Kagylók

Shell

A kéthéjú kagylók két kagylóhéjjal vagy szeleppel rendelkeznek, amelyeket csuklófogakkal ellátott zsanér köt össze. Mészkőből, kalcitból vagy aragonitból állnak. A billentyűket periostracum, azaz szerves szaruszerű anyag borítja. Ez alkotja a kagyló ismert színes rétegét.

A kagylókat általában erős hajtóizmok tartják zárva. A fésűkagylók az izmaikat a billentyűk megpattintására és úszásra is képesek.

Élelmiszer

A kéthéjú kagyló olyan vizet vesz fel, amelyben planktonok és egyéb lebegő dolgok vannak.

Néhány (de nem minden) puhatestűnek van egy szifon (cső) nevű része a köpenyében. A szifonok, ha léteznek, párban vannak, az egyik a beszívásra, a másik a kilökésre szolgál.

Bármi, ami elég kicsi ahhoz, hogy beférjen az inkurrens szifon lyukába, bejut a kéthéjú kagylóba. Amikor a lebegő anyag bejut, megakad a nyálkás nyálkában, amely a kéthéjú kopoltyú felszínén van. A táplálék a szifon túloldalán lévő szájhoz kerül. A táplálékot a kéthéjú kagyló gyomrában és beleiben emésztik meg, és minden, ami nem emésztődik meg, a másik szifonon keresztül távozik a vízzel együtt.

A szifonok az ásó puhatestűek alkalmazkodása. Azoknak, amelyek az aljzat (üledék) felett élnek, például a fésűkagylóknak és az osztrigáknak nincs szükségük rájuk.

Táplálási típusok

Négy táplálkozási típus létezik, amelyeket a kopoltyúszerkezetük határoz meg:

• A protobranchák a ctenidiaikat kizárólag légzésre használják, a szájpadlást pedig táplálkozásra.
• A szeptibrancháknak a köpenyüregben egy szeptum van, amely a táplálékot pumpálja be.
• A filibranchák és a lamellibranchák a ctenidia nyálkás bevonatával fogják be a táplálékot; a filibranchák és a lamellibranchák a ctenidia kapcsolódási módja alapján különböztethetők meg.

Mozgás

Ásás

A kéthéjú kagylók csoportként alkalmazkodtak a puha talajba, például sárba és homokba való behatoláshoz és vízszintes mozgáshoz. Erre gyakori példák a borotvakagylók, amelyek nagy sebességgel képesek beásni magukat a homokba, hogy elmeneküljenek ellenségeik elől, és a kagylók.

Úszás

A fésűkagylók és a kagylók úszva tudnak menekülni a ragadozó elől, összecsapva szelepeiket, hogy vízsugarat hozzanak létre. A kagylók a lábukkal tudnak elugrani a veszély elől. Ezek a módszerek azonban gyorsan kimerítik az állatot. A borotvakagylóknál a szifonok letörhetnek, hogy később visszanőjenek.

Védekező váladékok

Az ikrás kagylók fenyegetés esetén mérgező váladékot képesek termelni, és az ugyanezen családba tartozó legyező kagylóknak van egy egyedülálló, savtermelő szervük.

Összehasonlítás a brachiopodákkal

A kéthéjú kagylók felületesen hasonlítanak a brachiopodákhoz, de a héj felépítése teljesen különbözik a két csoportban. A brachiopodáknál a két billentyű a test háti és hasi felületén található, míg a kéthéjúaknál a bal és a jobb oldalon.

A kambriumi robbanás során későn jelentek meg a kéthéjú kagylók, és a paleozoikumban kezdtek elszaporodni, a mezozoikumban pedig a brachiopodák fölé kerekedtek. Úgy gondolták tehát, hogy a kéthéjú kagylók jobban alkalmazkodtak a vízi élethez, mint a brachiopodák, és ez okozta a brachiopodák kiszorulását és háttérbe szorulását.

A perm-triász kihalási eseményt követően azonban a kéthéjú kagylók hatalmas alkalmazkodási sugárzást produkáltak, míg a brachiopodák pusztulást szenvedtek, elvesztve sokféleségük 95%-át.

"A brachiopodák kagylókkal való feltételezett felváltása nem fokozatos és egymást követő. Ez egyetlen esemény eredménye: a perm kihalásé (amely a brachiopodákat mélyen, a kagylókat pedig viszonylag kevéssé érintette)".

Az eredmény az lett, hogy a kéthéjú kagylók elfoglalták a kívánatos part menti élőhelyeket. A brachiopodák most a mélyebb vizekben élnek, ahol a táplálék ritkább.