Alapvető információk

Az asz-moll egy moll skála, amely A♭-tal kezdődik. A kulcsjegye hét ♭: B♭, E♭, A♭, D♭, G♭, C♭ és F♭.

Kapcsolatok más hangnemekkel

A relatív dúrja a Cesz-dúr, párhuzamos dúrja pedig az Asz-dúr. Enharmonikus megfelelője a gisz-moll, amely hangzásában megegyezik az asz-mollal, de egyszerűbb, többnyire olvashatóbb hangnemjeggyel van jelölve.

Skála és változatai

Az asz-moll természetes, harmonikus és melódikus formái (a hangok jelölését magyar elnevezésben adva):

  • Természetes moll: A♭ – B♭ – C♭ – D♭ – E♭ – F♭ – G♭ – A♭
  • Harmonikus moll: A♭ – B♭ – C♭ – D♭ – E♭ – F♭ – G♮ – A♭ (a VII. fok emelése a V fok domináns jellegének erősítésére)
  • Melodikus moll (felfelé): A♭ – B♭ – C♭ – D♭ – E♭ – F♮ – G♮ – A♭ (leszállóban általában a természetes moll szerint írják)

Akkordok és funkciók

A természetes moll alapján a főbb hármashangzatok (egyszerűsített, elnevezett formában):

  • i: A♭m (A♭–C♭–E♭)
  • ii°: B♭° (B♭–D♭–F♭)
  • III: C♭ (C♭–E♭–G♭)
  • iv: D♭m (D♭–F♭–A♭)
  • v: E♭m (E♭–G♭–B♭) – a harmonikus moll használatával ez gyakran V (E♭–G♮–B♭) lesz
  • VI: F♭ (F♭–A♭–C♭) – elméletben F♭-dúr, de ritkán praktikus a megszokott jelölés miatt
  • VII: G♭ (G♭–B♭–D♭)

Használat, olvashatóság és történeti megjegyzések

Az asz-mollt ritkán használják egy zenemű fő hangnemeként. Ennek oka elsősorban a nehézkes kulcsjegy: a hét ♭, benne a C♭ és F♭ jelölése bonyolultabbá teszi az olvasást és a kiadói kezelést. Gyakrabban előfordul, hogy a moll-módú darabokat, amelyekben az A♭ a tonika, az enharmonikus hangnemben, a gisz-mollban írják, mert ennek egyszerűbb a hangnemjegye (kevesebb kereszt, könnyebb olvashatóság).

Az asz-moll ritkasága ellenére előfordulhat átmenetekben, modulációkban vagy hangsúlyos színként a klasszikus és romantikus repertoárban; egyes modern és kortárs szerzők pedig kifejezetten kedvelik a sötét, különös hangszínt, amit ez a hangnem ad.

Néhány kottakiadásban, különösen a basszus-kulcsban, a kulcsjelek elhelyezése eltérhet a hegedűkulcshoz képest; ennek következtében egyes ♭-jeleket (például az F‑hez kapcsolódót) a basszuskulcs vonalain más pozícióban találhatjuk. Ez csak az ábrázolás módját befolyásolja, magát a hangrendszert nem változtatja.

Miért választják általában a gisz-mollt?

A gisz-moll (G# minor) enharmonikus megfelelője az asz-mollnak, ám kulcsjegye csak öt ♯, míg az asz-moll hét ♭-et igényel. Ez a gyakorlati oka annak, hogy kiadók és előadók többnyire a gisz-moll notációt részesítik előnyben: egyszerűbb leolvasni, könnyebb a hangszeres átírás és kevesebb zavaró dupla‑illetve ritkán használt jelet tartalmaz.