Kakadu Nemzeti Park – Ausztrália Északi Területének UNESCO világöröksége

Korai történelem

A Kakadu név a Gagadju nevéből származik, amely a park északi részén beszélt aboriginal nyelv neve. A Kakadu Nemzeti Parkban számos különböző ökológiai terület, valamint számos különböző növény- és állatfaj található. A nemzeti parkon belül védett főbb természeti adottságok a következők:

• Négy nagy folyórendszer:
• a Keleti Alligátor folyó,
• a nyugati Alligator folyó,
• a Wildman folyó; és
• a teljes déli Alligator folyó;
• Hat fő domborzati forma:
• Szavanna erdők
• Monszun erdők
• Déli dombok és hegygerincek
• Kőország
• Tengerpart és dagályos területek,
• Árterületek és vízpartok
• Sokféle növény és állat:
• 280 madárfaj
• 62 emlősfaj
• 123 hüllőfaj
• 51 édesvízi halfaj
• 25 békafaj
• több mint 10 000 rovarfaj
• 1275 növényfaj.

A Kakadu Nemzeti Park híres aboriginális kulturális helyszíneinek gazdagságáról. Több mint 5000 feljegyzett művészeti helyszín mutatja be az őslakosok több ezer éves kultúráját. A régészeti lelőhelyek azt mutatják, hogy az őslakosok legalább 20 000, de valószínűleg akár 40 000 éve is élhettek itt.

A Kakadu Nemzeti Park kulturális és természeti értékeit nemzetközileg is elismerték, amikor a parkot az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Ez egy olyan helyek nemzetközi listája, amelyek kiemelkedő kulturális vagy természeti értékekkel rendelkeznek, és nemzetközi jelentőséggel bírnak. Kakadu három szakaszban került fel a listára: Az 1. szakasz 1981-ben, a 2. szakasz 1987-ben, majd a teljes park 1992-ben.

Kakadu földterületének körülbelül a fele az őslakosok földje az 1976-os Aboriginal Land Rights (Northern Territory) Act értelmében. A fennmaradó földterület nagy részét jelenleg az őslakosok igénylik. A park azon területeit, amelyek az őslakosok tulajdonában vannak, a hagyományos tulajdonosok a nemzeti parkok igazgatójának adják bérbe, hogy nemzeti parkként kezeljék. A fennmaradó terület az ausztrál kormány földje, amelyet a Nemzeti Parkok Igazgatója ellenőriz. A Kakadu teljes területét nemzeti parkká nyilvánították az 1999. évi környezetvédelmi és biológiai sokféleség megőrzéséről szóló törvény értelmében.

A park hagyományos aboriginal tulajdonosai a Kakadu területéről származó különböző kláncsoportok leszármazottai. Életmódjuk az elmúlt években megváltozott, de hagyományos szokásaik és hiedelmeik továbbra is nagyon fontosak. A parkban körülbelül 500 aboriginal él, közülük sokan hagyományos tulajdonosok. Az egész Kakadut az aboriginal hagyományos tulajdonosok és az ausztrál kormány Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumának közös igazgatása alatt áll, a Parks Australia nevű részlegen keresztül. A park irányítását a Kakadu igazgatótanács irányítja.

Létesítés

Kakadut akkor hozták létre, amikor az ausztrálok egyre inkább kezdtek érdeklődni a nemzeti parkok iránt a természetvédelem és az aboriginalok földhöz való jogainak elismerése iránt. Már 1965-ben javasolták egy nemzeti park létrehozását az Alligator River régióban. 1978-ban az ausztrál kormány átvette a Kakadu Nemzeti Parkot alkotó különböző földterületek tulajdonjogát.

A Kakadu Nemzeti Parkot 1979 és 1991 között három lépésben nyilvánították parkká. A park minden egyes szakasza magában foglalja a Land Rights Act értelmében az őslakosok földjét, amelyet a Nemzeti Parkok Igazgatójának adtak bérbe, vagy olyan földet, amelyre a Land Rights Act értelmében hagyományos tulajdonjogot követelnek. A Kakadu első szakaszának részét képező földterület nagy részét 1978 augusztusában a Kakadu Aboriginal Land Trustnak adták át a Land Rights Act alapján. 1978 novemberében a Land Trust és az igazgató bérleti szerződést írt alá a nemzeti parkként kezelendő földterületről. A park első szakaszát 1979. április 5-én nyilvánították parkká.

A második szakaszt 1984. február 28-án hirdették meg. 1978 márciusában a Kakadu második szakaszába tartozó földterületre a földjogi törvény alapján igényt nyújtottak be. A földigénylés részben sikeres volt. 1986-ban a második szakasz keleti részén három területet adtak a Jabiluka Aboriginal Land Trustnak. A Land Trust és a nemzeti parkok igazgatója között 1991 márciusában írták alá a bérleti szerződést.

1987-ben földigénylést nyújtottak be a Goodparla és Gimbat pásztorbérletekben lévő földterületekre, amelyeket a Kakadu harmadik szakaszába kellett volna bevonni. A harmadik szakaszba bevonandó másik terület, a Gimbat Resumption és a Waterfall Creek rezervátum később hozzáadódott ehhez a földigényléshez. A park szakaszos létrehozásának szükségességét az a vita indokolta, hogy engedélyezzék-e a bányászatot Guratba (Koronázási Domb) területén, amely a Sickness Country néven emlegetett terület közepén található. A hagyományos tulajdonosok kívánságát végül tiszteletben tartották, és az ausztrál nemzeti kormány úgy döntött, hogy Guratbában nem lesz bányászat.

