Mese (epika)
A tündérmese egy angol nyelvű kifejezés egyfajta rövid történetre. Ugyanaz a jelentése, mint a francia conte de fée vagy Conte merveilleux, a német Märchen, az olasz fiaba, a lengyel baśń, az orosz сказка vagy a svéd saga kifejezésnek. Ezek a történetek nem mind közvetlenül a tündérekről szólnak, de különböznek a legendáktól és hagyományoktól (amelyek általában azt mondják, hogy a történetek igazak) és a közvetlenül erkölcsi történetektől. A mesékben általában tündérek, koboldok, manók, trollok, óriások vagy törpék vannak, és általában varázslatok.
A tündérmesék jelenthetnek szokatlan boldogságot is (például a "tündérmese vége" kifejezés, amely boldog befejezést jelent, bár nem minden tündérmesének van happy endje). A "tündérmese" jelenthet egyszerűen bármilyen hihetetlen történetet is.
Ahol a démonokat és a boszorkányokat valóságosnak tekintik, ott a tündérmesék néha legendákhoz hasonlítanak, ahol a történetről azt állítják, hogy történelmileg igaz. A legendáktól és az eposzoktól eltérően azonban általában nem említik kifejezetten a vallást és a tényleges helyeket, személyeket és eseményeket. Azt sem mondják meg, hogy pontosan mikor történt. Ehelyett azt mondják, hogy a történet "egyszer volt, hol nem volt".
A mesék szóbeli (szájról szájra terjedő) és irodalmi (lejegyzett) formában is előfordulnak. A mesék történetét nehéz megtalálni. Ennek az az oka, hogy csak az írott meséket lehet hosszú ideig továbbadni. Az irodalmi művek mégis azt mutatják, hogy évezredek óta léteznek tündérmesék. Sok mai mese nagyon régi történeteken alapul, amelyek - bár eltérő módon - a világ számos kultúrájában megjelentek. A meséket és a mesék alapján készült műveket ma is írják.
Eleinte a mesék felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóltak, de ma már leginkább a gyerekek kötődnek a mesékhez. A hagyományos régi tündérmesékre példa Csipkerózsika, Piroska és "A három kismalac". Létezhetnek új, szerző által írt mesék is, mint például A kis hableány vagy Pinokkió. Új meséket írt például Hans Christian Andersen, James Thurber és Oscar Wilde.
1865-ös kép: Tom Thumb és az óriás
Jelentése
Az emberek nem értenek egyet abban, hogy mi is pontosan a tündérmese. Egyesek azt állítják, hogy egy olyan történet, amelyben tündérek vagy más varázslatos lények szerepelnek, tündérmesének számít. Mások azonban azt állítják, hogy a kifejezés a francia conte de fées kifejezés lefordításával kezdődött (először Madame D'Aulnoy használta 1697-ben). Vladimir Propp kritizálta a "tündérmesék" és az "állatmesék" közötti különbséget A népmese morfológiája című könyvében. Azt mondta, hogy sok mesében fantasztikus tulajdonságok és állatok is szerepelnek. Azt javasolta, hogy a meséket a történetükről lehet felismerni, de ezt kritizálták, mert ugyanazok a történetek olyan történetekben is megtalálhatók, amelyek nem mesék.
Sőt, olyan emberek, mint Stith Thompson, rámutatnak, hogy a mesékben gyakran több beszélő állat és varázslat van, mint tündér. Azért, mert egy történetben van beszélő állat, még nem jelenti azt, hogy a történet tündérmese.
Steven Swann Jones szerint a tündérmesék a mágia miatt különböznek más népmeséktől. Davidson és Chaudri szerint az "átalakulás (változás)" a legfontosabb része a tündérmesének.
Egyesek a tündérmese helyett szívesen használják a német Märchen vagy "csodamese" kifejezést. Thompson például a The Folktale 1977-es kiadásában azt mondta, hogy a tündérmese "egy bizonyos hosszúságú mese, amely motívumok vagy epizódok egymásutánját tartalmazza. Határozott hely vagy határozott lények nélküli, irreális világban mozog, és tele van csodával. Ebben a soha nem létező országban a szerény hősök ellenfeleket (ellenségeket) ölnek meg, királyságokat szereznek és hercegnőket vesznek feleségül". A tündérmesék szereplői és motívumai egyszerűek: hercegnők és libákra vigyázó lányok; legkisebb fiúk és bátor királyfik; ogrék, óriások, sárkányok és trollok; gonosz mostohák és hamis hősök; tündérkeresztanyák és más varázslatos segítők, gyakran beszélő lovak, vagy rókák, vagy madarak; szabályok és szabályszegő emberek.
Ivan Bilibin képe a Szép Vasziliszáról szóló orosz meséből
Történelem
A meséket úgy adták tovább, hogy emberről emberre beszéltek róla, mielőtt az írás kifejlődött volna. A történeteket drámai módon mesélték vagy játszották el. Emiatt a tündérmesék története nem túl világos. A legrégebbi ismert írott mesék az ókori Egyiptomból származnak, i. e. 1300 körülről. A különböző kultúrák írott irodalmában néha találunk meséket, mint például az Aranyszamár, amelyben Ámor és Psyche szerepel (római, Kr. u. 100-200). Ezek azt mutatják, hogy meséket már nagyon régen meséltek.
Kérdések és válaszok
K: Mi az a mese?
V: A tündérmese egy angol nyelvű kifejezés egyfajta rövid történetre. Ugyanaz a jelentése, mint a francia conte de fée vagy Conte merveilleux, a német Märchen, az olasz fiaba, a lengyel baśń, az orosz сказка vagy a svéd saga kifejezésnek. Ezekben a történetekben általában tündérek, koboldok, manók, trollok, óriások vagy törpék szerepelnek, és gyakran tartalmaznak mágikus elemeket. Használhatók szokatlan boldogság és hihetetlen történetek leírására is.
K: Miben különböznek a tündérmesék a legendáktól és a hagyományoktól?
V: A tündérmesék különböznek a legendáktól és hagyományoktól, mert nem állítják, hogy történeteik igazak, mint a legendák és hagyományok. Ezenkívül általában nem említik konkrétan a vallást vagy a tényleges helyeket, személyeket és eseményeket, mint a legendák és az eposzok.
K: Hol találhatunk tündérmeséket?
V: A tündérmesék mind szóbeli (szájról szájra terjedő), mind irodalmi (leírt) formában megtalálhatók. Az irodalmi művek azt mutatják, hogy évezredek óta léteznek mesék.
K: Ki írt néhány új mesét?
V: Új meséket olyan szerzők írtak, mint Hans Christian Andersen, James Thurber és Oscar Wilde. Ilyen például A kis hableány vagy Pinokkió.
K: Minden tündérmese vége boldog?
V: Nem, nem minden mese vége boldog - bár a "mesebeli befejezés" kifejezést néha használják a boldog befejezés leírására, még akkor is, ha ez nem feltétlenül vonatkozik egy adott történetre.
K: A démonok és boszorkányok valóságosnak tekinthetők a mesékben?
V: Igen - ahol a démonokat és boszorkányokat a világ egyes kultúráiban valóságosnak tekintik, ezek a szereplők megjelenhetnek a hagyományos régi tündérmesék egyes változataiban, mint például Csipkerózsika vagy Piroska.
