Puhatestűek (molluszkok) — ismertető, rendszertan és élőhelyek
Puhatestűek (molluszkok) ismertető: rendszertan, élőhelyek és változatosság — tengeri, édesvízi és szárazföldi fajok bemutatása, ~85 000 ismert élő faj.
A puhatestűek (vagy molluszkok) a gerinctelen állatok egyik nagy és változatos törzse. Többségük tengeri élőlény, de sok faj előfordul édesvízben és szárazföldön is. Ma mintegy 85 000 élő fajt ismerünk a puhatestűek közé sorolva, ami a leírt tengeri fajok körülbelül 23%-át teszi ki; számos faj a sekély partközeli vizekben él, de vannak mélytengeri és szárazföldi képviselők is.
Általános jellemzés
A puhatestűek testfelépítése alapvetően hasonló elrendezést mutat: a testhez tartozik egy izmos láb (mozgásra vagy rögzülésre), egy köpeny (ami sok esetben a héja kialakulásáért felelős), és gyakran van valamilyen fajta szájrésztípus, például radula (reszelőszerű fogazat). Testüket többnyire külső vagy belső mészhéj védi, de számos csoportban a héj elveszett vagy erősen visszafejlődött.
A puhatestűek rendkívül változatos morfológiájuk és életmódjuk miatt evolúciós szempontból rendkívül plasztikusak (Evolúciós plaszticitás). Sokkal változatosabbak és alkalmazkodóbbak, mint egyes ősi tengeri típusok, például a brachiopodák.
Főbb rendszertani csoportok
- Gastropoda (csigák és meztelen csigák): a legnagyobb osztály. Ide tartoznak a szárazföldi csigák és meztelencsigák, valamint sok tengerben és édesvízben élő faj. A legtöbb gastropodnak van külső forgatott héja, de sokaknál a héj csökevényes vagy hiányzik.
- Bivalvia (kagylók): két oldali, zárható héjú szűrő-táplálkozású állatok. Jelentős szerepük van a vízi táplálékláncban és a víz tisztításában.
- Cephalopoda (fejlábúak): polipok, tintahalak, kalmárok és nautiluszok tartoznak ide. Többnyire aktív ragadozók, jól fejlett idegrendszerrel és mozgásszervi képességekkel; sok csoportnál a héj belső vagy hiányzó.
- Polyplacophora (pikkelykagylók vagy chitinek): lapos, többlemezes héjú, sziklához rögzült alakok, elsősorban part menti zónákban.
- Scaphopoda (agyarhéjak): cső alakú, szűk végű héjjal rendelkező, homokban élő szifonos állatok.
- Aplacophora: tengeri, féregszerű puhatestűek, héj nélküliek, mélytengeri élők között találhatók.
Anatómia és életmód
A puhatestűek szájnyílásában gyakran található radula, amelyet a növényi vagy állati táplálék lekaparására használnak; ez különösen jellemző a gastropodokra. A köpenyüregben helyezkednek el a légző- és ürítő-szervek, és itt választódhat ki a védőhéj. A héj többnyire kalcium-karbonátból épül fel, ezért a tenger savasodása és a vízminőség romlása érzékenyen érinti a puhatestűeket.
Szaporodásuk igen változatos: vannak kettősnemű és különnemű fajok; fejlődésük magában foglalhat lárvaállapotokat (trochophora, veliger), de sok földi és édesvízi faj közvetlen fejlődésű is lehet.
Élőhelyek és ökológiai szerep
A puhatestűek gyakorlatilag minden élőhelyen megtalálhatók: partközeli zónákon, mélytengeri medencékben, tavakban, folyókban és szárazföldi élőhelyeken (például erdőkben és kertekben). Ökológiai szerepük sokrétű:
- grazerek (algát, biofilmet legelnek),
- szűrő-táplálkozók (kagylók),
- aktív ragadozók (sok fejlábú),
- tápanyag-körforgás fontos résztvevői és más állatok táplálékai is.