1996-ban a harmadik szakaszban lévő földterületeket - a korábbi Goodparla pásztorbérletek kivételével - a Gunlom Aboriginal Land Trustnak adták át, és a Nemzeti Parkok Igazgatójának adták bérbe, hogy továbbra is Kakadu részeként kezeljék.

A nem őslakosok érkezése

Felfedezők

A kínaiak, a malájok és a portugálok mind azt állítják, hogy ők voltak Ausztrália északi partvidékének első nem őslakos felfedezői. Az első fennmaradt írásos beszámoló a hollandoktól származik. Jan Carstenz 1623-ban a Carpentaria-öblön át nyugat felé vette útját, a feltételezett Groote Eylandtig. Abel Tasman volt a következő felfedező, aki 1644-ben ellátogatott ide. Ő volt az első, aki feljegyezte, hogy az európaiak kapcsolatba kerültek az őslakosokkal. Majdnem egy évszázaddal később Matthew Flinders 1802-ben és 1803-ban felmérte a Carpentaria-öblöt.

Phillip Parker King angol navigátor 1818 és 1822 között járt a Carpentaria-öbölben. Ez idő alatt elnevezte a három Alligátor-folyót a nagyszámú krokodilról, amelyeket ő aligátoroknak gondolt.

Ludwig Leichhardt volt az első szárazföldi európai felfedező, aki 1845-ben a queenslandi Moreton-öbölből az északi területen található Port Essingtonba tartó útja során ellátogatott Kakadu vidékére. A Jim Jim Creek-et követte lefelé az Arnhem Land-i lejtőn, majd lement a South Alligatoron, mielőtt átkelt volna a East Alligatorra és észak felé vette az irányt.

1862-ben John McDouall Stuart végigutazott Kakadu délnyugati határán, de nem látott embereket.

Az első nem őslakos emberek, akik Észak-Ausztráliában meglátogatták az őslakosokat, és hosszú távú kapcsolatba kerültek velük, a Sulawesi szigetről és Indonézia más részeiről származó makasszánok voltak. Valószínűleg a 17. század utolsó negyedétől kezdve minden esős évszakban praus nevű vitorláshajókon utaztak Észak-Ausztráliába. Trepangot (tengeri uborkát), teknőspáncélt, gyöngyöket és más értékes árucikkeket gyűjtöttek, hogy aztán hazájukban kereskedjenek velük. Az őslakosok segítettek a trepang betakarításában és feldolgozásában, valamint a többi áru összegyűjtésében és cseréjében.

Nincs bizonyíték arra, hogy a makasszánok időt töltöttek volna Kakadu partjainál. Bizonyíték van arra, hogy a makasszán kultúra és a Kakadu térségében élő aboriginal népek között volt némi kapcsolat. A parkban végzett régészeti ásatások leletei között vannak olyan üveg- és fémdarabok, amelyek valószínűleg a makasszánoktól származnak, vagy közvetlenül, vagy a Coburg-félsziget népeivel folytatott kereskedelem révén.

A britek a 19. század elején számos települést próbáltak létrehozni Ausztrália északi partvidékén: Fort Dundas a Melville-szigeten 1824-ben; Fort Wellington a Raffles-öbölben 1829-ben; és Victoria Settlement (Port Essington) a Coburg-félszigeten 1838-ban. Ausztrália északi részét még az északabbra fekvő szigeteket gyarmatosító franciák vagy hollandok előtt akarták biztosítani. A brit települések különböző okok miatt - például víz és friss élelmiszer hiánya, betegség és elszigeteltség - mind kudarcot vallottak. Nehéz felmérni, hogy ezek a települések milyen hatással voltak a helyi őslakosokra, és milyen kapcsolat alakult ki közöttük és a britek között. Az biztos, hogy néhány őslakos dolgozott a telepeken. Az új betegségeknek való kitettség állandó veszélyt jelentett. Ahogy Ausztrália más részein, a betegségek és az általuk okozott társadalmi zavarok a helyi aborigin népességet is tönkretették.

Bölény vadászok

A vízibivalyok nagy hatással voltak a Kakadu régióra is. Az 1880-as évekre a korai településekről elmenekült bölények száma annyira megnőtt, hogy a bőr és a szarv miatt történő vadászatuk gazdaságilag sikeres volt.

Az ipar a Darwinhoz közeli Adelaide folyónál kezdődött, majd keletre, a Mary River és az Alligator Rivers vidékére költözött.

A bölényvadászat és a bőrkeményítés nagy része a száraz évszakban, június és szeptember között zajlott, amikor a bölények a megmaradt bivalyok körül gyülekeztek. Az esős évszakban a vadászat abbamaradt, mert a talaj túl sáros volt ahhoz, hogy a bölényeket követni lehessen, és a begyűjtött bőrök elrohadtak volna. A bölényvadászat a száraz évszak hónapjaiban az őslakosok fontos foglalkoztatójává vált.

Misszionáriusok

A misszionáriusok nagy hatással voltak az Alligator Rivers térségében élő aboriginálisokra. Sokan a missziókban éltek és jártak iskolába. A század elején két missziót hoztak létre a térségben. A Kapalga őslakosok ipari missziója 1899-ben indult a South Alligator River közelében, de csak négy évig tartott. Az Oenpelli Misszió 1925-ben indult, amikor az Anglikán Egyház Missziós Társasága elfogadta az Északi Terület közigazgatásának ajánlatát, hogy átvegye a területet, amelyet korábban tejgazdaságként használtak. Az Oenpelli Misszió 50 évig működött.

