Maurice Ravel — francia zeneszerző: Boléro, zongoraművek és mesék
Maurice Ravel élete és zenéje: Boléro, virtuóz zongoraművek és bájos mesék — ismerd meg a francia mester műveit, történeteit és hatását a zenére.
Maurice Ravel (született Ciboure, Pyrénées-Atlantiques, 1875. március 7. - meghalt Párizs, 1937. december 28.) francia zeneszerző. Nevét gyakran együtt gondolják Claude Debussy nevével, de zenéjük valójában nagyon különböző. Ravel szerette a gyerekeket és az állatokat, zenéje gyakran róluk szól. Szívesen írt mesékről és távoli országok történeteiről. Szép zongoramuzsikát írt, amelynek nagy része nehezen játszható. A Boléro egy 17 perces zenekari darab. Egy rövid változatát Torvill és Dean korcsolyázók használták a tánchoz, amellyel 1984-ben olimpiai bajnokok lettek.
Élete röviden
Ravel baszk származású anyától és svájci apától született, és Párizsban tanult a Conservatoire de Paris-ban, ahol többek között Gabriel Fauré tanította. Többször indult a rangos Prix de Rome versenyen, de a díjat végül nem nyerte el — ez a kudarc fontos szerepet játszott korai karrierjének alakulásában. Az első világháború idején katonai szolgálatot teljesített, elsősorban háttérfeladatokban, majd a háború után ismét komponálásnak szentelte magát.
Művei és zenei stílusa
Ravel művészetére jellemző a formai tisztaság, a precíz hangszerelés és a hangszínek iránti érzékenység. Habár gyakran emlegetik az impresszionisták között, maga Ravel elutasította ezt a címkét; inkább a klasszikus formák tiszteletét és a részletek kifinomultságát hangsúlyozta. Zenéjében megjelennek spanyol és baszk motívumok, jazz hatások és népzenei elemek is.
Fontosabb művei közé tartoznak (válogatás):
- Boléro (1928) — az ismétlődő ostinátóra épülő, fokozatosan erősödő zenekari darab.
- Daphnis et Chloé (ballett, 1912) — a Ballets Russes számára írt remekmű, nagy lélegzetű, impressionisztikus zenekari ívekben.
- Le tombeau de Couperin (1914–1917) — eredetileg zongorára írt ciklus, majd Ravel szimfonikus átdolgozást készített belőle; részben az első világháború áldozatainak ajánlva.
- Gaspard de la nuit (1908) — rendkívül nehéz zongoraszvit, technikai bravúrok sorával.
- Pavane pour une infante défunte (1899) — melankolikus elegancia, amelyből később zenekari átirat is készült.
- Miroirs, Valses nobles et sentimentales, Sonatine — fontos zongoraművek, amelyek a Ravelre jellemző hangszíni és ritmikai finomságokat mutatják.
- Koncertek: Zongoraverseny G-dúr (1931) és a híres Concerto pour la main gauche (Balkezeskoncert, 1930) Paul Wittgenstein megrendelésére.
- Kamarazene: vonósnégyes helyett Ravel gyakran írt vonósötöstől eltérő formákat, így például a Sonate pour violon et violoncelle (hegedű-cselló szonáta) és a Tzigane virtuóz hegedűdarab.
- Átdolgozások és hangszerelés: Ravel mesterien hangszerelt — legismertebb átirata Mussorgsky Utazás a képek között (Pictures at an Exhibition) c. zongoradarabjának zenekari változata.
A Boléro
A Boléro egyszerű, de rendkívül hatásos szerkezetére épül: egy állandó ritmusalap (ostinato) fölé ismétlődően lép be ugyanaz a dallam, de minden ismétlés más-más hangszerképben szólal meg, miközben a dinamika és a hangszíni gazdagság fokozatosan nő. A darab 17 perc körüli, és felépítése, valamint hangszerelése tette Ravelt a 20. századi egyik legnagyobb hangszerelőjévé. A mű könnyen befogadható motivikus alapelemei és monumentális crescendoja miatt számos filmben, színházi előadásban és táncprodukcióban is megjelent — legismertebb népszerű előadásként Torvill és Dean olimpiai koreográfiája említhető (1984).