Gazdasági és környezeti jelentőség
A puhatestűek fontosak az ember számára: sok faj értékes élelmiszer (kagylók, csigák, tintahalak), héjukból és belső anyagaikból készítenek gyöngyöt, ékszereket és dísztárgyakat. Ugyanakkor egyes fajok inváziósak lehetnek vagy kártevőként viselkednek, továbbá érzékenyek a környezeti változásokra — a szennyezés, a fenyegető vízminőség-romlás és az óceánok savasodása komoly hatással van rájuk.
Érdekességek
- Néhány polipoknak nevezett fejgerinchúros képviselő rendkívül intelligens viselkedést mutat.
- Sok csigáknak nevezett faj képes a szárazföldön is hosszú távon túlélni, míg a tengeri csigáknak nevezett tengerlakók széles formagazdagságot mutatnak.
- A puhatestűek közé sorolt néhány csigáknak nevezett csoportnak nincs külső héja: ilyenek a meztelen csigák és bizonyos fejlábúak.
Összefoglalva: a puhatestűek egy sokoldalú, ökológiailag és gazdaságilag is jelentős állatcsoport, amelynek tanulmányozása fontos a tengeri és édesvízi élőhelyek megértéséhez és védelméhez.
Cypraea , a kagyló. Az összes ismert puhatestű faj mintegy 80%-a csigaházi.
Diversity
Sok puhatestű él édesvízi és szárazföldi élőhelyeken is. Nemcsak méretük és anatómiai felépítésük, hanem viselkedésük és élőhelyük tekintetében is rendkívül változatosak.
A törzset általában 9 vagy 10 rendszertani osztályra osztják, amelyek közül kettő teljesen kihalt. A fejlábú puhatestűek, például a tintahalak, a tintahalak és a polipok a gerinctelenek közül a legfejlettebbek neurológiailag: jó agyuk van és összetett viselkedésük. Az óriáskalmár vagy a kolosszális tintahal a legnagyobb ismert gerinctelen faj. A csigák (csigák és csigák) az osztályozott fajok számát tekintve messze a legnépesebb puhatestűek, és az összes puhatestű 80%-át teszik ki. A puhatestűek tudományos tanulmányozását malakológiának nevezik.
Fő jellemzők
A modern puhatestűek három legáltalánosabb jellemzője a következő:
- légzésre és kiválasztásra használt üreggel ellátott köpeny,
- a radula jelenléte, és
- az idegrendszer felépítése.
Ezeken kívül a puhatestűek olyan sokfélék, hogy sok tankönyv egy "hipotetikus ősmolluszkát" használ az összefoglalójukhoz (lásd alább). Ennek a tetején egyetlen, "nyálkahártyaszerű" héj található, amely fehérjékből és kitinből áll, amelyet kalcium-karbonát erősít. A teljes felső felületet borító köpeny váladékozza ki. Az állat alsó része egyetlen izmos "lábból" áll.
A puhatestűek táplálkozási rendszere egy reszelős "nyelvvel", a radulával kezdődik. Az összetett emésztőrendszer nyálkát és mikroszkopikus, izommeghajtású "szőrszálakat", úgynevezett csillókat használ. Az általánosan elterjedt kagylónak két, a kéthéjú kagylóknál három páros idegszála van. Az agy, azoknál a fajoknál, amelyeknek van, a nyelőcső körül kering. A legtöbb puhatestűnek van szeme, és mindegyiknek vannak érzékelői a vegyi anyagok, a rezgések és az érintés érzékelésére. A puhatestűek legegyszerűbb szaporodási rendszere külső megtermékenyítésre támaszkodik, de előfordulnak bonyolultabb változatok is. Mindegyikük petéket termel, amelyekből trochophore lárvák, bonyolultabb veliger lárvák vagy miniatűr kifejlett egyedek fejlődhetnek ki.