Egyes írók és antropológusok szerint a misszionáriusok, amikor megpróbálták "civilizálni és intézményesíteni" az őslakosokat, arra kényszerítették őket, hogy feladják életmódjukat, nyelvüket, vallásukat, szertartásaikat, és megváltoztassák az egész életmódjukat. Mások azt mondják, hogy bár lehet, hogy nem a legjobb módszereket alkalmazták céljuk eléréséhez, a misszionáriusok törődtek az aboriginekkel egy olyan időszakban, amikor a szélesebb ausztrál társadalom nem törődött velük.

Pásztorok

A pásztoripar lassan indult el a Top Endben. A Kakadu területén 1889-től kezdve fokozatosan feladták a pásztorbérleteket, mivel a Victoria folyó és a Barkly Tablelands jobb pásztorvidéknek bizonyult.

Dél-Kakaduban Goodparla és Gimbat nagy részét az 1870-es évek közepén három pásztor, Roderick, Travers és Sergison követelte magának. A haszonbérletek később több tulajdonosra szálltak, akik mind sikertelenek voltak. 1987-ben mindkét állomást visszavette a Nemzetközösség, és a Kakadu Nemzeti Parkhoz csatolta.

A Nourlangie Campben volt egy fűrészmalom, amelyet valószínűleg az első világháború előtt kezdtek el kínai munkások, hogy kivágják a területen található ciprusfenyő-állományt. A II. világháború után számos kisebb tevékenységet folytattak, többek között dingóvadászatot és -csapdázást, brumby-vadászatot, krokodilvadászatot, turizmust és erdőgazdálkodást.

A Nourlangie Camp az 1950-es években ismét egy fűrészmalom helyszíne volt, amíg a ciprusfenyőket ki nem irtották. 1958-ban szafari tábor lett a turisták számára. Nem sokkal később hasonló tábor indult Patongában és a Muirella Parkban. Az emberek bölényvadászatra, krokodilokra és halászatra repültek ide.

A krokodilvadászok gyakran igénybe vették az őslakosok bozótvágó képességeit. Az aboriginal vadászok a wallaby farkának földhöz csapódását utánozva tudták a krokodilokat odavonzani, így könnyebb volt lelőni az állatokat. Papírfakéreg tutajok segítségével követték a sebesült krokodil mozgását, és megszerezték a tetemet a megnyúzáshoz. A bőröket aztán bőráruk készítéséhez adták el. Az őslakosok egyre kevésbé vettek részt a krokodilok kereskedelmi célú vadászatában, amint megkezdődött az éjszakai fényszórós vadászat. Az édesvízi krokodilok 1964 óta, a sósvízi krokodilok pedig 1971 óta állnak törvényi védelem alatt.

Bányászat

A Top Endben az Australian Overland Telegraph Line vonal 1870 és 1872 közötti építése során találtak ásványokat a Pine Creek - Adelaide River területen. Ezt követően számos rövid bányászati fellendülés következett.

Az észak-ausztráliai vasútvonal megépítése segítette a bányásztáborokat, és olyan helyek, mint Burrundie és Pine Creek állandó településekké váltak. A bányatáborok és az új települések sok aboriginált elvonzottak Kakaduból. Nem ismert, hogy egyetlen aborigin sem dolgozott volna a bányákban, de az alkoholhoz és más kábítószerekhez való hozzáférésüknek nagy hatása volt.

A Barramundi Creek melletti Imarlkba és Mundogie Hillben az 1920-as években, a Parktól délre fekvő Moline-ban (korábbi nevén Eureka és Northern Hercules bánya) pedig az 1930-as években kezdődött a kisüzemi aranybányászat. A bányák néhány helyi őslakost foglalkoztattak.

1953-ban uránt fedeztek fel a South Alligator River völgyében. A következő évtizedben tizenhárom kisebb, de gazdag uránbánya működött, amelyek 1957-ben tetőztek, és több mint 150 munkást foglalkoztattak. Egyik bányában sem foglalkoztattak őslakosokat.

Az 1970-es évek elején nagy uránlelőhelyeket fedeztek fel Rangerben, Jabilukában és Koongarrában. Az ausztrál kormány vizsgálatot indított az Alligator Rivers régió földhasználatáról. A Ranger Uranium Environmental Inquiry (a Fox-vizsgálat néven ismert) a bányászat megkezdését javasolta a Ranger-lelőhelyen. Azt is kimondta, hogy a Jabiluka és Koongarra telephelyeket fejleszteni kell, és hogy a bányák támogatására várost kell építeni (Fox et al. 1976, 1977). A Ranger-bánya és a Jabirunál lévő kiszolgáló város számos hatással volt az őslakosokra. Az őslakosoknak különböző véleményük van a bányászatról.

Kakadu a trópusokon fekszik, az Egyenlítőtől 12° és 14° között délre. Az éghajlat monszun jellegű, két fő évszakkal: a száraz évszakkal és az esős évszakkal. A "felépülés" a száraz és az esős időszak közötti váltakozást írja le. A száraz évszakban (április-májustól szeptemberig) száraz déli és keleti passzátszelek fújnak. A páratartalom viszonylag alacsony, és az eső szokatlan. Jabirunál a június-júliusi maximális átlaghőmérséklet 32 °C. Az "építési időszakban" (októbertől decemberig) a körülmények rendkívül kellemetlenek lehetnek a magas hőmérséklet és a magas páratartalom miatt. A viharok azonban lenyűgözőek és sok villámlással járnak. Jabirunál az októberi maximális átlaghőmérséklet 37,5 °C.

