Igor Stravinsky – a 20. század zenei modernizmusának mestere

Igor volt a harmadik a négy gyermek közül, mind fiú. Gyermekkorában a téli hónapokat Szentpéterváron töltötte, a nyarakat pedig vidéken, ahol anyai ágon több rokonának is nagy birtoka volt.

Igor nem volt különösebben jó az iskolában, de gyakran megnézte azokat az operákat, amelyekben apja, Fjodor játszott. Fjodor operaénekes volt, szép basszus hanggal. A kijevi operaházban, majd a szentpétervári Mariinszkij Színházban énekelt. Igor baletteket is látogatott, sőt, élete végén, 1893-ban Csajkovszkijt is hallotta vezényelni.

Stravinsky egy ideig jogot tanult a szentpétervári egyetemen, de 1906-ban abbahagyta. Ezután feleségül ment az egyik unokatestvéréhez. Hamarosan született egy fiuk és egy lányuk.

Közben Igor már iskolás kora óta zongorázott, és harmónia- és ellenpontleckéket vett. Szeretett improvizálni, és kezdett érdeklődni a zeneszerzés iránt. Írt néhány rövid zongoradarabot, és megmutatta azokat Nyikolaj Rimszkij-Korszakov zeneszerzőnek, egy barátja apjának. Rimszkij-Korszakov azt mondta neki, hogy ahelyett, hogy a konzervatóriumba menne, továbbra is magánórákat kellene vennie. Nem sokkal ezután Stravinsky apja meghalt. Igor elment Rimszkij-Korszakovhoz. Ott sok muzsikus emberrel találkozott, és Rimszkij-Korszakov megtanította neki, hogyan kell írni a különböző hangszerekre. 1905-ben kezdett heti kétszer magánórákat venni Rimszkij-Korszakovtól, akit második apjának tekintett. Ezek az órák Rimszkij-Korszakov 1908-ban bekövetkezett haláláig tartottak.

1908-ban Rimszkij-Korszakov meghalt. Stravinsky találkozott Szergej Diagilevvel, a balett impresszáriójával. Diagilev új operák és balettek előadásait akarta megrendezni. Szüksége volt egy zeneszerzőre, aki megírja a zenét, és úgy látta, hogy Stravinsky lehet az ideális személy. Felkérte, hogy írjon zenét a Tűzmadár című baletthez, amely egy orosz tündérmese volt. Stravinsky Rimszkij-Korszakov vidéki házában írta meg, és Szentpéterváron fejezte be. A balettet 1910. június 25-én mutatták be először a párizsi Opéra színpadán az Európában nagyon híres Ballets Russes előadásában. Mihail Fokin volt a koreográfus. Azóta is Stravinsky egyik leghíresebb darabja. A zene egy részét gyakran tánc nélkül adják elő koncertteremben. Ezt a változatot "szvitnek" (szó szerint "táncok gyűjteménye") nevezik. Látszik rajta az orosz népi dallamok iránti szeretete.

A Tűzmadár sikere Stravinskyt világhírűvé tette. Zenéjét különösen Európában ismerték, különösen Párizsban, ahol a Ballets Russes székhelye volt. A következő mű, amelyet Stravinsky számukra írt, a Petrouchka volt. Ez egy életre kelt bábu története volt. A darabot 1911. június 13-án mutatták be Párizsban, és ugyanolyan híres lett, mint a Tűzmadár. Ezt a zenét is gyakran adják elő koncertdarabként. Stravinsky három táncából zongoraszólóra is készített egy feldolgozást. Nagyon nehéz játszani, és virtuóz zongoristát igényel.

Stravinsky kezdett ismertté válni a zenészek körében. Barátai közé tartozott Debussy és Ravel. Berlinben találkozott Schönberggel, akinek Pierrot Lunaire című darabja nagy hatással volt rá. Sok időt töltött családjával Svájcban, ahol nyugalom és csend volt a komponáláshoz.

