Gyermekkor és diáknapok
Berlioz hat gyermek közül a legidősebb volt. Egy bátyja és egy nővére megélte a felnőttkort, és Berlioz mindig is nagyon szerette mindkettőjüket. Apja orvos volt. A család vidéken élt, Grenoble-tól északnyugatra.
Berlioz csak rövid ideig, tízéves korában járt iskolába. A többi műveltségét apjától kapta. Szerette a francia és latin irodalmat és a távoli országokról szóló útikönyveket. Megtanult fuvolázni, flageolán és gitáron játszani. Olvasott egy Rameau-könyvet a harmóniáról. Soha nem volt zongorája. Az akkordok hangjait csak a fejében képzelte el. Mindössze 12 éves volt, amikor beleszeretett egy Estelle nevű lányba, aki 18 éves volt. Sokat csúfolták emiatt. Elkezdett zenét komponálni.
Amikor 17 éves volt, az apja azt mondta, hogy szeretné, ha orvos lenne. Berlioz zenét akart tanulni, de az apja rávette, hogy menjen Párizsba orvosnak tanulni. Berlioz élete végéig Párizsban maradt. Két évig tanult orvosnak, de utálta. Egy nap, egy anatómiaórán elege lett, és kiugrott az ablakon. Zenét kezdett tanulni. Apja dühös lett, és nem küldött neki több pénzt. Berlioz nagyon szegény volt, és újságokba kezdett zenekritikákat írni. Így kereste élete hátralévő részében a legtöbb pénzt. Barátaitól is kölcsönkért pénzt.
Berlioz elkezdett az Opéra-ba járni. Különösen Gluck zenéjét szerette, és a könyvtárba járt, hogy tanulmányozza Gluck partitúráit. Az év végén 1822 talált egy jó tanárt. Le Sueur volt a neve. Ő vette rá Berliozt, hogy ne adja ki a zenéjét, amíg meg nem tanul rendesen komponálni. A oldalon. 1826 hivatalosan is a Conservatoire hallgatója lett. Le Sueur és Reicha mellett folytatta tanulmányait. Négyszer próbálkozott a Prix de Rome nevű fontos zenei díj elnyerésével. Az első alkalommal La Mort d'Orphée (Orfeusz halála) című művét írta. A zsűri szerint játszhatatlan volt, de Berlioz rávett egy zenekart, hogy játssza el. A második alkalommal a Herminie című darabot írta, amelynek dallamát később a Symphonie fantastique fő dallamaként használta. Harmadszor a La mort de Cléopâtre című kantátát írta, amely egy csodálatos mű, de mégsem nyerte el a díjat. Negyedik alkalommal megírta a La mort de Sardanapale című kantátát, és megnyerte a díjat. Ennek a műnek szinte az összes kottája elveszett.
Berlioz nem értett angolul, de elment egy angol színtársulat Shakespeare Hamletjének előadására. Az Ophelia szerepét játszó színésznőt Harriet Smithsonnak hívták. Berlioz szenvedélyesen beleszeretett a lányba, bár nem ismerte, és mindenhová követni kezdte. Végül feleségül vette. A házasság nem volt sikeres. Berlioz valójában Opheliába, Shakespeare darabjának szereplőjébe volt szerelmes. A való életben nehezen tudta szeretni Harriet-et.
Shakespeare darabjai azonban nagy inspirációt jelentettek Berlioz számára. Számos Shakespeare ihlette művet írt, köztük a Roméo et Juliette, a Béatrice et Bénédict, a Roi Lear és számos más művet. Ebben az időben Goethe Faustja is inspirálta, valamint számos más író, köztük E.T.A. Hoffmann, Scott és Byron. Felfedezte Beethoven zenéjét is, ami segített neki megtanulni, hogyan adjon formát a nagy kompozícióknak.
Berlioz nagyon elfoglalt lett, amikor Párizsban koncerteket adott a zenéjéből. Hamarosan nagyon eredeti fiatal zeneszerzőként vált ismertté. A Prix de Rome elnyerése egy időre biztos jövedelmet biztosított neki, de Rómába kellett volna mennie. Berlioz nem akart Rómába menni. Azt mondta, hogy Párizsban rengeteg munkája van. A valódi ok, amiért nem akart menni, valószínűleg az volt, hogy szerelmes volt egy 19 éves lányba, Camille Moke-ba.
Az 1830-as évek
Berlioz 15 hónapot töltött Rómában. Útközben meglátogatta szüleit, akik úgy tűnik, megbocsátották neki, hogy nem tanult orvosnak. Most már büszkék lehettek, mert fiuk ilyen sikeres volt. Olaszországban Berlioz nem sok zenét írt. Nem szerette sem az olasz zenét, sem az olasz művészetet, de inspirálta a vidék, a nap, a tenger, az emberek, akikkel találkozott: tengerészek, parasztok, szobrászok, utazók. Róma városát nem szerette, bár Firenzét igen. Utálta a Villa Medicit, a házat, ahol laknia kellett. Amikor utazgatott, zenét írt. Amikor meghallotta a hírt, hogy Camille most egy másik férfit szeret, olyan dühös lett, hogy elhagyta Rómát, hogy visszatérjen Párizsba, és mindkettőjüket megölje. Amikor azonban Nizzáig jutott, megnyugodott és meggondolta magát. Visszatért Rómába.