Az esős évszak (január-március-április) meleg hőmérsékletű és esős. A legtöbb esőt a Délkelet-Ázsia felett kialakuló monszunvölgyek okozzák. Néha trópusi ciklonok okoznak nagyon heves esőzéseket kisebb területeken. Jabirunál a januári maximális átlaghőmérséklet 33 °C. A Kakadu Nemzeti Parkban az éves csapadékmennyiség a Jabiruban 1 565 mm és a Mary River régióban 1 300 mm között mozog.

Az őslakosok, a Bininj/Mungguy, hat évszakot neveztek el Kakadu térségében:

• Gunumeleng - október közepétől december végéig, a monszun előtti viharszezon forró időjárással és délutánonként erősödő zivatarokkal.
• Gudjewg - januártól márciusig, monszunszezon zivatarokkal, heves esőzésekkel és árvizekkel; a hőség és a páratartalom a növény- és állatvilág robbanásszerű fejlődését okozza.
• Banggerreng - április, a "kopogtató vihar" szezonja, amikor az árvizek levonulnak, de a heves, szeles viharok leverik a füveket.
• Yegge - májustól június közepéig, a hűvösebb, alacsony páratartalom mellett az aboriginalok elkezdték foltokban égetni az erdőket, hogy "megtisztítsák az országot" és ösztönözzék a legelő állatok számára az új növekedést.
• Wurrgeng - június közepétől augusztus közepéig, a hideg, alacsony páratartalmú évszak; a legtöbb patak leáll, és az árterek gyorsan kiszáradnak.
• Gurrung - augusztus közepétől október közepéig, forró, száraz időjárás, egyre zsugorodó billabongokkal.

Az özönvízszerű esőzések és a hosszú száraz időszakok azt jelentik, hogy Kakadu az évszaknak megfelelően változtathatja megjelenését, így olyan hely, amely több látogatást is megérdemel.

Kakadu több mint 2000 növényfajjal rendelkezik, a különböző geológiai területek, domborzati formák és élőhelyek miatt. Kakadu állítólag a világ egyik leginkább gyommentes nemzeti parkja.

Kakadu különböző földrajzi területeinek megvannak a maguk speciális növényei. A "Kővidéknek" nevezett területen olyan "feltámadó füvek" találhatók, amelyek képesek túlélni a szélsőséges hőséget és a szárazságot, majd a heves esőzéses időszakokat. A kővidéken található hűvös, nedves szurdokokban gyakran alakulnak ki monszunerdők. A déli dombok és medencék számos olyan endemikus növénynek adnak otthont, amelyek csak Kakaduban találhatók meg, mint például az Eucalyptus koolpinensis a Jarrangbarnmi (Koolpin-szurdok) közelében. Az alföldi területek a Kakadu Nemzeti Park nagy részét alkotják, és főként eukaliptuszok által uralt nyílt erdők borítják őket, a talajréteget pedig sokféle fűféle, köztük lándzsás fű, sás és vadvirágok alkotják.

Az ártereken, amelyeket minden évben több hónapon át elönt az ár, olyan sásosok találhatók, mint a tüskés sás, valamint édesvízi mangrovefoltok (viszketőfa), pandanus és papírkéregfák (Melaleuca). Ezeken a területeken gyakran találhatók vízililiomfajták, például a kék, sárga és fehér hópehely. A torkolatok és az árapálymezők mangrovefajtákkal vannak benépesítve, sőt az Északi Terület 47 mangrovefajából 39 Kakaduban található. Ezek fontosak a partok eróziójának megakadályozásában. A mangrovefák számos halfaj, köztük a barramundi táplálkozó- és szaporodóhelyéül szolgálnak.

A mangrovék mögötti lapályokon szívós szukkulensek (samphire), füvek és nádasok nőnek. A part mentén és a folyópartokon elszigetelt monszunerdők nőnek. Ezekben az erdőkben számos lenyűgöző fát találunk, köztük a banyan fügét, amely nagy, szétterülő léggyökereiről ismerhető fel, és a kapokfát, amelynek tüskés törzse, nagy, viaszos vörös virágai és pamutszerű anyaggal teli hüvelyei vannak.

A Kakadu Nemzeti Park különböző területein rengeteg állatfaj él, amelyek közül sokan alkalmazkodtak az adott élőhelyhez. A parkban élő állatok egy része ritka, veszélyeztetett, sérülékeny vagy endemikus. A parkban tapasztalható szélsőséges időjárási viszonyok miatt sok állat csak a nap vagy az éjszaka bizonyos időszakaiban, illetve az év bizonyos időszakaiban aktív.

A parkban mintegy 62 emlősfajt láttak. Legtöbbjük a nyílt erdőkben és erdős területeken él, és éjszakai életmódot folytat, ami megnehezíti a megfigyelésüket. Mások, mint például a wallabik és a kenguruk a nap hűvösebb részében aktívak, és könnyebben megfigyelhetők. A nagyobb emlősök közé tartoznak a dingók, az antilopin kenguruk, a fekete wallaruk, az agilis wallabyk és a rövidfülű szikla wallabyk. A kisebb, gyakori emlősök közé tartoznak az északi quollok, az ecsetfarkú phascogalesek, a barna bandicootok, a fekete lábú fapatkányok és a fekete gyümölcsdenevérek. A part menti vizekben dugongok is előfordulnak. A közelmúltban végzett felmérések azonban szinte valamennyi emlős kisebb egyedszámát mutatták ki Kakadu egész területén. Ide tartoznak az egykor gyakori és elterjedt fajok is, mint például az északi kvazár.

