Claude Debussy

Life

Claude Debussy gyermekkora nem volt könnyű. Apja utazó ügynök volt, anyja varrónőként dolgozott. Fiatalon zongorázni tanult, és 11 évesen felvették a párizsi konzervatóriumba. Egy ideig úgy tűnt, hogy koncertzongorista lesz belőle, de nem teljesített elég jól a vizsgán. Miután megnyert egy fontos díjat, a Prix de Rome-ot, két évre Rómába ment, de nem érezte jól magát. Bayreuthban járt 1888 és a  címen. 1889 hogy meghallgassa Wagner operáit, de nem tetszettek neki. Jobban szerette az olyan hangokat, mint a jávai gamelán, amelyet Párizsban, a világkiállításon hallott.

A  oldalon. 1899 feleségül vett egy fiatal nőt, Rosalie Texier-t. A La revue blanche című folyóiratnál kapott állást mint zenekritikus. Megírta a Pélleas et Mélisande című operáját, amelyet az Opéra-Comique-ban mutattak be. Rendkívül sikeres volt, és a következő tíz évben százszor adták elő. Izgalmas zenét írt zenekarra: Fêtes galantes és a La Mer (A tenger) című művét, amelyen a dél-angliai Brightonban tartózkodva dolgozott. Ez az egyik legizgalmasabb, tengerről szóló zenemű.

Debussy kezdett nagyon híres lenni. Személyes élete megváltozott. Elhagyta feleségét, mert beleszeretett Emma Bardacba, egy amatőr énekesnőbe, akinek Gabriel Fauré La Bonne Chanson című dalciklusát írta. A férje bankár volt. Vett egy lakást, és Debussy ott élt vele élete végéig. Volt egy Chou-Chou nevű lányuk, aki a következő évben született 1905. 1908-ban házasodtak össze.

Debussy következő zenekari művének címe Images volt. Elkezdett egy sor zongorára írt prelűdöt komponálni. További művek következtek: A Khamma, a Le martyre de St Sébastian és a Jeux című balett, amelyet a következő években mutattak be 1913 Djagilev társulata rendezett. Az emberek hamar elfelejtették ezt a művet, mert alig két héttel később ugyanez a balett-társulat Stravinsky Tavaszi rítusát mutatta be, amely lázadást okozott.

Debussy ekkor már vastagbélrákban szenvedett. Az 1914-es londoni látogatása volt az utolsó külföldi útja. Újabb zongoraműveket írt: egy Étűdök sorozatot és egy zongoraduettet En blanc et noir (Fehéren és feketén) címmel. Hat szonátát tervezett írni, mindegyik más-más hangszercsoportra, de csak hármat írt: egyet csellóra és zongorára, egyet fuvolára, brácsára és hárfára, egyet pedig hegedűre és zongorára. A hegedűre és zongorára írt szonáta (1917) volt az utolsó műve, amelyet nyilvánosan játszott (a zongora szólamát ő játszotta). 1918-ban vastagbélrákban halt meg.

Zenéje

Saint-Saëns például nem értette meg, hogy a zenei ötletek finoman egymásba folynak. Ő mindig is Debussy ellensége volt.

Debussy zongoramuzsikája igen változatos. Némelyik nagyon nehezen játszható, például az Étűdök és az olyan darabok, mint a L'isle joyeuse (A boldog sziget). Más gyűjtemények sokkal egyszerűbbek, pl. a Suite bergamasque, amely a Clair de lune (Holdfény) című nagyon népszerű darabot tartalmazza. Két prelűdkönyvet is írt. Mindegyik darabnak van címe, de a címek a darabok végén szerepelnek, mintha nem akarta volna, hogy a hallgató csak utána tudja meg, miről van szó.

Debussy csodálatosan írt a hangra, a francia nyelv ritmusához igazítva a zenét. Ez hallható dalaiban és operáiban is. A gyakran igen egyszerű dallamokat és harmóniákat használva egy különleges álomvilágot teremt, amely nagyon erőteljes tud lenni. Gyakran használja az egészhangú skálát és a pentaton skálát, amelyek homályos érzést adnak a zenének, mivel nem tűnik egyértelműen egy bizonyos hangnemhez tartozónak. Szokatlan akkordokat csak önmagukért szeretett használni, nem azért, hogy egy adott hangnemhez vezessenek. A régi skálákat, az úgynevezett egyházi móduszokat is használta.

Debussy zenéje nagy hatással volt a 20. század számos zeneszerzőjére. Cage, Messiaen, Boulez és Stockhausen mind az ő zenéjét hallgatva tanult.