Az olaszországi tartózkodás végén visszatért Párizsba, és útközben meglátogatta szüleit. Koncerteket kezdett szervezni a zenéjéből. Ekkor ismerkedett meg Harriet Smithsonnal. Különös udvarlásban volt részük, és a férfi feleségül vette őt 1833. A következő évben született egy fiuk. A házasságuk sosem volt könnyű. Különböző személyiségek voltak, szegények voltak, és nem beszélték egymás nyelvét. A oldalon. 1842 elváltak, és Harriet nagy szegénységben halt meg 1854.
Bár néhányan úgy gondolták, hogy Berlioz eredeti zeneszerző volt, sokan mások nagyon furcsának tartották a zenéjét. Alig keresett pénzt a zeneszerzéssel. A legtöbb pénzt a zenei újságírással kereste, amit utált. Amikor műveit előadták, általában ő maga vezényelte azokat. Írt egy művet brácsára és zenekarra Harold en Italie címmel. Paganini kérte meg, hogy írja meg neki, hogy játssza el, de amikor Paganini látta a zenét, nem tetszett neki, mert nem volt elég "mutatós" a brácsához. Néhány évvel később Paganini meghallgatta a művet, és úgy döntött, hogy tetszik neki, ezért 20.000 frankot fizetett Berlioznak. Ez rengeteg pénz volt, és lehetővé tette Berlioz számára, hogy időt töltsön egy nagy új mű megírásával: Roméo et Juliette. Amikor ezt először bemutatták, néhány kritikus úgy gondolta, hogy Berlioz valószínűleg nem érti Shakespeare-t. Richard Wagner azonban, aki az első előadáson a közönség soraiban ült, nagy hatással volt rá. Berlioz operaszerzőként próbált sikeres lenni, de az emberek nem értették az eredeti zenéjét. Írt egy Grand symphonie funèbre et triomphale-t, amelyet eredetileg egy katonai zenekar számára írt. A Les nuits d'été egy nagyon megható dalciklus.
Későbbi élet
Az 1840-es és 1850-es években Berlioz sok időt töltött külföldi utazásokkal. Járt Németországban, Ausztriában, Oroszországban és Angliában. Külföldön egyre híresebb lett, mint otthon, Franciaországban, bár továbbra is visszatért Párizsba. A németek szerették a zenéjét, és lenyűgözte őket a karmestersége. Ritkán vezényelt mást, csak a saját zenéjét. A honlapon 1846 komponálta egyik legszebb művét: La Damnation de Faust, amelyet az Opéra-Comique-ban mutattak be. Az operaház félig üres volt. Nagy csalódás volt számára. Berlioz folytatta a turnékat más országokban, ahol az emberek értékelték őt. Nagy sikert aratott Szentpéterváron, Berlinben, ahol a porosz királynak adott elő, és Londonban, ahol soha nem kapott fizetést a koncertekért, amelyeket Jullien vezényelt, mert Julliennek nem maradt pénze. Londonban azonban más sikerei is voltak, és az angolok nagyon szerették.
A oldalon. 1854 Harriet Smithson meghalt, és hét hónappal később Berlioz feleségül vette Marie Recio énekesnőt, akit 12 éve ismert. A spanyol édesanyja hozzájuk költözött, és nagyon kedvesen gondoskodott Berliozról utolsó éveiben, amikor beteg volt. Berlioz fia, Louis a haditengerészet kapitánya lett, és beutazta az egész világot. Berlioz erről mindig is álmodott, már gyermekkora óta, amikor utazási könyveket olvasott. Berlioz szörnyen szomorú volt 1867 amikor megtudta, hogy Louis Havannában sárgalázban meghalt.
Berlioz mindig is rajongott a latin költő, Vergilius iránt. A 1856 hosszú ideig írt egy ötfelvonásos operát Les Troyens (A trójaiak) címmel. Tudta, hogy szinte lehetetlen lenne bárkit is találni, aki előadná. Ez csak akkor vált lehetségessé, amikor 1863 miután a művet két részre osztotta. Ezután 30 év telt el, mire az operát újra előadták. A legjobb zenéi közül néhányat tartalmaz. Különösen híres a viharjelenet, amelyet gyakran játszanak külön zenekari darabként.
Ahogy idősebb lett, a halál megszállottja lett. Két feleségét is elvesztette, és két nővére is meghalt. Elkezdett temetőkben járkálni. Megírta Memoires című önéletrajzát. Számos nyelvre lefordították, köztük angolra is.
A oldalon. 1863 írt Estelle-nek, a lánynak, akit gyerekkorában szeretett. A lány most 67 éves özvegyasszony volt, ő pedig 60 éves. Meglátogatta Lyonban, és újra megszerette. Élete hátralévő részében rendszeresen írt neki, és háromszor is megfordult nála Grenoble-ban, ahol a fiával élt. A nő fokozatosan jobban megértette őt, és sok boldogságot adott neki utolsó éveiben.
Egy utolsó szentpétervári utazás túl sok volt Berlioz számára. Megbetegedett. Hazafelé Nizzába ment, ahol kétszer is összeesett, miközben a tengerparton sétált. Visszament Párizsba, ahol anyósa ápolta. 1869. március 11-én halt meg, és a Montmartre-i Cimitière Montmartre-ban temették el.