Kakadu számos élőhelye több mint 280 madárfajnak ad otthont. Ez Ausztrália madárfajainak körülbelül egyharmada. Egyes madarak több élőhelyen is előfordulnak, de sokan csak egyetlen környezetben.

Eddig 123 hüllőfajt találtak Kakaduban. Mivel ezek az állatok hidegvérűek, testhőmérsékletük szabályozásához külső hőforrásra, például a napra van szükségük. Ez nem jelenti azt, hogy a hüllők csak nappal aktívak; valójában kevés kígyó bírja a kakadu déli hőségét, és a legtöbbjük éjszaka aktív.

Kakaduban két krokodilfaj él: az édesvízi krokodil (Crocodylus johnstonii) és a torkolati vagy sósvízi krokodil (C. porosus). Az édesvízi krokodiloknak keskeny ormányuk van, és közvetlenül a fejük mögött négy nagy csontos dudorból álló, úgynevezett "csontdudor" egyetlen sora található. A torkolati krokodiloknál nincsenek ezek a csontok, és az ormányuk szélesebb. Az "édesvízi" krokodilok maximális mérete 3 méter, míg a "sós" krokodiloké meghaladhatja a 6 métert is.

Kakadu 25 békafaja rendkívül jól alkalmazkodott a régió szélsőséges éghajlati viszonyaihoz. Sokuk a száraz időszakokban nyugalmi állapotban marad. Az esős évszak kezdetén, amikor a mocsarak és mocsarak kezdenek megtölteni vízzel, az éjszakai levegő olyan békák hangjaival telik meg, mint az északi bikabéka és a márványos béka. Ahogy a víz feltöltődik, a békáknak és az ebihalaknak rengeteg táplálékuk van, például algák, növényzet, rovarok, szitakötő nimfák és más ebihalak. Kakadu nem minden békája él a vizes élőhelyeken: sokan élnek az alföldi erdőkben.

Ötvenegy édesvízi halfajt találtak Kakadu vízfolyásaiban; közülük nyolcnak korlátozott az elterjedése. Csak a Magela Creek rendszerben 32 fajt találtak. Ehhez képest a Murray-Darling folyórendszerben, Ausztrália legkiterjedtebb folyórendszerében már csak 27 őshonos halfaj él. Bár a legtöbb ausztrál vízfolyásban találtak betelepített halakat, a parkban még egyet sem észleltek.

Kakaduban több mint 10 000 rovarfaj él, köztük szöcskék, bogarak, legyek, termeszek, pillangók és lepkék, méhek, darazsak, hangyák, szitakötők és szitakötők, szitakötők, szúnyogok, nem harapós szúnyogok és szúnyoglárvák. A rovarok nagy változatossága a változatos élőhelyeknek és az egész évben viszonylag magas hőmérsékletnek köszönhető.

A park talán legszembetűnőbb rovarok által létrehozott látványosságai a termeszdombok. A park déli részén található halmok különösen nagyok és lenyűgözőek. A narancssárga, kék és fekete színű Leichhardt-szöcske talán a leglátványosabb rovar, amely Kakaduban található. Az Arnhem Land-fennsíkon és a Gregory Nemzeti Parkban is megtalálható.

Kakaduban számos invazív faj fenyegette az őshonos élőhelyet, különösen az utóbbi évtizedekben. A betelepített állatfajok, köztük a vízibivaly, a vaddisznó és újabban a nádi varangy jelentős hatással voltak az élőhelyre. Az invazív gyomok közé tartozik a Mimosa pigra, amely 800 km²-t borít a Top End területén, beleértve Kakadu hatalmas területeit, az invazív parlagfű pedig kiszorítja Kakadu madárvilágának nagy részének őshonos táplálékát. A Salvinia molesta a Magela árterét fertőzte meg. A nemzeti park egyes területein, többek között a Yellow Waterben is élnek brumbik.

A Kakadu Nemzeti Parkban hat fő domborzati forma található:

• Szavanna erdők
• Monszun erdők
• Déli dombok és hegygerincek
• A sziklás hegyvonulat kővidéke
• Tengerpart és dagályos területek,
• Árterületek és vízpartok

Minden domborzati formának megvan a maga élőhely-kínálata. Kakadu változatos tájai és a bennük található élőhelyek azok a jellemzők, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a világörökség részévé nyilvánították.

Kakadu nagy része körülbelül 140 millió évvel ezelőtt sekély tenger alatt volt, a meredek fal tengeri sziklákból, Arnhem Land pedig a tenger feletti sík fennsíkból alakult ki. Jelenleg a hegyvonulat 330 méterrel emelkedik a fennsík fölé, és 500 kilométer hosszan húzódik a park keleti szélén, majd Arnhem Landbe. A hegyvonulat a Jim Jim vízesés területén található közel függőleges szikláktól az északi részen található elszigetelt kiugró és lépcsőzetes sziklákig változik.

Szakadékok és szurdokok alkotják a fennsík sziklás platformjait átszelő hálózatot. A fennsík teteje zord, száraz környezet, ahol a víz gyorsan elfolyik, és a legtöbb területen kevés a felső talaj. Ezeken a területeken ritkás nyílt erdő- és erdősávok alakultak ki. A patakok azonban mély szurdokokat vájtak a hegyoldalba, ahol magas monszunerdők nőnek. Ezek a területek mikroklímát képeznek a növények és állatok számára, és gyakran menedékként szolgálnak a száraz évszakban. Az Allosyncarpia ternata, egy nagy árnyékos fa, amely csak Kakadu és Arnhem Land területén található, a fő növényfaj.

