Hector Berlioz: Symphonie fantastique — Fantázia‑szimfónia (1830)

A szimfóniát egy zenekar játssza, amely 2 fuvolából (a 2. páros pikoló), 2 oboából (a 2. páros angolkürt), 2 klarinétból (az 1. páros esz-klarinét), 4 fagottból, 4 kürtből, 2 trombitából, 2 kornettből, 3 harsonából, 2 ophicleidából (eredetileg egy ophicleid és egy serpent), 2 pár timpánból, kisdobból, cintányérból, nagydobból, c és g hangnemű harangokból, 2 hárfából és vonósokból áll.

A szimfónia a programzene példája, mert a zenén kívül is leír valamit. Ebben az esetben egy történetet ír le. Ezt írta a zeneszerző:

Első tétel: Egy fiatal művész mélyen szerelmes volt egy lányba, aki nem szerette őt. Olyan kétségbeesetten szomorú volt, hogy megpróbálta magát ópiummal megmérgezni. Nem vett be eleget ahhoz, hogy megölje magát. Csak mély álomba zuhant tőle. Ebben az álomban mindenfélét elképzelt. A szerelme álmában eljött hozzá. Átváltozik egy zenei témává (az idée fixe), amit egyszerűen nem tud elfelejteni. Elképzeli a lány szerelmét és az iránta érzett gyengéd érzéseit.

Második tétel: A férfi egy bálon találkozik a lánnyal. Mindenki táncol. A tömegben találja meg a szerelmét.

Harmadik tétel: A vidéken két pásztort hall, akik dudájukon szólongatják egymást. A fák lágyan ringatóznak a szélben. A fiatal művész boldogabbnak érzi magát. Aztán újra meglátja szerelmét. Aggódni kezd, hogy a lány talán már nem is akarja őt. A pásztorzene újra megszólal, de csak az egyik pásztor játszik. A nap lenyugszik. Távolról zivatar hallatszik.

A negyedik tétel: Azt álmodja, hogy dührohamában megölte a szerelmét. Most az állványra viszik, ahol levágják a fejét. Egy indulót játszanak, miközben elviszik. Egy pillanatra újra a szerelmére gondol, majd leesik a fejsze, és kivégzik.

Az ötödik tétel: A művész a boszorkányszombaton. Rengeteg szellem és szörny van körülötte, akik azért jöttek, hogy végignézzék a temetését. A szerelme hallatszik, de a dallama most borzalmasan hangzik. Eljött a szombatra. Csatlakozik a boszorkányokhoz, és táncolnak, miközben a temetési zene szól.

Az első tétel: Rêveries - Passions (Álmok - szenvedélyek)

Az első tétel lassú bevezetés. A hegedűkön hallható dallam már majdnem olyan, mint az idée fixe. Az idée fixe teljes formájában akkor hangzik el, amikor a zene a gyors részbe lép. A hegedűk és a szólófuvola játsszák. A ritmus, amelyet az alsóbb vonós hangszerek játszanak alatta, nagyon mozgalmas. A tétel formája nem nagyon hasonlít a hagyományos szonátaformához. Berliozt inkább az idée fixe érdekelte, amely végig kísérti a fiatal művészt.

A második tétel: (Egy labda)

A bált (azaz a táncos mulatságot) a zenében egy lendületes keringő képviseli. A két hárfa nagyon kecsessé teszi a hangzást. A keringőt kétszer szakítja meg az idée fixe.

A harmadik tétel: Scène aux champs (Vidéki jelenet)

Az egymásnak játszó két pásztort egy angolkürt (a zenekarban ülve) és egy oboa képviseli, amelyet a színpadon kívül játszanak, hogy távolinak hangozzon. Ezután a fő szelíd vidéki téma szólófuvolán és hegedűkön szólal meg. Az idée fixe a tétel közepén tér vissza. A tétel végén a távoli mennydörgés hangját négy timpani játssza.

A negyedik tétel: Marche au supplice (Menet az állványra)

A tétel a timpani dübörgésével és a kürtök indításával kezdődik. Ezután a csellók és a nagybőgők kezdik a menetet teljes formájában, amelyet hamarosan a hegedűk vesznek át. Kivégzése előtt egy rövid idée fixe ismétlés hangzik el egy szóló klarinéton, majd leesik a fejsze (hangos akkord), és a feje a kosárba esik (egy-egy pengetett hang, amely a hegedűktől a brácsákon, csellókon, majd a nagybőgőkön keresztül a brácsákon, csellókon, végül a nagybőgőkön át vezet).

Az ötödik tétel: Songe d'une nuit de sabbat (Álom egy boszorkányszombatról)

Az idée fixe mára "vulgáris táncdallá" vált, Esz-klarinéton játsszák. Rengeteg effekt van, többek között kísérteties col legno játszik a vonósokban, a boszorkányok üstjének fortyogását a fúvósok játsszák. Amikor a tánc a tetőpontra ér, a Dies Irae (Az ítélet napja) dallamát halljuk a Ronde du Sabbat (Szombati kör) dallamával együtt, amely egy vad fúga.

1827-ben Berlioz elment Shakespeare Hamlet című darabjának előadására. A darabot angolul játszotta egy angliai színtársulat. Berlioz beleszeretett az Ophelia szerepét játszó ír színésznőbe, Harriet Smithsonba, akivel valójában nem találkozott, csak látta a színpadon játszani, de rengeteg szerelmes levelet küldött neki, de a lány anélkül hagyta el Párizst, hogy találkozott volna vele. Ezután megírta Symphonie Fantastique című művét. A szimfóniát azért írta, hogy leírja a lány iránti szerelmét és boldogtalanságát, mert a lány nem érdeklődött iránta. Amikor Harriet két évvel az ősbemutató után meghallgatta a szimfóniát, rájött, hogy ez a szimfónia róla szól. Végül találkozott Berliozzal, és 1833. október 3-án összeházasodtak. Több éven át boldog volt a házasságuk, bár nem beszélték egymás nyelvét. Kilenc év után azonban elváltak.