Johann Sebastian Bach

Korai életút

Bach rendkívül muzikális családból származott. Apja, Johann Ambrosius Bach a szász-eisenachi udvar trombitása volt. Sok rokona volt valamilyen hivatásos zenész: hegedűsök és városi zenészek, orgonisták, kántorok (egyházi zenei igazgatók), udvari zenészek és kapellmeisters (királyi udvari zenei igazgatók). Legtöbbjük több hangszeren is játszott. Húsz gyermeke közül többen igen híres zeneszerzők lettek, különösen Carl Philipp Emanuel Bach (1714-1788), Johann Christian Bach (1735-1782), Johann Christoph Friedrich Bach és Wilhelm Friedemann Bach (1710-1784).

Tizenöt éves korában a kisvárosba, Lüneburgba ment. Eleinte a kórusban énekelt szoprán hangon, és azt mondták róla, hogy nagyon szép szoprán hangja van, de a hangja nagyon hamar mélyebb lett, ezért hangszereken játszva tette magát hasznossá. Híres orgonistákat hallgatva tanult, mint Reincken (1623-1722) és Dietrich Buxtehude (1637-1707). Bach 1703-ban kapta első állását Arnstadtban. Jól fizetett munka volt ez egy 18 éves fiatal fiú számára. A templomban új orgona volt, és Bach már sokat tudott az orgonaépítésről, valamint kiváló orgonista volt. Megkérték, hogy vizsgálja meg az új orgonát, majd munkát ajánlottak neki. Bach négy évet töltött ott orgonistaként. Néhány orgonaművet komponált. Sajnos a gyülekezet nem volt elég muzikális ahhoz, hogy szeresse. Nem értették azokat a díszítő hangokat, amelyeket az énekdallamokhoz fűzött. Bachnak eléggé elege lett a papokból, akik folyton panaszkodtak rá, ezért felmondott, és a nem messze lévő Mühlhausenben vállalt egy másik állást. Egy év után ott feladta ezt az állást, és egy Weimar nevű nagyvárosba ment.

Weimari évek (1708-1717)

Johann Sebastiant a szász-weimari herceg orgonistájává nevezték ki. A hercegi udvarban volt egy kápolna orgonával. Bach ebben az időben komponálta számos nagy orgonaművét. Orgonistaként nagyon híres lett, és meghívták, hogy más nagy templomokban is játsszon, és tanácsokat adjon az orgonaépítéssel kapcsolatban. Rendkívül jól tudott improvizálni. Egy alkalommal egyszerre tartózkodott Drezdában egy Louis Marchant nevű francia orgonistával. Versenyt akartak rendezni a két férfi között, hogy ki a jobb az improvizációban. Bach előző nap gyakorolt, és Marchant meghallotta őt. Rájött, hogy Bach fog nyerni, ezért elment.

1714-ben a herceg Bachot Konzertmeisterré (koncertmesterré, ez az állás több pénzt hozott) nevezte ki. 1714-ben kantátákat kellett írnia az istentiszteletekre. 1717-ben Cöthen városában ajánlottak neki állást, ahol még jobb fizetést kaphatott. A herceg dühös volt, és nem akarta, hogy elmenjen, de Bach ragaszkodott hozzá, ezért a herceg egy hónapra börtönbe záratta Bachot. Végül kénytelen volt elengedni a zenészt.

Cöthen (1717-1723)

Cöthenben Bach Leopold hercegnek dolgozott. A herceg nagyon muzikális volt, és csodálatos ember, akinek dolgozni lehetett. Bach Kapellmeister (zeneigazgató) volt, és jól bántak vele. Az orgona nem volt túl jó, és nem is nagyon használták, ezért Bach ebben az időszakban nem írt orgonamuzsikát. A hercegnek volt egy zenekara, és Bach volt a vezetője. Bach szinte minden zenekari műve Cöthenben született: a Brandenburgi versenyművek, a hegedűversenyek, a zenekari szvitek, a szólózene hegedűre és csellóra, és sok billentyűs zene csembalóra vagy clavichordra.

1719-ben az Angliába költözött nagy zeneszerző, George Frideric Händel Németországba látogatott, hogy meglátogassa édesanyját. Bach szeretett volna találkozni Händellel, aki csak 30 km-re volt tőle, de a két híres zenész soha nem találkozott. Händel a Németországban töltött kevés időt idős és gyenge édesanyjával akarta tölteni, tudván, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy láthatja őt.

Bach első felesége, Maria Barbara Bach 1720-ban halt meg. A házaspárnak hét gyermeke született. Nem sokkal később feleségül vette Anna Magdalenát, akitől további tizenhárom gyermeke született. Több gyermeke azonban fiatalon meghalt.

Lipcse (1723-1750)

1723-ban Bach Lipcsébe költözött, hogy elvállalja a város nagy templomának, a Szent Tamás-templomnak a kántori állását. Kántorként ő volt a felelős az összes zenei feladatért, mind a Szent Tamás templomban, mind egy másik, közeli templomban. Emellett zenét is kellett komponálnia a város számára. Kiváló munka volt, és sokkal biztosabb, mint egy udvari állás. A fiai számára jó volt az iskola. Bach haláláig Lipcsében maradt. Legtöbbször szerette a munkáját, és nagyon keményen dolgozott. Sok kantátát komponált az egyházi szertartásokhoz. Ezek az istentiszteletek nagyon hosszúak voltak, körülbelül három órán át tartottak. Sok kantáta, amit írt, körülbelül 30 percig tartott, és ez csak egy része volt az istentiszteletnek! Voltak asszisztensei, akik orgonán játszottak. Bach maga irányította a kórust és a zenekart. A kórusban valószínűleg 16 énekes és 18 játékos volt a zenekarban. Ő írta a Máté-passiót és a János-passiót. Mindkét mű, amely nagyon hosszú, Jézus kereszthalálának történetét meséli el. A valaha írt leghíresebb zeneművek közé tartoznak. Különleges alkalmakra, például esküvőkre vagy temetésekre kantátákat is írt.

Az élet nem volt mindig könnyű, és néha viták alakultak ki az egyházat irányító emberekkel. Az aldiakónus ki akart választani néhány éneket, de ez a kántor feladata volt. Bach értelmes ember volt, és sikerült elérnie az akaratát anélkül, hogy ellenségeket szerzett volna. Egy másik alkalommal az iskola igazgatójával vitatkozott (Bachnak az egyházi iskolában kellett tanítania) arról, hogy ki választhatja ki a kórus szekcióvezetőit. Ez valóban bíróságra került, és Bach megnyerte az ügyet.

Bach gyakran tett utazásokat más városokba. 1747-ben Nagy Frigyes porosz király udvarába látogatott Berlin közelében. A zenekedvelő király adott Bachnak egy témát, hogy csembalón improvizáljon rá. Bach leült, és a téma felhasználásával fúgát improvizált. Később Bach egy nagyon hosszú, több tételes kompozíciót írt fuvolára, hegedűre és csembalóra, csellókísérettel, amely mind erre a témára épült. A végén a téma a 6 hangból 5 szólamban hallható. Bach a művet Zenei áldozatnak nevezte el, és elküldte a királynak.

Bach sok fúgát írt, végül úgy döntött, hogy A fúga művészete címmel gyűjteményt ír. Terve az volt, hogy kiadja, de meghalt, mielőtt befejezhette volna (fia később kiadta a tiszteletére, Bach utolsó publikált műveként). Élete utolsó egy-két évében két szemműtét ellenére megvakult. A 19. században egyre többen kezdtek érdeklődni Bach iránt, és számos művét több mint száz évvel a halála után adták ki.