A kiugró területek az Arnhem Land fennsík olyan darabjai, amelyek az erózió következtében elváltak a fennsíktól. Szigetek voltak az ősi tengerekben, amelyek egykor Kakadu nagy részét borították. Az alföldi síkságok a Top End nagy részén húzódnak, és a park közel 70%-át teszik ki. A talajok sekélyek, és gyakran nagy laterit (vaskő) rétegek és erősen kilúgozott kőzetek vastag profilja felett helyezkednek el.

Az esős évszakban az Arnhem Land-fennsíkról lezúduló víz gyakran ömlik a patakokból és folyókból a közeli árterekre. Az árvizek által szállított alluviális talajok tápanyagot juttatnak az árterekbe. A tápanyagokban gazdag talajok, valamint a bőséges víz és napfény az ártereket termékeny növény- és állatvilággal rendelkező területté teszik. A száraz évszakban a víz a folyókba, patakokba és elszigetelt víznyelőhelyekre, illetve vízmosásokba folyik le. Kakadu vizes élőhelyei kiemelkedő ökológiai, botanikai, zoológiai és hidrológiai jellemzőik miatt szerepelnek a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről szóló egyezmény (Ramsari Egyezmény) listáján.

A déli dombok és medencék nagy területet foglalnak el a park déli részén, beleértve a South Alligator folyó forrásvidékét is. Az itt található kőzetek a visszahúzódó arnhemi hegyvonulat alól kerültek elő; vulkáni eredetűek és rendkívül idősek (2500 millió évesek). Ezt a domborzati formát az alluviális síkságok által elválasztott zord hegygerincek jellemzik.

Kakadu partvidéke és az árapály hatása alatt álló patakok és folyórendszerek (amelyek mintegy 100 kilométerre húzódnak a szárazföld belsejébe) alkotják ezt a domborzati formát. A torkolatok és az árapálymezők alakja jelentősen változik a száraz évszak és az esős évszak között. A száraz évszakban az árapály hatására a folyók medre és partjai mentén iszap rakódik le. Az esős évszakban a folyómedreket az árvizek erodálják, és nagy mennyiségű édes és sós víz áramlik ki az árapállyal borított területekre, ahol az iszap lerakódik. Az iszap nagy mennyiségben kerül a tengerbe, és az iszap egy része tápanyagban gazdag rétegként rakódik le a tengerfenéken, hozzájárulva a Kakadu partvidékét jellemző iszapos vízhez.

A folyótorkolatok és az árapállyal borított lapályok számos növénynek és állatnak adnak otthont, amelyek alkalmazkodtak az oxigénhiányos sós iszapban való élethez. Az uralkodó élőhelyek a mangrove mocsarak és a mocsárrétek. Ahol a partok és folyópartok mentén édesvizű források találhatók, ott elszigetelt zónák alakulnak ki a parti monszun esőerdőkből.

Az Ubirr, a Nourlangie Rock és a Nanguluwur sziklarajzok világhírű példái az aboriginal sziklarajzoknak. Ezek a helyek olyan sziklák között találhatók, amelyek évezredeken át menedéket nyújtottak az őslakosoknak. Az ezekben a sziklabarlangokban található festményeket különböző okokból készítették:

• Vadászat - az állatokat gyakran festették, hogy növeljék a számukat és biztosítsák a sikeres vadászatot azáltal, hogy az embereket kapcsolatba hozták az állat szellemével.
• Vallási jelentőség - egyes helyszíneken a festmények bizonyos szertartások részeit mutatják be.
• Történetek és tanulás - történetek az Álomidőről.
• Boszorkányság és mágia - a festményekkel meg lehet változtatni az eseményeket és befolyásolni az emberek életét; szórakoztató játék és gyakorlás.

Az Ubirr egy sziklacsoport a park legészakibb részén, a Nadab árterének szélén. Számos nagy sziklafelhő található itt, amelyek évezredeken át kiváló menedéket biztosíthattak az aboriginalok számára. Mivel közel van az East Alligator folyóhoz és a Nadab árteréhez, ez azt jelenti, hogy bőséges élelemmel rendelkezett volna. Ezt mutatja az itteni sziklarajzok nagy része is. A fő galériában olyan állatok láthatók, mint a barramundi, a harcsa, a sügér, a goanna, a kígyónyakú teknős, a disznóorrú teknős, a sziklára vadászó gyűrűsfarkú oposszum, valamint a wallaby és a thylacine (tasmán tigris).

Vannak képek a Szivárványkígyóról is, amely állítólag a táj nagy részét teremtette, valamint a pajkos Mimi szellemekről és a Namarrgarn nővérek történetéről. Az aboriginal sziklákhoz kapcsolódó számos történet rendkívül összetett és más történetekhez kapcsolódik. Gyakran a valódi jelentésük elveszett, de mindegyiknek megvan a célja, amely általában az, hogy tanulságul vagy figyelmeztetésként szolgáljon a fiatalok vagy a területen áthaladók számára.

Nourlangie az Arnhem Land-i hegyvonulat egyik peremén található. Ezen a nagy kiterjedésű kiemelkedésen számos menedékhely található, amelyeket ösvények és lépcsők kötnek össze. A menedékhelyeken számos lenyűgöző festmény található, amelyek az Álomidővel foglalkoznak. Az ezekhez a műalkotásokhoz kapcsolódó történeteket csak egyes aboriginalok ismerik, és titokban maradnak.

Az Anbangbang Billabong a Nourlangie Rock árnyékában fekszik, és számos olyan vadon élő állatnak ad otthont, amelyek a hagyományos aboriginal népek számára is jól megélhetést biztosítottak.