A puhatestűek feltűnő jellemzője, hogy ugyanazt a szervet több funkcióra is használják. Például a szív és a nephridia ("vese") fontos részei a szaporodási rendszernek, valamint a keringési és kiválasztó rendszernek. A kéthéjú kagylóknál a kopoltyúk egyszerre "lélegeznek" és vízáramot termelnek a köpenyüregben: ez fontos a kiválasztás és a szaporodás szempontjából. A szaporodás során a puhatestűek a másik szaporodási partnerhez igazodva nemet válthatnak.
Jó bizonyítékok vannak arra, hogy a kambriumban, 541 és 485,4 millió évvel ezelőtt (mya) jelentek meg a csigák, a fejlábúak és a kéthéjú kagylók. Ezt megelőzően a puhatestűek ősi Lophotrochozoa-ból való kialakulásának evolúciós története még mindig tisztázatlan.
A puhatestű fajok veszélyt vagy kártevőt is jelenthetnek az emberi tevékenységekre. A kékgyűrűs polip harapása gyakran halálos, az Octopus apollyon harapása pedig több mint egy hónapig tartó gyulladást okoz. A nagy trópusi kúpkagyló néhány fajának csípése szintén halálos lehet: mérgük a neurológiai kutatások fontos eszköze lett. A schistosomiasis (más néven bilharzia, bilharziosis vagy csigaláz) vízicsigák közvetítésével terjed az emberre, és mintegy 200 millió embert érint. A csigák és csigák komoly mezőgazdasági kártevők is lehetnek, és egyes csigafajok véletlen vagy szándékos betelepítése új környezetbe komoly károkat okozott egyes ökoszisztémákban.
Egy "általános puhatestű"
Mivel a puhatestűek nagyon sokféle alakúak, sok tankönyv a puhatestűek anatómiáját az úgynevezett archi-molluszkák, hipotetikus általánosított puhatestűek vagy hipotetikus ősmolluszkák (HAM) leírásával kezdi, hogy bemutassa a törzs leggyakoribb jellemzőit. A kép meglehetősen hasonlít a modern monoplacophorákhoz: egyesek szerint nagyon korai puhatestűekre hasonlíthat.
Az általánosan elterjedt puhatestű kétoldalt szimmetrikus, és a tetején egyetlen, "nyalábszerű" héj található. A héj a felső felületet borító köpenyből választódik ki. Az alsó rész egyetlen izmos "lábból" áll. A zsigeri tömeg, vagy visceropallium, a puhatestű puha, nem izmos anyagcsere régiója. Ez tartalmazza a testszerveket.
Egy feltételezett ősi puhatestű anatómiai ábrája
Taxonómia
A puhatestűek osztályai:
- Aplacophora: puhatestűek: az élő állatok héj nélküliek.
- Bivalvia: A legtöbb kagyló; kagyló, osztriga, fésűkagyló, kagyló.
- Cephalopoda: Polipok
- Gastropoda: whelks, limpets, csigák, csigák, Nudibranchák
- Helcionelloida: (lásd alább)
- Monoplacophora: puhatestűek sapkaszerű héjjal.
- Polyplacophora: Chitons
- †Rostroconchia: egy kihalt csoport
- Scaphopoda: az agyar kagylók
Helcionelloida
Egyértelművé vált, hogy a Helcionelloida fosszilis taxon nem tartozik a Gastropoda osztályba. Ez már egy különálló osztály a Mollusca családon belül. Parkhaev (2006, 2007) létrehozta a Helcionelloida osztályt, amelynek tagjait korábban Bouchet & Rocroi "bizonytalan szisztematikus helyzetű paleozoikus puhatestűek"-ként kezelte.
Használja a
- Sok puhatestű fogyasztják élelmiszerként: kagyló, osztriga, fésűkagyló, kagyló, tintahal (calamari) és szárazföldi csiga (escargot).
- Az osztrigákból néha gyöngyök is készülnek, amelyek nagyon értékesek, és nyakláncok készítésére használják őket. Más kagylókat szépségük miatt gyűjtenek, és néha ékszereket készítenek belőlük.
Keres