1913. május 29-én a párizsi Théâtre des Champs-Elysées-ben bemutatták Stravinsky új balettjét, A tavasz rítusát. Az előadás abszolút szenzáció volt. Egyesek imádták, mások gyűlölték. A színházban nagy verekedés tört ki, és kihívták a rendőrséget. Az emberek annyira kiabáltak, hogy senki sem hallotta a zenét. Stravinsky utána megbetegedett, és néhány hétig gyógyulgatott. Amikor a balettet újra előadták, az emberek csendesebbek lettek, és figyeltek a zenére. Sok új ötlet volt a zenében: kemény akkordok és nagyon bonyolult ritmusok. A Tavaszi rítus zenéje nagy hatással volt a zene fejlődésére a 20. században.

Stravinsky következő balettötlete a Les noces, franciául "Az esküvő" volt. Stravinsky visszament Oroszországba, hogy összegyűjtsön néhány dolgot, ami segíthetett volna neki a megkomponálásában. Amikor visszatért Svájcba, kitört az első világháború.

Stravinsky családja a háború alatt legtöbb időt Svájcban töltötte. Pénzszűkében volt, mert az orosz birtokokból nem volt több bevétel. A Ballets Russes már nem léphetett fel Párizsban. Stravinsky sok időt töltött a Les Noces-nál. A művet 1917-ben fejezte be, és eljátszotta Diagilevnek. Újabb hat év telt el, mire bemutatták. Stravinsky végül úgy döntött, hogy négy zongorára, ütőhangszerekre, kórusra és énekes szólistákra hangszereli. A Théâtre de la Gaîté Lyrique 1923. június 13-án mutatta be.

Mivel Svájc semleges volt a háborúban, Stravinsky utazhatott. Olaszországba ment, ahol találkozott Gerald Tyrwhitt-tel (aki később Lord Berners lett) és Prokofjevvel. Megírta a Reynard és a Rag-Time című műveket. Amerikában a Ballets Russes-szal lépett fel.

Amikor 1917 februárjában kitört az orosz forradalom, Stravinsky úgy gondolta, hogy ez jó lesz, de amikor a bolsevik forradalom következett, nyilvánvalóvá vált, hogy soha nem mehet vissza Oroszországba. Megírta a L'histoire du soldat (A katona története) című művét. Lausanne-ban mutatták be Ernest Ansermet vezényletével. Több előadásra is sor került volna, de sokan influenzásak voltak. Amikor a háború véget ért, Stravinsky úgy döntött, hogy Franciaországba költözik. Megírta a Pulcinella című balettet, amely a 18. századi zeneszerző, Pergolesi zenéjére készült. A darabot 1920. május 15-én mutatták be a párizsi Opéra színpadán. Igor néhány évig érdeklődött a 18. század végének zenéje iránt, és 1920 utáni munkásságának stílusát gyakran neoklasszikusnak nevezik.

Stravinsky családja 1920-ban költözött Stravinskyről Bretagne-ba, majd a következő évben Biarritzba. Stravinsky komponálta a Szimfóniák fúvós hangszerekre című darabot. Ezt hamarosan Londonban adták elő egy koncerten, amelyen A tavasz rítusa is elhangzott, Eugene Goossens vezényletével a Queen's Hallban. Megismerkedett egy Serge Soudeikine nevű színházi tervezővel, és őrülten beleszeretett Verába, aki később második felesége lett. Eközben első felesége, Katerina egy szanatóriumban feküdt tuberkulózisban. Vera és Stravinsky a következő 18 évben a lehető legtöbbször találkoztak. Közben Stravinsky édesanyjának sikerült kijutnia Oroszországból, és csatlakozott Stravinsky családjához Biarritzban. Stravinskynek el kellett tartania a nagycsaládot, és úgy döntött, hogy a nagy művek komponálása helyett inkább karmesterként és zongoristaként kell dolgoznia. Kisebb darabokat komponált, köztük a Petrouchka három táncának zongoraváltozatát. Később, amikor a fia már felnőtt, komponált egy két szólózongorára írt Concerto-t, amelyet a fiával együtt játszhatott. A Ballets Russes számára már nem komponált, de az Oedipus rex című művét különleges tisztelgésként megírta számukra. Ez a mű az opera és az oratórium keveréke volt. A szöveget latinul írta Jean Cocteau. Koncertszerű előadásként adták elő. Bár már nem írt Diagilevnek, elfogadta Ida Rubinstein felkérését, hogy írja meg a Le baiser de la fée (A tündér csókja) című balettet, amely Csajkovszkij zenéjére készült. Diagilev bosszankodott, de aztán 1929-ben meghalt, és a Ballets Russes társulat nem folytatta tovább.