Nanguluwur, egy kis művészeti lelőhely Nourlangie közelében, többféle sziklarajzstílust mutat. Ezek közé tartoznak a kézi sablonok, dinamikus, nagy fejdíszes, lándzsát és bumerángot tartó alakok, namandi szellemek és mitikus alakok, köztük Alkajko, egy négykarú, szarvakkal ellátott női szellem. Van egy érdekes példa a "kontaktművészetre" is, amely egy kétárbocos vitorláshajót ábrázol horgonylánccal és egy csónakkal a hátán.

Az ember a 19. és 20. században jelentős változásokat hajtott végre a területen. A Délkelet-Ázsiából behurcolt vízibivalyok kárt okoztak az érzékeny árterekben és vizes élőhelyeken. Azóta a bivalyok nagyrészt eltűntek a területről, így a földterület mostanra helyreállt. Az 1972 óta tiltott krokodilvadászat óriási hatással volt a krokodilok számára. Amióta védetté váltak, a krokodilok olyan sikeresen regenerálódtak, hogy egyesek szerint már túl sok van belőlük.

A bányászat megváltoztatta a tájat, de már csak egy uránbánya (Ranger) maradt meg. A bánya üzemeltetőinek a bánya bezárásakor helyre kell állítaniuk és újra kell telepíteniük a területet. A 20. század elején kisebb fakitermelésre is sor került, de ennek kevés nyoma maradt. A turizmus nagy változásokat okoz a Kakadu Nemzeti Parkban, évente több százezer látogató érkezik ide. Ennek a tevékenységnek a támogatásához utakat, utakat, jelzéseket, menedékhelyeket, szálláshelyeket, távközlési és egyéb szolgáltatásokat kell biztosítani.

Tűzkezelés

A tűz a Kakadu Nemzeti Park tájképének része. A parkban nagy kiterjedésű erdők és füves síkságok találhatók, amelyeken hosszú ideig száraz, forró időjárás uralkodik. A régió növényvilága alkalmazkodott a gyakori tüzekhez. Észak-Ausztráliában a tüzek kevésbé fenyegetőek, mint Dél-Ausztráliában, mivel sok fa nagyrészt tűzálló, míg más növények egyszerűen nagyon gyorsan visszanőnek.

Az ellenőrzött égetést a nemzeti park a hagyományos tulajdonosokkal konzultálva gyakorolja, akik évezredek óta használják a tüzet földgazdálkodási eszközként. A tűz fontos vadászati eszköz az őslakosok számára, akik a zsákmány elűzésére használják. A másik előnye, hogy miután a tűz végigment egy területen, a gyorsan regenerálódó fűfélék zsenge hajtásai egy jól körülhatárolt területre vonzzák a wallabikat. A ragadozó madarak, például a füttyös sárkányok szintén a tűzre támaszkodnak a kisállatok kiszorításában, és általában nagy számban találhatók a tűzfront körül. Más fajok, mint például a fehér torkú füvesmadár, a túl sok tűz miatt visszaszorultak. Az őslakosok megértik, hogy a tűz szükséges a táj "megtisztításához", és úgy vélik, hogy a sok kis tűz jobb, mint egy nagy tűz.

Turizmus

A Kakadu Nemzeti Park Ausztrália északi részén található, és évente több mint 200 000 látogatót vonz. A Kakadu drámai táj, az aboriginalok kulturális jelentősége, valamint a változatos és bőséges vadvilág az, amit a látogatók látni akarnak. A parkban számos gyönyörű vízesés és szurdok található, amelyek népszerűek a látogatók körében, mint például a Maguk, Gunlom, Twin Falls és Jim Jim Falls.

A Kakadu Nemzeti Parkban található az aboriginal sziklarajzok néhány legjobb példája Ausztráliában. Nourlangie és Ubirr helyszínei a park leglátogatottabb helyszínei közé tartoznak. A Kakadu változatos élővilágának egy részét olyan helyeken lehet megtekinteni, mint a Yellow Water Billabong, Cooinda egy vadon élő állatokkal teli hajókiránduláson, vagy a Mamukala vizes élőhelyeken vagy az Anbangbang Billabongon. A Kakadu régió a világ egyik legjobb madármegfigyelési területe, mivel Ausztrália madárfajainak mintegy 30%-a itt látható.

A Yellow Water és a Kelet-Alligátor-folyónál szintén gyakoriak a nagy sósvízi krokodilok. Itt készültek a Krokodil Dundee-filmek. A látogatóknak óvatosnak kell lenniük a krokodilok közelében, mivel számos halálos kimenetelű támadásért felelősek. A horgászat népszerű tevékenység a Kakadu Nemzeti Parkban. A fő halfaj a barramundi, a legnépszerűbb helyek pedig a Yellow Water, a South Alligator és a East Alligator folyó. A Kakadu Nemzeti Parkban tilos a vadászat.

A parkban számos szálláslehetőség található, főként Jabiru városában, valamint számos szolgáltatással szolgálnak a látogatók igényeinek kielégítésére. A látogatók a Kakadu Nemzeti Parkot elismert utazásszervezővel vagy saját maguk is megismerhetik. A park számos látnivalója megközelíthető a szokásos kétkerék-meghajtású járművekkel, de az olyan területek, mint az iker- és a Jim Jim Jim-vízesés, valamint a Gunlom négykerék-meghajtású járművet igényelnek. A látogatók a Kakadu Nemzeti Parkot a Nature's Way turisztikai útvonalon keresztül ismerhetik meg, amely Darwinból Jabiruba, majd Katherine-be és vissza Darwinba vezet, és mintegy 900 km-t tesz meg.

