A Plessy kontra Ferguson, 163 U.S. 537 (1896), az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának egyik ügye, amely kimondta, hogy a szegregáció legális, amennyiben mindkét faj számára egyenlő feltételeket biztosítanak. A döntést 7:1 arányban hozták meg, a többségi véleményt Henry Billings Brown bíró írta, a kisebbségi véleményt pedig John Marshall Harlan bíró.

Előzmények

A per hátterében a Louisiana állambeli, 1890-ben elfogadott Separate Car Act állt, amely elkülönített vasúti kocsikat írt elő feketék és fehérek számára. 1892-ben a New Orleans-i közösségi kezdeményezés részeként Homer Plessy, aki részben afrikai származású volt (a helyi jog szerint „feketéknek” számított), egy „fehéreknek” fenntartott vasúti kocsiba ült, és emiatt letartóztatták. Az ügy szándékos jogi próba volt: az aktivisták célja a törvény alkotmányosságának megkérdőjelezése volt, különösen a 13. és a 14. alkotmánymódosítás fényében.

Az ügy a Legfelsőbb Bíróságon

Plessy felmentését a helyi bíróság elutasította, és az ügyet végül az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához vitték. A kérdés az volt, hogy a különválasztás sérti-e az állampolgári jogokat védő alkotmányos rendelkezéseket, különösen a 14. módosítás egyenlő védelmi klauzuláját (equal protection clause) és a 13. módosítás tilalmát, amely a rabszolgaságot megszünteti.

Az ítélet és indoklás

A Legfelsőbb Bíróság 1896. május 18-án hozott ítéletében a többség (Henry Billings Brown bíró írásában) kimondta, hogy az állami elkülönítés nem feltétlenül jelent megkülönböztetést vagy megalázást, amennyiben a különálló létesítmények „egyenlőek”. A többségi álláspont szerint a 13. módosítás célja az intézményes rabszolgaság megszüntetése volt, nem pedig mindenfajta faji elkülönítés tilalma; a 14. módosítás pedig nem tiltotta meg a faji alapú különválasztást, ha az egyenlő bánásmódot biztosít.

John Marshall Harlan bíró egyedüli ellenvéleményében (dissent) élesen bírálta a döntést, és híres mondatot fogalmazott meg: a „mi alkotmányunk színvak” (Our Constitution is color-blind), és szerinte a törvénybe iktatott faji elkülönítés a másodosztályú polgárok státuszát rögzíti és mélyíti. Harlan véleménye később fontos morális és jogi alapként szolgált a polgárjogi mozgalmak számára.

Következmények

  • A döntés jogi legitimitást adott a Jim Crow típusú jogszabályoknak, amelyek az amerikai déli államokban széleskörű és intézményesített faji szeparációhoz vezettek az iskolákban, tömegközlekedésben, középületekben, szállodákban és más közszolgáltatásokban.
  • Gyakorlatilag hozzájárult a feketék választójogának elnyomásához és gazdasági, társadalmi hátrányok tartósításához, valamint a faji alapú megkülönböztetés intézményesítéséhez az elkövetkező több évtizedben.

Utóhatás és megdöntés

Bár a Plessy v. Ferguson precedens hosszú időn át meghatározó volt, a 20. század közepén a polgárjogi mozgalmak és a jogi kihívások következtében megkérdőjelezték és végül felszámolták annak jogi alapjait. 1954-ben a Brown v. Board of Education ítélet kimondta, hogy az állami fenntartású iskolákban alkalmazott „külön külön, de egyenlő” elv inherently (lényege szerint) egyenlőtlen, és így az ilyen elkülönítés alkotmányellenes. A Brown-ítélet részben hatályon kívül helyezte a Plessy-irányelvet az oktatás területén, és megalapozta a későbbi jogi döntéseket és törvényeket (például a Civil Rights Act of 1964 és a Voting Rights Act of 1965), amelyek tovább bontották a faji szegregáció jogi kereteit.

Összegzés

A Plessy kontra Ferguson döntés történelmileg jelentős mérföldkő volt: hosszú időre jogi alapot adott az intézményesített faji elkülönítésnek az Egyesült Államokban, ugyanakkor John Marshall Harlan bíró ellenvéleménye és az azt követő jogi, társadalmi mozgalmak végül lehetővé tették a döntés hatásainak visszafordítását és az egyenlőbb jogi helyzet kialakulását a 20. század közepétől kezdődően.