Az orosz ortodox egyházhoz tartozó Stravinsky 1926-ban mély vallási élményben részesült, amely hatással volt zenéjére. E vallásos darabok közül a legjobb a Zsoltárszimfónia, amelyet a Bostoni Szimfonikus Zenekar 50. születésnapi ünnepségére írt.

Stravinsky találkozott a hegedűművész Dushkinnal, és komponált egy hegedűversenyt, valamint a Duo concertante hegedűre és zongorára című művet, amelyet a két zenész számos koncerten játszott együtt. Az Egyesült Államokban egyre keresettebbé vált, és több művet írt amerikaiaknak. Felajánlottak neki egy professzori állást a Harvard Egyetemen. Ebben az időben sokan megbetegedtek a családjából. Aztán meghalt a lánya, a felesége és az édesanyja. Ő maga is beteg volt. Aztán 1939 szeptemberére, a második világháború kitörésekor már elég jól volt ahhoz, hogy Észak-Amerikába utazzon.

Stravinskyt azonnal meghívták számos koncert vezénylésére Amerikába. Vera négy hónappal később érkezett meg Amerikába, és Stravinskyvel összeházasodtak a massachusettsi Bedfordban. Amerikai állampolgárságot kértek, és Hollywoodban telepedtek le. Eléggé pénzszűkében volt, és minden felkérést elfogadott, hogy zenét komponáljon. Még egy magántanítványt is elfogadott.

Stravinsky misét komponált. Nem megrendelésre írta, egyszerűen csak meg akarta komponálni. A milánói Scalában mutatták be 1948-ban Ansermet vezényletével. Ezután elhatározta, hogy egy egész estés operát komponál angol nyelven. Ez volt a The Rake's Progress. Először 1951-ben Velencében mutatták be. Ez a legjobb neoklasszikus stílusú művei közül. Egy másik műve ebből az időszakból a C-szimfónia, amely a klasszikus zeneszerzők tonális műveitől eltérő zeneszerzési módot mutat.

Megismerkedett egy Robert Craft nevű zenésszel, aki a családhoz költözött, és segített Stravinskynek rendezni a kompozícióit és a papírjait. Meglepődve tapasztalta, hogy Stravinsky soha nem látogatta meg Schönberget, aki csak néhány utcányira lakott tőle. Miután Schönberg 1951-ben meghalt, Craft arra biztatta Stravinskyt, hogy hallgassa meg Schönberg sorozatzenéjét. Hamarosan Stravinsky elkezdte használni a szerializmust saját kompozícióiban. Craft Sztravinszkijjal utazott, és sokat segített neki, például azzal, hogy néhány koncertet vezényelt, vagy a zenekarokat próbálta, mielőtt Sztravinszkij megérkezett volna.

1962-ben Kennedy elnök meghívta a Fehér Házba. Ugyanebben az évben látogatásra visszatért Oroszországba. Közel fél évszázada nem járt ott. Nagy sikert aratott, és a Szovjetunióban az emberek egyre jobban érdeklődtek Stravinsky zenéje iránt. Stravinskyt nagyon boldoggá tette a tudat, hogy az oroszok ismét érdeklődnek iránta.

Utolsó éveiben meglehetősen beteg lett. A Threni az egyik utolsó kompozíciója. Jeremiás siralmainak részeit dolgozza fel énekhangra és zenekarra. Más vallásos műveket is komponált, többek között Requiem Canticles-t. 1969-ben családjával New Yorkba költözött, ahol két évvel később meghalt.

Stravinsky Velencében, Diagilev sírjának közelében lett eltemetve.