 20 000 ember vonult az utcára. A híres költő, Franz Grillparzer írta a gyászbeszédet. Az egyik fáklyavivő Franz Schubert volt. Schubert a következő évben meghalt. 1888-ban Beethoven és Schubert földi maradványait egy másik bécsi temetőbe szállították, és egymás mellé helyezték.

Beethoven 1823-ban Ferdinand Georg Waldmüller által

Legacy

Beethoven zenéjét általában három korszakra osztják: Korai, Középső és Kései. A legtöbb zeneszerző, aki hosszú ideig él, idősebb korára fejlődik, és változik a zeneszerzés módja. Természetesen ezek a stílusváltozások nem hirtelen következnek be, de elég jól megértik a zeneszerzői élet különböző korszakait.

Első korszakába tartoznak azok a művek, amelyeket ifjúkorában Bonnban írt, és a Bécsben töltött első napjai, egészen 1803 körülig. Középső korszaka az Eroica-szimfóniával kezdődik, és zenekari műveinek nagy részét foglalja magában. Utolsó korszakához tartozik a IX. szimfónia és a késői vonósnégyesek.

Beethoven talán a leghíresebb zeneszerző, és a legtöbbet írtak róla. Vad személyiség volt, és ezt a 19. századi romantikusok mindig is elvárták a nagy művészektől. A romantikusok úgy gondolták, hogy a művész valahogy olyan személyiség, aki túlzó tulajdonságokkal rendelkezik, és nem olyan, mint a normális emberek. Beethovennek nagyon erős személyisége volt. A francia forradalom idején élt, és határozott nézetei voltak a függetlenségről és a zsarnokságtól mentes életmódról. Ez sok ember szemében hőssé tette őt.

Zenéje annyira híres volt, hogy a 19. században sok zeneszerzőnek elég nehéz volt komponálni, mert azt hitték, hogy hozzá fogják hasonlítani őket. Johannes Brahmsnak például sokáig tartott, amíg megírta első szimfóniáját. Úgy gondolta, hogy mindenki azt várja tőle, hogy ő legyen a következő Beethoven. Gustav Mahler csak a 19. század vége felé írt több olyan szimfóniát, amelyben ének is szerepel, bár ő ezt egészen másképp teszi, mint Beethoven.

Beethoven egy német bélyegen.