Utolsó évek és örökség
Ravel pályáját a technikai tökéletesség és a hangszínek iránti igény jellemezte. Élete utolsó éveiben egészségi problémák jelentkeztek: progresszív neurológiai tünetek és agyi rendellenesség miatt súlyosan romlott állapota. 1937-ben agyi műtétet végeztek rajta, amely után állapota tovább romlott, és december 28-án hunyt el Párizsban. Halála után zenéje továbbra is nagy hatással volt a 20. századi zeneszerzésre; munkássága inspirálta a hangszerelés és a ritmikai-színbeli kísérletek következő nemzedékeit.
Ravel zenéje ma is gyakran szerepel koncerttermek műsorán: a zongoraművek technikai követelményei és timbrikai gazdagsága miatt különösen kedvelt repertoárelemek zongoristák és zenekarok számára egyaránt. A Boléro, a zongoradarabok és a balettek mind azt bizonyítják, hogy Ravel egyszerre volt szigorú formatervező és színekre, hangszerekre érzékeny festő a zenében.
Maurice Ravel zongoránál, Éva Gauthier kanadai énekesnő kíséretében 1928. március 7., amerikai turnéja idején. George Gershwin áll a jobb szélső képen.
Az élete
Korai évek
Maurice Ravel a franciaországi Ciboure-ban született. Apja mérnök volt. Mindkét szülő érdeklődött a kultúra iránt. Nem sokkal születése után a család Párizsba költözött, és ott is maradt.
Hamarosan kiderült, hogy Maurice zeneileg tehetséges, ezért apja elintézte, hogy zongoraleckéket vegyen egy neves tanárnál. 1889-ben felvételt nyert a párizsi konzervatóriumba.
1889-ben nagy nemzetközi kiállítás volt: a párizsi világkiállítás. Ravel és Debussy is hallott gamelán zenét Jávából ezen a kiállításon. Mindkettőjükre hatással volt, különösen Debussyre. Ravel is hallott orosz zenét Rimszkij-Korszakov koncertjein. Összebarátkozott egy nagyon tehetséges spanyol zongoristával, Ricardo Viñes-szel is, aki ugyanabba az osztályba járt a konzervatóriumban. Hallotta Richard Wagner zenéjét, és megismerkedett Chabrier és Satie zeneszerzőkkel.
1895-ben elhagyta a konzervatóriumot, de 1897-ben visszatért, hogy Gabriel Fauré mellett zeneszerzést, Andreé Gédalge mellett pedig ellenpontozást és hangszerelést tanuljon. Ebben a szakaszban Ravel még nem volt biztos magában mint zeneszerző. Első műve, amely később nagyon ismertté vált, a Pavane pour une infante défunte című rövid zenekari darab volt. Fauré nagyon jó tanára volt Ravelnek, aki virtuóz zongoradarabját, a Jeux d'eau-t (jelentése: "Vízjáték" vagy "Szökőkutak") és vonósnégyesét Faurénak ajánlotta. Ravel azonban soha nem kapott díjat zeneszerzésért, ezért 1903-ban otthagyta Fauré osztályát.
Korai karrier
Ravel kezdte élni a dandy életét. Mindig nagyon elegánsan öltözött, és hasonló ízlésű emberekkel ismerkedett. Megpróbálta megnyerni a Prix de Rome-ot 1904-ben és 1905-ben is. A zsűri azonban a hagyományos zenét szerette, és nem értette Ravel stílusát. A Conservatoire-ban nagy vita alakult ki, ami oda vezetett, hogy az igazgató, Dubois lemondott, és Fauré vette át a helyét. Közben Ravel néhány barátjával egy időre elhagyta Párizst, és elkezdte írni legjobb kompozícióit. Ezek közé tartozott a Bevezetés és Allegro hét hangszerre, köztük hárfára, a Rapsodie espagnole zenekarra, első operája, a L'heure espagnole és a Gaspard de la Nuit, egy virtuóz zongoradarab. Párizsban a zenekritikusok továbbra is vitatkoztak Ravel zenéjéről.