A parkot az 1999. évi környezetvédelmi és biológiai sokféleség megőrzéséről szóló törvény (EPBC-törvény) alapján hirdették ki, és az aboriginal hagyományos tulajdonosok és a nemzeti parkok igazgatója közötti közös irányítási megállapodás keretében kezelik. Az igazgató a Commonwealth nemzeti parkjait a Parks Australia-n keresztül kezeli, amely a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium része. A parkban található aboriginal földek tulajdonjoga az aboriginal földalapok kezében van. A földalapok bérbe adták földjeiket a Nemzeti Parkok Igazgatójának, hogy a nemzeti parkot az ausztrálok és a nemzetközi látogatók örömére és javára alakítsák ki. A hagyományos tulajdonosok arra is számítottak, hogy a nemzeti parkként kezelt földjeik segítik őket abban, hogy a növekvő és egymással versengő nyomással szemben gondoskodni tudjanak földjeikről. A nemzeti parkot úgy tekintették, mint a földterület kezelésének olyan módját, amely megvédi érdekeiket és szimpatikus a törekvéseiknek. A Parks Australia és a Kakadu hagyományos aboriginal tulajdonosai elkötelezettek a park közös kezelésének elve mellett, és az ezt elősegítő intézkedéseket a Kakadu kezelési tervében kiemelték.

Az EPBC törvény előírja, hogy az aborigin földeken lévő parkok számára igazgatóságokat kell létrehozni. A Kakadu Igazgatótanácsot, amelynek többsége aborigin többségű (tíz tag a tizenötből), és amely a parkban lévő földek hagyományos aborigin tulajdonosait képviseli, 1989-ben hozták létre. Az igazgatótanács határozza meg a park irányításának politikáját, és az igazgatóval együtt felelős a park irányítási terveinek elkészítéséért. Az irányítási terv a park fő politikai dokumentuma, amely a stratégiai vagy hosszú távú célok és a taktikai vagy napi célok közötti egyensúlyra törekszik. A Kakadu napi irányítását az ausztrál kormány Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumának (Department of the Environment and Water Resources) egyik részlege, a Parks Australia alkalmazásában álló személyek végzik. A Kakadu területén dolgozók körülbelül egyharmada aboriginal.

Parkhasználati díj

A Kakadu Nemzeti Park 2010 áprilisában belépési díjat vezetett be. A befolyt összeg a park természeti és kulturális értékeinek kezelését és a látogatói szolgáltatások javítását segíti.

A világ számos világörökségi helyszínéhez - köztük a Yellowstone Nemzeti Parkhoz, a Serengeti Nemzeti Parkhoz, Stonehenge-hez, Pompejihez és Herculaneumhoz, valamint a gízai piramisokhoz hasonlóan - a parkhasználati díj segít fenntartani a világ legjobb kezelési gyakorlatait és létesítményeit a Kakadut évente meglátogató több mint 200 000 látogató számára.

A 25 dolláros díj minden 16 éves vagy annál idősebb államközi és nemzetközi látogatóra vonatkozik. A belépő 14 napig használható fel. Az Északi Terület lakosai és a 16 év alatti gyermekek számára ingyenes a belépés.

Általános létesítmények

A Kakadu Nemzeti Parkot Darwinnal az Arnhem Highway, Pine Creekkel és Katherine-nel pedig a Kakadu Highway köti össze. Mindkét út lezárt, minden időjárási körülmények között járható, bár heves esőzések idején időnként el lehet zárni.

Jabiru városában több szálláslehetőség, egy benzinkút, rendőrség, orvosi rendelő és egy bevásárlóközpont is található, számos üzlethelyiséggel. A várost a Kakadu Nemzeti Park megalapítása előtt létesített uránbánya számára építették, és a bányában dolgozók, valamint a nemzeti park tevékenységei és a turizmus számára biztosít infrastruktúrát. Jabirunak van egy kis repülőtere, ahonnan naponta indulnak kirándulójáratok. Jabiru és Darwin között azonban nincsenek menetrend szerinti légi járatok.

Más kisebb turisztikai központok, mint például Cooinda és South Alligator, korlátozott létesítményeket kínálnak. A Jabirutól 50 km-re délre, a Kakadu autópályán található Cooinda a Gagudju Lodge Cooinda, a Yellow Water Cruises és a Warradjan kulturális központ helyszíne. Cooindában üzemanyag és korlátozott mennyiségű élelem áll rendelkezésre, és van egy kis leszállópálya is a festői repülésekhez. South Alligator körülbelül 40 km-re nyugatra Jabirutól az Arnhem autópályán található egy szálloda és egy benzinkút. Az Ubirr Art Site és a Jabirutól 50 km-re északra fekvő Cahills Crossing közelében található Border Store vegyesbolt.

Táborhelyek

A parkban számos kijelölt kempinghely található. Jabiru, Cooinda és South Alligator mindegyike rendelkezik kereskedelmi kempinggel, és közel van a legtöbb fontos természeti látnivalóhoz ezeken a területeken. A park egyes kempingjei névleges díjat szednek, mivel ezek zuhanyzóval és WC-vel rendelkeznek, mások ingyenesek, azonban korlátozott vagy semmilyen szolgáltatással nem rendelkeznek. A kempingek listája a Kakadu Nemzeti Park Glenn Murcutt által tervezett Bowali Látogatóközpontjában vagy a honlapjukon szerezhető be.

• Ranger uránbánya
• Ausztrália világörökségi helyszíneinek listája