Csigák

Általános leírás

A csigáknál a csavarodás egy olyan folyamat, amelynek során a test a fejlődés során az egyik oldalra tekeredik. Ennek az eljárásnak a jelentősége még nem tisztázott.

Jól körülhatárolt fejük van, két vagy négy érzékelő csápokkal. Van egy fejlábuk is, amelyen mozognak. A csápok hegyén lévő szemek az egyszerűtől az összetettebb szemekig terjednek.

A legtöbb tagnak egy egy darabból álló, feltekeredett vagy spirális héja van; általában a jobb oldalon nyílik (a héj csúcsával felfelé nézve). Néhány fajnak van operculuma, egy fedél vagy csapóajtó a héj lezárására. Egyeseknél, a csigáknál a héj hiányzik, és a test áramvonalas. A legismertebb csigafélék a szárazföldi csigák, de a fajok több mint fele tengeri környezetben él. A tengeri csigák közé tartoznak a növényevők, a detritust táplálkozók, a húsevők és néhány csillószerű táplálkozó, amelyeknél a radula csökkent vagy hiányzik. A radula általában alkalmazkodik ahhoz a táplálékhoz, amelyet egy faj fogyaszt.

A legegyszerűbb csigafélék a mészhéjúak és az abalones, mindkettő növényevő, amelyek kemény raduláikkal a sziklákon lévő moszatokat reszelik. Sok tengeri csigafélék közül sokan ásnak, és a köpenyből, illetve néha a héjból kinyúló szifonokkal vagy csövekkel rendelkeznek. Ezek légzőcsőként működnek, lehetővé téve az állat számára, hogy továbbra is oxigént és táplálékot tartalmazó vízáramot szívjon be a testébe. A szifonok arra is szolgálnak, hogy a zsákmányt már messziről felismerjék. Ezek a csigák kopoltyúkkal lélegeznek. Néhány édesvízi fajnak és szinte minden szárazföldi fajnak kifejlődött a tüdeje.

A több különböző családba tartozó haslábúakat tengeri csigáknak nevezik. Ezek gyakran rikító színűek. Ez vagy figyelmeztetésként szolgálhat, ha mérgezőek, vagy azért, hogy álcázzák magukat a korallokon és hínárokon, ahol sokan élnek. Kopoltyúik gyakran tollszerű tollazatot alkotnak a hátukon. Ez adja a nudibranchák nevét. A sima vagy szemölcsös hátú nudibrancháknak nincs látható kopoltyúmechanizmusuk, és a légzés közvetlenül a bőrön keresztül történhet. Néhány tengeri csiga növényevő, néhány pedig húsevő. Sokuknak határozott táplálkozási preferenciái vannak, és rendszeresen előfordulnak bizonyos fajokkal együtt.

Osztályozás

A Gastropoda taxonómiája folyamatos felülvizsgálat alatt áll: az elmúlt húsz évben két jelentős felülvizsgálatot tettek közzé. A DNS-szekvenálásból származó adatok felhasználásával minden bizonnyal további felülvizsgálatokra is sor kerül. Jelenleg a Gastropoda taxonómiája szerzőnként eltérő lehet.

A modern kládizmus szerint a Gastropoda rendszertanát szigorúan monofiletikus csoportokba kell sorolni. Ez azt jelenti, hogy minden csoportban csak egy-egy csigavonal van. Nehéz lesz ezt úgy megvalósítani, hogy a dolgozó biológusok számára még mindig gyakorlati taxonómia maradjon. Az állatok osztályozása a gyakorlatban azt jelenti, hogy a morfológiát használjuk (hogy hogyan néznek ki). De vannak különbségek a morfológiából nyert régebbi csoportosítások és a genomszekvenciákon alapuló csoportosítások között. Ezt a gasztropodáknál gyakran előforduló konvergens evolúció magyarázhatja.

Ez volt a hagyományos, négy alosztályra történő osztályozás:

• Prosobranchia: (kopoltyúk a szív előtt).
• Opisthobranchia: (kopoltyúk jobbra és a szív mögött).
• Gymnomorpha: (nincs héj)
• Pulmonata: (kopoltyú helyett tüdővel)

Földtörténet

Az első csigafélék kizárólag tengeri állatok voltak. A csoport első tagjai a felső kambriumban jelentek meg (Chippewaella, Strepsodiscus). Az ordovícium időszakára a csigák változatos csoportot alkottak, amely néhány vízi élőhelyen volt jelen. A korai paleozoikum korszak kőzetéből származó fosszilis csigák általában túl rosszul konzerválódtak a pontos azonosításhoz. A szilur kori Poleumita nemzetség mégis tizenöt azonosított fajt tartalmaz. A fosszilis csigák a paleozoikumban kevésbé gyakoriak, mint a kéthéjú kagylók.

A korszak legtöbb csigaféléje primitív csoportokba tartozik. E csoportok közül néhány ma is fennmaradt. A karbon korszakra az élő csigáknál megfigyelhető formák közül sok a kövületekben is megtalálható. E megjelenésbeli hasonlóságok ellenére e régebbi formák többsége nem áll közvetlen rokonságban az élő formákkal. A mezozoikumban fejlődött ki számos élő csigafélék őse. Az egyik legkorábbi ismert szárazföldi (szárazföldön élő) csigafélék egyike a Maturipupa, amely a karbon időszak szénrétegeiben található Európában. Az Európában található karbonkori mészkövekből származó Bellerophon nevű közönséges fosszília esetében nem ismert, hogy gázlábúakról van-e szó.

A mai szárazföldi csigák rokonai a kréta időszak előtt ritkák. Az ismert Helix ebben az időszakban jelent meg először.

A mezozoikum kőzetében a csigák kövületként gyakrabban fordulnak elő, és héjuk gyakran jól megőrződött. Fossziliáik mind édesvízi, mind tengeri környezetben lévő rétegekben előfordulnak. A jura kori Purbeck-márvány és a kora kréta kori Sussex-márvány, amelyek mindketten Dél-Angliában fordulnak elő, olyan mészkövek, amelyek a Viviparus tócsiga szorosan egymásba ágyazott maradványait tartalmazzák.

A kainozoikum korszak kőzetében nagyon sok csigafosszília található. E fosszíliák közül sokan szoros rokonságban állnak a modern élő formákkal. A korszak kezdetén a kéthéjú kagylókkal együtt a csigák változatossága is jelentősen megnőtt.

A gasztropodák egyike azon csoportoknak, amelyek a pleisztocén korszakban a jégtakarók előrenyomulása és visszahúzódása által az állatvilágban bekövetkezett változásokat rögzítik.

Helix aspersa / Cornu aspersum : Haspuspersus: kerti csiga


Cepaea nemoralis , a grove-i csiga

Gastropoda oldalak

Ezek az oldalak a csigafélék változatos formáit szemléltetik. Abalone; kagyló; kagylóhéjú kagyló; kagylóhéjú kagyló; kagylóhéjú kagyló; kagylóhéjú kagyló; kagylóhéjú kagyló; meztelencsiga; tengeri csiga.