Tengeri csiga egy informális elnevezés olyan tengerben élő csigák összefoglaló csoportjára, amelyek külső megjelenésükben és életmódjukban hasonlítanak egymásra, de nem tekinthetők közös őstől származó, monofiletikusak csoportnak; ezért a kifejezés rendszertani értelemben nem pontos. A hasonlóság hátterében sok esetben a konvergens evolúció áll: különböző törzsfákon egymástól függetlenül kialakuló, hasonló testtervek és életmódbeli megoldások. A jelenség érthető, ha egyszerűbb testfelépítés, héjcsökkenés vagy más ökológiai alkalmazkodás irányába mutató szelekciós nyomást veszünk figyelembe.
Fő csoportok és példák
- Heterobranchia
- Nudibranchák: színes, külsőleg szelvényezett testű, gyakran csupasz (héjat nélkülöző) formák. Sok faj képes zsákmányának (pl. cnidáriumok) védelmi sejtjeit továbbhasználni (pl. felhalmozni és saját védelmükre alkalmazni).
- Sacoglossa, a Heterobranch tengeri csigák és csigák kládja, amelyek kleptoplasztikával ("plasztidlopással") foglalkoznak. Megeszik az algákat, és megtartják a kloroplasztiszokat saját használatra; egyes fajok több héten át fotoszintetizáló kloroplasztiszt működtetnek.
- Opisthobranchs: egy régebben használt gyűjtőnév, ma már részben elavult és Polifiletikus értelemben használt kifejezés a különböző, héjcsökkent vagy héjat vesztett típusokra.
- A tengeri angyalok (Gymnosomata) — kis, lebegő opisthobranch formák, védett ízületi úszókkal és speciális táplálkozási stratégiákkal.
- A tengeri nyulak (pl. Aplysia fajok) közepes vagy nagy méretű, gyakran növényevő heterobranchok; egyeseket neurobiológiai modellekként is használnak.
- Cephalaspidea: a „fejtalpú” (headshield) csigák alrendje; általában redukált vagy belső héjjal rendelkeznek, sok faj homokban vagy iszapos aljzaton él.
- Onchidiidae: a levegővel lélegző tengeri csigák családja — puhatestűek, amelyek gyakran partközeli, árapályzónabeli élőhelyen, sziklákon vagy mangrovegyökereken találhatók; tüdőhöz hasonló légzőszervük van.
- Pelagikus, lebegő formák
- Tengeri lepkék: a nyílt óceánban lebegő csigák csoportja, amelyet gyakran pteropodáknak is neveznek. A Thecosomata csoportba tartozó fajok vékony, porcelánszerű héjjal rendelkeznek és fontos szereplői a planktonközösségeknek, valamint a szén- és mészforgalomnak.
Általános morfológiai és életmódbeli jellemzők
- A „tengeri csigák” többségénél ismert adaptációk közé tartozik a torzió részleges vagy teljes visszafejlődése, illetve annak következményeként a kétoldali szimmetriájú klád vagy a kétoldali szimmetriával való hasonlóság—azaz a torziójelleg visszafordulása a test külalakján.
- Sok csoportban megfigyelhető a gastropodák héj csökkenése vagy elvesztése, amit különböző védekezési stratégiák (pl. kémiai védelem, álcázás, elbűvölő élénk színezés) kompenzálnak.
- Táplálkozás: sokféle — algafogyasztók (sacoglossanok), ragadozók (egyes nudibranchok), planktonfogyasztók (pteropodák) vagy lemezlesen táplálkozó formák. Egyesek zsákmányukból védelmi anyagokat vagy sejteket (pl. kloroplasztiszokat vagy cnidocisztákat) tudnak hasznosítani.
- Élőhelyek: part menti zónák (középső és alsó árapályzóna), zátonyok, algamezők, sekély tengerek és a nyílt óceán pelágikus zónái — tehát majdnem minden tengeri élőhelyen előfordulnak.
Ökológiai és evolúciós jelentőség
A „tengeri csiga” testterv ismétlődő kialakulása jó példa arra, hogyan alakítanak hasonló környezeti feltételek hasonló megoldásokat távoli rokonsági viszonyokban. Az ilyen konvergens jelenségek segítenek megérteni az alkalmazkodás irányát, a héj elvesztésének előnyeit és hátrányait, valamint a különböző védekezési mechanizmusok evolúcióját. Emellett egyes csoportok (pl. pteropodák) globális környezeti folyamatok — például az óceán savasodása — indikátorai; mások (pl. sacoglossanok) különleges, fotoszintetikus együttműködéseket demonstrálnak (pl. Elysia-fajok általánosan ismert kleptoplasztikus viselkedése).
Röviden: a „tengeri csigák” gyűjtőfogalomként hasznos lehet ökológiai és szerkesztői értelemben, de rendszertanilag heterogén csoportot takar, amelyet a konvergens evolúció számos lenyűgöző példájával is gazdagít.