Végre elismerés
1909-ben a Balets Russes Párizsba látogatott. Ők voltak a világ leghíresebb balettegyüttese. Igazgatójuk, Diagilev felkérte Ravelt, hogy írjon nekik egy balettet. Ravelnek körülbelül három évébe telt, mire megkomponálta a Daphnis et Chloé zenéjét. A háború kitörése előtt elkészült művei közé tartozik még a szopránra és zenekarra írt Shéhérazade (nem összetévesztendő Rimszkij-Korszakov azonos című művével) és a Zongoratrió.
I. világháború
Amikor kitört az első világháború, Ravel nagyon erősen érezte, hogy tenni akar valamit a hazájáért. A francia hadseregbe azonban nem léphetett be, mert 2 kg-mal kisebb volt a súlya. Így hát sofőr lett a gépkocsivezető alakulatnál. 1916-ban vérhasban megbetegedett. Egy kórházi kezelés után visszavitték Párizsba, hogy meggyógyuljon, de ekkor meghalt az édesanyja, ami szörnyű hatással volt rá. A háborús évek lelassították zeneszerzői tevékenységét. Megkomponálta a Le Tombeau de Couperin című művét (amely zongoraszólódarabként és zenekari darabként is ismert), amely a barokk kor zenei stílusára tekint vissza. Sokáig tartott, amíg befejezte az egyik legnépszerűbb darabját, a La Valse-t (A keringő).
A háború után
A háború befejezése után Debussy meghalt, Ravel pedig a legnagyobb élő francia zeneszerzőnek számított. Felajánlották neki a Légion d'honneur kitüntetést, de nem fogadta el. Vett magának egy házat Párizson kívül. Itt nyugodtan és békében komponálhatott. Megírta a L'enfant et les sortileges (A gyermek és a varázslat) című operáját és a Tzigane című híres virtuóz darabot szólóhegedűre. Turnézott Európában és az Egyesült Államokban, és mindenütt nagyszerű zeneszerzőként fogadták. Az Oxfordi Egyetemen díszdoktori címet kapott.
Ravel több dolgon is dolgozott: néhány balettzenén, amelyből a Boléro című zenekari darab született, egy G-dúr zongoraversenyen és a bal kézzel játszható balkezes zongoraversenyen (amelyet Paul Wittgenstein zongoraművésznek írt, aki a háborúban elvesztette jobb karját), valamint számos más, befejezetlen projekten.
Utolsó évei
1932-ben betegeskedni kezdett. Már évek óta nehezen aludt, és ez lehetett a kezdete annak az agyi betegségnek, amely végül megölte. Egy 1932-es közúti baleset csak súlyosbította a helyzetet. Hamarosan már nem tudta aláírni a saját nevét, alig tudott mozogni és beszélni. Agyműtéten esett át 1937-ben, de meghalt.
A zenéje
Ravel nagyon zárkózott ember volt. Szexuális életéről semmit sem tudunk. A zenéje magányos séták során jutott eszébe, vidéken vagy Párizsban, gyakran éjszaka és bármilyen időben. Aztán hazajött és lejegyezte őket. Minden egyes kompozíción addig dolgozott, amíg tökéletes nem lett, és soha nem mutatta meg senkinek, amíg el nem készült. Szeretett apróságokat gyűjteni, például játékokat, és ezek a tárgyak gyakran a zene részévé váltak. A barokk zenei formák, a gamelán zene, a spanyol zene, az ősi modusok és a szokatlan harmóniák mind fontosak voltak zenei stílusában. Csak néhány tanítványa volt, köztük Vaughan Williams, de senki sem tudta utánozni a zenéjét, mert az mindig annyira személyes, tele van tökéletességgel és humorral.
Keres