Kolosszális tintahal (Mesonychoteuthis hamiltoni) a Föld egyik legnagyobb ismert tintahala. A feljegyzett példányok becsült teljes testhossza gyakran 9–10 méter körül van, egyes becslések és részleges maradványok alapján ennél nagyobb példányok sem elképzelhetők.
Leírás
A test tömör, masszív, vörösesbarnás színű. Karjai és tapogatókarjai erősek, és a ragadozó életmódhoz illeszkedően kampós tapadókorongokkal vagy horogszerű képletekkel rendelkezhetnek. A faj szöveteiben jelentős mennyiségű ammónium-klorid található, amely csökkenti a testsűrűséget (segít a lebegésben), ugyanakkor a húsát az ember számára kellemetlen ízűvé teheti.
Elterjedés és élőhely
A kolosszális tintahal a Déli-óceán környékén fordul elő, elsősorban az antarktiszi talapzattól és annak környékétől kiindulva. Gyakran található a felszín alatt mélyebb vizekben, bizonyítottan akár 2000 méter körüli mélységekben is előfordul. Előfordulását elsősorban ritka kifogások, elpusztult példányok és ámbráscetek gyomortartalmának vizsgálataiból ismerjük.
Táplálkozás és viselkedés
A meglévő ismeretek szerint tápláléka különféle gerinctelen és gerinces állatokból áll: kisebb gerinctelenek, chaetognathák, nagyobb halak (például patagóniai fogashalak) és más tintahalfajok is szerepelhetnek étrendjében. Valószínű, hogy a ragadozó részben a környezetben jelenlévő biolumineszcenciával rendelkező zsákmányt keresi vagy arra reagál, ugyanakkor pontos vadászati taktikája — lesben álló, lassan mozgó ragadozó vagy aktív vadász — még nem teljesen tisztázott.
Energiaigénye viszonylag alacsony: egyes becslések szerint naponta csak néhány tíz grammnyi zsákmány fedezheti a szükségletét, ami lassú anyagcserére utal. Emiatt a faj stabil, gazdaságos mozgást és esetleges leshelyek használatát részesítheti előnyben. Emellett fontos zsákmánya az ámbrásceteknek (sperm cetek), amelyek gyakran tartalmaznak kolosszális tintahal-maradványokat.
Szemek és érzékszervek
A kolosszális tintahal szemmérete elképesztően nagy: a leírt példányokban a szem szélessége kb. 27 cm, a lencse átmérője körülbelül 12 cm volt. Ezek a mért adatok részben összeesett példányra vonatkoznak, ezért élő állatban a szem átmérője várhatóan 30–40 cm között is lehetett. Ez a legnagyobb ismert szemméret az állatvilágban, és elsősorban az alacsony fényviszonyok közötti tájékozódást, valamint a nagyobb ragadozók — például a cetek — és a távoli, gyenge fényt kibocsátó zsákmány észlelését szolgálja.
Rendszertan, felfedezés és kutatás
A fajról viszonylag kevés élő példányt ismerünk, a tudásunk nagy része halott vagy részlegesen megőrzött egyedekből, valamint cetek gyomortartalmából származik. Kutatásokhoz használnak mélytengeri vontatóhálós módszereket, ROV-okat (távirányított járműveket) és cetek megfigyelését. Sok részlet — például a pontos elterjedési határok, a teljes méret és a párzási viselkedés — még nyitott kérdésnek számít.
Kiállítás és ismert példányok
Az Új-Zélandi Te Papa Tongarewa Múzeum 2008-ban kiállított egy jelentős kolosszális tintahal-példányt, amelynek maradványai és az ahhoz kapcsolódó információk segítik a közönség és a kutatók tájékoztatását. A múzeum és más intézmények anyagai, valamint szakmai cikkek további részleteket és képeket is tartalmaznak; a kiállított példányról online is elérhető további információ.
Veszélyeztetettség és kutatási kilátások
A kolosszális tintahal jelenlegi megítélése szerint adat-hiányos: a fajra vonatkozó adatok kevéssé ismertek, így nehéz megbízható populációbecslést vagy veszélyeztetettségi státuszt megállapítani. Közvetlen fenyegetést nem jelentenek rá a célzott halászatok, de a mélytengeri ökoszisztémák változásai, az éghajlatváltozás és a véletlenszerű befogások potenciálisan hatással lehetnek az előfordulására. További ROV-felderítések, részletes genetikai vizsgálatok és a cetek gyomortartalmának elemzése ígéretes módszerek a faj jobb megértéséhez.
A kolosszális tintahal továbbra is a mélytengeri biodiverzitás egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb képviselője: mérete, különös anatómiája és ritka előfordulása miatt kiemelt figyelmet kap a tengerbiológiai kutatásokban.